A keresztapa (1972)
„Leave the gun, take the cannoli.”
Az első rész egy csodálatos remekmű, nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden idők legjobb filmjének tartom, az egyetemes filmtörténet csúcsteljesítményének, amiben egyszerűen minden tökéletesen összejött. A legjobb színészek nyújtották a lehető legjobbat magukból, Marlon Brando ikonikus szerepe felejthetetlen, Al Pacino átváltozása úgyszintén, Robert Duvall, mint hűséges ügyintéző, és James Caan, mint a forrófejű Sonny egyaránt emlékezetes figurák. Nem véletlen, hogy kb mindenkit Oscarra jelöltek közülük.
A forgatókönyvet meg tanítani lehet, mint az adaptáció mesterfokát, egy közepesnél jobb ponyvaregényből így lehet a felesleget lehámozva filmtörténetet írni. Aztán Francis Ford Coppola hozzáértő rendezéséről is ódákat zenghetek, ahogy bármikor képes átváltani drámából, izgalmas thrillerbe, hogy aztán ebbe az egészbe romantikát és lírát keverjen, és mindezt olyan eleganciával, hogy a végére tökéletesen egységes maradjon az összkép. Gordon Willis fényképezése legalább ilyen zseniálisan keveri a hangulatokat, és mindez fokozottan igaz Nino Rota felejthetetlen zenéjére. A családi értékek fontosságára pedig legalább akkora hangsúlyt helyezett Coppola, mint a mai napig látványos, és kreatív erőszakjeleneteinek kidolgozására. A keresztapa első részét éppen emiatt nem elég egyszer megnézni, mert egyszerre nem lehet mindezt befogadni, egyszerűen kevés hozzá ez a 170 perc.
Gyakran hangzik el az a kétségbeesetten gagyi kritika A keresztapával szemben, hogy dicsőíti a gengsztereket, és romantizálja őket. Ez egy baromi felszínes kritika, már csak azért is, mert a Coppola filmjének egyik senki által sem említett erénye, hogy teljesen pártatlanul áll hőseihez, nem sulykol semmit sem a nézőnek. Ott van például a legendás lófej esete, Coppola nem ítélkezik ott se, ránk bízza, hogy mit gondoljunk erről, és ez egy rendkívül kifinomult hozzáállás. A teljes trilógia ismeretében pedig pláne tökéletes baromság ez az észrevétel.
A keresztapa II. rész (1974)
A második részt nem láttam olyan sokszor, mint az elsőt, de azért ezt is újranéztem már jópárszor. Sokan jobbnak tartják, mint az elsőt, és azt én sem vontam sohasem kétségbe, hogy minden idők egyik legjobb folytatásáról van szó, de az is biztos, hogy azért az elődjéhez nem sikerült felnőnie. Viszont tegnap a Corvin moziban sikerült 100%-osan megértenem a második részt. Egyrészt magát a bonyolult cselekményt, másrészt, hogy mit akart ezzel az egésszel bemutatni Coppola.
A filmben két életutat láthatunk egymással párhuzamosan, apáét és fiúét. Az apáé nagyon lentről indul: a helyi kiskirály 9 éves korában kiirtotta az egész családját, és neki teljesen egyedül kellett Amerikába szöknie. Innen csak felfelé vezet az út, családalapítás, a vállalkozások elindítása, az akadályok (Fanucci) leküzdése, és végül persze a kötelező bosszú sem maradhat el. Mindez nagyon nosztalgikus hangvételben, szépiaszínekben elevenedik meg a szemünk előtt, monumentális díszletek között, Robert De Niro remek alakításával.
