Klasszikus sablonkezdéssel indít a film: a tábortűznél elmesélik az előző rész tartalmát. Nem tudom összesen hány Péntek 13 kezdődött már ezzel a jelenettel, de sok. Na lépjünk túl ezen, úgyis sportszerűbb, ha csak simán az első részhez hasonlítjuk. Sajnos azonban így sem járunk jobban.
Az 1-ben megismert nosztalgikus, aranyos feelingnek már nyomát se találjuk. Lézeng ugyan egy-két gyerek itt-ott, de szinte csak statisztaszerepben. Az első rész egyik nagy előnyének - amit könnyen le is másolhattak volna – tehát búcsút mondhatunk. A másik az a bizonyos csavar volt. Nos hát, ezúttal nem kapunk semmilyen csavart. Az elejétől kezdve tudjuk, hogy ki a gyilkos, és így már nem olyan érdekes az egész.
Az alkotók is érezhették, hogy így valószínűleg nem számíthat jó fogadtatásra ez a horror, tehát bevetették a csodafegyvert. Az öniróniát. Legszembetűnőbben ez akkor nyilvánul meg, amikor két srác Freddynek és Jasonnek öltözve próbálja megijeszteni a gyilkost, aki Freddyt végül a saját kesztyűjével nyírja ki, Jasont pedig Leatherface-nek öltözve fűrészeli szét. Tisztelgés az évtized ikonjai előtt. Persze nem baj, de szerintem lehetett volna viccesebb. Ezt a humoros szálat még néhány jobb-rosszabb beszólás „tinédzseragyvelő” támogatja. Igazából azonban a sok túlzás közepette felfedezhetünk némi műfajparódiát is, ugyanis a Sleepaway Camp 2 rendesen rájátszik a slasher azon jellegzetességére, hogy aki szexel, piál, vagy füvezik, az meghal. A gyilkos nagyon szájbarágósan erkölcscsősz, többször is hangot ad annak, hogy mennyire elítéli a bulizó fiatalokat, miközben ő jól látható élvezettel és rendkívül brutálisan gyilkol. Ennek a paradox viselkedésnek nincs igazi motivációja sem. A Silent night, deadly night-ban például ezt elég jól kifejtették, de itt igazán semmi oka sincs ennek a magatartásnak. Kapunk elejtett utalásokat műtétekről meg az egyházról, de az édeskevés. Így inkább idegesítővé válik a főgonosz, annál is inkább mivel egészen más a karaktere, mint az első részben. Az pedig, hogy egy másik színész alakítja, csak még jobban elidegeníti a karaktert a nézőitől. Az undorító és valószerűtlenül morbid halálnemekről, mint például a szarbafojtás, már nem annyira tudtam eldönteni, hogy vajon ez is az irónia része-e… Nem is érdekes igazán, feszültségnek vagy izgalomnak ezek után természetesen nyoma sincs.
Persze igazából ez a fajta öniróna sem volt új találmány a film készítésének idején. A Péntek 13 6. része már eljátszott ezzel, és sokkal jobban csinálta, nem véletlen vált a sorozat legjobb részévé. Igazából a film legnagyobb pozitívumának a sok fedetlen cici mutogatása számít, amit szintén bemutathatunk egyfajta szándékosan eltúlzott slasher toposznak, de ez azért lássuk be, hogy ez közel sem elég.
