Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A három testőr filmek III. rész - Richard Lester sztárparádéja

2012. július 23. - Santino89

Az 1973-as angol-amerikai-spanyol szuperprodukció készítésekor a producerek és a Beatles filmekkel befutott Richard Lester rendező már semmit sem bíztak a véletlenre.

on-l-appelait-milady-73-03-g.jpg

A ’61-es verzióval ellentétben a forgatókönyv ezúttal remekül sikerült. Az első perctől sodornak minket az események, végig teljesen érthető marad, szó sincs semmiféle felesleges túlkomplikáltságról. A forgatókönyvet jegyző George MacDonald Fraser egyébként regényíróként szerzett korábban elismerést, de mégis tökéletesen ráérzett a filmkészítés fogásaira, arról nem is beszélve, hogy telis-tele volt a tarsolya jobbnál jobb, szellemesebbnél szellemesebb ötletekkel. Tulajdonképpen az egész film egy poén és ötletparádé, a készítők – élükön Richard Lesterrel – egy pillanatig nem vették véresen komolyan a történetet. Olyan iramban záporoznak a gegek felénk, hogy valami elképesztően szórakoztató élményben lesz részünk, ha megnézzük A három testőrt. Tulajdonképpen a legalapvetőbb burleszkelemek találhatóak meg a filmben, a legjobb időzítésben tálalva, elég ha csak eszünkbe jut, ahogy Planchet nekivágtat egy fának, ahogy Athos beleesik a kútba, de még az utolsó percekben sem bírják ki, hogy Constance-t ne lökje fel egy bábu. Érdekes, hogy a film mindezek ellenére mégsem válik blőddé, komolyan vehetetlenné, de még csak kimondottan vígjátékká sem. A karakterekhez és a történethez ugyanis teljesen hűek maradtak Lesterék, viszont az ironikus hangvételnek köszönhető, hogy ennyire sziporkázóan szórakoztató ez a mozi.

the three musketeers 1973 york2.jpg

Ennek megfelelően a vívójelenetek is teljes mértékben különböznek az összes többi film stílusától. A muskétások nem legyőzhetetlen vívómesterek, így valódi bunyókat láthatunk, melyekben minden létező eszközt bevetnek, és néha igencsak szükségük van egymás segítségére, ami nem csak nagyon élvezetes, de ráadásul még reálisabbá is teszi a szép számmal előforduló összecsapásokat. A fényképezés szintén ezt a fajta realitást tükrözi: ugyan szemkápráztató és gyönyörű, tele szebbnél szebb beállításokkal, de megmutatja a másik oldalt is: a mocskot, a szennyet, a rothadást, amitől igazán különlegessé válik. Az amúgy is rendkívül fordulatos cselekményt pedig rengeteg kreatív ötlettel dobták fel a készítők, gondolok itt egyrészt a különleges helyszínekre, mint amilyen a mosoda, vagy a karmeliták száradó lepedőkkel teli kertje. De a fontosabb megbeszélések alatt is előfordul, hogy a háttérben az uraságok kutyákkal sakkoznak (amit Richelieu egyetlen lépésből megnyer, egymásnak ugrasztva az ebeket), vagy éppen szarvasra vadásznak, a testőrök labdajátékot játszanak, és így tovább. Egyszerűen minden jelenetet igyekeztek valamilyen hasonlóan érdekes, korfestő momentummal színezni, így egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk.

les-trois-mousquetaires-the-three-musketeers-11-12-1973-13-g.jpg

Ha mindez még nem lenne elég, akkor a nemzetközi sztárparádé egészen biztosan elvarázsol minket. D’Artagnan szerepében az akkor még fiatal, csillogó szemű Michael York látható, akinek hihetetlenül jól állt a lelkes, kalandvágyó ifjonc szerepe. Fizikailag talán nem volt éppen a legmegfelelőbb, de ezt tökéletesen ellensúlyozta kisfiús sármja. Oliver Reed remek alakításának köszönhetően végre Athos is egy karizmatikus figurává avanzsált, és sikerült némi mélységet is kölcsönözni neki. Szintén örvendetes, hogy Frank Finlay hiú Porthosa, illetve Richard Chamberlain kifinomult Aramisa ebben a verzióban nem pusztán felcserélhető mellékalakok, hanem igazi egyéniségek, valódi szövetségesek.

