Ebben a 2006-os csodában rendezőnk kiélhette Godzilla-fetisizmusát. Ezzel a filmmel úgy találkoztam, hogy nagyon megtetszett külsőleg. Talán nem túlzok, de egyike az itthon legigényesebben kiadott ázsiai – sőt, hát akármilyen – filmeknek. Azonban látatlanban gyűlölök DVD-t venni, amikor azonban a dupla lemezes kiadást megláttam potom 500 HUF-ért, mégis elcsábultam... ennyit a bibliofilségemről. Egész úton hazafelé győzködtem magam, hogy ilyen szépen kiadott film – sokat költött rá a Budapest Film, hogy méltóképpen jelenjen meg – csak jó lehet. De ebben józanabbik énem soha nem hitt valójában...

A történet szerint a Han folyóba veszélyes vegyi hulladék kerül, amely mutációt indít el annak faunájában, és ennek következményeként megszületik a szörny. Sokáig nem lehet tudni miféle lény, az biztos, hogy tízszer nagyobb mint kellene, afféle hal-kétéltűszerűség, és szereti az embert ropogtatni.

Gazdatestünk – maradjunk az angol cím tükörfordításánál – egy szép tavaszi napon ámokfutást rendez a Han folyó partján henyélő lakosság körében, és így kerül közelebbi kapcsolatba a főhősöket játszó Park családdal. Annyira megkedveli őket, hogy magával hurcolja a mindössze tízéves kislányt, Hyun-Seót. Innentől kezdve az képezné az események motorját, hogy a – nagyon egyszerű – család eleinte ugyan hivatalosan is halottá nyilvánítja az unokát, de később mégis érzik, hogy életben maradhatott, ezért igyekeznek felkutatni a szörny vackát. Ez azonban nem is olyan egyszerű, ugyanis időközben az amerikaiak is észlelik az anomáliát, és a várost karantén alá vonják, mert a szörny egy ismeretlen vírust terjeszt, amely ha kijut a területről, globális katasztrófához vezethet.

Na most, ez egyáltalán nem hangzik rosszul, igaz? Egy klassz kis szörnyes, hentelős, félig-meddig katasztrófa-horror filmet bárki ki tudna hozni belőle. Még az európaiak is – a REC is hasonló alapvetéssel operál. Talán még a magyarok is, ha egyszer összekapnánk magunkat. Bárki, kivéve a dél-koreaiakat. Ilyen istentelenül elcseszni filmet ugyanis én még életemben nem láttam.

Mert az oké, hogy drámát helyezünk a történetbe, ez ad egy kis pluszt még a legkomolyabban vehetetlen horrornak is, de hogy egész egyszerűen parkolópályára tesszük a szörnyet a film egyötöde után, az valamiért nem smakkol. Az első félóra, vagy legyen csak negyed, totálisan rendben van, még a mára kifogásolható CGI ellenére is, azt a pusztítást, amit a szörny levág, ráadásul fényes nappal, bárki megirigyelhetné még Hollywoodban is. De utána? Jön 2006-ban a jól ismert agyonjátszás, túlspilázás – ha valaki tovább bírja a sírva vigadós gyászolós jelenetnél, annak máris kiutalok egy tiszti keresztet. 

Rendezőnk itt sem tudta eldönteni, mit is szeretne. Pedig vannak jó ötletei, nem várt fordulatai, amelyekért érdemes megnézni a filmet, de minthogy ezek pár percnyi felüdülést adnak csupán, így mégsem, mert amíg ezekig eljutunk, addig hatszor hülyét fogunk kapni. És ennél a filmnél pont nem él a kitétel, hogy mennyire keleti ésszel kell gondolkodni, mert most ők akartak nyugati filmet készíteni. Az Oldboy kapcsán van egy kristálytiszta logikai rendszer, ami alapján felépül a forgatókönyv, minden történésnek van helye és miértje. A nyugati ember képes felfogni a filmet. De hadd ne kelljen már kiköltözni Dél-Koreába, és ott élni tíz évig, hogy élvezni tudjunk egy rossz filmet.

