Az Egy rém rendes család egyik emlékezetesebb epizódjában Al Bundy ezt a régi John Wayne westernt akarta mindenáron megnézni, amit a kedves családja az összes létező eszközzel megakadályozott. És ha egy olyan kulturális ikon, mint Al Bundy rajong valamiért, azt nekünk is látni kell.

Milyen is az amerikai western 1964 előtt? Színpompás, nagyon giccses, hazug és teljesen művi (tisztelet a kisszámú kivételnek). Meg kell értenünk, hogy ez odaát egy ilyen műfaj, és csak akkor tudjuk élvezni ezeket a filmeket, ha ezt képesek vagyunk tolerálni. Ezen a kategórián belül a Hondo egy egész jó kis film.

Nagyon fordulatos, cselekményes, bár a történet nem igazán halad egy konkrét cél felé, de ezt könnyen el tudjuk nézni. John Wayne természetesen erre a filmre se tanult meg színészkedni, úgyhogy saját figuráját hozza. Geraldine Page pedig nem igazán vonzó a szépasszony szerepére. Van még kutya, meg kisfiú, hogy igazán népszerű legyen a film. Ezen kívül persze lovasság, indiánok, meg kocsma. Az indiánok egész korrekten vannak ábrázolva (azt leszámítva, hogy irtó hülyén néznek ki), mégis ellenük folyik a végső összecsapás. Az utolsó percben pedig Wayne egy vállrándítással veszi tudomásul a kiirtásukat, annak ellenére, hogy ő maga is félig indián(!). Na igen, ez se volt túl hiteles. Helyenként a film kifejezettem émelygős és nyálas, de szerencsére ez csak pár jelenetre korlátozódik. A finálé pedig egész látványos, főleg ahhoz a vérgagyi cirkuszibemutatóoz képest, ami az amúgy klasszikusnak számító Az üldözők-ben van.

A sztori maga pedig fordulatos, a hangulat bájos, és ha ráérzel ezekre a filmekre, akkor egy unott vasárnap délutánt rá lehet szánni a Hondo-ra is.