Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Rút hattyúk (Gadkije lebegyi) 2006

2015. május 30. - Oldfan

Az emberiség jövője. Olyan téma, aminek már évszázadok (évezredek?) óta újra meg újra nekirugaszkodnak az írók. Születtek róla utópiák és disztópiák, a szerzők világlátása szerint. Aztán megjelent a mozgókép és a rendezők sem óhajtottak kimaradni sorból, hogy közöljék az álláspontjukat a témakörben. Bizonyos filmekben egymásra talált a két alkotógárda. Ilyen a Rút hattyúk is. A cím könnyen felismerhetően a klasszikus mesére, „A rút kiskacsa” történetére utal. De mi van akkor, ha az átváltozás után a hattyút találjuk rútnak? Konsztantyin Lopusanszkij már többször bizonyítékát adta, hogy mélyen aggasztja a Föld sorsa. A halott ember leveleiben egy nukleáris háború következményeivel szembesítette a nézőt, majd. A múzeumlátogatóban egy világméretű ökológiai katasztrófa látomását tárta elénk. A Rút hattyúk, ha némileg közvetve is, de illeszkedik a sorba. Ezúttal egy radikális társadalmi szemléletváltozás felbukkanásának tesz ki bennünket. Jó társakra talált mindehhez a Sztrugackij fivérekben. A testvérpáros utolsó közösen írt könyve adja a laza alapot a film történetéhez. A fentebb említett „A halott ember leveleiben” Borisz Sztrugackijjal már dolgoztak együtt. Akkor az eredmény egy világhírű film lett. Vajon ezúttal mire mentek?

rut_hattyuk_04.png

Viktor Banyev, az Amerikában élő, de orosz származású író, az egyik ENSZ bizottság tagjaként eljut a zárt „Különleges zónába.” Nem csupán alkotóként érdekeli az ottani helyzet megismerése, hanem apaként is. Elvégre a lánya a zóna egyik iskolájában tanul az „ázottaktól,” de már hónapok óta nincs róla hír. A különös hatalommal bíró földönkívüliek rendkívüli tudást kínálnak a tanítványaiknak, de mint mindennek, ennek is ára van. Meglehetősen nagy. Genetikai átváltozás, az emberi lét fokozatos elvesztése. A gyermekek minden nehézség nélkül képesek azonosulni a mutánsok alapjában más világszemléletével és hajlandók megfizetni azt, amit a tudás megszerzéséért kell. Ám a többséget kitevő „közönséges” emberek mély gyanakvással figyelik a Zóna történéseit. Nem minden ok nélkül. Úgy tűnik, a formálódó új világban velük senki nem számol. Az utódaik sem. Banyev akarata ellenére belekerül egy olyan konfliktus közepébe, amely háborúval fenyeget az új és a régi faj között.rut_hattyuk.png

