Hivatali patkányok

2011. május 30. - Santino89

"...akár fel is gyújthatom ezt az épületet..."

12 éves körüli lehettem, amikor először láttam ezt a filmet. Akkor elsősorban Jennifer Aniston miatt akartam megnézni, akit a Jóbarátok miatt hihetetlen jó csajnak tartottam. A film már akkoriban is nagyon tetszett, és nem csak a cuki Jen miatt, hanem mert egy csomót tudtam rajta röhögni.

És most... most pedig valami elképesztően király film ez. Most, hogy (legalábbis valamilyen szinten) felnőttem, és munkába álltam, sokkal jobban megértem, és átérzem a főhősök helyzetét. Ahhoz képest, hogy én még csak nem is utálom a munkahelyemet, el tudom képzelni azoknak milyen élmény lehet a Hivatali patkányok, akik valóban ilyen helyen töltik napjaikat. A karaktereket nagyon eltalálták, az őket játszó színészeket szintén. Annyira találó szituációk következnek egymás után, és olyan ellenállhatatlanul humoros a Hivatali patkányok, amilyet ritkán lehet ajánlani. Bátran ajánlom ezt a filmet mindenkinek, aki valaha dolgozott irodában, vagy akinek valaha volt főnöke, meg úgy egyáltalán bárkinek bármely korosztályból, zseniális!

Ádám almái

2011. május 28. - Santino89

"- Milyen jóképű ember... az apád?

 - Nem, az ott Hitler!

 - Ő nem szakállas volt?"

Még sosem láttam dán filmet, és ezt se néztem volna meg, ha nem kapom meg szülinapomra ajándékba. A köztudatban nincs igazán szó a dán mozikról, de állítólag egész ügyesek mostanában, úgyhogy érdemes rájuk odafigyelni. Az Ádám almái is egy borzasztó érdekes alkotás. Olyannyira fekete humora van, ami nem is fekete, hanem már-már gonosz, olyan módon, amilyet talán még sohasem láttam. Közben meg persze nem tudunk nem röhögni a szerencsétlen papon, és minket is idegesít ez a sok hazugság, amivel körülveszi magát. Viszont amikor az illúziók lebomlanak, minden elviselhetetlenné válik, és semmi más nem marad csak a hit. E mondat alapján egy tipikus hollywoodi giccses szart képzelhetnétek el, de ebben az esetben minden szépen, visszafogottan történik. És akkor ott van az almafa, aminek egyértelmű a szimbolikus jelenléte, és a kapcsolata Jób könyvével. Természetesen a teológia is belefolyik ebbe: nagy kérdés, hogy ki bünteti meg az embert az Úr vagy a Sátán, és az almás dolog megoldása is érdekes; lehet, hogy csak kevéssel kell beérnünk, de még ehhez is hihetetlen kitartásra van szükség. Szintén sokáig kérdés, hogy a pap hite, egyáltalán valóságos hit-e, vagy egyszerűen csak így menekül a borzalmas valóság elől. Illetve ha igen, akkor vajon melyik megoldás a jobb? Szóval bőven vannak mélységek az Ádám almáiban, miközben egy elég szórakoztató vígjáték, és egy eseménydús dráma, mindezt úgy, hogy valójában egy klisés történetet mesél el. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti ha egy film egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató. Mert azért valljuk be, ilyenből nem sok van.

A rendőrsztori folytatódik

2011. május 25. - Santino89

Eddig teljesen abban a hitben éltem, hogy a folytatásoknak mindig az előző rész erényeit kell fokoznia, és ennek ellenére azért nem tetszik igazából a nézőknek, mert eltűnt az eredetiség hiánya, amit az első rész jelentett.

Ezzel szemben itt a Rendőrsztori 2, melyet ismét Jackie Chan rendezett, de ezúttal nem sikerült felülmúlnia saját magát. Sokkal kevesebb az akciójelenet a Rendőrsztori 2-ben. Az első részben amikor áthajtottak a falun, vagy a buszos jelenet, vagy a végső plázás akció mind-mind felejthetetlenek voltak. Ez a mozi már nem ilyen nagyszabású, poénokból is jóval kevesebbet találhatunk benne, sőt az Rendőrsztori a vége felé egy igencsak komoly, elkeseredett és drámai szállal bővült, ami itt szintén elmarad.