quatre-mousquetaires-73-01-g.jpg

A negatív oldal sem kevésbé erős, elég ha csak a Dracula-filmekkel akkoriban már befutott Christopher Lee-re gondolunk, akire mintha csak ráöntötték volna a félszemű Rochefort gróf szerepét. Ő volt a létező legideálisabb választás, egyszerűen hátborzongatóan jó Rochefort-ként, messze a legjobb mind közül, egyszerre elegáns, kemény és veszélyes. A többnyire pozitív karaktereket alakító Charlton Hestont pedig Richelieu-ként láthatjuk viszont. Heston nagyon méltóságteljesen alakítja a bölcs, francia államférfit, aki rendkívül ügyes manipulátor, de kétség sem férhet hozzá, hogy milyen nagy formátumú emberről van szó, amely csodálatos ellenféllé teszi.

quatre-mousquetaires-73-02-g.jpg

És akkor még egyetlen szót sem ejtettem a hölgyekről, pedig ódákat lehet zengeni róluk. D’Artagnan szeretőjét, Constance-t  Raquel Welch játssza, aki elsősorban világhírű szépségének köszönhetően kapta meg a szerepet, mégis kiválóan, és nagyon szerethetően játszik. Az igazi adu ász azonban mégsem ő, hanem a Milady-t alakító Faye Dunaway. A művésznő azóta már többször bizonyította, hogy milyen remekül alakít pszichopatákat (lásd még: Hálózat), mégis valami lehengerlő, ahogy a Miladyt játssza. Nemcsak gyönyörű, de megvan benne az a jeges, hideg számítás, ami igazán félelmetessé teszi az amúgy szenvedélyes nőt. Ilyen veszedelmes némbert még nem látott a filmvászon, ő volt az első Milady, akinek tényleg el tudtam hinni, hogy akár ki is nyírhatja D’Artagnan-t az ágyjelenet után. De az is felejthetetlen, ahogy a korábbi változatokban igencsak elkent Feltont magába bolondítja, majd romlásba dönti.

the three musketeers 1973 bonacieux.jpg

Szerencsére nem csak a fő-, de a mellékszerepekre is nagyon ügyeltek a készítők. Személyes kedvencem a rendkívül gyenge jellemű Monsieur Bonacieux, akinek minden szaván jókat lehet nevetni már a megjelenésétől kezdve. De hasonlóan vicces Planchet szerepében Roy Kinnear, vagy a teljesen hülye XIII. Lajost alakító Jean-Pierre Cassel, a pojáca Buckingham hercegről nem is beszélve. Geraldine Chaplin gyönyörű szemeinek köszönhetően egy nagyon szerethető, kétségbeesett királynét ismerhetünk meg. Továbbá nagyon szexisnek és aranyosnak találtam még (ami Dunaway és Welch mellett igencsak nagy teljesítmény) Nicole Calfan-t, aki Kitty-t alakította.

les-trois-mousquetaires-the-three-musketeers-11-12-1973-9-g.jpg

A filmet eredetileg feliratosan vetítették itthon a mozik, de később a Magyar Televízió készített hozzá egy egészen zseniális szinkront a Pannónia Filmstúdióban. A kor legnagyobb magyar színészei és színésznői kölcsönözték a hangjukat a világhírű külföldi sztárparádéhoz. Felsorolni is nehéz lenne mindegyiküket, de mindenképpen szeretném kiemelni Szakácsi Sándort, Bujtor Istvánt, Végvári Tamást, Pathó Istvánt, Bánsági Ildikót, Földi Terit, Tahi-Tóth Lászlót, Haumann Pétert, Józsa Imrét, Raksányi Gellértet és Tyll Attilát. De még egy alig pármondatos szerepben is Csernák János remek, mélyen csengő baritonját fedeztem fel. Kivétel nélkül csodálatosak a szerepeikben, a film életöröme őket is tökéletesen áthatja, és mindenki a maximálisat hozza ki magából. Schéry András magyar szövegei pedig már akkoris a lehető legmagasabb színvonalúak voltak. Erről a szinkronról külön tanulmányt lehetne írni, mert valódi remekműről van szó. Később a Duna tv készített egy újabb magyar szinkront, aminek ehhez képest már a lehető leghalványabb esélye sem volt. Szerencsére eltűnt a süllyesztőben, azóta a tévében és a magyar kiadású dvd-n is az eredeti szinkron hallható.

