Nem leszek most népszerű, de rettenetesen gyűlöltem ezt a filmet, mind a majdnem két teljes óráját.

És hát, van bőven miért gyűlöljem. Ez tipikusan az a film, ami csak addig érdekelt, amíg meg nem néztem a belőle készült trailert, és aztán nyugtáztam magamban, illik megtapsolni, merthogy egész estés animáció, és magyar. És legalább mint olyan, van. Jankovics Marcell után is létezik rajzfilm. De, hogy én ettől mennyire nem várok semmit. És még így is képes volt hozni az elvárásaimat. Mármint abban az értelemben, hogy én ezt utálni fogom. Na nézzük sorban miért is.

Először. Nagyon utálom, ha ennyire nyilvánvalóan lopja egy alkotás az előtte lévőt, akkor is, ha csak egyet, de az azonnal felismerhető. A Műanyag égbolt viszont legalább öt sci-fi klasszikust lop, és azokat se túl ügyesen. Megpróbálnék spoilermentesen ráfordulni ezekre, de a helyzet az, hogyha nem láttad őket, a Műanyag égbolt fogja elspoilerezni valamennyit. Először is itt a legnyilvánvalóbb, a Zöld szója, még csak három mondatot tudóskodtak a tudósok, de már ott üvölt az agyamban, ez bizony a Zöld szója pepitában. Azután Logan futása, Szárnyas Fejvadász sőt, ha lehet ilyet, akkor Szárnyas Fejvadász 2049, ez utóbbi főleg a hangulatában és képi világában jelenik meg. De van itt Fallout 3-4, amit a kiszáradt Balaton és az elpusztult Miskolc idézett meg sőt, hát visszakacsint mindenki kedvenc Mátrixa is. És ha már rajzfilm, akkor nekem bizony a Nauszika és a szél harcosai is eszembe jutott.

Másodszor utálom, ha valakik csak és kizárólag így tudják elképzelni a jövőt. A Nauszika aztán egy kétségbeesett és depressziós rajzfilm volt, de még az is kínált valamiféle megoldást, hogyan fog az emberiség felülkerekedni a veszélyen, sőt, hogyan képes túlélni az apokalipszist. A Műanyag égbolt nem kínálja ezt, helyette bemutatja az első negyedórában, micsoda egy ótvar hely lesz Budapest, a - fogalmazzunk vésztjóslóan - nem is olyan távoli jövőben. Itt egy Nyugati pályaudvar, ott egy Lánchíd, oszt' jónapot. Majd innen végig vezeti a nézőt egy olyan utazáson, amihez képes Dante Pokla akciós fapados járat a Mercator Travelnél. Teszi mindezt vontatottan és unalmasan, mígnem rájövünk a sci-fi itt csak asszisztál a párkapcsolati drámához. Az egzisztencialista kérdések miatt akkor is csak csordogál, amikor izgalmas akciót láthatunk. A végkifejletben pedig mindezt megkoronázza a létező legnagyobb klisével, amit sci-fiben csak létezhet.

Harmadszor itt a rajztechnika, amivel készült. A hátam közepére kívánom amióta csak ismerem. Legelőször Richard Linklater 2006-os filmjében, a Kamera által homályosanban találkoztam vele, és azóta a világból ki lehet üldözni vele. Csak maga Linklater kétszer alkalmazta ezt a technikát, ilyen volt már a 2001-es Az élet nyombában, sőt tavalyi filmje az Apolló 10,5 - Űrkorszaki gyerekkor is. Ha ezek közül bármelyiket láttad, akkor tudod, hogy milyen a Műanyag égbolt is. Úgynevezett rotoszkópos eljárással először felveszik a színészi játékot, majd kvázi visszarajzolják őket a mozgóképre. Akit bővebben érdekel, azoknak ajánlom a The Last Express című játékról szóló ismertetőmet, ott bővebben kitértem rá, és a technikát is virtuózabban megoldották. De hát az egy játék.

A Műanyag Égbolt rajzstílusa viszont egy az egyben a Kamera által homályosanra hasonlít, ugyanazok a hókadt színek, ugyanaz a mosott érzet, ugyanaz a vonalvezetés, még az animálás viszonylagos darabossága is egy az egyben azt idézi. Mindazonáltal a rajzminőséggel sok bajom nem volt, csak ez a technológia számomra nem szimpatikus. A legjobban az zavart, hogy mennyire pontosan megrajzolták Keresztes Tamás, Szamosi Zsófia, és főleg az általam sokszor favorizált Hegedűs D. Géza alakját, aki most hirtelen a legidegesítőbb szereplővé avanzsált. Ennyire aprólékosan szerintem nem kellett volna a külalakjukat imitálni - Hegedűs D.-nek még a manbunját is megrajzolták -, miközben a mozgásuk és mimikájuk, vagyis a színészmesterségük eszköztára láthatóan elveszik, a rotoszkopikus eljárás során. 

Szóval kreativitással, eredetiséggel, és formabontó ötletek sokaságával még véletlenül se vádolnám Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta filmjét. Nyilvánvalóan tetszett nekik egy rakás másik alkotás, azt összeturmixolták, aztán csináltak belőle valamit. Csak annyi a baj, hogy a turmixolás során arra már nem figyeltek, hogy a filmnek saját ízvilága legyen, lévén minden egyes eleme valahonnan máshonnan köszön vissza. Pillanatnyilag jól oltja a szomjat, ebben a sivár, rajzfilmek nélküli új-Magyarországon, de mire felhörpinted, már keverheted is a következőt.

A filmet a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretein belül tekintettem meg.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4