Arkagyij és Borisz Sztrugackij 1986-ban írták az utolsó közös regényüket, mely 1993-ban „Sánta sors” címmel megjelent magyarul. A „Rút hattyúk” annak a műnek a páros fejezeteiből áll össze. (A páratlanok nem Banyev, hanem egy másik, iszákos szovjet író helyenként groteszk kalandjairól szólnak.) A fivérek „Delelő univerzum” ciklusában visszatérően felbukkanó személyek a „progresszorok.” Ők egy fejlettebb bolygó lakói, akik egy, a magukénál elmaradottabb társadalmat próbálnak apró, az érintettek számára lehetőleg láthatatlan manőverekkel terelgetni a jobbulás útján. Legközismertebb példa a tevékenységükre a „Lakott sziget” regényekben – és mozikban – található. Idő múltával Boriszék arra jutottak, hogy a progresszorok állandó kudarcra vannak kárhoztatva, sőt, a tevékenységük több bajt okoz, mint amennyi haszonnal jár. Minden civilizációnak a saját fejlődése vonalát kell követni, amelyben a visszaesések és kudarcok egyaránt ott vannak a haladás mellett. Kívülről egy társadalmat sem lehet boldogítani. (Mostanság Afganisztán és Irak környékét elnézve, az ott zajló folyamatokat látva, óhatatlanul eszembe jut, hogy nem ártana a diplomaták képzésébe felvenni néhány Sztrugackij regényt.)rut_hattyuk_01.pngAz „ázottak” földi megjelenése ezt a szemléletet tükrözi. Hiába áll mellettük az igazság, hiába nemesek a céljaik, hiába járnak a tudományos ismereteik fényévekkel a miénk előtt, alapvető hibába buknak bele. Egy civilizáció nem szakítható el az utódaitól. Aki megpróbálja, arra rárontanak, miként a vaddisznó konda tesz a malacai védelmében. Ha pedig a tevékenységük súlyosan sérti a fennálló hatalmi rendet, az elit habozás nélkül veszni hagyja az egyébként áhított és remélt hasznos tudást a saját érdekét védelmezve. Mi több, számukra belefér, hogy könyörtelenül és számítóan végeznek azokkal, akiktől tartanak. Nincs nehéz dolguk, az emberek többsége zsigerből elutasítja az „elitképzést.” Már pedig a Zóna iskolájában a kiválasztott kevesek okítása folyik. Hogy mindez közös érdek,  gyorsan elfelejtődik. Ennek a viselkedésformának a hirdetése beleillik Lopusanszkij eddigi világképébe. Nem csoda, hogy „kiszúrta” magának regényt. Bár őt gyakorta bírálják, hogy pesszimista, - pedig nem teljesen az, csak direktben nem adagolja az optimizmust sugalló jeleket a mozijaiban, - a tekintélye vitathatatlan a filmkészítők között. Így külföldi (francia) és hazai pénzen, beleértve a Gorbacsov alapítványt, csak összeszedte az elegendő rubelt a forgatásra. No, nem szuperprodukcióra, csak afféle tisztes középszerre, ami a piszkos anyagiakra értendő csupán. A szellemi-gondolati részét illetően jóval az átlag fölött jár a mű. (Azért az alig burkolt ital reklám tetten érhető, mi tagadás. De ezúttal legalább jó helyre ment a szeszipar pénze.) Továbbá az alkalmazkodás másik jeleként az előző alkotásainál jóval könnyebben befogadható filmet tett le az asztalra. Az pedig tiszta bónusz, hogy egész jó tempójú. Viszont akciófilmre  gondolni az ő esetében fölösleges.rut_hattyuk_03.png

Az indításnál rögtön megkapjuk a rendező védjegyének számító vörösben úszó képeket, ami szinte előre vetíti, hogy valami kellemetlen felé tart a főhős. Utána korántsem adagolja olyan töménységben az ilyen fényképezést, mint „A múzeumlátogató” esetében, ami egyáltalán nem baj. Ettől még a hangulatos fényképezés éppoly erős marad nála, mint az előző munkáiban. Később újra felbukkan a történetben a mindent beborító vörösség, de ott tényleg van dramaturgiai funkciója. Meglehetősen kísérteties hatást kelt. Tehát a képi világ hasonlít a mesterére, (Tarkovszkij) de jellegzetesen egyedi és túlzásmentes. A zene továbbra sem központi kérdés nála, a környezet zajaira inkább épít a hangulatteremtésnél. A megszokott zeneszerzőjével, (Alekszander Szokulov) dolgozott, aki nagyon érti a hagyományos dallami megoldásokba beépített külső zajok vegyítését. A történet főhőse, az író Viktor Banyev, közel áll az anti-hős figurájához. Az égetett szeszek nagy barátja nehezen talál kapcsolatot az emberekkel, a volt feleségével sem jött ki, saját bevallása szerint rossz apa volt. A regényei központi karakterei megvetendő alakok, ezt a fejéhez is vágják az ifjú olvasói. Ám figyelmes szemlélő, világos fejjel következtető, és - minden jogos bírálat ellenére - van erkölcsi tartása. A cinizmusa egyfajta álca nála, ami lefoszlik róla, amikor a lánya veszélybe kerül. „A gyerekeknek élniük kell.” Ez az egyszerű igazság mindent felülír. Képes róla meggyőzni még egy tőlünk idegen gondolkodásmódot követőt is. Ő maga pedig nem habozik a saját életét kockáztatni, hogy bizonyítsa, nem pusztán a szavak embere. Grigorij Gladij elsőrangúan hozza ezt a felemás figurát. Erős a humanizmusa. Egyszerre él benne az új és régi. De szembesülni kénytelen vele, hogy az ellentét feloldhatatlan. Borzongató belegondolni a film lezárásánál, hogy milyen kegyetlen választás elé kerül. Egyértelműen az ő alakja köré épül a mozi, minden más szereplő a keze alá dolgozik a történetben. Nincs gond a kiegészítő karakterekkel, sem az eljátszásukkal, de igazán emlékezetes alakítást részemről nem találtam köztük.

