Kék Pelikan – 44. Magyar Filmszemle

2025. március 17. - Filmbook

„A MÁV-hoz türelem kell.”

A Kék Pelikan nem egy különleges szárnyasról szóló természetfilm, hanem egy korszakot és egy konkrét eseménysort bemutató rajzolt kordokumentum. Csáki László rendező első egész estés felnőtteknek készült animációs filmje a rendszerváltás idején játszódik, amikor leomlik a berlini fal, kinyílik a vasfüggöny, s a szocialista országok lakóinak, köztük a magyaroknak is, lehetőség adódik elindulni Nyugat felé. Az utak megnyíltak ugyan, de a szabadság mellé pénzt, vagyis valutát nemigen adott a jóisten… Sokan továbbra is sóvárogva néztek Párizs, München, Madrid irányába.

Így volt ezzel a főszereplő három akkori fiatal is: Ákos, Laci és Petya, akiknek eredeti hangfelvételei narrálják a történetet. A srácok egy nekik eladott hamisított vonatjegy kapcsán jutottak arra, hogy ilyet, sőt, ennél jobbat is tudnak ők készíteni. A terv alapja, hogy az akkori vonatjegyeket kézzel írták a jegypénztárosok, miközben egy indigót tettek a jegytömb két oldala közé, aztán az utazóknak a másolatot nyomták a kezébe, míg az eredeti bizonylat a tömbben maradt. A fiatalok azt a cselt eszelték ki, hogy a legolcsóbb jegyet megvéve, otthoni körülmények között kémiai úton eltávolítják a célállomást jelző írást, és tetszőleges új úti célokat firkantanak a helyére. Mivel a külföldi kalauzok nem sűrűn (sohasem) találkoztak addig magyar jegypénztárban kiállított jegyekkel, ráadásul a papír eredeti volt, a lebukás veszélye egészen eltörpült. Mindamellett, hogy a srácok tudták: már ez is kimeríti a közokirat-hamisítás fogalmát, amelyet a törvény egytől három évig büntet. Mégis, első lebukás nélküli útjuk után vérszemet kaptak, s egész Európát bejárták a buherált jegyekkel. Míg híre nem ment ismerősi és egyre távolabbi körökben is, hogy valaki olcsón tud Nyugatra vonatjegyeket produkálni, s miután az első nem saját célra gyártott jegy elkelt, már nem volt megállás a nagyobb tételű hamisítás felé…

A film címe, a Kék Pelikan az akkor legnépszerűbb, sőt mondhatjuk, monopolhelyzetű indigómárka nevére utal, amelynek használata tette lehetővé, hogy a fenti módszerrel eltűntetve, majd megmásítva kerüljenek európai városok az utazó célközönség: főként fiatalok, egyetemisták vonatjegyeire. Más indigo vagy nem kék színű Pelikan erre nem volt alkalmas.

A vetítést követően a forgatókönyvet is jegyző Csáki, aki a Metropolitan egyetem animációs tanára, mesélt a keletkezés körülményeiről. A történetről és annak művelőiről onnan tudott a rendező, hogy pontosan ebben a korszakban volt ő is hallgató, s ki is használta az adott lehetőséget az utazásra. A filmötlet tehát adott volt, de tizennyolc évig formálódott a megvalósulásig. Az első tizenegynéhány év kellett a háttértörténethez szükséges kutatómunkákhoz és a filmben elhangzó interjúkhoz, majd három év az animációk elkészítéséhez. A technika pedig elég egyedi, hiszen a filmben megszólaló egykori szereplőket is animáltan mesélnek, míg az általuk átadott színes, apróbb sztorikat dramatizálva, színészekkel szinkronizáltatva szúrták a beszélgetések közé, ahogyan a korszakot jellemző használati tárgyak vagy helyszínek valóságosan leforgatott képsorait is. Aki élt ebben az időszakban annak egy kész nosztalgiautazást jelent az alkotás, amelyhez a korabeli popzenei dalok és a cselekményhez szabott háttérzene is híven asszisztál.

A film az Inkubator program projektjeként indult 87 millió forintos közvetlen támogatásból, ám a sok-sok animációs és egyéb háttérmunkák miatt az összköltsége 175 millió forint körül állt meg. A film eddig közel 54 millió forintos bevételt termelt csak Magyarországon. A hazai mozik összesen több mint 26 ezer mozijegyet adtak el a produkcióra. Ugyanakkor több nemzetközi animációs filmfesztivál díját is elnyerte: például Olaszországban, Izraelben és Németországban is. A filmhez hasonlóan kifejezetten felnőtteket célzó egész estés animációs filmek csak ritkán jelennek meg a hazai filmes palettán. Ilyenek például a 2011-es Az ember tragédiája vagy 2018-ban a Ruben Brandt, a gyűjtő. Szerencsére mostanában sűrűsödni látszik az ilyen műfajú bemutatók száma, hiszen a Kék Pelikan előtt, nem is olyan régen debütált ebben a műfajban: a Kojot négy lelke és a Műanyag égbolt.

Minden történet új világokba kalauzol, miközben életünk saját utazására is emlékeztet – tele álmokkal, kihívásokkal és megállókkal. Ezek a filmek nemcsak szórakoztatnak, hanem megmutatják, hogy az élet legértékesebb pillanatai gyakran az úton, nem pedig a végállomáson várnak ránk.