Ez a történeti sík jóval könnyedebb, humorosabb, érzelmesebb, mint az, ami Michaellel történik. Coppola következetesen végigvitte azt, amit az első rész végén láthatunk, ahol a jófiúból a tragédiák hatására gyilkos válik. Michael keresztapaként végig próbál felnőni az apjához, hozzá hasonlítani, de egyszerűen nincs meg hozzá az a tekintély, amire szükség lenne, így vasfegyelemmel kell irányítania a családot, a hatalom logikájának kérlelhetetlenül megfelelve. Ez az út pedig a család teljes széteséséhez vezet, és az egyik legszörnyűbb bűnhöz, amit ember csak elkövethet, és amire még az apja sem vetemedett volna soha, ráadásul nem is volt erre feltétlenül szükség. A fiú tehát egy az apjával ellentétes életutat jár be végül, a gazdagság, a hatalom, és a látszólagos családi boldogság állapotából jutunk el végül egy a hatalom által végleg megrontott, hideg, érzéketlen és félelmetes pszichopata magányáig. Na ez az, amit én nem neveznék romantizálásnak. Coppola gyönyörűen és kegyetlenül vitte végig, hogyan jut valaki logikus, ésszerű döntéseket hozva jólfésült, naiv egyetemistából kérlelhetetlen, számító testvérgyilkossá.
És ezt az utat fantasztikusan erős jelenetekkel támogatta meg, Al Pacino-nak pedig messze ez a leghatásosabb alakítása, nélküle nem lehetne ilyen félelmetes az összkép. És hangsúlyozom, hogy ezzel minden idők legjobb színészének legjobb alakítását láthatjuk ebben a filmben. A keresztapa második részének 200 perce így sokadjára megnézve, monumentalitásának köszönhetően néhol már kicsit vontatottabbnak tűnik, de ezt csak azért mondom, mert már rengetegszer láttam ezt a fejezetet is.
A keresztapa III. rész (1990)
Ezek után mi szükség volt a harmadik részre, amikor Coppola következetesen végigvitte az egész koncepcióját? „A pénz, mindig az a kurva pénz” hogy egy másik híres gengszterklasszikust idézzek. Ennek ellenére nem olyan rossz ez a harmadik rész sem, nem gyalázza meg az elődök szellemét, de kategóriákkal gyengébb a másodiknál. Nem tudom, mennyire logikus a félelmetes Michaelből öreg és bűnbánó keresztapát csinálni, aki egy papnak sírja el a szíve bánatát. Ha pedig már a bűnbánat ilyen központi szerepet kap ebben a filmben, akkor miért nem lehet megadni ennek a karakternek, és a trilógiának a katarzis élményét? Coppola vajon erkölcsi okokból taszította a trilógia végére Michaelt még sötétebb pokolba, mint ahova a második rész végére került?
A harmadik résszel nem sikerült megint bravúrosat alkotni, pedig az egy baromi jó alap, hogy Michael törvényesíteni akarja az üzletet, de odafent minden ugyanolyan mocskos, mint a gengsztervilágban, csak a képmutatás nagyobb. Mindezt ráadásul pont a Vatikánnal állítja párhuzamba. A történet üzleti szempontokból gyakorlatilag megegyezik a második rész sztorijával, és az egész csöpög az első két rész iránti nosztalgiától, Coppola látszólag erre próbálta építeni a filmet, mert annyi ötlete már nem maradt a harmadik részre. További nagy probléma még, hogy valamiért ragaszkodott itt is a 170 perces hosszúsághoz, és ez a rész már nem egyszer nagyon vontatott lesz, ami különösen az operás jeleneteknél válik egyértelművé, amik egyébként egész izgalmasak lehettek volna.
A színészválasztást sem mondanám igazán meggyőzőnek; Al Pacino persze remek, és Eli Wallach kétszínű Don Altobello-ja is csodálatos, mint a történet egyik főgonosza. De Andy Garcia finoman szólva nem egy Al Pacino, de nem is egy Robert De Niro, Marlon Brando, vagy Robert Duvall. James Caan szépfiúsított verzióját játssza viszonylag korrekt előadásban, de az elődök ismeretében ez igen kevésnek hat. Hogy ne csak rosszat mondjak, az a jelenet, amikor betörnek hozzá, és meg akarják gyilkolni, az valami hihetetlen jó, de ez sem az ő alakításának, hanem az általa játszott karakter jellemének és a jól megírt szituációnak köszönhető. Az egész film mélypontja viszont egyértelműen Sofia Coppola, akinek nem kellene egy ennyire fontos szerepet játszania ebben a filmben. Bridget Fonda nyúlfarknyi szerepében ezerszer bájosabb, emlékezetesebb, sőt hitelesebb, mint Sofia az egész filmben, pedig ő is valakinek a valakije.
