Eleinte én magam sem voltam biztos benne, hogy meg tudom-e érteni a filmet, hiszen szokásomhoz híven utánaolvastam, ahogy a vége főcím lepergett, és hamarosan kiderült, egy trilógia záródarabját néztem végig, ugyanis Wong Kar-Wai előző nagyfilmjének, a 2000-ben készült Szerelemre hangolvának közvetlen folytatása ez a film. Azonban az is kiderült számomra, ez a film önmagában is érthető, mert a főhős itt alapvetően másféle embert játszik, mint az előző filmben. Én az ilyesmikért nem szoktam rajongani, mert egy karakter olyan legyen, amilyennek megszokta az ember, de ez esetben mégis működőképesnek bizonyult a dolog.

A történet főhőse egy Mr. Chow nevű újságíró, aki vergődik jelenében, kísérti a múltja, és mindezért a jövőbe menekül, ahol nem az a szánalmas figura, mint valójában. Hogyan teszi mindezt? Nos, a 2046 cím kapcsán én bevallom, egy sci-fi-re számítottam, és elolvasván a fülszöveget, kicsit el is ment a kedvem, mert kiderült, ez nem egy évszám, hanem egy hotelszobaszám, ahol Mr. Chow lakik, és fogadja hölgyvendégeit. Azután meg, ahogy a film atmoszférája teljesen magába szippantott, éppen a sci-fi részeket találtam, oda nem illőnek. Mr. Chow ugyanis egy regényt ír, melynek szintén 2046 a címe, és ez játszódik a jövőben, egész pontosan 2046-ban, ami egyben egy város neve is. Ide megkeseredett emberek igyekeznek, keresni valamit, ami egykoron életük része volt, de mára csupán múló emlék, fájó nyílt seb. Az utazás alatt androidok és különféle futurisztikus ketyerék is feltűnnek, de csak ismételni tudom magam, engem ezek az epizódok meglehetősen hidegen hagytak.

A film jelentős része azonban nem ekkor, hanem 80 évvel korábban, 1966 és 1969 közt játszódik Hongkongban és Szingapúrban. Mr. Chow itt próbál boldogulni mint ponyvaíró. Ő egy cinikus, minden hájjal megkent alak, akinek semmi sem szent, és minden éjszaka más nőt hurcol fel a lakására. Négy nő körül forgolódik leginkább, de valójában mindegyikben azt az ötödiket keresi, akibe az előző részben szeretett bele, így egyik mellett sem tud megállapodni, egyiknek sem tudja igazán kiönteni a szívét, levetni álarcát: így válik hősből antihőssé, aki saját sorsát képtelen jobbá tenni, hiszen még a legodaadóbb nőt is kurvaként kezeli, és saját érzelmeinek védelme érdekében olyan falakat húzott maga köré, amelyeket soha nem mászhat meg senki sem.

Mr. Chow olyannyira gyökértelenül él, hogy nem tudja elkötelezni magát semmi mellett, nincs vagyona, nincs hitele, nincsenek rokonai, még lakása sincs, ezért inkább egy olcsó hotelben száll meg, amelynek egyik száma emlékezteti arra, ahol régen az IGAZI-val volt együtt. Így kap a 2046 egy másodlagos jelentést, a szoba számát, ahol aztán megfordulnak azok a nők, akikben Mr. Chow egykori szerelmét keresi. A legígéretesebb Bai Ling feltűnése, aki karakán viselkedésével felkelti az író figyelmét, de ez is csupán addig tart, míg meg nem kapja a nő szerelmét, és aztán az izgalmas flört elmúlásával, valami örökre elveszik a férfiban is.

A filmet nézve leginkább az jutott eszembe, olyan az egész, mintha megfilmesítették volna Krúdy Gyula Szindbád című művét ázsiai szereplőkkel. Vagy mondjuk úgy, a világ minden részén létezik ez a fajta elvágyódás: ami nálunk Krúdy, az Hongkongban Wong Kar-Wai. Úgyhogy, ha olvastad az eredeti művet, vagy láttad a filmet Latinovits Zoltánnal a főszerepben, már könnyen be tudod lőni, milyen élményt is kaphatsz, és hogy kell-e ez neked. A vergődés, a csapódás nőtől nőig, az önmarcangolás mind olyan tulajdonság, amely nem idegen a középkorú férfiaktól, pláne nem a megkeseredett, cinikus alakoktól.

