A magyar 3. típusú találkozás leszállt a magyar mozikba. Legalábbis valami olyasmi. Déri János 0. típusú találkozása óta nem igazán látni magyar költségvetésű tudományos fantasztikumot a televízióban - az Űrgammák az valami paródia volt, nem sci-fi - igény mondjuk lenne rá, csak éppen a sci-fi mindig is egy költséges szórakozásnak számított, így érthető, hogy hazánkban a legtöbb ilyen ötletből még a megvalósítás előtt romantikus vígjáték lett. No de, csak eddig, Bernáth Zsolt és apparátusa mert nagyot álmodni. Kérdés, hogy minek?

Az Aura c. film alacsony költségvetéssel, állami támogatás nélkül, az alkotók összefogásának eredményeképpen jött létre. A filmet létrehozó dunaújvárosi független filmes csapat tagjai ezzel az alkotással ünnepli megalakulásuk 20. évfordulóját. Filmográfiájukban olyan filmek szerepelnek, mint a Sherlock Holmes nevében (2012) vagy az Illúziók (2009).

Bernáth Zsolt mindig is egy érdekes jelenség volt a magyar független filmesek - más milyen van? - között, hiszen anno ők készítették az első magyar horrort (Hasfalmetszők) és az első magyar Ponyvaregény koppintást (Sohasevolt Glória), úgyhogy azt nem lehet mondani, hogy nem szeretnek újítani, kísérletezni, és ne lenne elegük a magyar állóvízből. Sajnálatos módon azonban támogatást vajmi keveset kapnak, így filmjeik élvezetéhez leginkább jó adag elfogultság szükségeltetik, mert megvalósításban bizony legtöbbször a jó magyar átlag alatt teljesítettek. Amikor pedig hosszú idők után - Illúziók bedobozolása - jött a nagy visszatérés, a sikert leginkább a jól időzített premiernek köszönhették. Az új Sherlock Holmes film épp tarolt a mozikban, és a hasonló név miatt mindenki kíváncsi volt, hogy is készíthetett egy magyar filmet a nagy angol detektívről.

Azután a teremben jött  nagy koppanás, ez az egész csak álcája, egy - szintén elfeledett, de azért régebben gyakrabban készített stílus - ifjúsági kalandfilmnek. No ezen fonalon halad tovább - sajnos, nem sajnos - az Aura is. Csak itt a szereplők kicsit az idősebb korosztályt célozták meg.

Négy tinédzser, Tokió, Peti, Ádám és Eszter egy puszta közepén ébrednek fel lerobbant autójukban. Bár számításaik szerint reggel van, mégis sötétség veszi őket körül, mintha nem kelt volna fel a Nap. Rövidesen rájönnek, hogy egy hatalmas, sötét "aura" borul rájuk, amely nem engedi át a fényt, és elzárja őket a külvilágtól.

Ahogy megpróbálnak a dolgok végére járni, a rejtélyek csak egyre szaporodnak: kagylókat találnak a kocsi aljára tapadva, titokzatos fények reagálnak a szavaikra, eső esik a semmiből, és mind a négyüknek furcsa látomásaik támadnak. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy nincsenek egyedül, és ha rövid időn belül nem jutnak ki szorult helyzetükből, akkor elveszítik egyik társukat. De hogy valójában mi a tétje a megpróbáltatásaiknak, azt egyikőjük sem sejti…

És az ismertető bizony két dolgot sejtet. Mesterkélten játszóm, csetlő-botló gyerekszínészeket - akik vígan el lettek volna a Cimborában, de egy film azért más kategória -, és egy hommagét a Super 8-nak, vagy E.T-nek. De talán ilyen filmekkel ne is említsük egy lapon ezt az akármit, amit a moziból kifele jövet mindenki elfelejt, és különösebben még csak igyekeznie sem kell érte.

Bernáth nem véletlenül fordult a gyerekszínészek felé, hiszen már ő is apa, és ez nyilván hatott a művészetére, de valamiért mégis jobban tenné Dunaújváros egykori fenegyereke, ha készítene egy jobb forgatókönyön alapuló, komolyabb hangvételű filmet, amihez kalapoz egy kis pénzt. Lehet megérné. Mert ha így halad, ezen a nyomvonalon tovább, akkor könnyen elképzelhető, hogy még gyermekei sem fogják filmjeit nézni, amint betöltötték a tíz éves kort. Sőt még az is elképzelhető, hogy letagadják, ezt az apjuk készítette, mert ennyi klisés - tipikusan énkérekelnézést jellegű - poént már akkor sem élveztem volna ha ezt a filmet nem most, hanem tíz éve látom.