rut_hattyuk_02.pngÚgy gondolom, Lopusanszkij hatása a történetre alapvető volt, mert az eredeti írásban korántsem ilyen a főhős karaktere. Egyáltalán, véleményem szerint azon ritka eset állt elő, hogy a forgatókönyv szerencsésebb kézzel lett összerakva, mint az irodalmi alapanyag. Sztrugackijék regénye bizony erősen szétszórt, csapongó, nehezen követhető. Vannak benne rendkívül szórakoztató részletek, remek meglátások, de a korábbi műveikkel nem ér fel. Mint annyiszor, a testvéreket nagyon foglalkoztatta, miként reagálna az emberiség, ha valóban idegen gondolkodásmóddal kerülne szembe. Valljuk be, az Irány a Holdtól a Csillagok háborúján és a Csillagközi invázión át akár a Prométheuszig, - sok-sok sci-fit sorolhatnék még, - inkább a saját földi félelmeink vagy gondolkozásmódunk vetül ki a világűrbéli kalandozásokban. Egy másik, a földitől alapjában eltérő intelligencia bemutatása, nem jellemző a műfajon belül sem. „A kölyök” című munkájukban az írópáros már boncolgatta ezt a témát. Nem túl jól jöttünk ki belőle, mi, emberek. Most sem. Valahogy röghöz, vagyis inkább bolygóhoz kötöttek vagyunk. Beszélünk a fejlődésről, szeretnénk is, a jó szándék él bennünk, de csak úgy képzeljük el, hogy a mi kis nyugalmas, megszokott életünket lehetőleg ne forgassák fel a haladás jegyében. (Sem.) Sztrugackijék viszont nem engednek. Igen, lehet rendbe hozni a pocsékul álló dolgainkat, de ára van. Jókora. A regényben más az alapkonfliktus. Ott az olvasható ki a sorok közül, - tiszta válasz alig van – hogy az emberiségen belül mutáció lépett fel, az új faj közöttünk él, s bizony leírt minket, „hagyományosakat.” Dehogy akar kiirtani, kipusztítjuk mi magunkat. A régi „típusú” emberek teljes pánikban menekülnek a zóna környékéről, ahol könnyedén szabályozzák az időjárást, gondolati erővel repülnek az „ázottak” s egyáltalán, semmi nem olyan, mint amit megszoktunk. A moziban mindössze pár idegen van. Szintén nem erőszakosak, – Most még! - röffen a konda – de csupán az új nemzedék nevelésére koncentrálnak. Néhány kiválasztottnak felkínálják az új világ esélyét, de az testi transzformációval jár, amitől az emberek többsége irtózik. Vagy annyira fél, hogy ölni képes az elkerüléséért. Még a vegyi háború sem ár a megszokott régi megóvásáért, miközben a világ belepusztul a saját erőből megoldhatatlannak tűnő környezetszennyezésbe.

