A Black Caesar után egy újabb blaxploitation gyöngyszemet néztem meg. És bár a Shaft szintjét szerintem nem üti meg, mégis ennek az amúgy rövid életű műfajnak a jobb darabjai közé tartozik.

Alapból ez a '70-es évekbeli retro környezet a mikrofonfrizurákkal, meg a garbókkal rendkívül stílusos, amihez még hozzájönnek a remek, fekete zenék is aláfestésként. Aztán itt van nekünk Pam Grier, aki valami elképesztően dögös a szerepben. Karaktere valószínűleg a filmtörténet első akcióhősnője, és a legnagyobb előnye az, hogy nem próbál meg egy pillanatra sem férfias lenni. Női eszközökkel harcol, csábítással, szexszel, bár kétségtelenül önálló és kemény, mégis sikerül érzékenynek maradnia. A film exploitation vonulatát is leginkább ő határozza meg, először ápolónőként hatalmas kibuggyanó cicijeivel, majd prostiként kendőzetlen szexualitásával, vagy éppen azzal az elképesztően szórakoztató cat fight-al, ami a sztori közepén található. A Coffy-ban sikerült megoldani azt, hogy egy nő úgy rúgja szét a férfiak seggét, hogy az a pasiknak is maximális élvezetet okozzon a nézőtéren. Másrészről amellett, hogy nagyon laza, még borzasztóan brutális is a film, rengeteg vér folyik benne, shotgunnal fejeket durrantanak szét, vagy éppen egy niggert úgy végeznek ki, hogy az autó után kötik és addig vonszolják, míg halálra nem zúzza magát. A rendezés abszolút korrekt, hiteles a környezetrajz, a fekete öntudatról, illetve a politikai felhangokról szóló jelenetek is tökéletesen beleillenek ebbe az amúgy végtelenül egyszerű, tipikusan B kategóriás moziba. A cselekmény minden szempontból elég pörgős és akciódús, egy pillanatra sem ül le, viszont ezek az akciójelenetek (főleg a verekedések) mai szemmel már elég megmosolyogtatóak.

De aki látni akarja, hogy Pam Grier félig kibuggyanó mellekkel, egy shotgunnal a kezében levadássza a fehér alvilágot, annak mindenképpen ajánlott.