on-l-appelait-milady-73-04-g.jpg

Ezt a filmet a nagyobb anyagi siker reményében két részben, egy év különbséggel mutatták be a mozikban, ami akkor még nem ment olyan közhelyszámba, mint manapság. Ami igazán különbözik a két rész között, az a zene; igazából az első felvonásé nem rossz egyáltalán, bár igazán emlékezetessé sem válik, viszont a másodiké már kifejezetten a közepes kategóriába sorolható. A zenétől függetlenül is a kritikusok már kevésbé voltak lelkesek a folytatás, A négy testőr iránt. Meg tudom őket érteni, a második részben valóban jóval kevesebb poént szórtak el, aminek oka egyértelműen a kissé komorabb hangvétel volt, ide pedig már nem illettek a burleszkjelenetek, különben olyan durva hangulatváltozások szemtanúi lehettünk volna, mint a ’48-as hollywoodi változatban. Mindenesetre ha kevesebbet is röhöghetünk a második felvonáson, a remek ötletek itt is megtalálhatóak, a bravúros képi megoldásokról nem is beszélve. A legjobb karakter, a Milady például az első részben még csak megcsillogtatta nekünk a méregfogait egy Constance elleni, igazi vadmacska harc keretein belül, addig a folytatásban már csábít, manipulál, gyilkol, és szomjazik a bosszúra. Egyértelmű kegyetlensége ellenére mégsem tudjuk nem megsajnálni, amikor utoléri a végzete. Faye Dunaway a legjobb filmes femme fatale-ok egyike.

the three musketeers 1973-14-g.jpg

Az sem elhanyagolható tény, hogy a kaszkadőrmunka szintén elsőrangú mind a két részben, illetve a romantikus jelenetek sem csöpögnek attól a bájos, ám igencsak idejétmúlt pátosztól, mint például a ’48-as feldolgozásban. Így válik végképp teljesen egyértelművé, hogy a korábbi feldolgozásokkal ellentétben ez már sokkal inkább a felnőttebb rétegnek készült, mégis a poénoknak, a vértelenségnek és az erotika hiányának köszönhetően gyerekek számára is abszolút élvezetes élményt nyújt. Végeredményben elmondhatjuk, hogy ennek a témának egyértelműen ez a legjobb, leginkább szórakoztató feldolgozása: látványosabb, mint a ’48-as változat, viccesebb, mint az ’53-as, és kellemesebb sodrású, mint a ’61-es. Számtalan erényének köszönhetően sokszor újranézhető, remek szórakozást nyújt az ilyesmire fogékony mozinéző számára. Ha csak egyetlenegy feldolgozást akarsz megnézni A három testőrből, akkor mindenképpen ezt ajánlom, igazi örökzöld élmény.

Folytatása következik…

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.07.23. 10:33:12

Szia Santino!

Majdnem mindenben egyetértek Veled. Abban különösen, hogy aki csak egy adaptációt akar megnézni, az feltétlenül Lester kétrészes filmjét válassza. Romantikus, szellemes, fordulatos, látványos – úgy hűtlen Dumas-hoz, hogy közben tökéletesen visszaadja az ő szellemiségét. Érdekes, hogy Richard Lester nem tartozik nagy kedvenceim közé (néhány hónapja azért megemlékeztem a Filmbookon egy másik szellemes kalandfilmjéről, a Királyi játszmáról), de ezzel a Dumas-feldolgozással nagyon beletrafált.