Végeredményben viszont nem olyan rossz ez a harmadik felvonás sem, félreértés ne essék, jó moziról van szó, csak az első kettő überelhetetlen zsenialitásának szintjét nem sikerült harmadszor is hozni, ami azért nem olyan nagy csoda. Mind a három részre igaz, hogy az amerikai filmkészítés legmagasabb fokú professzionalizmusa fonódott egybe a legjobb európai filmekre jellemző hagyományokkal, a rengeteg érzelemmel és hangulattal. Olyan filmek, amiket persze nagy élmény volt moziban látni, de ezek otthon is ugyanennyire jó filmek.
Én pedig szeretném még egyszer megköszönni a Corvin mozinak, hogy elindította ezt a filmklubot, megígérem, ezentúl is oda fogok járni.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.10. 15:04:15
viszont mivel ezeket szereted nézni és hajlandó lennék végigszenvedni hátha mégis megértek előle valamit, ezeket egyszer megnézhetjük együtt
a harmadik rész szerintem azért is szarabb mert meglátszik hogy közel 20? év telt el a második óta szóval eléggé nehéz lehet felvenni a fonalat ugyanabban az ütemben, hangulatban forgatni egész egyszerűen nem megy
egyszer láttam egy interjút és ott Coppola azt mondta ég egy negyediket is terveztek csak a hűvösebb fogadtatás után letettek róla
Andy Garcia szerintem ebből a szerepből él azóta is, "benne voltam a Keresztapában ám"
és mikor bizonyította Sophia Coppola hogy nincs tehetsége a rendezéshez? amikor összeroskadt a díjak súlya alatt amit az Elveszett Jelentésért kapott? (amit TE nem értesz, nem a film a rossz, TE nem érted :)
a Corvin meg jó lenne ha összekapná magát és kicsit jobban hirdetne, mert ezt is úgy tudom meg hogy VOLT, még jó hogy csak egy keresztapa és nem a Labirintus (Máté Gábor szinkronjával)
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.10. 15:19:41
Sok szar film nyert már sok rangos díjat, ugye a Gettómilliomos az egyik példa, a másik az Elveszett jelentés. Amúgy a cím tökéletes, a filmnek elveszett a jelentése. És abban bárki egyetért, hogy azért a filmért legjobb forgatókönyv díjat kapni... hááááát....
Ez a kritikai megállapítás leginkább a harmadik részre vonatkozik, vagy a másodikra, ha már tizenötödjére látja az ember, az elsőre semmikképpen sem. Maximum te nem értetted, de ez nem a te hibád, mint ahogy írtam, elsőre még túl sok ez a film, nem jöhet át minden, ezt tényleg többször kell látni, nincs mese.
Amúgy igen, az is igaz, amit a harmadik részre írtál, hogy egyszerűen túl sok idő telt el, az meg szerintem nagyon jó, hogy nem lett negyedik.
2013.11.10. 16:17:54
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.10. 16:32:31
Ráadásul az sem feltétlen igaz, hogy nincs ellenpólus, Kay például ki tudott lépni ebből a körből, ahogy a fia, Tony is, más kérdés, hogy ők mennyire tekinthetők mércének. De nem feltétlenül látom be, miért kellene mindenáron erkölcsi mérce ebbe a filmben, amikor ez a nézőkre van bízva. Bonnie és Clyde-ba egyébként van erkölcsi mérce?
Szóval, érted ez olyan, mintha A három testőrön azt kérném számon, hogy a testőrök miért hűek a királyhoz, meg a királynéhoz, amikor egyik egy komplett hülye, a másik meg csalja a férjét, és helyette a valódi államférfivel kardoskodnak, meg törnek borsot az orra alá. Igen, ez igaz, csak éppen az a film sem erről a problematikát járja körül, hanem egy nagyon jó kalandfilmről beszélhetünk.