Sok helyen olvastam, hogy ez egy viccfilm, meg poénfilm, amely kifigurázza a zsáner jegyeit. Nekik üzenem, hogy egyáltalán nincs így! Jó reggelt, ezt a készítők véresen komolyan gondolták. Honnét veszem ezt? Hát onnan, hogy mivel díszkiadás, tömve van extrákkal a második korong, több mint két és félórányi anyag, amiből egy óránál is több csak a szörnnyel foglalkozik, ahogy felépítették az alapoktól egészen az animálásig. Mert ez a film erre kellett volna, hogy épüljön, amire a film végi leszámolós jelenet utal is. De minthogy ez egy átlagcsalád, a hősiesnek szánt szörnyharc átfordul gagyiba, meg nevetségesbe, amire könnyű azt mondani, hogy "ez amúgy poén".

Poén az, amin az ember nevet. Azért, mert beletettek pár viccet, még nem lesz komédia, ráadásul ezek a tréfák nem is működnek, mert vagy erőltetettek, vagy nem helyénvalóak –, vagy dél-koreai kell legyél, hogy értsd. Véleményem szerint ezt a „komédia” baromságot az amcsik aggatták rá, hogy mentsék a menthetőt, mert tökéletesen tisztában voltak vele, ezt másképp nem lehet eladni.

„A Cápa és a Jurassic Park találkozása."

Amikor ilyen baromságokat olvasok a hátlapon, mindig elgondolkodom, hogy Spielberg is tud-e erről, és mégse szégyelli magát? Ez a film annyi közöset tartalmaz az említett két remekművel – melyekben szintén vannak poénok, de ettől még ugye egyiket se titulálná senki komédiának –, hogy a szörnyért itt is az Orphanage volt felelős, amely cég a Jurassic Parkon is dolgozott, de láthatóan megrekedt a '90-es években. Én nem tudom, hogy 2006-ben mennyire állta meg a helyét a CGI ebben a filmben, de egyesek már 2008-ban is húzták rajta a szájukat, márpedig sokkal előbb nem juthatott el hozzánk.

Maga a rendező is elismeri, hogy ennek még Dél-Korában ki kell forrnia magát, sőt amikor látták a szörny pofáját elkészítve, nekik sem tetszett, mert papíron valahogy jobban festett. Nyilván ezért döntöttek úgy, hogy ha már ennyire gagyi lett nem is mutatják olyan sokat. Az is tanulságos, hogy azt se tudták, honnan induljanak el, csak egy hihető szörnyet akartak, ami valami állatból fejlődött ki, de ezt a részét véleményem szerint egész ügyesen megoldották, mert így akár egy öko-katasztrófa filmnek még el is menne. Különösen, hogy az alapszituáció egy megtörtént eseményre reflektál, amikor egy amerikai katonai bázison mérgező anyagokat öntöttek a Hanba, és az egész lakosság felháborodását kivívta, hogy a hadsereg bevetette minden közbenjárását, hogy ne tudják elítélni a parancsot végrehajtó katonát.

Vagyis a Dél-Korában állomásozó amerikaiaknak nagyobb volt a befolyásuk Dél-Koreában, mint a dél-koreaiaknak. Az eset 2000-ben történt, és ez beindította a rendező agyát, hogy majd ebből fejlődik ki a Loch-Ness-i szörny, csak éppen a Han folyóban. Ezért aztán a szörny valóban rémségesen néz ki, a teste torz, a hátán szeméthalom, ami az évek során egybeépült a bőrével, és gyűlöli az embereket, akik mérgezik a folyót, amelyben él.

Mai napig ez Dél-Korea legdrágább filmje – az elköltött tíz millió dollár rekordösszegnek számít ott, bár ez nálunk is annak számítana. A bemutatókor a teljes lakosság csaknem egyharmada megnézte, amivel pillanatok alatt behozta a gyártási költségeit. De minthogy ilyesmit azelőtt még nem csináltak az országban, már ekkor külső segítség után fordultak, és a Weta embereit keresték meg, hogy alkossák meg a szörnyet. A tárgyalások azonban annyira elhúzódtak, hogy közben a Weta elkészítette A Gyűrűk Ura trilógiát, és hirtelen gigacéggé nőtte ki magát – bizony, ilyen messzire nyúlnak vissza a film előmunkálatai –, ezért a producerek a továbbiakban nem tudták megfizetni a szolgáltatásaikat. Így fordultak a jóval olcsóbb – és gagyibb – Orphanage-hez.