Ennek ellenére egyáltalán nem beszélhetünk rossz filmről, megint elképesztően kreatív bunyókat láthatunk, gondolok itt például a játszótéri összecsapásra, és azért akadnak olyan jelenetek, amiken nagyon lehet röhögni, ilyen May veszekedése Jackie-vel az öltözőben. Egy átlag korabeli hongkongi filmhez képest nagyon kis remek, könnyed akcióval van dolgunk, csak Jackie többi alkotásához képest lehet hiányérzetünk. Nemhiába, az öreg magasra tette a lécet, még ő sem tudja mindig átugrani...

Lidérces órák

2011. május 25. - Santino89

"Add meg magad, Dorothy!"

Engem is hívott már fel a lakására egy dögös szőke, aki később bevallotta, hogy az egyik barátja megerőszakolta. Akkor is voltak groteszk pillanatok, bár szerencsére lényegesen másképp alakult az estém, mint főhősünknek. Ennél jobban nehéz lenne azonosulni egy főszereplővel, hogy még hasonló dolgok is történtek az emberrel, de nekem mégse sikerült. Nem is igazán tudom, mi ez a film. Vígjátéknak nem elég vicces, thrillernek meg nem elég izgalmas. A cselekmény nagyon nehezen indul be, aztán pedig gyorsan fárasztóvá válnak az egyes epizódok. Annyira nem jó a Lidérces órák, hogy belegondoljak a mondanivalóba, vagy hogy igazán a történet mögé akarjak látni. De tegyük fel, hogy mégis, akkor mit kapunk? Hogy a legkisebb hibáinkért is súlyos árat kell fizetnünk? Hogy valójában különös és furcsa véletlenekből az életünk, amelyeknek valójában nincs semmi értelme? Ezekkel valahogy nem érzem úgy, hogy előrébb jutnánk.

Másnaposok 2

2011. május 24. - Santino89
Az első rész körül elég hamar kialakult – ha nem is igazi kultusz - de egyfajta szájhagyomány, hogy ez mennyire humoros és szórakoztató film. Bár vígjátékot ritkán nézek moziban, a rengeteg egyöntetűen pozitív visszajelzésnek köszönhetően mégis elmentem. Valóban nem volt rossz film a Másnaposok, de annyira jó sem, mint amilyennek mondták. Egy teljesen korrekt, pörgős vicces vígjátékot láttam, ami egyszer bőven elég, de nem fogok belőle évekig idézgetni. Sikerét inkább a gyenge felhozatalnak köszönhette. Semmi szükségét nem éreztem, hogy ezt a történetet bármiféleképpen érdemes lenne folytatni, dehát ugye pénz beszél…
És kevés ilyen pofátlanul fantáziátlan rókabőr lenyúzást lehet látni, mint amilyen a Másnaposok 2. A történet gyakorlatilag teljesen megegyezik az első résszel, csak itt nem Las Vegasban vannak, hanem Bangkokban. Itt nem kisbaba van, hanem kismajom. Itt Stu nem kitört foggal, hanem tetoválással ébredt. A készítőkbe az égvilágon semmi kreativitás nem szorult, pusztán a dollárjel lebeghetett a szemük előtt. Mivel én nagyon megbocsájtó vagyok, talán még ez sem lenne nagy probléma, a legnagyobb gond sokkal inkább az, hogy egyszerűen nem vicces a film, és ezt sajnos még csak arra se tudom fogni, hogy rossz lenne a humorérzékem, ugyanis a közönségből alig nevetett valaki, egy-egy viccesebbnek szánt jelenetnél. Mondjuk volt egy csaj, aki már azon hangosan vihorászott, hogy megjelent a főcím, de ezt nem igazán tudtam mire vélni. Ráadásul a poénok egy jó részének alpárisága sokaknak bőven át fogja lépni a tűréshatárát, de nekem még csak ez sem volt különösebben probléma, sőt előre kitalálható volt jó pár ilyen szituáció, elég csak Thaiföld néhány jellegzetességéve gondolnunk. Amit viszont a legidegesítőbbnek éreztem az összes vicc közül, hogy a poénok jelentős része egyszerűen arra játszott rá, hogy „ez már egyszer megtörtént”. A legelső alkalommal még jóindulatúan elmosolyodtam, de a huszadiknál már végképp elegem lett belőle. A készítők érezhették is, hogy valami így nagyon nem lesz rendben, úgyhogy megpróbáltak beújítani egy akció-krimi szálat, ami olyannyira nincs a helyén, és olyannyira nem működik, hogy az valami elképesztő.
Nagyon rosszul sikerült a Másnaposok 2, és ami a legszomorúbb, hogy még így is hatalmas sikert fog aratni, minden pofátlansága ellenére. A legnagyobb baj a forgatókönyvvel van, mert a rendezésre nem lehet panasz, ahogy a színészek se lettek rosszabbak az eltelt két évben, az operatőri munka pedig egyenesen csodálatos. Csak hát szarból nem lehet várat építeni. Hollywood pedig tökéletes bizonyítékát adta nekünk ismét annak, hogy a pénz kedvéért akármilyen gyenge filmet képes az orrunk alá dörgölni. Meg ne nézzétek!

