„Ne rosszalkodjatok!” 

Kétéves koromban állítólag még féltem ettől a filmtől, de erre én nem emlékszem, csak családi sztorikban fordul elő ennek a felemlegetése.

Pár évvel később a Robotzsarunál menőbb dolog nem nagyon létezhetett, mert ő egyszerre robot és zsaru. Német nyelven rengetegszer néztem meg ezt a filmet, akár naponta többször is a Pro 7-ről rögzített VHS-felvételemnek köszönhetően.

12-13 évesen kicsit félve néztem újra a gyerekkori kedvencet, és nem kellett csalódnom, sőt kifejezetten meglepetést okozott. Egyrészt akkor tűnt fel először a film drámaisága, hogy Murphy végérvényesen elveszti a családját, az életét, ráadásul mindezek után még egyszer el akarják pusztítani. Talán különös, de a Robotzsaru meghökkentő brutalitása szintén ekkor szúrt először szemet (és nyaki ütőeret). Murphy végtagszakadásig kegyetlen kivégzése, meg a toxikus hulladékba merült rosszfiú szétplaccsanása a szélvédőn olyan dolgok voltak, amelyekre egyáltalán nem emlékeztem. A dallamos zenére is ekkor figyeltem fel, ami nemcsak lendületet ad az egész történetnek, hanem a megfelelő időben sikerül elmélyítenie a történet drámáját úgy, hogy ne legyen szükség szavakra. Meg azokról a teljesen egyedi, felejthetetlen hangeffektekről se feledkezzünk meg, legyen szó akár az ED-209-es mozgásáról vagy a Robocop lépteiről, de adott esetben akár csak egy ajtó kinyitásáról, mindent sikerül ezzel emlékezetessé tenni.

Ismét el kellett telnie pár évnek, hogy olyan 18 körül, a következő újranézés során ismét feltáruljanak előttem a Robotzsaru újabb rétegei. Ebben az esetben a szatirikus vonalra, a reklámbetétek humorára és az ebből fakadó kemény médiakritikára lettem figyelmes. A nézhetetlen-humortalan, csöcsökre épülő tévéműsor, amit mindenki néz, amin mindenki röhög, mindez nemcsak a televíziózás már a nyolcvanas években is hihetetlenül primitív mivoltára reflektál, hanem az emberekre is, akik nézik. És nemcsak a bűnözők, hanem a tisztes melós emberek és a törtető yuppie-k egyaránt. Persze nem szabad elfeledkezni a tévébemondókról sem, akik a legnyájasabb mosollyal közlik velünk az egyre elkeserítőbb híreket. De a nukleáris társasjáték az, ami mindent visz. Meg persze nagy poén, hogy a Robotzsaruban nem írnak ki semmilyen évszámot. Ez a közeli jövő, és kész.

És ebbe keményen beletartozik a multinacionális világ szatírája. Ebben a világban már annyira nincs jelentősége az államnak, annyira tehetetlen, hogy még a rendőrséget is egy magánszervezet irányítja, ami természetesen minden egyes szintjén rohad. A legkevésbé romlott figura közülük nem más, mint egy érzéketlen, törtető pszichopata, aki kokainnal meg kurvákkal múlatja a szabadidejét. A történet főgecije az alelnök, akinek gátlástalansága nem ismer határokat, bárkit megölet, aki az útjába áll, és gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat ápol a város legelvetemültebb bűnözőjével, aki 31 rendőr meggyilkolásáért felelős. És persze bármikor kihozhatja a sokszoros gyilkos vadállatot a sittről, hiszen a cég tulajdonában van a rendőrség, így akkor hágja át, a törvényt, és pont úgy, ahogy és amikor neki tetszik. A kedvenc beszólásom tőle: „Milliárdos üzletem volt a hadsereggel. Tőkeerős program. 30 éven át fizetett volna. Kit érdekel, hogy működik-e?” Ez pedig többet mond el a multik hozzáállásáról, mint 10 dokumentumfilm. Persze azért a főfőnök öregúr is megéri a pénzét. Miután az egyik vállalati főembert szitává lövi (szó szerint) a működésképtelen gép, csak annyit mond: „Zokogni tudnék.” Persze nem azért, mert meghalt egy ember, hanem mert emiatt legalább 50 milliót veszítenek. És egy ilyen világban kellene egy programokkal korlátozott számítógépnek, egy mentálisan zavarodott embernek rendet tennie. Sok sikert, Robotzsaru! Nem árulok el nagy titkot, hogy a történet végén nem sikerül helyreállítani a világrendet, szigorúan csak a bosszúra futja hősünknek.

A Robotzsaru legnagyobb erénye, hogy több műfajban is remekül teljesít. Ha egy brutális akciófilmre vágysz, azt kapod, van itt autós üldözés, vérmocskos leszámolások, rengeteg robbanás, jó beszólások. Ha egy sci-fit akarsz nézni, az is meglesz, a már sokszor, sok filmben tárgyalt ember-gép összefonódás egyik legklasszikusabb példája mellett megkapjuk a ’80-as évek amerikai társadalmának eltúlzott kórképét, maró szatíráját. Szokásos közhely, de nincs túl messze ez a jelen valóságunktól, mégis megvan benne a hamisítatlan ’80-as évek feeling. Persze, a kornak hátrányai is vannak, ma már nehéz nem kiszúrni a stop motion technikát vagy a festett városképet. Mondjuk az is igaz, hogy ez még senkit sem jogosítana fel egy ilyen klasszikus remake-elésére.

Ejtsünk pár jó szót a szinkronokról. Az első, Mokép által készített verzió az 1989-es magyar mozibemutatóhoz készült, ezt tekintjük ma klasszikusnak, és egyértelműen ez a legjobb, nem utolsósorban Kassai Károly hírhedt „vihorászós néger” rosszfiúja miatt. Talán a legismertebb ez a szinkron, mivel így vetítette anno az HBO, a Magyar Televízió, a TV2, de még a Viasat 3 is. Annak idején máshogy nem nagyon tudtam hozzájutni, az MTV-n biztosan láttam, amikor leadták, és örültem, hogy végre nem német nyelvű volt, illetve a Tv2-ről sikerült egyszer rögzíteni, de ennek már tizenvalahány éve. Egyetlen probléma ezzel a szinkronnal, hogy egy vágott verzióhoz készült, ráadásul nem a véres részleteket, hanem párbeszédeket vágtak ki, elsősorban drogfogyasztással kapcsolatban. Ezért a ’90-es években, mikor az Intercom piacra dobta videokazettán ezt a műremeket, új szinkront készíttetett hozzá, ami nem lett rossz ugyan, de azért nem az igazi. Az új évezredben, amikor kiadták a film rendezői változatát DVD-n, akkor újra adta magát az alkalom egy még újabb szinkron legyártásához, ami ezúttal már 5.1-es ugyan, de sajnos ez az egyetlen előnye, egyébként senkinek sem tudnám jó szívvel ajánlani. A rendezői változat egyébként nem sokat ad hozzá az eredetihez, egy kicsit véresebb ugyan, de nem olyan számottevő mértékben, hogy elviseljük az új szinkront.

A mai napig ez az egyik kedvenc filmem, Paul Verhoeven legjobb alkotásának tartom, ami nagy szó olyan klasszikusok, mint az Emlékmás, az Elemi ösztön vagy a Csillagközi invázió mellett.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!