Évek óta rebesgetik, hogy a francia krimi irodalom legnagyobb bűnözőjének "karrierje" újra nagy vászonra kerül, mégpedig Christophe Gans rendező jóvoltából. Szó volt arról is, hogy Fantomas-t Vincent Cassel, Juve felügyelőt pedig Jean Reno játszaná, sőt, az IMDB anno még a költségvetést is tudni vélte, ami 70 millió euro lett volna. Még egy előzetes, valószínűleg fake plakát is megjelent a készülő filmről. Amiből aztán semmi nem lett. Azóta tudjuk, hogy Vincent Cassel nem lesz címszereplő (helyette mindenféle hollywoodi vacakhoz adja a nevét) és a rendező személye is kérdéses. Nézzük meg, nálunk, hogyan is ismerik a francia ponyva irodalomnak eme klasszikusát.

Alighanem, ha a harmincas korosztálytól felfelé nézzük a televíziót néző közönséget, s valaki hallja a Fantomas nevet, rögtön mindenkinek az Andre Hunebelle által a hatvanas években rendezett három Fantomas-film jut eszébe, olyan nevekkel, mint Jean Marais, vagy Louis De Funes. Ezek a lazán összefüggő filmek, amelyekről később szót fogok ejteni, viszont csak egy nagyon kis szeletét adják a  Fantomas-mítosznak és azt is igen kicsavart formában. A Marais-Funes nevével fémjelzett hármas inkább volt szatíra, illetve komédia, semmint komolyan vehető bűnügyi film, avagy kalandfilm. Márpedig Fantomas védjegye, mint bűnözőé, mindig is a brutalitás és a kegyetlenség volt. Ő egy valódi szociopata, manapság így mondanánk, ahogyan a Marcel Allain (1885-1969) és Pierre Souvestre (1874-1914) írópáros jellemezte történeteiben.

Allain, aki még élt a hatvanas években készült három nagy film esetében, maga engedélyezte André Hunebelle rendező fiának és házi forgatókönyvírójának, Jean Halain-nek, hogy - gyakorlatilag - átformálja az egész Fantomas-univerzumot és a szereplőket saját tetszése szerint használja fel egy modernizált történet alapjául. Az eredeti történetek ugyanis nem voltak sem humorosak, sem szatirikusak, a komédia műfajától is igen távol álltak. A két szerző 1911-ben kreálta meg a karaktert és 43 folytatásban írták meg a kalandokat. 32-őt közösen, majd Allain még 11-et Souvestre korai halála után. Az eredeti történetekben, akárcsak a néhány évvel korábban bemutatkozó Arsène Lupin sztorikban, Fantomas egy tolvaj. Ám korántsem olyan, mint Lupin, aki meghúzta a határt a gyilkosságnál, Fantomas nem ismert kegyelmet. Hideg, számító, brutális. A gyilkosságait mindig "ötletesen" követi el, akárcsak a későbbi Bond-filmek főgonoszai szeretnék, tehát nem egy pisztolylövéssel végez áldozataival, hanem különféle, egy átlagembernek eszébe sem jutó technikákat alkalmaz. Miután végzett áldozataival, sokszor felveszi azok személyazonosságát. Ez persze csak olyan helyeken lehetséges, ahol a meggyilkoltat nem ismerték (ebből a szempontból a három film ötletesebb, lévén Fantomas az emberi bőrt minden ízében utánozni képes maszkokkal rejti el eredeti identitását, mintegy előrevetítve a Mission Impossible-szériát), a gengszter ezért is utazik elég sokat a történetekben. Megjárja Indiát, az Egyesült Államokat és Mexikót, sőt, még az angol-búr háborúban is felbukkan Gurn néven tüzér őrmesterként Lord Roberts parancsnoksága alatt. Később Lord Edward Beltham of Scottwell Hill szárnysegédje lesz és beleszeret annak fiatal feleségébe Lady Maud Beltham-be. Csupa-csupa olyan figura, akik a későbbi három egybefüggőnek mondható mozifilmben is felbukkannak, persze telejsen más hangsúlyokkal. Juve felügyelő karaktere például igencsak megszállott Fantomas vonatkozásában, de nélkülöz minden komikus vonást, odáig is eljut, hogy elkapja a bűnözőt, aki aztán megszökik a kivégzése előtt. Fandor, a "Pirkadat" újságírója sem önálló karakter a novellákban, hanem Fantomas egyik áldozatának a fia, akinek Juve, hogy elrejtse, másik személyiséget ad, így lesz belőle Jerôme Fandor az újságíró.

