Nem lennék jó zsűritag. Összehasonlítani egy gyurma- vagy báb-animációt egy cut-out animációval, 2D-t a 3D-vel, egy pasztellceruzával rajzolt filmet egy grafitossal és/vagy festettel, esetleg kombinált technikát alkalmazóval; a stílust értékelni?, vagy a történet és az alkalmazott eszközök összhangját, összetartozását?; olyan kérdések, amikkel minden értékelőnek szembe kell néznie. Közben mégis az van, hogy ha 'van benne dög', az megmutatkozik így vagy úgy – s ha nincs, az is. Mindemellett, ha 'van benne dög', még nem biztos, hogy meghat, megindít, elgondolkoztat, hozzám is ad. Az idei KAFF rövidfilm-versenyprogramjának tizennyolc filmjét végignézve mégsem volt kétségem a legjobbat illetően – pedig sok jó filmet láttunk.

A fából faragott királyfi

Az idei KAFF-on 18 rövidfilmet válogattak a versenyprogramba, melyeket két szekcióban lehetett végignézni. Az első részt végignézve arra jutottam, hogy szerethetem én Háy János szövegét Ulrich Gábor 2013-as, csaknem hét perces filmjében, a Fából faragott királyfiban, de nem szeretem a rajzait. Én ebben a sokvonalas térben elveszek, s bizonnyal kéne látnom, ami mondva van, de a színek következetes használatán túl egy csomó mindent sajnos nem látok, nem tudok követni, így a Balázs Béla-írás Háy János-féle átiratát mondó Máté Gábor hangja köt le inkább, mint a képek.

Symphony No. 42

Szerethetem egyesével Bucsi Réka ötleteit a 2014-es, animációs Oscar-ra is jelölt Symphony No. 42-ben, egyenként mind a 47-et, vagy különösen a kentaur-teniszt, a megnövő macskát, a bárnyszőrbe burkolózást, a padlóból előbukkanó vízilovat is, s végtére, ha nagyon akarom, összehozhatom az ötleteket azzal, hogy tessék, minden egy teremtő műve, akiről amúgy gondolunk, amit gondolunk, de távozta után szabadon hagyja tenni-venni teremtményeit, ettől még egészében kevesebbet mond nekem, mint akár a Daniil Harmsz írása alapján készült Mese, Bertóti Attila 2014-es, 7 perces számítógpes animációja, vagy a Fürdő, mely végül meg is nyerte a fesztivál fődíját.

Fürdő

Ducki Tomek filmjét, a Fürdő-t (Bath) már láttam animációs fesztiválon, s akkor ugyan más nyert, de az összes film közül talán mégis ennek az akkori díj nélkül maradását sajnáltam legjobban. Nem is azért, mert ez a stílus állna hozzám a legközelebb - tisztán a forgatókönyv pontossága okán. Szeretem a szótlan meséket; hogy az animáció kezében ott az eszköz, hogy szó nélkül mondjon el egy történetet (persze, máséban is; csak ott jobban meg kéne ezt indokolni. A Fürdő ezt nagyon tudja.

Łaźnia - Baths - Trailer 2013 from Tomek Ducki on Vimeo.

Yamamura Koji a filmmel kapcsolatban úgy fogalmazott, minden kockája a helyén volt; a napi értékelőn a film szép képeit és hangulatát, történetmesélését emelték ki; ami számomra fontos benne, hogy alkotója igazi kreátorként olyat tesz, ami a teremtők privilégiuma: megváltja a halált. A történet és stílus egysége szempontjából mindent visz – egyszerre jelenvaló és metafizikus, s úgy tud beszélni az elmúlásról öt percben, hogy gyönyörű. A két idős nő története, akik versenyt úsznak egy fürdőben, ahol megélhetik ifjúságuk nagy versenyeit; a két világ okos váltása a lemerülés-felbukkanás egyre gyorsuló ritmusában, s ahogy végül egyikük marad a fürdő reális terében, másikuk viszont nem jön föl, hanem nyertesként bukik át a fiatal nők úszóversenyének álom-medencéjében, olyan történeti és képi egységet mutat, olyan letisztult és megváltó erejű gondolati tartalmat mozgat, amit más film a fesztivál kínálatából nem tudott. Mindemellett kiforrott technikai megvalósítás, egyéni stílus jellemzi, ami felismerhető volt az alkalmazott animációs blokkban helyet kapott Zhu – Paradise awaits című filmjében is, mely a leírás szerint Ádám és Éva bűnbeesés története egy underground buli formájában. (Aki nem ismeri az Életvonal című korábbi filmjét, nézze meg azt is.)

A rajzoló

Úgy láttam neki a blokknak, hogy Orosz István filmjét várom a legjobban – az ő fémhengeren tükrözésben összeálló képeit, az anamorfózis-technika alkalmazásait nagyon szeretem; de ezeket a filmekbe/filmekben rajzolt képeket is. Tetszik, ahogy a rajzoló testét látva vonul az árnyék, s ahogy a térrel játszik. Ő az M. C. Escherére emlékeztető térjátékok kifinomult példáit vonultatta már fel korábbi filmjeiben, itt ez kevésbé kap fontos szerepet, inkább egy vizuális poénra épül a történet-szál - a legvégén az árnyékból derül ki (akinek kiderül) ki a rajzoló; közel áll hozzám ez a világ, a tiszta rajzoknak ilyen pontossága, de összességében a filmet mégis kevésbé éreztem összetettnek, vagy kevésbé egységesnek, mint akár a Mese című animációt. (Aki Orosz István munkáival szeretne ismerkedni, annak 2009-ig jó támpont lehet a Diabolus Galéria honlapja; a filmjei /Csönd; Labirintusok; Vigyázat, lépcső!; Az idő látképei/ megtalálhatóak a youtube-on – a labirintusok most itt is.)