Éjféli expressz

2011. május 23. - Santino89

Teljesen oda vagyok a börtönfilmekért, úgyhogy ez egy kötelező darab volt számomra. Talán azért szeretem ezeket annyira, mert örök lázadó lelkem igazán mélyen együtt tud érezni a szabadságra vágyó, elfogott emberekkel. És persze az összes ilyen filmnek fontos eleme a kitartás, és a büszkeség megőrzése. Továbbá a börtönfilmek ritkán unalmasak, vannak izgalmas szökések, durva verekedések, mindig lehet valakit igazán szeretni, vagy szívből utálni, úgyhogy bőven kapunk drámát, akciót.

Az Éjféli expressz is egy remek film, pláne hogy igaz történeten alapszik. Nem próbálja mentegetni főhősét egy pillanatig se, aki a történet elején hülyeséget, hülyeségre halmoz, aztán folyamatosan szenved éveken keresztül, de egy idő után már nem tudunk nem együttérezni vele. A film 108. percéig csak egyre rosszabb és rosszabb lesz a helyzet, aztán egy szerencsés véletlennek köszönhetően fordulnak csak jobbra a dolgok. Talán nem is kéne, hogy tetsszen a film, de remekül felépített jelenetek vannak benne, amik annyira izgalmasak, mint rögtön az elején a csempészés, olyan drámaiak, mint apa és fiú találkozása, olyan megrázóak, mint a barátnő viszontlátása, és annyira durvák, mint a fülleharapás. Igen, Ringo Lam gyakorlatilag egy az egyben lenyúlta ennek az amerikai filmnek a jelenetét a Lángoló börtönben, csak valamiért a hongkongiakat nem szokás lopással vádolni, pedig az az, amit nagyon magas szinten képesek művelni. Ráadásul ezúttal sokkal hatásosabb ez a jelenet, mint a Lángoló börtönben. A fent felsorolt kis szituációkat pedig ne olyan klisésen próbáljátok elképzelni, mint az átlag hollywoodi történetekben: egyikben sem az történik, és nem úgy, mint amire számítasz. Hatalmas előny továbbá, hogy az Éjféli expressz mentes mindenfajta érzelgősségtől, csöpögősségtől vagy hatásvadászattól, pedig számtalan alkalma lett volna élni ezzel a lehetőséggel. És, hogy ez mennyire így van, arra jó példa az utolsó pár fotó. A zenei aláfestés szintén remekül sikerült, bár nem fogom külön meghallgatni. A főszereplő srác nekem egy kicsit túl jelentéktelen volt, de könnyen elképzelhető, hogy ez egy tudatos koncepció volt, hogy egy átlagamerikai került ennyire rossz helyzetbe.

Az Éjféli expressz egy abszolút remek film, de Alan Parkertől azért láttunk már ennél sokkal jobbat is.

