Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kick-Ass 2

2013. augusztus 13. - lisztes

A 2010-es év egyik legkellemesebb meglepetésfilmje idén nyáron megkapta a jól megérdemelt folytatását. Matthew Vaughn a rendezői széket átadta Jeff Wadlownak (most komolyan vadlónak hívják?), ő maga pedig megmaradt producernek és besegített az írásba is. Már csak az volt hátra, hogy leszerződtessen pár új ismert arcot - mert a Kick-Ass második része is azt az elvet vallja, mint oly sok más film: legyen nagyobb, zajosabb és látványosabb, legyen több, mint az első.

kick_ass_2_2013_movie-wide.jpg

Persze ebbe aztán gyakran beletörik a bicskája a készítőknek és itt is rezgett a léc erőteljesen, de mégis azt kell mondjam, ha nem is 100%-osan, de megbirkóztak a feladattal. Nyilván ez a "zsúfoltság" elkerülhetetlen volt, lévén a már korábban megjelent képregényt adaptálták a vászonra, amiben úgyszintén helyet kap egy rakás új szereplő (sőt, még Hit-Girl spin-off sztoriját is beleszőtték). De ugye tudjuk, hogy a képregény más, mint a film, ami működik lerajzolva egy füzetkében, az nem biztos, hogy 103 percben is jól szuperál...

Kick-Assnek nem nagyon jön be az otthon ülés, ezért megkéri Hit-Girlt, hogy segítsen neki a szuperhősködésben. Egy gyors montázs alatt fel is készülnek, ám az első bevetésük után Mindy nevelőapja leállítja az erőszakos kiscsajt és megpróbál belőle átlagos tinilányt nevelni. De szerencsére Kick-Ass az internet segítségével talál egy csapat hasonlóan flúgos embert, mint ő, így összefognak. Az Igazság Mindörökké nevű formáció ezek után ott segít, ahol tud, de arra nincsenek felkészülve, hogy Chris D'Amico sem ül tétlenül. Apja halálát megbosszulandó ő lesz az első szupergonosz a világon: a Mutterbever, akinek minden vágya, hogy elpusztítsa Kick-Asst.

kick-ass-2-posters.jpg

Bár az első részt nem láttam szinkronnal még, szerencsére ebben hanyagolják az ottani magyarosításokat: így Ha/Ver és Kisdög helyett az eredeti angol neveket kapjuk (Kick-Ass és Hit-Girl), Big Daddy és Red Mist pedig Főfaterként és Vörös Ködként idéződik meg Vérprofi és Vörös Pára helyett. A legtöbb új szuperhős- és gonosz nevét ugyan most is lefordítják, de ezek többsége nem vészes, egyedül azt lehet sajnálni, hogy a The Mother F*ckerből nem Anyab*szó lett, hanem Mutterbever.

A történet két szálon fut: az egyik Kick-Ass újbóli próbálkozása a szuperhősléttel és az ebből kialakuló elég durván ábrázolt adok-kapok, aminek végén bizony nem egy szereplőtől kell búcsút vennünk. A másik szál pedig Hit-Girlé, aki most elsősorban nem a rosszfiúkkal, hanem a szemétláda iskolatársakkal és a hormonjaival kénytelen megküzdeni. Ez valahogy egy kicsit ki is lógott a történet fő sodrásirányából, meg szállított egy kis hányós-fosós poént is, amit nyugodtan ki lehetett volna hagyni.

2013-movie-preview-kick-ass-2.jpg

Az új szereplők izgalmasak: Jim Carrey igazi vezéregyéniség (bár az előzetesekben szinte minden jelenetét ellőtték), de a többiekre sem lehet panasz. Hamar megtanuljuk, hogy ki kicsoda és mindenkinek akad egy-két jó pillanata. A rosszfiúk részéről ugyanakkor már kicsit le van egyszerűsítve a kép, egyedül Mutterbever és Mother Russia tud felmutatni valamit (utóbbi sajnos a magyar fordítását nem tudom felidézni, de talán nem is baj). De ez a valami olyannyira jól sikerül nekik, hogy végül ők ketten lesznek a legemlékezetesebb karakterek.

Christopher Mintz-Plasse ugyanis majdhogynem zseniálisan formálja meg az idegbeteg elkényeztetett gengszterivadékot, aki már másra sem tud gondolni, csak arra, hogy ő rúghassa szét Kick-Ass seggét. Azon felül, hogy leszállít jó néhány poént, néha még egész félelmetes is tud lenni és a ripacskodás is nagyon illik a karakterhez. Új alteregójának eredettörténete pedig egyszerűen zseniális, már csak emiatt a 2 perc miatt érdemes beülni a moziba.