2013.11.10. 17:18:37
Tökéletes A HÁROM TESTŐR-hasonlatod, ami rögtön A KERESZTAPÁ-ra is adaptálható: ott pedig egy nagyon jó gengszterfilmről beszélhetünk, de szerintem nem lépi túl önnön műfaji korlátait, ámbár a rajongók hajlamosak úgy mitizálni a filmet, ahogyan Coppola a gengsztereket. A BONNIE ÉS CLYDE-ra most nem térnék ki, a Wikipédián bőven kifejtettem, miért tartom elfogadhatónak, hogy az alkotók eltértek a valóságtól, és rokonszenvesnek ábrázolták a bűnöző párost.
Coppola objektivitásának szerintem ellentmond, hogy filmje biztosan nem lett volna bombasiker, ha egyértelműen negatívan viszonyul a szereplőihez, hiszen a nézők kimondva-kimondatlanul valakivel azonosulni szeretnének egy filmben, és lehetőleg valamelyik főszereplővel. Hogy romantizálásról van szó, és nem komoly erkölcsi állásfoglalásról, annak egyébként egyik közvetett bizonyítéka – és ezt tényleg ne vedd személyeskedésnek –, hogy Te is a film egyik szereplőjéről választottad a nicknevedet, vagyis ha Coppolának voltak is komoly kritikai szándékai a Corleone család bemutatását és szerepvállalását illetően, már Nálad sem érte el maradéktalanul a célját. :))
Abban mindenképpen egyetértek Veled, hogy ez a trilógia arról is szól, hogy a ranglétra alján állók mennyire feláldozható sakkfigurák. A Corleone család akár a kis és mamutcégek szimbóluma is lehetne, ahol a cég (és a főnökök) léte és jövője mindig fontosabb, mint az egyes emberek (a beosztottak) egyéni sorsa. Ugyanakkor szerintem ez a film(trilógia) azt sugallja (és itt is a romantizálás nyilvánul meg), hogy kriminalisztika ide, maffia oda, ebben a bűnöző családban, bűnöző miliőben kegyetlen, de tulajdonképpen teljesen világos és tiszta törvények uralkodnak, a szemet szemért, fogat fogért elve érvényesül. Igazságszolgáltatás kizárva, képviselői úgyis korruptak, ergó igazából semmivel sem jobbak, mint azok, akiket üldözniük kéne. Manapság, amikor például hazánkban is megingott az emberek hite a jog és a törvény tisztaságában és objektivitásában, és amikor eljutottunk oda, hogy sokan az önbíráskodásban látják a kiutat, és bűn és bűnhődés arányát teljesen elvétik (szimbolikusan: fogért már nem fogat, hanem szemet követelnek), akkor A KERESZTAPA által sugallt világkép nemcsak hogy romantikusan vonzó, de egyenesen követendő is. Végtére is van valami romantikus abban a világban, ahol a férfiak még férfiak, a nők pedig nők, és csak a kívülállók számára lehet furcsa, hogy az előbbiek átlag életkora olykor nem túl magas, mert az ő köreikben meghalni egy géppisztolysorozattól igazából semmivel sem tragikusabb vagy fájdalmasabb, mint egy átlag embernek infarktusban kimúlnia.
Én egyáltalán nem éreztem azt, hogy A KERESZTAPA bármelyik része azt sugallná, hogy nem éri meg gengszternek lenni. Sokkal inkább éreztem azt, hogy a tragikus történések sem a szereplőkben, sem a nézőkben nem a tisztességes élet iránti tartós vágyat ébresztik fel, hanem a revans iránti vágyat, és ezt Coppola gyakorlatilag mindig ki is elégíti.
Sajnálom, ha az lenne az imázsom, mint aki nem szereti ezt a trilógiát, mert ez így nem igaz. Egyszerűen csak úgy érzem, akkora mítosza van ennek a filmnek, olyan filmtörténeti mérföldkőként és viszonyítási alapként kezelik, amely szerintem nem igazán indokolt. Jómagam szívesebben sorolom a trilógiát a filmipar, mint a filmművészet teljesítményei közé, hozzátéve, hogy ez semmiféle negatív értékítéletet nem jelent. Mindkettőt lehet jól csinálni, meg rosszul is. Coppola jól csinálta, de Te, aki e három film kulisszatitkaiban még nálam is jobban otthon vagy, biztosan nagyon jól tudod, hogy ebben a szerencsének és az okos üzleti döntéseknek legalább akkora szerepük volt, mint a művészi vénának.
