Kezdem a lényeggel, mert sokan nem szeretik a hosszú kritikákat. Az új Godzilla film rossz. És hogy miért? Spoileres lehet.

Mert egyszerűen semmi sem működik benne, és nevetségessé válik, amivel csak az a baj, hogy közben halál komolyan veszi magát. A két dolog pedig nem működik, nem csinálhatsz egyszerre trashfilmet, amiben szörnyek zúzzák egymást, és véresen komoly katasztrófafilmet. Az alkotók megpróbálták érzékeltetni, hogy milyen lehet egy ilyen támadás a valóságban, ami pillanatokra tényleg sikerült nekik. Csak nem látunk vért, meg a kutya egyedül fut a cunami elől, meg a kisgyereket pont az utolsó pillanatban kapja el a főhős, amikor megcsúszik. Szóval óriásszörnyek helyett közhelyek támadnak ránk, a legelcsépeltebb klisék hátán. No meg műdialógusok, nagy szavak, könnyes szempárok, olyan tipikus amerikai giccsmódira, ahogyan azt nem szeretjük, de általában megbocsátjuk, ha cserébe jól szórakozunk.

Itt ez a lehetőség úgy igazán fel sem merül. A lapos karaktereket lehetetlen szeretni, képtelenség velük együtt érezni, nem lehet értük egy pillanatig sem izgulni. A színészek alapvetően nem lennének rosszak, csak nem írtak nekik karaktereket, pedig ilyenek még a nem különösebben jó Peter Jackson-féle King Kongban, sőt a ’98-as Godzillában is voltak. Innentől kezdve egyenes út vezet az apátiába, a közönybe, ami minden film halála. Ilyenkor kezdesz el gondolkodni azon, hogy milyen munkahely az, ahol még szörnytámadás esetén is folyik a munka. Meg azon, hogy egyetlen poén sincs a játékidő során, de azt halál komolyan el akarják velünk hitetni, hogy a szörnyek több millió évesek, radioaktivitással táplálkoznak, ezért a bolygómag közepében éltek, de most, hogy egyikük kikelt, és párzani akart, Godzilla  ezért jön, és helyrerakja az egyensúlyt. Azt hiszem erre mondják azt, hogy WTF.

És akkor ezzel térjünk is rá gyorsan a szörnyekre, mert ugyan kit érdekelnek a karakterek, meg a dialógusok, mi a szörnyekért jöttünk! Ők pedig mennek és zúznak. Sokat nem látunk mindebből, de elmondják. Aztán bunyóznak. De mi azt nem látjuk. Aztán megint bunyóznak. De mi azt sem látjuk. Minden becsületes mozibajáró érzi, hogy itt bizony komoly átbaszás esete forog fenn. Na aztán a végére nagy nehezen, amikor már kellőképpen halálra untuk magunkat, és csak reménykedünk, hogy hátha véget ér valaha ez a három órás kínszenvedés (a valóságban csak két óra, de nem ennyinek tűnik), akkor végre kapunk 10 perc bunyót. És ez bizony édeskevés.

Van a sztoriban két gonosz Muto (félig lepke, félig predator), akik párzani akarnak, és létrehozni a mutódjaikat, Godzilla pedig úszik egy pár napig 4 hajóval a seggében, és aztán a városban egymásnak esnek. A filmből úgy tűnik, hogy egy 15 menetes meccsről van szó, de mi ebből csak az utolsó kettőt látjuk, ami egyébként nem valami fantáziadús, nem is különösebben látványos, és mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem érdekes. Az a szomorú helyzet, hogy a CGI sem elég jó, Godzilla külsejét nem véletlen kellett modernizálni már ’98-ban is, ezúttal sem ártott volna, mert nem jutottak ugyan eszembe a gumiba öltözött emberkék, de nagyon messze volt attól, hogy a legminimálisabb szinten hihető legyen ez az ábrázolásmód. A készítők a Jurrassic Park és a régi Godzilla, meg a Tűzgyűrű után sokadszor próbálták úgy menteni a menthetőt, hogy sötét van a filmben, köd, meg esik az eső. És akkor így kevésbé feltűnőek a nem túl jól sikerült trükkök.

Mindig szoktam javasolni az IMAX-et, de most kivételesen kerüljétek el, a sok kézikamera kifejezetten élvezhetetlenné teszi az IMAX hatást, a 3D pedig végképp nem ad hozzá semmit sem az élményhez.

A ’98-as amcsi verziót sok mindenért lehet utálni, de az egy funny shit volt. Ez meg egy serious shit. Egyik se jó, de ha választanom kell, akkor már inkább az előbbi.