Ami a filmeket illeti, összesen tizenkettő készült belőlük, ebből öt a némafilm korszakában. A televízió is felfedezte a sztorit magának, egy négyrészes, egyenként kilencven perces mini-sorozat készült belőle, ahol Fantomas-t az osztrák Helmuth Berger, Juve felügyelőt a francia Jacques Dufilho, Fandor-t pedig az ugyancsak francia Pierre Malet játszotta. Habár ez a sorozat sokkal "autentikusabb" volt, ha ez alatt a novellákhoz való hűséget értjük, mint a hatvanas években készült Hunebelle mozifilmek, de nem tudott nagy popularitásra szert tenni, legfeljebb a német-francia televízióban. Nézzük hát most meg ezeket a filmeket és a bennük szereplő figurákat, mit is csináltak belőle az alkotók. Az 1964-es "Fantomas" megadja az alaphangot. Fandor az újságíró kételkedik Fantomas létezésében, szerinte Juve felügyelő találta ki az egészet, hogy saját szerencsétlenségét a bűnüldözés terén leplezni tudja, de persze az igazi Fantomas hamarosan színre lép és Juve meg Fandor maszkjában különféle bűntetteket követ el, hogy aztán rájuk terelje a gyanút. Az egész film hangulata meglehetősen szatirikus, gyakran paródiába hajlik. Amikor komolykodni kezdene, például a verekedéssel Fantomas búvóhelyén az újságíró és a bűnöző emberei között, utána jön egy újabb fekete humorba hajló jelenet, majd ezt követik Louis De Funes magánszámai. A filmben és az utána következőkben is, Jean Marais kettős szerepet alakít. Ő egyszerre Fantomas és Fandor az újságíró. Marais, aki a francia filmművészet egyik ikonja, előszeretettel játszott két karaktert egy filmen belül, gondoljunk csak olyan klasszikus alkotásokra, mint a Jean Cocteau-féle "La belle et la bête" (A szépség és a szörnyeteg, 1946) vagy a "Ruy Blas" (A királyasszony lovagja, 1948). Sokan felhozták Marais korát, ti. amikor az első filmet forgatták már 51 éves volt és ez nem az a kor feltélenül, amikor egy színész még akciófilmeket vállal. (Igaz, ha Tom Cruise-ra gondolunk, ez a  kijlentés új értelmet nyer.) Ha valaki olvasta az autobiográfiáját ezt kevésbé fogja fontosnak találni. Marais azon színészek közé tartozott, akik még ténylegesen csak akkor használtak kaszkadőrt, ha már végképpen nem tudták megcsinálni az adott jelenetet. Az atlétatermetű, rendkívül sportos színész még remek formában volt a hatvanas években, szóval nem ez okozza a kivetnivalót a filmben. A neve sokkal inkább André Hunebelle.

A rendező az ötvenes években, a hatvanas évek fordulóján szinte futószalagon készítette az egyenetlen színvonalú krimiket és kosztümös kalandfilmeket és így többször is együtt dolgozott a késői Jean Marais-al és Louis De Funes-el. Rengeteg csapnivaló alkotás került ki a kezei közül, amelyek ma már szinte nézhetetlenek, a Fantomas-trilógia a jobbak közül való. Van benne sárm, elegancia és nagyon jók a színészek. Az 1965-ös "Fantomas visszatér"-ben eltolódnak a hangsúlyok, akárcsak az 1967-es "Fantomas a Scotland Yard ellen" című, a trilógiát lezáró részben. A részek leginkább Juve felügyelőre, pontosabban az eredeti Juve-nek a paródiáját szenzációsan megformáló Louis De Funes-re összpontosítanak. Itt már a látszata is odavan, hogy egyáltalán komolyan vegye magát a sztori. Funes magánszámokat ad elő, amelyek feldobják az amúgy teljesen lapos, faék egyszerűségű történetet. A harmadik részben ugyan megpóbálják leküzdeni a földrajzi korlátokat, hiszen először a sorozat történetében elhagyják Franciaországot, de a film sokkal inkább értékeli a helyzetkomikumot, semmint a kalandot és a krimi szálat. Talán a leghíresebb jelenete a filmnek, az "akasztott ember van a szobámban" manánszám Funes-től és ennek mellékszálai, amellyel szinte fél óra megy el. Rendkívül szórakoztató és zseniális, ahogyan a francia komikus már-már az "Oscar"-ban nyújtott teljesítménye színvonalára emelkedik, pedig itt nem is ő az abszolút főszereplő.

A magyar szinkron, mert erre is ki kell térnem, akkor készült, amikor még legendás volt a magyar szinkronizálás, legalábbis annak mondtuk. Tényleg sok jó szinkron került ki a Pannónia Filmstúdióból, de sok pocsék is. Ez a jobbak közül való, sőt, nagyon jó. Louis De Funes magyar hangjaként Haumann Péter legalább ötven százalékkal növeli a filmek élvezeti értékét és Jean Marais hangjaként Lőte Attila is telitalálat.S hogy mi lesz Fantomas sorsa eztán? Sikerül-e elkészíteni végre egy igazán nagy filmet a történetekből, amely kellőképpen fajsúlyos ahhoz, hogy a francia szuper-gengszter mítoszát szélesebb körben elterjessze? Jelen állás szerint nem úgy tűnik, addig is maradnak nekünk a klasszikus fekete humorban pácolt Hunebelle-filmek.