Kevesen tudják, hogy ezt a filmet eredetileg Magyarországon forgatták volna! Salkindék, a producerek (Ilya és Alexander) ugyanis kis hazánkban hozták tető alá a KÉKSZAKÁLL című filmjüket (ez volt az a produkció, melynek ürügyén a főszerepet játszó Richard Burton felesége, Liz Taylor is ellátogatott hozzánk, sőt nálunk ünnepelte a 40. születésnapját), és annyira elégedettek voltak a magyarok szaktudásával (és főleg az áraival!), hogy a testőr-filmet is hozzánk akarták hozni. A korabeli magyar bürokratizmus azonban meghiúsította ezt a tervet, így jött képbe Spanyolország.

Szinte hihetetlen, hogy ez a ragyogó szereposztás valójában sok-sok kompromisszum eredménye. A testőrök szerepében szó volt a Beatles-fiúkról és túlkoros amerikai sztárokról (Rock Hudson, John Gavin), sőt Charlton Heston is eredetileg az egyik testőr szerepét akarta csak eljátszani. Szerencsére hagyta magát meggyőzni, hogy hozzá Richelieu bíboros szerepe illene, és állítása szerint döntését sosem bánta meg. Miért is bánta volna, elvégre első osztályú intrikust formált a kardinálisból, aki nem egy rosszindulatú gonosz, hanem egy sötét dolgokat is bevállaló, ravasz politikus és persze maga is reménytelenül szerelmes (a királynéba)?

D'Artagnan szerepére szóba került Malcolm McDowell, Raquel Welch helyett Julie Christie, Simon Ward (Buckingham herceg) helyett Christopher Cazenove, Faye Dunaway pedig az eredetileg kiszemelt Ursula Andress pótlására érkezett. Valamennyi leszerződtetett színész ragyogóan helytállt, ami tehetségükön túl nyilván Lester színészvezetési képességeit dicséri. Magam is nagyon kedvelem az epizodistákat: Spike Milligan, Nicole Kalfan, Joss Ackland vagy szegény Michael Gothard (Felton) mind-mind remekül játszott.

Constance és a Milady. A producereknek jól jött volna, ha a két színésznő a valóságban is rivalizált volna egymással, amire meg is volt az esély, hiszen Raquel már a kezdet kezdetén ízelítőt adott sztárallűrjeiből a kosztümöket illetően (végül külön jelmeztervezőt kapott), Faye pedig már akkoriban híresen nehéz természetű színésznőnek számított. Az sem volt jó ómen, hogy kettőjük párharcának felvételekor Raquel kisebb balesetet szenvedett. Noha a lapok arról cikkeztek, hogy a két díva nem akart együtt dolgozni, a valóságban meglepően jól kijöttek. Dunaway évekkel később ezt részben azzal magyarázta, hogy egyrészt nem is volt túl sok közös jelenetük, másrészt mindkettőjüknek a kisujjukban volt a szakma, és legfeljebb csak egészséges rivalizálás jöhetett szóba: mindketten a maximumot akarták nyújtani a jelenetek hatásossága és a film sikere érdekében. Maga Raquel hosszú évek múlva egy riportban csupán egyetlen kolléganőjét nevezte meg mint kedvenc partnernőjét: Faye Dunawayt.

A forgatást egyébként végigkísérték a balesetek, szinte mindegyik fontosabb szereplő kisebb-nagyobb sérüléseket szerzett, különösen Oliver Reed. (Ő volt egyébként a párbajjelenetek előkészítője, William Hobbs vívómester személyes kedvence.) Reed egyéb módon is bekerült a médiába: egy ízben meztelenül és részegen cirkuszolt a szálloda recepcióján, és amikor a rendőrök is kijöttek, hogy megfékezzék, azt ordította, hogy ő Athos A három testőrből. Faye Dunaway mindazonáltal szép emlékeket őriz erről a filmjéről és Reedről is, mert szerinte ő volt az egyik olyan kollégája, aki mindig arra emlékeztette, hogy egy filmforgatás mennyire szórakoztató tud lenni.

A dagi Planchet-t alakító Roy Kinnearnek sajnos nem volt szerencséje a baleseteket illetően. A harmadik rész, A testőrök visszatérnek forgatásán leesett egy lóról, és sérüléseibe belehalt. A filmet ugyan befejezték (nem aratott túl nagy sikert: tagadhatatlanul gyengébb, mint az előző kettő, viszont sokkal jobb, mint egynémely későbbi Dumas-adaptáció), Kinnear tragédiája azonban úgy megrázta a forgatókönyvíró Frasert és Lestert, hogy mindketten visszavonultak a filmvilágból. (Lester csak Paul McCartney koncertfilmje kedvéért tett kivételt, elvégre sokat köszönhetett a Beatlesnek.)

