Két óra tizenkét perc. Ennyi a film hossza, és pont ez tartott eddig távol tőle. Most már inkább azt kívánom bárcsak ne lennék ennyire sznob geci, hogy nekem mindig az eredeti verziókat kell előbb látnom, nem a remake-t. Azóta belenéztem a remake-be is, beletekertem pár helyen, nagyon úgy néz ki, hogy tök ugyanaz a sztori, csak 84 percbe sűrítve, úgy talán még érdekes is lehet akár ez a sztori. Jó persze, a színészek nem rosszak egyáltalán: Laurence Olivier tökéletes (Sinkó László magyar hangjával még inkább az), viszont kiválasztani Michael Caine-t a legbritebb britet, mint latin szeretőt... A forgatókönyv nagyon csavaros akar lenni, de az első nagy csavar után már biztosan tudjuk, hogy minden következő már csak játék lesz, egészen a legvégéig. Ami, hú de nagyon messze van. Az az álruha, amit Michael Caine magára ölt a film közepe táján, nem tudom kit képes megtéveszteni, én első pillantásra láttam, hogy ő az, így minden feszültség kiesett abból a fél órás blokkból. Egyetlen mentség, hogy a remake hasonló jelenetében még ennél is sokkal gázabb sminkről beszélhetünk. Ha kevés szereplővel dolgozó, csavaros színpadi adaptációt akartok látni, remek dialógusokkal, akkor sokkal inkább a szintén Michael Caine főszereplésével készült Halálcsapdát ajánlom a figyelmetekbe.