The Corporation

2011. május 23. - Santino89

Íme, történelmi pillanat: a blog első dokumentumfilmje. Nem is akármilyen kérem szépen: a Michael Moore-ra oly jellemző kitaposott ösvényen halad (és micsoda meglepetés, ő maga is többször nyilatkozik), a különbség csak annyi, hogy a Corporation kevésbé harsány, kevésbé humoros, kevésbé eredeti, viszont sokkal hosszabb, sokkal komolyabb, sokkal érettebb alkotás, amely valóban egy globális problémával foglalkozik. Tele van érdekes ötletekkel, például elemzi a multik "személyiségét" méghozzá olyan alapon, mivel törvényesen ők jogi személynek vannak beállítva. A végeredmény pedig az, hogy a társaságok pszichopaták. És nem a cégvezetők a gonoszok, hanem az emberiség, mely így fogja kiirtani önmagát. Sok szó esik a Föld kizsákmányolásáról, meg arról mennyire mindenek fölött állnak világunkban ezek az óriáscégek, többek között még a szabad sajtót is tökéletesen elnyomja. Sok problémát vet fel a film, nagyon részletesen (két és fél órás, úgy nézzétek!) és rengeteg mindent egyértelművé tesz számunkra. Szerintem minden mai gondolkodó embernek kötelező lenne megnéznie!

Út a pokolba

2011. május 22. - Santino89

Ilyen egy undorító mocsokszar filmet, mint ez az 1997-es fosadék, nem tudom láttam-e már. Persze, sok szar filmet láttam már, de ez még azok között is abszolút előkelő helyen végezne. Elvileg a mai fiatalok romlottságát próbálja bemutatni, így leginkább a Kölykökhöz és A vonzás szabályaihoz tudnám hasonlítani. A Kölykök dokumentumjellegével sokkolt, addig az Út a pokolba és A vonzás szabályai erőteljesen stilizál. Ennél az "alkotásnál" ez abban merül ki, hogy elviselhetetlen, értelmetlen faszságok történnek bármiféle összefüggések nélkül. Ráadásul, hogy mindez még fokozzák azt a '90-es évekbeli trendet követik, amely nem hozott semmi újat, pusztán a végtelenségig eltúlozta a '80-as évekre olyannyira jellemző neonfényes, bőrcuccos szadomazo giccset. Jó példa erre még Joel Schumacher Batman filmjeinek látványvilága. Ezt szorozzátok meg 100-al és megkapjátok ezt az elviselhetetlen látványvilággal bíró szemetet. A vonzás szabályaiban is stilizáltak rendesen, de abban volt fantázia, kreativitás és egyediség, aminek itt a nyomát se találhatjuk. Nem mellesleg A vonzás szabályaiban igencsak erős drámát láthattunk komoly mondanivalóval, nagyszerű színészek tolmácsolásában. Jó színészek itt is vannak, csak nem tudnak kibontakozni egy percig se, sőt alig lehet őket felismerni. Sikerült elérniük, hogy egyáltalán ne legyen semmi szexi, semmi kézzelfogható, semmi átélhető a filmben. Így pedig még csak igazán kiábrándulni, vagy elgondolkodni sem tudunk annyira a valóságtól elszállt gyökérség az egész, amiben egy szórakoztató, vagy elgondolkodtató percet nem fedeztem fel.

Istenek fegyverzete

2011. május 21. - Santino89

Kicsit ciki, de még csak most láttam először ezt a filmet, pedig a tévé rendszeresen leadja évente többször is, és ez nem véletlen, ugyanis Jackie Chan barátunk talán legjobb mozijával van dolgunk. Ahogy sorban nézem a Chan akciókat nagyon feltűnő a fejlődés, ahogy kaszkadőrből, tucatkungfuk unalmas főszereplője lett, majd megteremtette a saját humoros stílusát, de itt sem ragadt le, hanem képes volt egyre kreatívabb, hangulatosabb, akciódúsabb filmekben szerepelni. Az Istenek fegyverzete pedig egyfajta csúcspontnak tekinthető. Nyaktörő tempóban egyesíti önmagában az Indiana Jones stílusú sztorit, a James Bondra jellemző látványos akciókat, üldözéseket, az éppen akkoriban születő heroic bloodshed műfajjal, és persze Jackie Chan elmaradhatatlan burleszkszerű bunyóival. A végén különösen emlékezetes a négy amazonnal vívott párviadala, a bombás poénokon pedig szakadtam a röhögéstől.

Kötözködésképpen meg tudnék említeni olyan hátrányokat, mint Chan társa, a hiperjelentéktelen Alan Tam, vagy azt, hogy elképesztően felszínes a film, gyakorlatilag egyik akció követi a másikat megállás nélkül, aztán hopp, stáblista. Persze ez utóbbi baromság, hisz ez az Istenek fegyverzete pusztán a szórakoztatást, a tökéletes kikapcsolódást szolgálja, azt viszont tökéletesen.