Szóval ez tényleg egy igazi filmklasszikus, iskolapéldája annak, hogyan érdemes feldolgozni egy irodalmi klasszikust.

2012.07.23. 10:35:12

Ja, és hogy miben nem értek egyet? Szerintem mindkét rész zenéje kiváló. Az első részben a főcímzene nagy kedvencem, szerintem rendkívül hatásos, a folytatásban pedig a Milady témája nagyon szép zenedarab. De szerintem az egyéb tételek is remekül aláfestették a jeleneteket, és hozzájárultak a film tökéletességéhez.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.07.23. 23:11:59

@field 64:
Szia Field!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni a temérdek sok háttérinformációt, forgatási kulisszatitkot, amelyet megosztottál velünk, így válik méginkább teljessé a cikksorozatnak ez a része.

Igen, újraolvastam most azt a cikket, a Királyi játszmáról, a filmet egyelőre még nem sikerült beszereznem. Még a Robin és Marianra leszek kíváncsi tőle, de pl a Superman filmeket igencsak elrontotta.

Franciaország gondolom szóba se került, mint helyszín :)

Hát nem azért, de egyértelműen így a legjobb a szereposztás, Ursula Andress-t én nagyon szeretem, de pocsék Milady lett volna. Malcom McDowell-t szintén bírom (Mechanikus narancs, ugyebár), de benne van valamifajta cinizmus, sőt betegesség, fiatal naiv vidéki legénynek alkatilag hiteltelen lett volna. Joss Ackland-on a '80-as évek tipikus akciófilmes főgonoszán jót mosolyogtam, de a cikkbe már nem fért bele.

Talán épp a Te wikipédiás cikkedben olvastam, hogy abban a jelenetben, amiben Reed-et nyakba szúrják, ott ténylegesen is nyakba szúrták. Mindenesetre a rendőrös eset nagyon viccesen hangzik, bár gondolom a recepciós ennek már annyira nem örült :D

Abszolút nem értek a zenéhez a legcsekélyebb mértékben sem, de nálam a kiváló zene az A profi zenéje, a Requiem egy álomért zenéje, vagy a Keresztapáé, ami éjszakákon át kísért, és álmomból felébresztve is azonnal el tudom fütyülni. A három testőré nem ilyen, viszont szinte minden más területen olyan magas színvonalon teljesít, hogy én ezt is "elvártam" volna, a gyengéim közé tartozik ugyanis a filmzene.

2012.07.24. 10:33:22

@Santino89:

Szia Santino89!

A KIRÁLYI JÁTSZMA nagyon jópofa film, a másik nagy kedvencem Lestertől. Sikerült azokat a színészeket is beletennie, akikről A három/A négy testőr-filmben le kellett mondania: Malcolm McDowellt és Christopher Cazenove-t. Persze nyilván attól is jó ez a film, hogy megint Fraser volt a forgatókönyvíró, ráadásul ezúttal egyik saját regényéből dolgozott. Pedig állítólag nem szerencsés, ha az eredeti író írja a forgatókönyvet is, mert minden olyasmit is meg akar hagyni a művéből, ami valójában nem filmvászonra való. :))

A ROBIN ÉS MARIAN viszont nekem nem igazán tetszett, Sean Connery ide, Audrey Hepburn oda. Nem elég pergő, nem elég vicces, nem elég romantikus, amolyan semmilyen. Az alapötlet pedig nem lenne rossz: közismert hősök, ahogyan még nem láttuk őket. Ilyesmivel Lester egyébként máskor is próbálkozott, lásd a Butch Cassidy és a Sundance kölyök fiatal éveiről szóló filmjét, vagy akár a testőrök húsz évvel későbbi kalandjait, sőt még a Superman sajátos megközelítése is idesorolható.

Franciaország azt hiszem, túl drága forgatási helyszín lett volna, de az dicséretes, hogy a francia színészekről nem mondtak le teljesen: Jean-Pierre Cassel, Nicole Calfan.

