Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Foxy Brown

2011. november 29. - Santino89

A Coffy árnyékában nem lehet túl sok újat, vagy okosat írni a Foxy Brownról, ami simán tekinthető egyfajta folytatásnak/remake-nek. A főhősnő rendőrbarátját megölik, aki erre prostituáltként beépül a bűnbandába, de lebukik, megkínozzák, kiszabadul, és végül bosszút áll. Ez mindkét film sztorija. Ezen kívül itt is láthatunk egy catfight-ot, ami jóval vérszegényebb, mint a Coffy-ban. És egyébként ez a legnagyobb baj a Foxy Brown-al, hogy egy folytatással ellentétben itt nem mindenből több van, hanem mindenből kevesebb. Kevésbé erőszakos, kevésbé dögös, kevésbé politikus, kevésbé átélhető, lassabb, és így a Coffy után már egyáltalán nem olyan élvezetes, vagy szórakoztató. Persze, akit érdekel ez a műfaj, az úgyis megnézi, és én sem sajnáltam rá az időt, Pam Grier miatt ugyanis úgy érzem, még így is bőven megérte. Ezután pedig ne tudjátok meg, milyen blaxploitation filmek jönnek...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.11.29. 11:51:53

A Cleopatra Jones-t azért még nézzed meg mielőtt besokkolsz.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.11.29. 11:57:36

Nézném, de sajnos nincs meg, és sehol sem találtam eddig felirattal.
süti beállítások módosítása