Bevallom férfiasan, nem voltam nagy rajongója a címben jelzett franchise-nak. Mindig is úgy tekintettem rá, mint egyfajta arcade autóversenyt bemutató, konzoljátékokat idéző fizikával megáldott folytatásos szappanoperára, amelyben a kerettörténet csak gyenge hátteret nyújt a Baywatch-szerű látványt prezentáló lányok riszáló mozgásához. Képtelen fizika, érdektelen történetek, amelynél jobbat két óra alatt megír egy másodrangú forgatókönyvíró palánta is. Aztán valami megváltozott. A sorozat ötödik epizódjára ugyanis érdekes fordulatot vett a sztori és az egész franchise-ba új vér kezdett ömleni. Persze megvannak a dögös kellékek és a luxus minden háttere ahhoz, hogy az egész sorozatot egyenként is nagyszabásúnak érezzük. A hangsúlyok viszont eltolódtak. Már nincs az az érzésem, hogy egy autós játékot látok PC-szintű történetvezetéssel és bárgyú karakterekkel. Ehhez a megújhodáshoz persze kellett valami, illetve valaki az ötödik résztől kezdve, aki nem más, mint a „Szikla”.

Dwayne „The Rock” Johnson szerződtetése telitalálat volt. A pali nemcsak, hogy tud színészkedni, de olyasvalamivel rendelkezik, amivel kevesen ebben a szakmában: van sármja és kisugárzása. Még negatív szerepben is hajlandóak vagyunk neki drukkolni, mert egyszerűen magával sodorja az embert a vászonról az a lehengerlő lendület és karizma, amit belevisz játékába. S hát van egy negatív szenzációja is a filmnek: úgy fejezték be, hogy közben elhunyt Paul Walker.

Ha rosszmájú lennék, azt is mondhatnám, hogy Walker szerencsétlen halála még segített is a stúdiónak promotálni a filmet, hiszen ezek után már mindenki kíváncsi lesz rá, hogyan tudtak Walker jeleneteinek 70%-os készültségéből a CGI és saját testvére segítségével egy egész filmet kihozni. Ám nem erre szeretném írásomat kihegyezni, sőt, azzal sem foglalkozom, hogy mennyire látszottak, vagy nem, a speciális trükkök azoknál a jelenteknél, amelyekben Paul már nem vehetett részt saját testi valójában. Ezek ugyanis mind a hype, a felhajtás részei és nem tartoznak szervesen ahhoz, hogy milyenre is sikeredett a film.

Shaw versus Hobbs párbeszéd a nagy bunyó előtt

Először is csalódást kell okoznom a Dwayne Johnson rajongóknak. Aki miatta nézné meg egyedül, készüljön fel rá, hogy a „Sziklának” kevesebb játékideje van, mint a sorozatban újdonsült Kurt Russell-nek. Azt, hogy ez miért is alakult így, nem tudom, de gyaníthatóan köze van Dwayne elégedetlenségéhez, aki többször is lenyilatkozta már, hogy nem biztos, hogy részt vesz a sorozat következő, nyolcadik epizódjában, mert olyan szerepekre vágyik, ahol ő lehet az (abszolút) főszereplő. Nem rossz ez a Hobbs karakter és volt is szó egy külön filmről, amely az ügynökről szólna, de jelenleg nem beszélnek róla és Vin Diesel is azt nyilatkozta, hogy a következő, nyolcadik epizódban Russel-nek lesz nagyon fontos szerepe, ami nagy valószínűséggel azt vetítheti előre, hogy Hobbs ügynököt végleg kiírják a sorozatból. Pedig ebben a részben még azt is megtudjuk róla, hogy van egy kicsi lánya. A jelenet mulatságos és egyben jellemző is a sorozatra, amely nem győzi hangsúlyozni a család fontosságát. Toretto találkozik Hobbs-al és ott van Hobbs lánya is, aki megjegyzi, hogy „apu azt mondta szétrúgta a hátsódat”. Mire Dom blazírtan megjegyzi, hogy „apád valószínűleg nem volt magánál.”

Hobbs nagy pillanata

Ez a rész egyébként ott folytatja, ahol az előző rész abbahagyta a sztori mesélését. A kezdő képsorokon az elmélkedő Jason Statham-et láthatjuk, amint kifelé tekint egy ablaktáblán, majd odafordul kómában lévő öccséhez (Luke Evans cameo) és megjegyzi, hogy mindig is az öccse volt az, aki gyermekkorukban a grundon belekötött a legnagyobb csávókba, viszont állandóan neki kellett levernie őket. A kamera lassan befogja az egész teret és meglátjuk a kórházi szoba állapotát, amely romokban hever, a megölt, vagy magatehetetlen zsarukat és katonákat, akik Owen Shaw-ra (Evans) vigyáztak és a rettegő személyzetet, akiknek Deckard Shaw (Statham) megígéri, ha nem gondoskodnak az öccséről megfelelően, megtalálja őket. Ezzel a hatásos jelenettel indít a film, Statham szigorú tekintete mellett, s már-már kezdtem elfelejteni, hogy ez a sorozat sosem veszi magát túl komolyan. Statham viszont komolyan veszi a szerepét, olyannyira, hogy ő a legfajsúlyosabb negatív szereplő és egyben a legveszélyesebb is a sorozat történetében. Veszélyesebb, mint az öccse, veszélyesebb, mint öccsének a verőembere az előző részben, akit a gigantikus testépítő Kim Kold játszott.