A félelem bére

2011. május 21. - Santino89

Hosszú-hosszú ideje megnézhettem volna már ezt a filmet, mert sokat olvastam róla, hogy milyen jó, de nem hittem el a könyveknek, kritikusoknak. Úgy gondoltam, hogy csak ahhoz képest jó, hogy egy 1953-as francia alkotás.

Tévedtem. A félelem bére simán az egyik legizgalmasabb, legfeszültebb film, amit valaha láttam. Akárhányszor csak elindul egy kocsi, vagy akárhányszor új akadállyal kerülnek szembe, mindig elakad az ember lélegzete, mert tudjuk, hogy bármikor felrobbanhatnak. Közben végig hiteles marad a film, mind a történteket, mind az emberi reakciókat tekintve. Mellesleg az egész történet egy nagyon komoly és egyértelmű kapitalizmuskritika az emberekről, akik őrültségekre vállalkoznak a totális szegénység miatt, és a gazdag amerikaikra, akik nem veszíthetnek. Az olyan jelenetek, mint az olajtavas, pedig teljesen nyilvánvalóvá teszik, hogy miről is van szó. De persze senki sem ezért szereti a filmet, hanem a körömrágósan izgalmas jeleneteiért. A félelem bére azonban kicsit túl lassan indult be az én ízlésemnek, arra gondoltam ennyi idő nem szükséges ahhoz, hogy megkedveljük a szereplőket, és hogy bemutassák a kilátástalan csóróságot. De valójában nagyon is fontos a lassú indulás, mert utána akkora adrenalinadagot kapunk az arcunkba, amilyenre nem számítunk. Szóval nem igazán találtam hibát ebben A félelem bérében, egy kortalan klasszikus. Mondjuk a vége nem igazán tetszett, de biztos ennek is megvolt a maga mondanivalója.

Magyar szinkronnal néztem a filmet, méghozzá az 1970-ben készült verzióval, ami azért érdekes, mert ez nem is az eredeti, hanem csak az újraszinkron. Érdekességképpen meghallgatnám persze az ősváltozatot is, de a '70-es önmagában valami elképesztően igényes, és nosztalgikus munka fantasztikus színészek nagyszerű előadásában.

Five Dolls for an August Moon

2011. május 19. - Santino89

Bava iránti rajongásom most egy kicsit alábbhagyott. Ez a film, nem is horror, hanem egy Agatha Christie Tíz kicsi indiánjára hajazó krimi. Ezzel még nem is lenne feltétlenül baj, mert egy krimit is el lehet jól készíteni, de ez most nem sikerült. Sehol sincsenek a rendezőre emlékeztető egyéni beállítások, egy percig nem lehet félni a filmen, és a feszültséget sem tudják fenntartani, ráadásul a nagy csavarok és fordulatok egytől egyig várhatóak és könnyen kitalálhatóak. Szerencsére elég rövid a film, úgyhogy nem tudunk meghalni az unalomban, és az is igaz, hogy csak Bava többi filmjéhez képest gyengébb, abban a korban azért ez még megállta a helyét. És természetesen most is vannak erényei a filmnek, ilyen például az olasz színésznők, közülük is Edwige Fenech, akinek testén elég sokat időzik a kamera. Meg volt egy olaszokra tipikusan jellemző leszbikus szál is, csakhogy kicsit pikánsabb legyen a sztori. Meg a történet vége felé volt egy olyan sokkeffektus, ami elég jól sikerült, komolyan megijedtem rajta, pláne, hogy nem számítottam rá. Ami még tetszett az a '60-as évekre tipikusan jellemző, modernnek szánt lakásbelsők, amik tökéletesen közvetítik a bődületesen rossz soundtrackkel az évtized életérzését.

A legjobb pedig a film visszatérő motívuma volt: mivel teljesen egyedül vannak a szigeten, a hullákat mindig felakasztják egy zacskóban a hűtőházban. És akárhányszor meghal valaki, mindig mutatják a hűtőházat egy jellegzetes zene kíséretében. Ez a szörnyen groteszk, de valahol humoros momentum igazán eredeti volt, és már emiatt érdemes egyszer megnézni ezt a Bava életművében nem túl előkelő filmet.