Kick-Ass-2 Motherf--ker-picture.jpg

A gengsztereket viszont hiányoltam: míg az első részben csak úgy aprították az öltönyös kemény legényeket, itt már csak pár maszkban rohangáló hülyegyerek maradt: a finálé ugyan nagyobbnak látszik, de valójában sokkal ötlettelenebb, mint az első részben a hotel ostroma. Kicsit a Sötét lovag: Felemelkedés végső összecsapására emlékeztetett, amikor a rendőrök fegyverek nélkül rohantak a terroristák felé egy kis bádszpenszer bunyót imitálni.

Az, hogy a film nagy részében Mindyt és nem Hit-Girlt kapjuk azt eredményezte, hogy látványos akcióból is kevesebb jutott. Ami maradt, az is remegő kamerával és gyors vágásokkal lett megoldva, Hit-Girl motorozásai például kifejezetten kínosan vannak megvágva. A végső bunyóból ugyan ő is kiveszi a részét, mondhatni asszonyára akad, de valahogy mégsem az igazi. Ahogy gyenge a Kick-Ass vs Mutterbever párharc is, noha annak lezárása már jól sikerült. FIGYELEM: érdemes kivárni a stáblista végét, mert lesz még egy plusz jelenet, ami sok mindennek nyitva hagyja még a kaput...

kick-ass-2-debut-trailer-goes-for-the-balls.jpg

Magáról Kick-Assről nem sokat írtam, mi? Igen, ahogy itt is, kicsit a filmben is háttérbe szorul. Nagy bánatomra rögtön az elején dobja a csaja, így a dögös Lyndsy Fonseca csak egy jelenetben szerepel... De van helyette más jó nő, van vér és brutalitás (itt, ha valakit kidobnak a kocsiból, az nem elég; utána még mutatják, hogyan csapódik fel a szélvédőre, vagy hogyan megy át egy kocsi a fején), van még pár meglepő fordulat és a főbb szereplők tekintetében szokatlanul magas body count is. De hát a Kick-Ass a valóságban játszódik és az bizony sokszor kegyetlen és mindig számolni kell a következményekkel is... Most például egy esetleges folytatással és egy Hit-Girl spin-offal is lehet számolni...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.03.18. 17:33:23

nem is értem miért csak most néztem meg... illetve ha tudom, hogy ennyire elbaszták akkor még várhattam volna vele

engem, nem érdekel ha az eredeti történet is ilyen baromságokkal van tele, de akkor kellett volna egy új story, a rendező nyilván nem véletlenül lépett le, ez a "apád elvette a gyerekkorod" baromság már az első részben se tetszett, itt meg ezzel megy el a film fele a vége ahogy írtad egy kalap szar, egyedül a közepén indul be a dolog, amikor agyonbasszák az amúgy tök unalmas és sótlan Csillagsáv kapitányt (mi ez a hülyeség, hogy ő vezéregyéniség lenne?) azt reméltem kicsit többet kihoznak belőle, ha már vele reklámozták a filmet

Ratyirovar meg Éji Ribanc (ezt a nevet) bőven elég lett volna, kicsit túl sok volt már itt az önjelölt szuperhősből - meg szemetet szednek, meg néniket kísérnek át a túloldalra, mi a fasz van? ehhez nem kell gúnyát ölteni)

totál kiherélték az első rész szellemiségét, a legjobb jelenetet Mother Russia kapta, nah ha végig olyan lett volna a film mint amikor jönnek a rendőrkocsik ez meg csak bassza szét őket, és jön a következő, meg a következő, és még egy és még egy, ott mondom, még a végén megmentődik ez a híg fos (a filmről beszélek)

és a hányós, fosós szar CGI-s részárt meg én kérek elnézést

azt se értem ha azt mutatja a film, hogy Kick Asst kiképzik, miért maradt balfasz? mert úgy néz ki csak Hit Girl az egyetlen szuperhős, de a többi még verekedni se tanul meg alapszinten se

kár ezért a filmért, folytatásért, szerencsétlen Anyabaszó nem tudta megmenteni, mert szinte csak és kizárólag akkor volt jó a film ha az a barom a vásznon volt :D
süti beállítások módosítása