Ennek a filmnek a hitelességéről alkalomadtán majd elbeszélgetnék a modellszakma legjelesebb hazai képviselőjével, Palvin Barbival...

A film tömör mondanivalója ugyanis ez: ha modell akarsz lenni, és valóban sikeres modell, nem elég, ha szép vagy. Itt szopnod, kúrnod kell. Ez esetben nyílegyenesen repülsz a Vogue címlapjára, a Chanel reklámarca lehetsz, vagy amit akarsz, csak térdelj jól sokat. Amely feltevés lehet divatjamúlt sztereotípia vagy éppen mélyen húsba vágó, ezt mindenki döntse el maga. A dán Mads Matthiesen második nagyjátékfilmjében kendőzetlenül mutatja be ennek a csodálatos szakmának minden gusztustalan árnyoldalát, amit lényegében bármilyen karrierre rá lehetne húzni. Ha sikeres akarsz lenni, keress egy nálad sikeresebbet, dugjál vele jó sokat, ő majd felemel, aztán kereshetsz egy nála is sikeresebbet, és most már vele dugsz, és így tovább, és így tovább míg végképp kiégsz, felvágod az ereidet, netalán mást ölsz meg.

Ez a sors vár Emmára, a csendes vidéki lányra, akinek nagy álma, hogy Párizsba szökjön szűk látókörű környezete, a falusiak, családja, sőt még a barátja elől is. Reményei szerint várja a szabadság, a csodálatos munka, a csend szigeteként szolgáló albérlet. Azonban már az első fotózás alkalmával beledobják a mély vízbe, és olyasmit kérnek tőle, ami elvei ellen való: legyen kurvás fotózás közben. Amikor pedig szembesül vele, hogy vagy ez, vagy mehet vissza mucsára, a saját kis naiv eszközeivel elhatározza, hogy megszerzi azt, amiért idejött, kerüljön bármibe. És ez bizony egy olyan örvény, amely elkapott már jó sok fiatal tehetséget. Később az is kiderül, hogy a nagyon kedves albérlőtársa sem kedves, sőt még a főbérlő is leskelődik utána zuhanyzás közben. Nem minden az, aminek látszik.

A dánok híresek arról, hogy filmjeik felkavaróak, kendőzetlenül tárnak fel emberi érzéseket, mechanikus folyamatokat, és kegyetlenül lerántják az idealizált leplet rohadó világunkról. Lényegében A modell is tökéletesen ilyen film, nagyon erős kezdéssel, kissé megbicsakló és sehová sem tartó utolsó harmaddal, ötletes keretes szerkezettel és meglepő, nyitott lezárással. Maria Palmon állt vagy bukott a film sikere, hiszen az ő szemszögéből látunk mindent, és játéka meglepően hiteles, ahhoz képest mindenképpen, hogy ez élete első főszerepe. Amiket karaktere tesz a vásznon, az viszont több szempontból is megkérdőjelezhető, esetenként felháborító.

Hogy lehetséges az, hogy nem tudja eldönteni a hatvanötödik dugás után se, hogy meg kéne mondani a barátjának, hogy ezer éve kiábrándult belőle, mert ő csak egy kis senki, és különben is ott maradt a mocsaras Dániában, miközben belőle nagyvilági nő vált? Különösen skype-on vagy telefonon, amelyek megkönnyítik az ilyesmit? Ez végső soron elvezet a film egyik legfelháborítóbb jelenetéig, ami megkérdőjelezi azt is, hogy Emma valójában szende kislány volt, vagy csak azért mutatkozott ilyennek, mert a film elején még ő is egy szürke kis senki, akiből aztán egy undorító golddigger ribanc válik, ahogy ráébred önnön sikerességére. Esetleg tényleg olyan naiv, hogy elhiszi egy pillanatig is, ő pótolhatatlan, varázspuncija van, és ha ráuntak is, szeretni fogják.

Szerelmét, a híres fotóst Ed Skrein alakítja, akit legutóbb a Deadpoolban láthatott a közönség, de ő csak minden szempontból korrekt, nyilván azért tették a filmbe, hogy legyen kit nézni a nőknek is. Vagy, hogy erősítsék a szakma erősen férfiorientáltságát – holott úgy látszik, ez valójában a nőkről szól, de nem, ők lényegében azt teszik, amit mondanak, ahogy irányítják őket. Ebből a szempontból éreztem egy kis áthallást A nimfomániással kapcsolatban is, és bár a film nem olyan erős, mint az, néhány nagyon durva jelenetet azért sikerült beletenni. Mint például, amikor a fotósról kiderül, hogy van egy kislánya, és később a szakítás után Emma jó ötletnek tartja, hogy elmenjen a lány elé az iskolába.

Szerencsére a film 90%-ban angolul beszél, és a dán nyelvet csak akkor hallhatjuk, amikor a hősnőnk otthonában ücsörög az ágyikóján, illetve, amikor barátja meglátogatja, és egymással beszélgetnek. Elgondolkodtató film tehát A modell, amit a feministák nyilván élből támadni fognak, de ne feledjük el, hogy ez csak egy utat mutat be, azokét, akik mindent és mindenkit feláldoznak karrierjük érdekében. Nyilván vannak a modellszakmában olyanok is, akik nem a „szereposztó dívány” segítségével jutottak előre... legalábbis őszintén remélem.

Ha tetszett a kritika, kérlek, oszd meg a Facebook-oldaladon!