rut_hattyuk_05.pngÍgy elmondható, hogy az szerzők által választott intelligenciák találkozásának konfliktusa szerencsésen ötvöződik Lopusanszkij bolygó féltő szemléletével. A folyamatosan zuhogó eső, ami a „hétköznapi” emberek idegeire megy a regényben, míg a mutánsoknak lételem, remekül adja a világ vége hangulatát egy diktatórikus államban. Ez utóbbi elfelejtődik a filmben. Viszont az már bizonnyal a rendező álláspontja volt, hogy az egyesült Föld szemléletében maradt a régi. Bár a színhely jól felismerhetően orosz, a döntések egy világszervezet kezében vannak és az ENSZ katonai szerepe nem pozitív. A katonaság tervei simán felülírják a civil tudósok bizottságainak határozatait. Az anyagias világ elsöpri az intellektuális jövő lehetőségét. Nos, igen, ez kétségkívül a jelen, kár volna tagadni. Mi lesz az új generációval? Feladjuk a már-már kézben lévő, szinte „isteni” tudást? A jelenkor embere nem bújhat ki a kényes kérdések alól. Hiába dugják el a megmenekült gyermekeket a világ szeme elő, léteznek, akik tudják, hogy számukra a régi életforma fizikai kínszenvedést okoz. Köztük vannak a szüleik. Ők hogyan tudják feldolgozni az, hogy a saját utódaik miattuk szenvednek és csak évtizedek múlva remélhető, hogy gyógyultak lesznek.

rut_hattyuk_06.pngÚgy tudnám összegezni, hogy a Rút hattyúkban Lopusanszkij az intelligens fantasztikum világát kínálja a nézőknek. Bizonyítja, hogy nem kellenek fénysebességgel száguldó űrhajók és galaktikus méretű háborúk a érdekes szórakoztatáshoz. Az igazi kihívás magának az ember természetének megmutatásában rejlik. Ez az irány mindig erős volt az orosz filmművészetben, a szovjet sci-fikben különösen. Világunk változásai nem az optimista irányzatot erősítették, több a keserűség és lemondás történetekben, mint az egykoron volt. Hol van mára a „Viharok bolygójának” optimizmusa, mely nem kételkedett abban, hogy legyűrjük a világűr és más planéták okozta nehézségeket. Jelenleg ott tartunk, hogy a saját élőhelyünk sincs biztonságban – tőlünk. A filmvégi enyhe bizakodás inkább reménykedés, mint töretlen hit az eljövendő évszázadokban. A gyermekeink talán tudnak majd köztünk és velünk élni a jövőben. Ne feledjük, ez rajtunk, felnőtteken múlik. Tegyünk érte. Tegyünk értük.

Ui: A film magyarul eddig nem volt elérhető. Most már azért nincs túl nehéz dolga, aki látni szeretné. Csak némi vadászat szükséges az Interneten.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mendelin 2015.05.30. 20:03:45

Már nagyon vártam ezt az írást ami most is kitűnő, köszönet érte !!
Kicsit keresgéltem, melyik lehet a harmadik film és úgy tűnt, az " Orosz szimfónia" lehet, de inkább megvártam az itteni tanulmányt, ez hiteles.
Baromira kíváncsi vagyok a filmre, teljesen felcsigázott és talán már hozzá szoktam a megnézésétől való félelemhez, hát még ami utána jön ! Azt elviselni !

mendelin 2015.05.30. 20:05:09

Elnézést kérek a kifejezésért : "Baromira" !