A híd

A híd, Bányai Zsuzsanna csaknem 5.40 perces vegyes technikájú számítógépes animációja egy szűkre szabott dekameron. Az eső elől a híd alá szoruló öt fiatal csaknem mindegyikéről megtudunk valamit, a múltjából, a jövőképéről, vagy épp félelmeiről, hangulatáról, mikor egyikük énekelni kezd, s a dal mindenkiből mást hoz elő. Technikájában, rajzaiban, ötletében, kivitelezésében jó film – de a gyerekkor emlékeinek felidézése, a véletlenül együtt töltött rövid idő dekameronos alapvetése ellenére sem hoz annyit, a felvillanó képek szépsége mellett sem, mint a Fürdő.

A kiút

Ottlik Anna BKF-en készített, 2014-es filmje szintén 5 perc 40 másodperc – ebbe belefér egy fiatal lány sorsa az elutazás előtti merengéstől, emlékeinek elveszítésétől és a tudattalanban való rögzítésüktől egészen kiérkezéséig és emlékeinek visszaszerzéséig. A fekete-fehér, rajzolt technikával indító film később vált, s ez a váltás itt is indokolt, mint Ducki Tomek filmjében. Nekem, bár a másnapi értékelésen a film erényeként hangsúlyozták esetenkénti vállalt esetlenségét, a rajzok faramucisága inkább rontott kicsit az élményen. Ottlik Anna filmje mégis egy fontos és korosztályából (is) sokakat érintő kérdést, az új hazában való kiútkeresést veszi górcső alá.

Mese

Ahol együtt van a sztori és a kép, az a Harmsz-írásból készült Bertóti Attila-film, a Mese. A történetben egy koradélután az otthon unatkozó kisfiú és kislány meseírási kísérletet tesz. A kisfiú javaslatát a kislány is elfogadja, s ahogy elkezdi a mesét a kisfiú, s megakad, ő azonnal folytatja – s így tesz a következő mese-kezdetek után is; előbb, gyorsabban, ötletesebben fejezi a történeteket, hogy végül megint csak az unatkozás maradjon a kisfiúnak, mert a meséket, amiket meg szeretne írni, már mind megírták, hisz a kislány ismeri őket. A királynő és a király félreértésből eredő párharcának végletekig hajtása, a kovács egyetlen kalapácsütés alatt lerepülő és a fél várost bejáró és tönkretevő kalapácsfeje, a mesék világának a gyerekek világába tágítása (a kovács meséjében elrepülő kalapácsfej az utolsó képsorokon láthatóan átlyukasztotta a szoba falát is) kifejezetten mulatságos, nézhető, jó film volt. Ha ezt a filmjét nem is, de online megnézheted 2009-es, egészen más stílusú, de hasonlóan ötletes filmjét, az Ariadné fonalát a daazo-on; s dolgozott Vácz Péter filmjében, az előző KAFF nagydíj-nyertes Nyuszi és őz-ében is, ami itt látható).

A második szekcióban a nagy öregek, mint Cakó Ferenc Dózsa 1514 című homok-animációja mellett sok elsőfilmes alkotás is indult. Kolop Anita Ill-breeding című rajz-animációjának fekete-fehér világát jó volt nézni, bár nem tudtam követni a történetet, így leginkább a képek szépsége bűvölt el. Traub Viktória Vastojás című filmje nekem örömet szerzett: a nagymama versei, mondásai, a magyar népmesei hagyományokat megújítani szándékozó indíttatás a vastyúkok alakjai és a mocsári harcsa hasában lakó sárkány történetének extremitásai ellenére is kedves első film, s nem éreztem hosszúnak sem, annak ellenére, hogy 12,32 percével a hosszabb rövidfilmek közé tartozott.

Bátory Péter első filmje, A reformer fekte-fehér számítógépes animáció, melyet Wayan Mastra balinéz vallási vezető ihletett (rövid ajánló és képek a filmből a behance.net oldalon). Az otthonát a kasztrendszer miatt tanulni nem tudó fiatalt a szülők külföldön taníttatják, egyházi iskolában, így felveszi a kereszténységet, s ezzel számos dolgot odahagy, de foglalkoztatja a két kultúra összeegyeztethetőségének lehetősége, s amikor gyermeke a tengerbe veszik, visszanyúl saját gyökereihez, a hindu hithez és felkeres egy látót. Bali püspöke végül megbékél veszteségével, kettős gyökereivel és saját magával is (A film zenéjéből egy kis ízelítő itt).

Blackwood (How to Write a Blackwood Article) - official trailer from Csaba Gellár on Vimeo.

Gellár Csaba filmje, a Blackwood- Hogyan írjunk Blackwood-cikket egy Edgar Allan Poe novella adaptációja, egy hosszabbra tervezett rémmese-sorozat első darabja, melynek horrorisztikusan sötét világába simán belefér, hogy a város látképét szemlélő beszélő lelkesedve ecsetelje a gyönyörű látványt, míg a háttérben valakit épp átszúr zuhantában egy torony csúcsdísze. A humor forrása mégis leginkább a szöveg emelkedettsége és a tárgy között mutatkozó szakadék hozadéka – Ónódi Eszter hangja ragyogóan illik a karakterhez.

Jó néhány versenyfilm kimaradt a cikkből, de mindent összegezve, bár nem lennék jó zsűritag, az idei KAFF rövidfilm-versenyprogramjának tizennyolc filmjét végignézve nem nagyon volt kétségem a legjobbat illetően – pedig sok jó filmet láttunk.