P. S.: És persze én is megérem a pénzem, mert ugyebár A NÉGY TESTŐR végén jobban megsirattam az elvetemülten gyönyörű Miladyt, mint az ártatlan bombanő Constance-ot. És aki olvasta a folytatásokat, tudja, hogy történik egy-két érdekes fordulat a szereplőkkel, az „egy mindenkiért, mindenki egyért” esküje többször is kétségessé válik, és a királynéból sem ömlik úgy a hála, mint azt gondolnánk az előzmények alapján.
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.10. 20:03:33
Hogy A keresztapa túllép-e a saját műfaji határain azt már csak azért is nehéz lenne megmondani, mert az újkori gengszterfilm műfaját egyértelműen ez a film határozta meg. Olyan szempontból mindenképp túllép a határain, hogy nem csak a maffiáról szól, hanem mint te is írtad akár egy cégre is lehet vonatkoztatni, tágabb értelemben pedig az egész életre, meg úgy egyáltalán a férfiasságra visszavezetni. Legalábbis engem rengeteg mindenre megtanított A keresztapa, a filmek és a regény egyaránt, amit a való életben is tudtam kamatoztatni, vagy beépíteni a személyiségembe. (Nyilván anélkül, hogy bántottam volna bárkit is). Úgyhogy ha így vesszük, és ezzel sokan vannak így, akkor persze, hogy túllép egy műfaji film keretein, és persze, hogy hivatkozási alap. Ha egy másik út szerepelne még benne a főhős útján kívül, lehet hogy sokkal didaktikusabb lenne.
A következő pont az objektivitás. Ismét felemlíteném a lófejes jelenetet, ahol elég egyértelműen negatív színben tűnik fel a keresztapa figurája. Az megint egy más kérdés, hogy ennek ellenére is azonosulnak az emberek a karakterekkel. Szerencsére már nem a 40-es évek fekete fehér karaktereinek világában élünk, hanem ennél összetettebb jellemekkel is azonosulhatunk. Így lehet hogy sokmindent elítélünk erkölcsileg, sőt az is biztos, hogy a Corleone család semmivel sem jobb a másik 5 new yorki családnál, mivel őket követi a film, velük azonosulhatunk. De igen, Coppola akarta, hogy velük legyünk, ez egyértelmű, de ettől függetlenül belemászott a karakterek sötét oldalába is.
De, személyeskedésnek veszem, mert az is :) Azért nem véletlen, hogy nem Michael, Fredo, Tom vagy Vito lettem, ha már a kedvenc filmemből, a legkedvesebb filmemből választok, akkor az sem utolsó szempont, hogy a Santino szerintem baromi jól is hangzik :)
A harmadik bekezdésedet én sem tudtam volna szebben leírni, de ugyanott vagyunk, hogy aki vámpírfilmet néz, még nem lesz vámpír, én se leszek gengszter, mert ez a kedvenc filmem.
A második rész végére ahogy írtam a trilógia főhőséből egy jólfésült, naiv college boyból egy visszataszító tömeggyilkos lesz. Szerintem ez elég jó érv a gengszterkedés ellen. Szintén itt a film végén a nagy revansok, annyira fölöslegesek; gyakorlatilag egy haldolkó öreg ellen elkövetett öngyilkos merénylet, egy élete végéig börtönben sínylődő öreget meg az öngyilkosságba kergetnek, a főszereplő megöleti a saját bátyját, aki senkinek sem ártana már. Most ebben aztán nagyon nem a revans iránti vágyunkat elégítik ki, és még a romantikával is végleg leszámolnak.
Szerintem semmilyen dicséret nem lehet elég túlzó A keresztapával kapcsolatban. Sőt, minden, amit csak egy film tudhat, az megvan A keresztapában. Ha úgy tetszik művészi igényességgel elkészített szórakoztató film.