Ursula Andresst én is nagyon szeretem. Gyönyörű nő volt, de színésznőnek bizony nem igazán elementáris tehetség. Hogy milyen Milady lett volna, arról AZ ÖTÖDIK MUSKÉTÁS című vasálarcos-film alapján lehet némi fogalmunk, melyben szintén negatív szerepet játszott. Szép volt, illúziókeltő, de nem igazán átütő erejű. Mindazonáltal remek párost alkotott Sylvia Kristellel, aki akkor már javában domborított Emmanuelle-ként, közös filmjükben mégis Andress volt inkább undress.

Ami A három testőr forgatásán történt baleseteket illeti, azokból volt szép számmal, de mindenki másképp emlékszik a dolgokra. A wikipédiás cikk idején egy olyan forrást találtam, amely szerint Reedet torkon döfték. Dunaway viszont arról ír a könyvében, hogy Oliver a csuklóján sérült meg, és szorult ápolásra. Faye szerint Michael York pechesebb volt, mert egy párbajjelenetben kis híján kiszúrták az egyik szemét, egy másikban pedig a lábán sérült meg. Michael egyébként már korábban is játszott kardozós filmben (Zeffirelli Rómeó és Júliájában), tehát nyilván nem arról van szó, hogy béna volt, hanem Lester instrukcióinak megfelelően apait-anyait beleadtak a vívójelenetekbe. Dunaway is megjegyezte, hogy bunyóját Raquellel sokszor el kellett próbálni, hogy Lester elégedett legyen a végeredménnyel.

Én sem értek a zenéhez, elég csupán a tőlem megszokott frázist mondanom, hogy zenét illetően Samantha Fox és Sabrina emlőin nevelkedtem, sajnos csak képletes értelemben. Bár az általad említett filmzenék természetesen kiválóak (ámbár a Rekviem...-et nem láttam), mégis úgy gondolom, hogy azok az igazán jól működő filmzenék, melyek aláfestik a képsorokat, hangulati-érzelmi töltetüket erősítik, de nem nőnek föléjük. A testőr-filmek zenéje szerintem ilyen, vagyis ha meghallom, rögtön eszembe jut a jelenet is, amelyhez felhasználták.

Rajongok Morricone zenéjéért, de az ő esetében gyakran érzem azt, hogy a zenéje jobb és megjegyezhetőbb, mint a film, amelyhez írta. A PROFI zenéje például igen jól sikerült, de meg nem tudnám mondani, hogy a filmben pontosan hol hangzik el a híres főtéma, mert annyira függetlenedett számomra a képsoroktól. A KERESZTAPA esetében viszont még emlékszem, melyik jelenethez kapcsolódik Nino Rota híres dallama.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.07.24. 19:48:09

@field 64: Fraser valamiért nagyon vágta, hogy mi működik egy filmben, és mi nem. Egyébként William Goldman szintén regényíróként kezdte, és írt a saját regényeiből filmeket, amik szintén jók lettek.

Robin és Marian meg is bukott ráadásul anno, dehát mégiscsak kötelező lesz Connery és Hepburn miatt. Ők külön-külön is azok nem hogy együtt. Nem mellesleg a Robin Hood téma is közel áll a szívemhez a testőrök mellett.

Egyszer az Ötödik muskétást is érdemes lenne megnéznem.
Ez az undress poén ez nagyon ütős :D :D

A filmzene tekintetében eltér a véleményünk, bár a Tiédet szerintem többen osztják. Én úgy gondolom, hogy ha egy filmzene kiemelkedően jó, és túlnövi a filmet, akkor képes magát a filmet is egy magasabb szintre emelni ezzel. Hiába, filmzenebuzi vagyok :)

2012.07.24. 21:45:04

@Santino89:

Nos, ami azt illeti, én mindkettőhöz örömmel hozzá tudlak segíteni. A ROBIN ÉS MARIAN feliratos DVD-n van meg, AZ ÖTÖDIK MUSKÉTÁS pedig egy szinkronizált VHS-tévéfelvétel alapján íródott DVD-re. Főleg az utóbbit ajánlanám, mivel Kristel és Ursula bájai sokat dobnak rajta, noha a majdnem ugyanakkor készült, Chamberlain-féle vasálarcos-film szerintem jobban sikerült. (Mellesleg annak egyik utolsó jelenetében Jenny Agutter ugyanazt a ruhát viseli, mint amit Faye hordott a testőr-film egyik emlékezetes epizódjában.)