Oldfan 2015.05.30. 20:33:29

@mendelin: Igen, az "Orosz szimfónia" az apokaliptikus trilógia harmadik darabja. De a Rút hattyúk nem része a hármasnak. Félni nincs mitől. A "Halott ember levelei" és "A múzeumlátogató" után ez a film már szinte pehelypaplan könnyűségű...:)

Admirális 2015.05.30. 23:04:59

Először is köszönjük Oldfan-nak a munkálatokat. Megnéztem a filmet, nekem is eszembe jutott néhány gondolat, melyet megosztok Veletek: A szokásos Lopushanszkij elemek itt is felbukkannak a filmben, a gyerekek, a halál utáni létről való elmélkedések, apokaliptikus körülmények, stb. Láthattuk ismét az emberi lét "lehetetlenségét", a civilizált tömegtársadalom szétmálló voltába való belevetettséget és ezen egyének vívódásait, identitásának, gyökereinek az elvesztését. Jellemző hasonlóság, metafora a film és a jelen valós világunk között, a "változások szelei", hogy ha bár változnak is időnként a dolgok, az általában mindig csak egy szűk réteg számára, akár a technikai, társadalmi, gazdasági, szórakoztató, stb változásokat-lehetőségeket mindig csak egy szűk réteg számára elérhető "pozitívumok". Itt a társadalmi változás a gyerekeknél kezdődik , ők a "kegyeltjei" egy új "haladásnak", akiket az "ázottak" vettek a szárnyaik alá, és nekik ígérnek valami csalóka jövőképet. Hozzá kell tennem, hogy a Lopushanszkij-nál feltűnő ismétlődő gyerekmotívumot nem tudom mire vélni, vagyis nem értem Lopushanszkij humanizmusát, vagy rosszul értelmezi a humanizmust,-és nem humanista, vagy humanista, de a humanizmusa is sajátos módon nyilvánul meg. Ez nem derül ki a filmekből tisztán, inkább valami szentimentális fontossága van a gyerekek létének. Lopushanszkij-nak fontosak a gyerekek, de valahogy sajátosan értelmezi ezt a kérdést. Minden esetre a film mélyen filozofikus, bár eltér a hivatalos nyugati filozófia gondolatvitelétől. A film tehát számomra a gyökerét vesztett civilizált tömegtársadalom szétmálló voltáról szól, ahol látni az egyéni szubjektív célok, "igazságok", vívódások harcát, a csalóka változásokat, amelyek mindig csak a társadalom egy szűk rétegét érintik, illetve ebben a szétmálló társadalomban a film végére már azt sem tudjuk, hogy ki-kivel van. Jó film volt. Köszönjük Oldfan-nak!

Oldfan 2015.05.31. 08:47:36

@Admirális: Ezúttal nem értünk egyet a látottak megítélésében. Lopusanszkij nem a tömegtársadalom filozófiai boncolgatását tűzte ki céljául, hanem bolygó szintű ökológiai veszélyre figyelmeztet. (Ebben hasonlít a mozi "A múzeumlátogatóra, bár az tényleg erősen filozofikus volt.)
Az ifjúság központba helyezése nagyon is tudatos, megfontolt téma nála, de korántsem szentimentális alapon. A gyermekek NEM kegyeltek, hanem a jövő mozgatórúgójának szánt csoport. Ők azok, akik az anyagiak és/vagy más előnyöket félre tudják tenni a bolygó érdekében. Előítéletek nélkül fogadják az új szemléleletet, gyorsan elsajátítják a hihetetlennek látszó dolgokat, - a könyvben akarati erővel repülnek is - mert előítéletmentesek. Viszont, minden tudásuk ellenére, szellemileg még nem elég érettek. A világ összetettség számukra túl nagy falat, fekete-fehérre akarják redukálni a társadalmi problémákat. Banyev figyelmezteti őket ennek képtelenségére: "A kegyetlenség kegyetlenség marad." Oroszföldön van ennek a szemléletnek hagyománya. Anno Sztálin mondta, hogy: "Ahol fát vágnak, ott hull a forgács." Ez a gyakorlatban rengeteg ártatlan ember vesztét okozta. A veszély tehát reális. Jó pár irodalmi példát találhatunk arra, hogy a gyerekekben is él a kegyetlenség. (Golding: Legyek ura.) A felnőttek dolga megóvni őket a helytelen úttól. Megoldható, de keményen meg kell adni az árát. Az "ázottak" egy része földi ember, akik tudatosan vállalták az átváltozást! A jövő érdekében hozott áldozatvállalás a régi szovjet sci-fi irodalom legjobb szemléletét hozza vissza, bár képileg groteszk, amit mutat a maszkokká lett arcokkal.
Szintén nagyon oroszos üzenet a moziban az, hogy az ellenérzésekre nem figyelve, erőltetve a változtatást, lehetetlen jövőt építeni. Erőszakkal, - legyen az fizikai vagy szellemi, - nem lehet boldogítani az embereket.
A mának szánt burkolt üzenet inkább kérdés formájú. Vajon jól sáfárkodunk a gyermekeinkben rejlő tehetséggel, hagyjuk kibontakozni őket, vagy belekényszerítjük őket a megszokott életformánkba? Amely Lopusanszkij szerint zsákutca. A "Hogyan tovább? átgondolása már a nézőre marad.

