Amikor először néztem a ’80-as évek eme kult klasszikusát, már éreztem hogy nem fogok csalódni. Vannak filmek, amelyek remekművek, akárhány év telik el, akármilyen új trend jön. Nagyon erős, és időtlen, a tipikus ’80-as évekbeli ruhák, frizurák ellenére is, ennek pedig csak az egyik oka a profi megvalósítás és a jó színészek.

A sztori maga egyszerű, de nagyszerű: egy fiatal srác felvesz egy pszichopata stoppost. Ennyi az alapötlet, ebből viszont sok jót sikerült kihozni, igazi műfaji kavalkád keveredett. A történet eleje pszichothriller, vagy horror, utána átmegy egy kis Spielberg-féle Párbaj-szerűségbe, majd jöhet a ’70-es évek tipikus autósüldözéses akcióiból egy kis ízelítő, az utolsó képsorokban végül westernként fejezzük be az utazást. Mégis a sok műfaji elem ellenére az alkotás végig szikár és izgalmas marad. 26 éve készült, de iszonyatosan pörgős, egy pillanatnyi időnk sincs unatkozni. Remek jelenetek váltogatják egymást, melyek közül számomra a legjobb, és legfeszültebb egyértelműen Jennifer Jason Leigh autós szörnyűsége volt.

Rutger Hauer a mitikus stoppos szerepében zseniális. A filmtörténet legemlékezetesebb, leginkább hátbrozongató gonosztevői között a helye, ez nem is lehet vitás. Átható kék szeme, és sejtelmes mosolya mögül érezni lehet a megfoghatatlan, valódi gonoszt. Nagyon jól tették, hogy nem magyaráztak meg semmit vele kapcsolatban, mit miért csinál. Ő egyszerűen ilyen. Maga a gonosz, mindenféle motiváció nélkül, amitől csak még félelmetesebbé válik. A többiek se rosszak, bár rájuk már annyira nem fogunk emlékezni.

Rutger Hauer és a profi filmes megvalósítás mellett szerintem Az országút fantomja a sorok között megtalálható háttértartalom miatt olyan nagyszerű, és kortalanul izgalmas. Ez ugyanis egy nagyon archetipikus sztori, ezért van ránk olyan nagy hatással mind a mai napig. Az egész film egy metafora a felnőtté válásról.

Az ősi közösségekben mindig volt egy törzsi rítus, mely alapján a fiúnak férfivé kellett válnia. Ez több százezer éven át így működött, belénk lett kódolva, annak ellenére, hogy modern korunkban ez már nem divat. Manapság ez csak úgy működik, ha a fiút komoly stressz éri (például egy közeli hozzátartozó halála, vagy más személyes katasztrófa), amelyben próbára kell tennie magát, és miután sikerül neki, már tudja, hogy készen áll, hogy férfiként viselkedjen: hogy horgásszon, vadásszon, és megvédje a családját. Ma már erre gyakorlati értelemben nem feltétlenül van szükség, és ilyesmi nem történhet meg mindenkivel, így sokan képtelenek a felelősségvállalásra, örökké meg akarnak maradni a gyermeki örömben, akkoris, ha ezen már túl kellett volna lépniük, így a kényelmes élet ellenére mégis boldogtalanok.

Az országút fantomjában főhősünk fiúként indul el, a film végére pedig férfiként áll a westerneket idéző naplementében. A Rutger Hauer okozta terrornak köszönheti a jellemfejlődését. „Valami különös kötődés van közöttetek. Érzem.” mondja a film vége felé a rendőr ifjú hősünknek. És milyen igaza van! A stoppos mindent azért tesz, hogy a fiú végre képes legyen önállóan és felelősségteljesen dönteni. A legvégén pedig el is éri a célját, tulajdonképpen feláldozza a saját és mások életét, hogy a srác végre azt tegye, amit tennie kell. Talán megfeleltethető egy apafigurának, vagy a főszereplő belső démonjainak ezt mindenki döntse el maga. Mivel ez a folyamat mindenkiben lejátszódott, vagy épp le fog játszódni, ezért érezzük át annyira a filmet, még akkor is ha nem tudjuk megmagyarázni. Csak érezni.

A pörgős cselekmény, a kiváló színészek és a remek rendezés mellett ez a fő oka annak, hogy Az országút fantomja örökre klasszikus és kultfilm marad számunkra.