Az ötödik pecsét

2011. május 19. - Santino89

Erről a filmről sosem hallottam, de ahogy körbekérdezgettem az embereket, szinte senki sem hallott róla. Én is csak A hét mesterlövésze című rádióműsornak köszönhetően szereztem tudomást arról, hogy egyáltalán létezik, és ez azért nagyon szomorú, mert ez az egyik, ha nem a legjobb magyar film, amit valaha láttam. Egyszerűen minden tökéletesen a helyén van benne. A színészek nemcsak remekül játszanak, de hibáik ellenére is szerethetőek és szimpatikusak, ráadásul mindegyik egy jól kidolgozott karakter, külön egyéniségek. Szívesen kiemelnék közülük, de lehetetlen lenne, mindenki annyira jó, és annyira a helyén van. Tényleg olyan igazi magyaros íze van a jeleneteknek, megvan a jellegzetes atmoszféra, ami eléggé kiveszett a mai filmekből. A forgatókönyv pedig valami elképesztően jó, egyáltalán nem hatásvadász, vagy didaktikus, pedig nagyon meglenne benne a lehetőség. Gondolom az eredeti Sánta Ferenc regény is kiváló alapanyag lehetett, és a filmesek sem adták ennél alább. Ami érdekes, hogy az első 40 perc egy kocsmában játszódik, ahol négy teljesen átlagember beszélget. Ebből logikusan következhetne, hogy baromi unalmas, és vontatott a sztori, pedig dehogyis. Az egész film tele van feszültséggel, és fordulatokkal, senki sem az, akinek látszik, pláne nem az, akinek gondolja magát. A végén pedig egy annyira erős jelenet van, hogy azt nehéz lenne szavakba önteni, amikor végleg fordul a kocka. Kapunk ugyanis egy kis ízelítőt a nyilasok gondolkodásmódjából, és módszereiből, illetve az értelmetlen és teljes kiszolgáltatottság terrorából, amikor nem az életedre, hanem a lelkedre pályáznak a rohadék gecik, legyenek akár kommunisták, akár nácik.

Az ötödik pecsét az a film, amiről oldalakat lehetne írni, de a világért sem akarok most semmilyen poént lelőni, hisz azt szeretném, hogy nézd meg te is, és legyen neked is akkora élmény, mint nekem. Fábri Zoltán 1976-os filmje egyáltalán nem avult el, a mai napig elgondolkodtató, érdekes, átélhető, egyetemes mondanivalóval rendelkezik, és a maga nemében tulajdonképpen tökéletes alkotás, és mint ilyen, borzasztóan ritka a magyar filmek között. Egy olyan magyar film, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Keserű méz

2011. május 18. - Santino89

Ez sem egy átlagos szombat esti film volt, ami csak úgy megy a háttérben. Gyakorlatilag a film nagy része bemutatja, mi történik  a romantikus komédiák happy endje után. És hát... senki se számítson semmi jóra. Miután a szex már nem volt számukra elég érdekes, mindenféle perverzióval kísérleteztek. A borotvás jelenet például elég hátborzongató. De aztán ezt is megunták, és mi maradt nekik? A nő annyira megalázkodik, amennyire az csak elképzelhet, a férfi pedig szadista élvezettel kínozza különféle módszerekkel. A férfi itt annyira ellenszenves lesz a nézőnek, de senkinek sem kell aggódnia, a film hátralévő részében megkapja ő is a magáét, a néző pedig legalább ekkora élvezettel nézi, mert tudja, hogy a fickó megérdemli. A kerettörténetet kicsit feleslegesnek éreztem, de aztán a befejezést látva, mégiscsak úgy tűnt, hogy van funkciója. Bár a befejezés sem feltétlenül tetszett, olyasmi történt, ami igazából eddig is bármikor megtörténhetett volna, és semmi sem indokolta, hogy miért épp akkor. Igazából jól mutatja be a film egy mindent elsöprő kapcsolat különféle stádiumait, kezdve a nagyon hangulatos, romantikus és szenvedélyes kezdetektől egymás életének teljes tönkretételéig. Azonban nem feltétlenül hiteles, vagy saját magunkra vonatkoztatható a sztori, hisz hőseink olyan figurák, akik nem csinálnak semmit, nem dolgoznak, meg úgy egyáltalán semmire sem jók. Semmi más dolguk nincs, mint egymással dugni, és így valóban gyorsan kiég az ember, viszont másokkal, más kapcsolatokkal ez elég ritkán fordul elő. Ha csinálnának valamit, vagy nem félnének a gyerekvállalástól, lennének kihívásaik, újabb szintre emelkedhetne a kapcsolatuk, de így nem csoda, hogy megtörténik velük ez a sok szörnyűség. Persze a Keserű méz arról is szól, hogy egy kapcsolatban mennyire képes az egyik fél dominálni a másikat, de ezzel a háttérrel nehéz igazán komolyan venni, inkább mint érdekességet nézzük.