Admirális 2015.05.31. 09:48:54

Kedves Oldfan! Én egyetértek Veled, tökéletesen leírod, amit a film közvetíteni akart, és amivel én is egyetértek, én csak más nézőpontból vizsgáltam a filmet. Vagyis nekem ezek a gondolatok jutottak eszembe.

Oldfan 2015.05.31. 10:08:43

@Admirális: Semmi gond, minden gondolatnak örülünk, amit egy alkotás inspirál. Az sem előírás, hogy a poszt írójával egyet kell érteni. Csak nyugodtan elő a meglátásokkal. A világért se fogd vissza magad, nem jó az nekünk..:)
A "tömegember" bevonását nem értem, miért jutott eszedbe, mert a filmben mint ilyen egyén nincs jelen, jelképszerűen sem, vagy a rájuk ható média manipuláltságot sem találtam. (Vagy csak nem vettem észre?) Az író, és félig-barát bizottsági tag, inkább értelmiségi kívülállók. A központi gondolat pedig a változás, az attól való irtózás, vagy annak hibái.
Azt írtad, nem érted Lopusanszkij "gyerekmotívumát," ezt próbáltam kifejteni, ahogy én értelmeztem.
Összességében úgy látom, a filozófiai irány azért ebben a moziban kevésbé domináns mint az eddig látott műveiben, de még így is jóval a mai átlag fölötti, már ami a megszokott filmtartalmakat illeti.

Admirális 2015.05.31. 17:39:08

@Oldfan: A visszatérő gyerekmotívum számomra azért ellentmondásos ezekben az apokaliptikus filmekben, mert egyrészt minden filmjében Lopushanskij-nak a legalapvetőbb felvetendő filozófiai kérdés, hogy ez a világ benne a "valamiféle" fejlődéssel zsákutca, illetve a halál és elmúlással kapcsolatos kijelentések ("mind halandók vagyunk" , vagy ebben a filmben a "az üresség ami a halállal a semmibe enyészik el", stb.), nos tehát számomra az az ellentmondás, hogyha ennyire látható, hogy a létezésünk bizonyos értelemben lehetetlenség és ez a világunk zsákutca, a fejlődés is negatív jellegű, majd apokaliptikus végben csúcsosodik ki, akkor ellenmondás az, ha valaki ezek után humanista, ha pedig nem humanista, akkor kénytelen hinni a földi élet értelmében és jelentőségében. Csupán számomra ezért nem tiszta a gyerekmotívum ismétlődő fontossága, vagyis ahogyan azt L. ábrázolja. A tömegember valóban nem jelenik meg a filmben, bár van egy rész amikor az apuka el akarja a gyerekét vidékre, hogy normális életet éljen, de annak esze ágában sincsen vele menni. Ez amolyan tömegember jellegű szituáció volt. Médiamanipuláció nincsen a filmben, itt az ázottak képviselnek a megszokottól eltérő szellemi befolyást.
süti beállítások módosítása