Egyébiránt az marha üdítő ezekben az extrákban, hogy mindenki őszintén beszél, nem keni el a tényeket, mint az amerikai kisfilmeken. Igen, azért választották ezt a céget, mert olcsóbbak voltak, mert nem volt elég pénz. Hol másutt hallasz még ilyet? Vagy a készítők hozzáállása, hogy mennyire szégyellték utólag magukat, amikor egy jelenet rosszul sikerült, mert annyira siettek vele.

A Weta jófejségét tükrözi, hogy ennek dacára, mégis küldtek pár szakembert, akik segítettek befejezni a szörny fejét, mert annyira lenyűgözte őket, hogy egyetlen ember – Chin Wei-chen – mennyire élethű és egyedi szörnyet tervezett. A szörny hangjának megvalósítása is szintén remek, mert alapvetően ember szinkronizálta az érzéseit, de aztán ezt később torzították, és állatkerti hangokat is kevertek bele, szóval erre megint nem lehet panasz. És ezzel el is jutunk ugyanoda, ahonnét kezdtem: ha ennyit törődtek a szörnnyel – egyes jeleneteken fél évig dolgoztak –, akkor mégis mi a fészkes fenéért elégedtek meg annyival, hogy a nagy bemutató után néha felbukkan, megeszik pár embert, és azzal annyi?

Sokat emlegettem a rendezőt, szántszándékkal nem írtam le eddig a nevét, ugyanis Bong Joon-ho harmadik nagyjátékfilmje nem az első volt, amit láttam. A 2003-as A halál jele című filmjével lett igazán ismert, és bár ott is voltak az elején aggályaim, de az a filmje azért magasan köröket ver erre. Igazából ami közös a kettőben, hogy sem ott, sem itt nem az történik, amire számítanánk, ami egyesekben további ellenérzést, másokban elismerést szülhet.

A szereplők többsége is onnét lett átrángatva. Kang-ho Songot – akinek itt úgy akartak karaktert adni, hogy mindig álmos – csak az rázza fel az apátiából, amikor a szörny elrabolja a lányát. Volt idő, amikor magát A bosszú urát alakította, A halál jelében pedig egy nyomozót. Mondanom se kell, sokkal jobban, sokkal több átéléssel.

Hae-il Park itt a család egyetlen diplomás tagját formálja meg, aki azonban munkanélküli – úgy látszik, ez globális probléma –, mégis ugye neki van a legtöbb esze. Ismertetőjegye, hogy szinte az egész film alatt öltönyt visel. A leghihetőbben a család női tagja, Doona Bae játszik, aki egy íjász lányt alakít. Benne ráadásul buzog a bizonyítási vágy, mert legutóbb is csak egy bronzot szerzett. Róla el tudja hinni a néző, hogy meg tud küzdeni a szörnnyel, és talán le is tudja győzni. Ő is játszott A bosszú urában, legutóbb pedig a Felhőatlaszban szerepelt.

Ez lenne A gazdatest. Kevés, működő szörnyes résszel, sok értelmetlen és unalmas drámázós töltelékkel. A film még úgy is két óra hosszú, hogy majdnem félórát egy az egyben kivágtak belőle. Sokkal feszesebbre kellett volna ezt vágni, sokkal jobban összefogni a történetet, ráfókuszálni arra, ami lényeges, amit el akartak mesélni. Az említett Cápához vagy Jurassic Parkhoz eszembe se jutna hasonlítani, inkább maradjunk a Godzilla–Cloverfield-vonalon, és akkor nem csalódunk olyan nagyot – persze akkor is csalódni fogunk, csak nem olyan bődületeset.

