Nagyon kevés dolog maradt ki a gyerekkoromból. Az összes klasszikus Disney mesét láttam, nagyon sokszor(!) szombat kora reggeltől már a matinét néztem az RTL-en. Az összes híresebb mese idézetet kívülről fújom. Ha esetleg valakinek nosztalgiázni támadt kedve a gimiben az elsők között kezdtem el énekelni a régi mese (sorozat) főcímdalát. De egy valami olyan csodálatos módon kimaradt, hogy ha nagyon erőlködöm se tudom felidézni egy mozzanatát sem. Ez pedig Paddington maci kalandjai.
Újabb adaptációval állunk szemben ugyanis. Az első kötet a Paddington nevű mackó történetéről 1958 október 13-án landolt a könyvesboltok polcain. Azóta jelentek folyamatosan történetek, majd mesesorozatok is készültek belőle. Fontos megjegyezni, hogy Paddington maci amúgy tényleg egy medvebocs! Senki nem gondolja egy pillanatig se, hogy valami lightos Ted-del állunk szembe vagy ilyesmi! Ő igenis egy igazi mackó. Egy kicsit abszurd és ügyetlen mackó, aki marmeládé függőségben szenved.
NA DE MI AZ A MARMELÁDÉ?
Igazán nem is értettem miért kell folyton ezt a szót használni a filmben, amikor ilyen nincs is a magyar nyelvben. Aztán utána olvastam, és hogy senki ne essen az én hibámba, megosztok egy rövid defíniciót a kedves olvasóval:
Kockára vágott kemény lekvár.[1]
Hazánkban is érvényben lévő szabályok szerint ez a név csakis a citrusfélékből - egészen pontosan a belőlük nyert pulpból, velőből, léből, vizes kivonatból, illetve héjból - készült gyümölcskészítményeket illeti meg.[2]
Na. Ez azért fontos, mert nem rosszindulatból de a mackónk végig szó szerint zabálja ezt a marmeládét.
Amúgy azért húzom, halasztom és vagyok problémában a történet elmesélésével, mert a film nem hagy ki semmilyen információt. Nem belecsap a lecsóba, hanem ab ovo leda, mindent elejétől a végéig tudtára ad a nézőnek. Valószínüleg azért mert a célközönség át tud bújni a jegykezelő lábai alatt ezért nem kívánja túlbonyolítani a dolgokat, inkább előlről kezd mindent, mindenki értsen mindent!
De a lényeg a lényeg, Paddington mackó a “Legsötétebb Peru”-ból Londonba utazik családot és otthont keresve, mert (egyrészt szülei meghaltak, másrészt) a nénikéje öreg medvék otthonába (!) költözött korára való tekintettel. A Brown család találja meg őt a Paddington vasútállomáson (már ha értitek mire célzok) és befogadja ideiglenesen. Hamar kiderül, hogy nagyon ügyetlen ez a Paddington mackó, de nagyon szeretetreméltó, aki egybe tudja kovácsolni a 21. század modern családját. Természetesen uncsi lenne minden film gonosz nélkül, úgyhogy a zsémbes és extrán igénytelen szomszéd mellett a természetrajzi múzeumi igazgató forralja ádáz tervét a kis maci ellen.
A kérdés az, mit várunk egy családi vígjátéktól amiben beszélő mackók vannak. Ebben az esetben valószínüleg pont azt amit elvárunk. Paddington, a mackó, a külseje nagyon szépen ki van dolgozva. Mármint nem sokat gyúrt, hanem nagyon szép az animáció. Nagyon stílusos is. De szerintem a britek erre nagyon adnak. Minden mozzanatában igényes a film díszlete, látványvilága és sose megy át giccsparádéba. A zenét néha megbolondítja egy kis perui zenekar, ami mindig kicsit felfrissíti a film adott jelenetét, érdemes rá figyelni.
A filmbeli karakterek is teljesen a helyén voltak. A zsörtölődő kockázatelemző apuka szerepében felüdülés volt látni a Downton Abbey-ben szintén Az apukát játszó Hugh Bonnevillet, a bohém, kedves anyukát alakító Sally Hawkinsra az új Jane Eyre-ből emlékszem, bár rengeteg mindenben szerepelt még. Amúgy még a gyerekek is játszottak már minimum négy filmben amúgy, hál’Istennek ők sem voltak idegesítőek! A borzalmas és igénytelen szomszéd csak látásból volt ismerős, ugyanis a Dr. Who-t még nem nézem, viszont azt tudom, hogy ő a legújabb Doki. A főgonosz pedig nem más mint Nicole Kidman, akit talán nem kell bemutatnom. Kicsit mindig félek az öregedő színésznők főgonoszi szereplésétől a Hófehér és a vadász óta, amikor Charlize Theron valami eszméletlen szörnyűségesen játszott. De nem, Kidman okés volt teljesen.
Mivel nyilván a magyar mozik szinkronosan adják, Paddington maci hangját eredetileg Ben Whishaw, avagy az új Q (James Bondban) adta, amit sajnálok kicsit, hogy nem hallottam. Meg az egész annyira brit, hogy nekem kicsit hiányzott, mert az akcentus is ad egy pluszt a filmekhez, amit már eléggé megszoktam. Főleg itt azért is sajnáltam, mert van egy magyar régiségkereskedő bevándorló, és annak volt a filmben egyedül akcentusa…
Végül annyit mondanék, vigyétek be kishugit, öcsit, mamát, papát a moziba vagy olyan ismerőst, aki nagyon szeretne végre eljutni Londonba (nem célzás de pl. én) és ne várjatok megváltást csak egy téli családi vígjátékot. Na meg marmeládét.
[1] http://elfelejtettszavak.blogspot.hu/2014/08/marmelade.html
[2] http://tudatosvasarlo.hu/cikk/lekvar-iz-dzsem-zsele-marmelad-–-mi-kulonbseg