Ebből a szempontból nézve a film akár egy neo-noirnak is felfogható, a fényképezés és a beállítások mindezt meg is erősítik, ahogy a fantasztikus hangulat, az atmoszféra is, amit pillanatok alatt képes teremteni. Az embernek szinte kedve lenne visszarepülni 1966-ba Hongkongba, egy füstös kis szálloda csendes zugába, amikor még nem létezett ez a mérhetetlen rohanás, televízió, megállt a világ, és több idő jutott mindenre. Egy borotválkozásra, egy reggeli elköltésére, egymás társaságának élvezésére.

A szereplők egytől egyig tökéletesek, a Mr. Chow-t alakító Tony Leung leginkább a nagyszerű Szigorúan piszkos ügyekből lehet ismerős, de itt nem a jó fiút játssza. Hanem egy simlis mosolyú, simulékony modorú alakot, akitől legszívesebben vért hánynának a nők, de mégis hagyják magukat becserkészni, mert mint a tapasztalat is mutatja, a nőknek bejönnek a rossz fiúk. Pedig lenyalt frizurája és bajusza semmi jót nem ígér. Leung ragaszkodott a bajuszhoz, mert számára is nehéz volt egy olyan szerepet eljátszani, ahol a karakter látványos átalakuláson megy keresztül, és mégis külsőleg semmit sem változott. Bizonyos tanulmányok foglalkoznak is vele, hogy az arcszőrzet mindig egyfajta álarcot jelez, amit viselője magára ölt, a bajusz, szakáll formája azt mutatja, az illető titkol valamit. Mr. Chownak pedig rengeteg titok rejlik múltjában.

Leung méltó partnere Ziyi Zhang, aki a táncosnő-örömlány Bai Linget alakítja. Előző munkái leginkább harcművészeti filmek voltak, mint a Tigris és Sárkány, a Hős vagy a Repülő tőrök klánja. De egyszerűen remek ő is, ahogy a magabiztos nőből kétségbeesett lánnyá vedlik vissza, aki akárhogy szeretné megkapni magának igazán a férfit, az sosem engedi közelebb három lépésnél. Zhang egy igazi kínai szépség, és kettejük játékát elnézve megint csak elkapott, hogy akárhogy kapálódzik Japán meg Korea, azért Hongkongnak hatalmas előnye és múltja van a filmezésben, szóval itt nem kellett vadászni, vajon kilóg-e a lóláb, tökéletes élményt kapunk színészileg.

A mellékszerepekben olyan hölgyek látványát élvezhetjük, mint Gong Li (Egy gésa emlékiratai), vagy Maggie Cheung (Rendőrsztori). De az ő száluk nem olyan hangsúlyos, mégis így válik teljessé Mr. Chow utazása. Mert a film története ugrál az időben, nemcsak a jövőbeli betétek, de a valós események sodrásában is. Úgyhogy elsőre talán nem is érteni fogjuk a filmet, inkább érezni.

És akkor beszéljünk már erről a fickóról, aki mindezt megalkotta, mert a 2046 nem csupán egy megrendezett film, hanem egy tökéletes műremek. Nem tudom, éreztem-e valaha ilyet, de miután megnéztem a rendezőt, hogy mennyi minden került ki a kezei alól, elszégyelltem magam, hogy még életemben nem hallottam róla, amikor ilyen baromi erős és kiváló filmet készített. És ennek már több mint tíz éve. Wong Kar-Wai annyira egyedi, szerzői filmeket készít, hogy egyedülálló módon nem használ forgatókönyvet, és színészeivel 40-50 alkalommal is felvesz egy-egy jelenetet, más szögből, más hangsúllyal, másképp, ami meglehet, furcsán hangzik, főleg ha hozzátesszük, hogy a különböző színészek mind a saját nyelvükön szólaltak meg a forgatáson – Leung kantonit beszélt, Zhang mandarint, Takuya Kimura pedig japánt. De ebből is látszik, Wong Kar-Wai mennyire kezében tartja az irányítást, meglehet, csak ő tudja, mikor, merre haladnak az események, az eredmény mégis egyértelműen őt igazolja.

