Ez a film úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Igazából meg sem tudom mondani, mi az, ami annyira frankó benne, de kétségtelenül nagyon egyben van az egész. Valahonnét nagyon ismerős volt a címe, azután kiderült, hogy hajdanában-danában, amikor az oldal még alakulgatott, ez volt az egyik első film, amelyre sajtójegyet kaptam, de minthogy egy ilyen underground akárminek gondoltam, ami ráadásul NÉMET, hát lepasszoltam egy kollégának, aki meglehetősen rossz véleménnyel volt róla. Mint kiderült, nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat. Úgyhogy München után Hamburg felé vesszük az irányt.

A film arra is ráébresztett, hogy kicsit töményen válogattam össze az utóbbi két hét tematikáját, mert mindegyik német film rohadtul fajsúlyos darab volt, jóllehet a legtöbb igencsak kiemelkedő. Egész egyszerűen sok. Nem olyan filmek, amelyek után az ember egyből nézi a következőt, és már hiányzott valami könnyedebb alkotás. Ezt az űrt pedig a Soul Kitchen röhögve kitölti. Itthon egyből rányomták, hogy vígjáték, pedig korántsem az: ez egy real-time film, afféle, mint a Shop Stop, csak itt nem egy vegyesboltban, hanem egy külvárosi étteremben zajlanak az események. Amelyek életszagúak – és ételszagúak, BOCSÁNAAAAT! –, és mindenki esetében érdekesek. És így van, ha közben néha azon kapjuk magunkat, hogy hangosan felröhögünk, az nem a véletlen műve, de attól még automatikusan nem válik valami vígjátékká.

Elképzelhető, hogy a film azért ilyen nagyon jó, mert a rendező, Fatih Akin maga is félig török, hamburgi, és melózott egy ilyen helyen, úgyhogy tobzódik az önéletrajzi elemekben. A főhős, Zinos ugyanis félig görög, aki Hamburgban egy lepukkant kajáldát vezet, két oldalról szorongatja az adóhatóság a tartozások, és az ÁNTSZ – német megfelelője behelyettesítendő – a konyha kifogásolható volta miatt. Tény, hogy Zinos étterme nem a legjobb, de nem is a legelőkelőbb emberek járnak oda. A képlet igen egyszerű: miután felveszi az öntudatos szakácsot, Shayn-t – a magyar Kapa hasonmása, mind kinézetben, mind habitusban –, aki a maradék vendégsereget is elzavarja cirádás kreálmányaival, már csak a megfelelő vendégkört kell beszippantani, akik ki is fizetik a kellő összeget, és az üzlet szép lassan beindul.

Közben feltűnik Zinos bátyja is, aki amúgy sitkós, és öt perc alatt belezúg a film legjobb nőjébe, az Anna Bederke alakította Luciába. És megismerünk egy régi havert is, aki meg legszívesebben azonnal felvásárolná Zinos vackát, hogy utána ugyanilyen gyorsan le is bontsa, és a helyére valami mást húzzon fel. Ehhez még hozzáadódik, hogy főhősünk a film 90%-ban lumbágójával sántikálja végig az események zavaros sodrát, amit végül nemzetünk büszkesége, Gryllus Dorka orvosol.

Látható, hogy a film nem bonyolult történetével, hanem a hihetetlenül jól eltalált karaktereivel operál. És egész egyszerűen mindenki a helyén van a legutolsó szereplőig. Moritz Bleibtreu-t már eleget méltattam A kísérletben, de itt is nagyon jó, ahogy Adam Bousdoukos is hihető az öcskös szerepében, bár talán még őt nyomják el a legjobban, amikor elviekben ő lenne a főszereplő. A hideg barátnőt Pheline Roggan alakítja – ebben a filmben csupa jó német nő szerepel, még ha kellett egy magyar is, hogy az összkép meglegyen. Birol Ünel Shayn szerepében valami szenzációs – bár mondhatnám azt, hogy idegbeteg szakácsot alakítani hálás szerep, de ezeket az elcsépelt újságírói frázisokat meghagyom a konkurenciának.

Ezen kívül a film hihetetlen jó atmoszférával operál – ha megnézed, tuti kedved támad kimenni Hamburgba császkálni egyet az éjszakában –, és a zenei repertoár is nagyon ütős, amit összeszedtek. Tényleg értelmet nyer a film fellengzős címe. Ez a konyha minden szereplőnek a lelke is egyben, ha megölik, akkor bennük is meghal valami. Azon kívül a kajálós filmeknek van egy olyan rejtett tulajdonságuk is, hogy hihetetlenül gusztusosan láthatsz olyan étkeket, amelyeket talán már nem is egyszer ettél, csak éppen otthon az asszony nem erőltette meg magát, hogy esztétikusan tálalja.

Mindezekért a Soul Kitchen messze kiemelkedő darabja az elmúlt napok német filmjeinek, sőt szerintem az utóbbi idők német filmgyártásának is. Ne essetek abba a hibába, mint én, és mindenképpen nézzétek meg valamikor kaja előtt, után vagy közben.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!