A történet viszonylag egyszerű. Deckard Shaw, a brit elitkommandós gyilkos, akinek kormánya még a létezését is tagadja, bosszút akar állni öccse megnyomorítóin, vagyis Dominic Toretton és egész családján, beleértve a barátait is. Ennek első állomásaként jól összeütnek Hobbs-al, ami az egész franchise legütősebb harci jelentét eredményezi. Ezután Dom mindenáron meg akarja találni Shaw-t, ami nem olyan egyszerű egy „szellemharcos” tekintetében, ezért a Dom-ot szorult helyzetéből kisegítő, meg nem nevezett kormányügynök (Russell) ajánlatot tesz a Toretto családnak. Szerezzék meg neki „Isten szemét”, amely egy olyan szoftver prototípusa, amely bárkit, bármikor meg tud találni, illetve nyomon tud követni a világon. Ha ez megvan, akkor rendelkezésükre bocsátja és fellelhetik Shaw-t, bárhol is próbáljon bujkálni a világon. Eközben azonban sok váratlan nehézséggel kell szembenézniük, többek között ki kell szabadítaniuk magának a szoftvernek a tervezőjét, programozóját, aki nem más, mint egy bombanő (Nathalie Emmanuel). (Hát persze, ebben a világban, miért is ne…) Közben bejárjuk a fél világot, egzotikum és luxus hemzseg a filmkockákon.

Olyan vagyok, mint a jó bor. Minél öregebb, annál jobb.

Az ilyen típusú filmekben, talán a Bond-filmek utánérzéseként, talán a bombasztikus hatás miatt, fel szokott bukkanni a tartalék gazember is, akit jelen esetben Jakandénak (Djimon Hounsou) hívnak és egy egész zsoldos hadsereg tartozik hozzá. Hőseinknek meggyűlik vele a bajuk, nem is kevéssé.

Ami a főbb szereplőket illeti, mindenki visszatér és néhány nagyszerű cameo-nak is örülhetünk. Az új szereplők közül kiemelném a harcművész Tony Jaa-t, aki Jakande bérgyilkosa, illetve a judo világbajnok és szintén harcművész Ronda Rousey-t, akinek pár perces dögös jelenete Michelle Rodriguez-el igazán figyelemre méltóra sikeredett. A franchise-ban eddig kakukktojásnak számító „Tokiói hajsza” is a helyére kerül, bár időben kissé előbbre hozzák. S persze a film végére az is kiderül, mi a különbség az egyszerű barátok, haverok és a család között. Mert a család az igazi nagy dolog, amiért megéri küzdeni és az igazán bátor ember az, aki ezt fel meri vállalni.

Ronda Rousey akcióban - Úgyis olyan unalmasak ezek a partyik...

A rész egyébként is nagy hangsúlyt helyez Dom és Letty (Rodriguez) kapcsolatára, illetve Letty emlékezetének visszatérésére, ami persze nem megy egyik pillanatról a másikra. Roman (Tyrese Gibson) a sorozat Móka Miki-je és Tej (Ludacris) között még mindig megvan a mágikus kapcsolat és poénjaik is egészen jól működnek. Negatívum? Hát, volt az is. Igazából észre sem vettem, hogy a tajvani Justin Lin helyett a maláj, horror filmekkel nevet szerzett James Wan-ra bízták a rendezést, egészen az utolsó fél óráig. Nem az tűnt fel, hogy eltér egymástól a két rendező keze munkája, hanem az, hogy mennyire hasonló tud lenni bizonyos kategóriákon belül két, egyébként eltérő rendező stílusa. Egyszer sem éreztem magam kényelmetlenül a filmen, az utolsó fél óra robbanás orgiája és özöne viszont kicsit sok volt, s óhatatlanul eszembe idézte a hatodik rész végtelen kifutópályáját a katonai bázison. Annak sem akart vége szakadni…

Paul Walker - Az utolsó nagy menet

A film vége szép, majdnem költői tisztelgés Walker emléke előtt. S hogy a legjobb rész-e a franchise történetében? Igazság szerint számomra az ötödik epizód még mindig jobban összeáll, mert ott a sok szereplő mozgatása játékidő tekintetében mindenképpen szerencsésebben sikerült és nagy volt az újdonság varázsa is, midőn stílust váltottak. Ezzel szemben, vagy éppen ezt a stílust tovább víve, az új film valóságos látvány orgia. A fényképezés fantasztikus és a kamera megmutat mindent, amit csak lehet, hogy gigabrutálisan nagyszabásúnak érezzük ezt a világot és benne szereplők tetteit. Csak remélhetem, hogy a nyolcadik rész is hasonló lesz, bár egy-két kulcsszereplő feltétlenül hiányozni fog.