A filmet négy évig készítette, 12 millió dolláros költségvetésből, és olyannyira elhúzódtak a munkálatok, hogy a laboratóriumból késve érkezett a nyers szalag a 2004-es cannes-i bemutatóra. A rendezvény történetében először három órával el kellett csúsztatni a nyitást, mert még nem érkezett meg a nyitófilm. Ráadásul a CGI jelenetek – melyet a francia BUF hozott létre – még csak fekete-fehér verzióban léteztek, de a közönségnek nagyon tetszett. Később persze a mozikba már a befejezett verzió került, nekem ezek a CGI-jelenetek tetszenek a legkevésbé – nem értem, miért kellett a filmbe a sci-fi szál, amikor anélkül is teljes az összkép. Ráadásul a francia CGI azért hagy néminemű kívánnivalót maga után.

A forgatást akadályozta az akkoriban tomboló SARS-vírusjárvány is, szóval ha ezt nézzük, Kar-Wai még szerencsés is volt, hogy be tudta fejezni a trilógia záródarabját. A cím ismételten érdekes, hiszen az utolsó évre utal, amelyet Hongkong a viszonylagos szabadságban tölthet el. Aki nem tudná, 1997-ben lejárt a britek szerződése a városra, és azt visszacsatolták Kínához, a szerződés egyik pontja azonban kimondta, hogy a következő ötven évben még Kína semmit nem változtathat Hongkongban. Ennek ellenére ezután vándoroltak el tömegével a lakosság többek között az USA-ba is.

A film zenéje külön bekezdést érdemel, hiszen ennek elemi ereje nagyban meghatározza az atmoszféra megteremtését. A főtémát Shigeru Umebayashi szerezte, mely egyszerre andalító, szívbemarkoló, mélabús, egyszóval olyan zene, amely végig ott marad a háttérben, nem válik zavaróvá, de mégis hiányzik, ha elhallgat egy pillanatra. Remekül egészíti ki ezt Nat King Cole karácsonyi témája vagy a francia, lengyel dallamok. Sőt, néhol még vérpezsdítő rumbában is lesz részünk, szóval a film zenéje külön sávot követelt magának, amire a DVD-n kapunk is egy meglehetősen félresikerült próbálkozást, mert az egyes témák külön elérhetőséget kaptak, de a beszédet nem tudjuk levenni róla.

A DVD-kiadásról -

A filmet a Corner Kiadó jelentette meg hazánkban, amely néha nagyon igényes kiadványokkal jelentkezett, néha pedig érthetetlenül elhanyagolta a külcsínt, mint a 2046 esetében is. Azt hiszem, mára nekik is eltűnt még a hírük is, nem csupán a hamvuk – milyen érdekes, hogy ugyanaz a végzet vár mindenkire, aki ázsiai filmek behozatalára adja a fejét. A borító egész jó, egyszerre nézhető jövőbeli víziónak és egy forró ölelésnek, szóval sokat nem árul el, milyen filmet is kapunk. Ellenben a tok kritikán aluli, az a dupla műanyag fekete tok, amelyet ötven forintért bárhol megkapunk, ahol még a lemezek elhelyezése sem szimmetrikus, és ahol a gerinc is eltörhet ha sokat nyitogatjuk – mondjuk kettőnél többször.