Igazából a film pofátlanságát nagyon jól mutatja, hogy amikor már azt hisszük, vége van, akkor még folytatódik egy kicsit – ezt sok ázsiai film elsüti egyébként –, de hiába várjuk, hogy végre értelmet leljünk ebben a maszlagban, nem nagyon fogunk. „Mögéd lopakodik” – ijesztget egy másik frázis a borítón, bárcsak Joon-ho mögé lopakodott volna, és lehúzta volna a mélybe, mielőtt elkészíti ezt.

Azonban írtam, hogy elég sokan megnézték... Sokan? 2006 júliusától novemberig minden létező rekordot megdöntött hazájában, Cannes-ban nyitott, és nem csupán a japánok, de még az ősellenség Észak-Korea is ódákat zengett róla – ők meglátták benne az Amerika-ellenes vonalat, és ezt domborították ki. Egy időben még azt is rebesgették, hogy az USA remake-eli, de ezt később elvetették. A folytatás árnya azonban már lebeg a fejünk felett egy ideje, egyelőre nem elevenedett meg. Szörnyen kíváncsi leszek rá, ezt vajon még mivel lehet tetézni?

A DVD-kiadásról 

Említettem, hogy nagyon megkapó a DVD doboza. Le a kalappal a Budapest Film előtt, hogy ilyesmiket így kiadtak – holott más, lényegesebb filmeket meg fapadosban szórtak a turkálósba –, nyilván ez a vakmerőség is közrejátszott abban, hogy szép lassan kiszorultak a hazai filmforgalmazásból. Azért kaphatott ez a film a DVD-kiadás során is megkülönböztető figyelmet, mert ezt vetítették a 2007-es Titanic Fesztiválon, és hogy tőlünk is kapjon gyorsba egy díjat, a diákzsűri különdíját hozzá is vágták. Megértem, hogy egy ilyen huszonötszörösen díjnyertes alkotást illik méltó formában kiadni... de talán az sem lehet véletlen, hogy a kezdő 4000 forintról villámgyorsan lesüllyedt a nyolcadára.

A tok szinte teljesen papír alapú digipack, a külseje nagyon szép, rajta van koreaiul is a cím – meg angolul is, ez utóbbit sose értettem, miért kell. És egy kép, amelyen egy csáp kinyúlik a folyóból egy embert szorongatva, valamiért ebből is arra gondoltam, jó film lesz. A hatásvadászatot ki lehet pipálni. A belső borítón az apát és lányát látjuk, amint félig-meddig egymásra néznek reményvesztetten. A zöldesbarna színárnyalat pedig tovább növeli a nyomasztó érzést. A lemezek szitázása szép, a menü elfogadható.

A film képe az eredeti 1.85:1-es – erre ázsiai filmeknél érdekes módon nagyon odafigyelnek, talán a fanok miatt. Koreai 5.1-es hangzást, valamint magyar 5.1-et és 2.0-át kapunk. Sose értettem, ha van 5.1, minek még egy sztereo hangsáv, inkább akkor már a DTS-t tették volna rá, mert a film zörejei, hangeffektjei kiemelkedők. Valamint kapunk magyar feliratot, és egy viszonylag jól sikerült szinkront. Azért viszonylag, mert mintha ázsiai filmeknek a szokásosnál is rosszabb szinkronokat produkálnánk. De ez csupán feltételezés.

A film extrái (142 perc) igazi csemegékkel szolgálnak a rajongóknak, és mindegyik magyar feliratot kapott, kivéve néhány helyen, ahol angolul beszélnek (???). Öt kisfilm szól a lény megalkotásáról, négy a stábtagokról, négy pedig a vizuális és hangeffektekről, amely résznél találkozhatunk a négy legnagyobb szörnyes jelenet aprólékos felépítésével a vázlatoktól egészen a végső verzióig. Talán ez a legérdekesebb. Van félórányi kimaradt – továbbra is unalmas – jelenet, két előzetes és egy rögtönzött akármi, amiben hülyéskednek a készítők, de nem az a fajta gagreal vagy bakiparádé, amelyet megszokhattunk. Igazából egy audiokommentárt hiányolok a kiadásról, illetve hiányol a fene, így is éppen elég időt elcsesztem ezzel a mesterművel, és nem sikerült jobban megszeretnem.

Ha tetszett az ismertető, akkor azért, ha pedig nem, akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!