Egyébként igazad van, elképesztően nagy szerep jutott a szerencsének, és a rendező jó döntéseinek, de ez semmivel sem csökkenti a film értékeit.
Ennek a coming out-odnak itt a végén kifejezetten örültem :)
Egyébként ha jól értem, akkor neked nem is magával a filmmel lenne problémád, hanem azzal, hogy mennyire bálványozzák azt. Kedves Field, az ilyesmitől kérem tessék objektíven tartózkodni :)
Egyébként szintén tegnap tűnt fel, hogy egy aprócska szerepben egy közös kedvencünket, Ninetto Davolit láthatjuk az első, illetve a harmadik részben.
2013.11.10. 20:24:18
Kedves Barátom, hát hiába képezlek évek óta? :)) Közös kedvencünk az első és a harmadik részben nem Ninetto Davoli, hanem Franco Citti! Hát hiába vezetek blogot a felfedezőjükről, ahol mindkettőjükről külön bejegyzést írtam?! :))
Igazad van, Santino89 nagyon jól hangzik, és tökéletesen értem, miért azt választottad. A többi nem is illene hozzád.
Alkalmasint válaszolok majd bővebben is a fenti üzenetedre, így most csak annyit hangsúlyoznék, hogy amikor vitába szállok a kedvenceidet illetően, vagy védelmezem a sajátjaimat, akkor sosem az a célom, hogy nézeteltérést generáljak, vagy rád erőltessem a saját véleményem, inkább csak azt akarom jelezni, hogy vannak érvekkel szintén alátámasztható más nézőpontok is. A végső ítélet úgyis mindig az egyéné, ezért van az, hogy az én Top 12-m nem egyezik meg a Tiéddel, de ettől mi még egész jól megvagyunk. Majd szép lassan úgyis rávezetlek, hogy az én Top 12-m a jobb... :))))
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.10. 23:01:23
Persze, ez számomra is egyértelmű, hogy nem kötözködni akarsz, de hát mint látod, nekem is vannak jócskán érveim :)
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.11. 10:13:50
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.14. 19:24:17
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.15. 10:19:07
A filmben sok dolgot tényként kezelnek ezeket a könyvben megmagyarázzák értelmet kap sok olyan dolog ami a filmben csak amolyan ad hoc dolognak tűnik. PL: A filmben mindenki fél luca brasitól, de senki nem tudja, hogy miért? a regényben szépen felépítik, hogy ki ő, és miért fél tőle mindenki. Ez csak egy a legszembetűnőbb példa volt.
Félre ne érts nem akarom még csak sugallni se, hogy a film ne lenne klasszikus, csak azt, hogy a könyv még jobb és láttam/tunk már jobb adaptációt is.
A legendát ismered egyébként al pacinoval?
Első forgatási nap: táncolni kéne mondja a rendező. Nem tudok jön a válasz. Oké akkor mond ezt olaszul... Nem tudok olaszul jön a válasz. Rendben autós jelenetet veszünk. Nem tudok vezetni. mondta Pacino-
Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de az egyik kedvenc filmes legendám. :D
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.15. 20:47:56
Meg aztán, amilyen részletes a könyv első fele, aztán úgy felgyorsul a cselekmény, hogy szinte összecsapottnak tűnik a második fele. Ez a filmben ezerszer szebben végig van vezetve. Szóval a csapongást nem nagyon lehet tőle elvitatni.
"és láttam/tunk már jobb adaptációt is."
bírom az ilyen kijelentéseket :) hol, mikor melyiket?
Ezt az anekdotát még nem hallottam, de jópofa :)
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.16. 09:55:33
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.16. 11:29:03
Ezzel szemben viszont rettentő felszínes a Vito életét bemutató 30 oldal, a második filmben ezt ügyesen kibővítették.
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.20. 13:22:23
""és láttam/tunk már jobb adaptációt is."
bírom az ilyen kijelentéseket :) hol, mikor melyiket?"
Mondjuk a cég John Grisham-től. a film nagyon jól hozza a könyvet. Ahol kell erősít, ami esetleg nem feltétlenül azt elhagyja.