Mea culpa, az Andress-undress nem saját poén, a média sütötte el évtizedekkel ezelőtt, amikor Ursula a férfi közönség nagy örömére intenzív vetkőzésbe kezdett. Még negyvenen túl is volt mit megmutatnia...

Ami a filmzenét illeti, a Te álláspontodnak is van létjogosultsága. Bizonyos filmekre én is leginkább a zenéjük miatt emlékszem. De abban talán egyetértünk, hogy igazából az a rendjén való, ha a filmzene aláfesti a művet, és úgy erősíti fel annak hatását, nem pedig világítótoronyként magasodik ki belőle, valósággal elnyomva a vizuális élményt. Emlékszem a BEN-HUR-ra, amely hibái ellenére is szép filmemlékem, mégis nagyon zavart, hogy a zene gyakran bántóan harsogott olyankor is, amikor szerintem egy halkabb muzsika is elég lett volna, netán csupán a természetes háttérzajok. Tudom, tudom, Oscar-díjas volt, ráadásul épp egy magyar kapta (Rózsa Miklós), de akkor is...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.07.25. 14:10:57

@field 64:
A Robin és Marian nekem is megvan, csak gyűjtöm még hozzá a bátorságot. Az ötödik muskétásról meg akkor majd tárgyalunk privátban.

Igen, láttam tőle pár meztelen jelenetet, hihetetlen jó nő volt, még a '70-es évek végén is, holott a Dr. No pl csak '62-es.

Főleg régebbi spagettiwesterneknél fordul elő az, hogy valami elképesztően jó zene szól egy alapvetően B kategóriás eseménysor kellős közepén, ráadásul úgy, hogy a világon semmi köze a zene erejének, hangulatának a képekhez. :)

Persze, alapvetően az az ideális felállás ha a film is, a zene is baromi jó, de ezek nagyon szerencsés esetek. Az pedig egy jóval kényelmesebb hozzáállás, hogy a zene jól menjen a képekhez, felerősítse a hatást, és ennyi a dolga. Szerintem ennél jóval többé is válhat ez az egész. Ezzel a hozzáállással a készítők részéről az a legnagyobb probléma, hogy ma Hollywoodban gyakorlatilag ugyanolyan semmitmondó, pocsék filmzenék születnek, mint a '40-es években. Meg va határozva pontosan, hogy mondjuk egy romantikus jelenetnél melyik hangszernek hogyan kell hangzania, mennyi ideig. Visszataszító számomra ez a korlátoltság, és elegem van az egyenzenékből.

Ez az egyenzene az '50-es években is folyamatos probléma volt, hogy csak egy cseppet kiragadjak a tengerből, ott vannak James Dean filmjei, az Édentől keletre, és a Haragban a világgal amik nagyszerű filmek, de valami olyan szinten borzalmas a zenéjük, hogy azt elmondani nem tudom. És akkor ez volt az átlag, ettől is vált a Ben Hur zenéje olyan naggyá, mert messze ezek fölé magasodott. Nem azért védem, mert magyar a zeneszerző, hanem mert tényleg messze megelőzte kortársait. Vitathatatlan, hogy túlharsogja helyenként a filmet, és ez különösen zavaró lehet, pláne manapság, de egyrészt tényleg jó a zene, másrészt pedig ezek a régi szandálos filmek eléggé átütőek akartak lenni abban a korban, ami magával vont egyfajta modorosságot, ami ilyen téren is megnyilvánult.

Ezt a fajta Három testőrt nem olyan rég láttam, és ténylegesen nem emlékszek már a zenére. Nem volt rossz, de nem fogom fütyülni évek múlva is, a Ben Hurt pedig elég volt megemlítened, és máris felharsogtak bennem a kürtök :)
(vagy mik azok)
süti beállítások módosítása