A színészek nekem kissé felemás benyomást okoznak. Peter Coyote remek ebben a szerepben, mintha csak rá öntötték volna, a rendező felesége Emanuelle Segnier szerintem nem elég vonzó, hogy ő lehessen Mimi. Meg szomorúan konstatálhatjuk, hogy Polanski ízlése elég sokat romlott a tragikus sorsú Sharon Tate óta. Mindenesetre tagadhatatlan, hogy remekül alakít, hihető a teljesen elgyötört nő szerepében, csakúgy mint az bosszúálló angyaléban. Hugh Grantnél jobb választás a karót nyelt angol balek szerepére elképzelhetetlen, és Kristin Scott Thomas is teljesen a helyén van. Néhány jó zenét is hallhatunk, és itt elsősorban nem Vangelisre gondolok, hanem az olyan háttérben szóló dalokra, mint a Sweet Dreams, vagy a Hello. Kicsit hosszúnak éreztem a filmet, hisz több, mint 2 órás, de nem tudnék olyan jelenetet mondani, amit érdemes lett volna kivágni belőle. A befejezés egy picit túlnyújtott, de nem olyan vészes (azoknak akik látták már a Gyűrűk urát például :)).

Náci zombik

2011. május 17. - Santino89

Ha most ez a címe a filmnek, ami, akkor hogy is mondhatnám azt, hogy jobbra számítottam. Bár a legtöbb zombifilm szar, aminek ez a címe, az csak vicces lehet. Ráadásul nem amcsik készítették, hanem norvégok, úgyhogy talán még némi kreativitást is felfedezhetünk. Hátha lesz olyan jó, mint a nagyon alacsony költségvetésű, de mégis nagyon szórakoztató Dance of the Dead. És ha tévedek is, még mindig ott van az a lehetőség, hogy annyira szar, hogy már jó...

De nem. Ez csak szimplán rossz és unalmas, annak ellenére, hogy a játékidő nem több 87 percnél. Körülbelül 1 óránál kezd el beindulni a zombik hentelése, és bár ott sem láthatunk semmi olyat, amit ne láttunk volna már más filmekben, de kész felüdülésnek hat az első óra totális érdektelensége után. Arról nem is beszélve, hogy ezt az utolsó fél órát is csak egy igen szűk réteg tudja élvezni, és a harmatgyenge látványvilág miatt még ők sem igazán.

Sikoly 3

2011. május 16. - Santino89

Elődeivel ellentétben ezt a részt csak egyszer láttam, és már a világon semmire sem emlékeztem belőle, ami nem valami jó előjel. És hát igen a széria - jelentőség ide vagy oda - nem indult túl magas szintről, mégis folyamatosan gyengült. A harmadik részre már gyakorlatilag semmilyen ötlete nem maradt a készítőknek, csak egy nagyon erőltetett rókabőrlehúzásra. A kezdőjeleneten is érződnek már a kifulladtság jelei, bár a feszültség még megvan, összességében nem mérhetőek az első két rész kezdőjeleneteinek színvonalához. Gyakorlatilag annyi az új ötlet a Sikoly 3-ban, hogy a gyilkos tudja imitálni egy géppel más szereplők hangját.

A cselekmény középpontjában ezúttal Sidney anyjának titokzatos múltja áll, ami sajnos egyáltalán nem érdekes. Viszont érdekes módon nem Sidney nyomoz, hanem Courteney Cox és David Arquette, de már az ő évődésük is önismétlő és unalmas. A Sikoly 3 azért még ezek ellenére sem nézhetetlen, de egy teljesen felesleges folytatás. Kíváncsi vagyok, most 11 év után mire jutnak a negyedik résszel.

süti beállítások módosítása