A lemezek szitázása megfelelő, a menü képe egész jó. Maga a film 2.35:1-es képarányú, ez azért is fontos ebben az esetben, mert ez a film volt az első, amelynél Wong Kar-Wai anamorfikus lencséket alkalmazott, és szélesvásznúra forgatott. Hang terén eredeti kantonit kapunk 5.1-ben és DTS-ben, valamint egy jól sikerült magyar szinkront 5.1-ben. Audiokommentár csakúgy, mint a Casshern vagy A gazdatest esetében, itt sincs. De ennél a filmnél leginkább az számít, hogy gyönyörű a képe, és kristálytiszta a zenéje.

Az extra korong sem kecsegtet túl sok nyalánksággal. Sőt, leginkább azt a fajta kamu extragyűjteményt kapjuk, ami a legalja a DVD-kiadásoknak, amikor alig tudnak összekaparni valamit, aztán elmesélik öt verzióban, hogy soknak látszódjon. Kapunk például négy darab trailert, melyekből messze a 2003-as promo a legjobb, mert akkor még látszik, hogy maguk az alkotók se nagyon tudták, hová is tart ez az egész. Azután van nemzetközi posztergaléria és egy egészen érthetetlen írott anyag, a film „számmisztikájáról”, amikor tételesen felsorolják a filmben elhangzó számokat, de semmi mögöttes tartalmat nem árulnak el róla. Láthatunk egy alternatív befejezést, amely annyiban alternatív, hogy Mr. Chow más helyzetben mondja el a zárómonológot, de a lényegen nem változtat. Található a korongon egy videoklip is, de ez az én tetszésemet egyáltalán nem nyerte el.

Ami értékelhető háttéranyag, az a következő. Háromperces filmecske a BUF munkájáról Emlékek anatómiája címmel, amely leginkább azt fedi le, hogyan tervezték a franciák a jövőbeli várost és az odatartó vonatot. Egy szintén hasonló hosszúságú anyag Zhanggal, amelyben a lány nyers felvételeit nézhetjük meg, de ő legalább bomba jól néz ki. Kapunk néhány kimaradt jelenetet, ezek mindig érdekesek, de most valahogy nem hiányoztak annyira. Végezetül pedig annyi interjút, hogy belepusztulunk. De leginkább azért, mert egyszer megkapjuk a teljes rendezői és Zhang-interjút, nagyjából húsz percben, majd ugyanezt negyedórában, zanzásítva, és néha bevágva Leung interjújából is. És még a werkfilm is tulajdonképpen abból áll, hogy végig ugyanezek az interjúk ismétlődnek, miközben néha látunk egy-egy forgatási képsort.

Nagyon nem szép. De nyilván ezen a téren is erősödni kell a keleti filmeseknek, hogy jobban odafigyeljenek a részletekre, miket is tesznek rá a DVD-re. Az egész extra mennyiségből nekem az tűnt ki, hogy Zhang nagyon szívesen nyilatkozott, és megragadott minden lehetőséget, hogy szerepelhessen, nagyon helyesen, mert gyönyörű nő, értelmes gondolatokkal, akinek saját, modern kori ruhája legalább olyan jól áll, mint a filmben viselt kosztüm. Egyébként az ő esetéből látható, micsoda zavarban lehettek a színészek a forgatáson, mert Zhang kendőzetlenül nyilatkozik, mennyire frusztrálta eleinte a rendező módszere – ő az egyetlen, akivel Wong Kar-Wai először dolgozott –, és úgy érezte, nem jól csinálja a dolgát, hiszen máskor nem kell ennyiszer elismételnie minden egyes jelenetet. Azzal se lehetett tisztában, mi is volt a szerepe, mert ő következetesen kurvának írja le Bai Linget, míg a rendező táncoslánynak – jól lehet ez a kettő legtöbbször fedi egymást Hongkongban.

Összességében szegényes kiadást kapunk, de annál gazdagabb a filmélmény, amellyel megajándékoz. Én magam csak azért sajnálom, hogy nem volt több extra tartalom, mert így nem tudtam sok-sok érdekességet megosztani veletek, lévén én sem tudok ennél többet a film keletkezéséről. Mindenesetre örülök neki, hogy betettem a lejátszómba hajnali kettő felé.

Ha tetszett az ismertető akkor azért, ha pedig nem, akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!