„Hát igen, megcsináltuk ezt a filmet, és én nem is bánom. De ha újra kellene kezdenünk, nem hiszem, hogy vállalkoznánk rá.”

Walt Disney, 1961

A ’30-as évek második felére Miki egér veszített korábbi népszerűségéből. Disney hosszabb távon valószínűleg számított erre, hiszen ezért indította el párhuzamosan a Silly Symphonies-sorozatot, illetve bevezette a többi rajzfilmsztárt, Donald kacsát, Plútót és Goofyt. Ez így teljesen rendjén volt, és racionális szempontból semmi értelme nem volt Miki egér feltámasztásának. Érzelmi okai viszont annál inkább, Disney ugyanis nagyon szerette ezt a karaktert, mi több, saját magát azonosította vele. Ami nem csoda, tekintve, hogy a stúdió ennek a kis egérnek köszönhette az első sikereit.

„Take the first step on the most amazing journey of your life..."

2005. júniusában négy Navy SEAL kommandós indult el az afganisztáni hegyek közé, hogy elfogjon egy al-Kaida vezért, azonban csak egyikük tért haza. Marcus Luttrell (Mark Wahlberg), a túlélő könyvét alapul véve Peter Berg filmje a félresikerült akciót hasonlóképp eleveníti fel, ahogy Ridley Scott tette a Mogadishuban történteket A Sólyom végveszélyben című klasszikusnak számító munkájában. A főcím alatt valós felvételeket látunk arról, hogy milyen elképesztő terhelést kell kiállniuk a haditengerészet elit egységébe jelentkezőnek, ugyanakkor az is egyértelművé válik, hogy tagjai nem csupán egy alakulatnak, hanem egy testvériségnek lesznek a részei. A főszereplő négyessel (Wahlbergen kívül Taylor Kitsch, Ben Foster és Emile Hirsch) csak egy kevés időt töltünk el az akció előtt, de ennyiből is átjön, hogy ezek a fiúk régóta ismerik egymást és tűzbe mennének a másikért, amire aztán sajnálatosan alkalmuk is nyílik. 

A gyűrűk ura ma már jóval több egy könyvtrilógiánál. J.R.R. Tolkien regényeinek világa a filmek hatalmas népszerűségének hullámán betört a modern videójátékok közé is. A Peter Jackson rendezte epikus moziadaptációk bemutatása óta több mint egy tucat játék jelent meg a Lord of the Rings márkanév alatt. A filmeket készítő Warner Bros. stúdió a F.E.A.R. és a Condemned mögött álló Monolithot egyszer már ráállította a franchisera, ám a Guardians of Middle-earth nem ragadta meg a játékosok fantáziáját. Újabb próbálkozásuk, a Middle-earth: Shadow of Mordor a legkomolyabb sikervárományos címek árnyékában került a boltokba. Bár a filmek népszerűségét meglovagolni igyekvő játékok közt kevés a vásárlásra érdemes, a Monolith magasabbra tette a lécet társainál.

2010 rengeteg CGI rajzfilmet zúdított ránk. Néhány esetben ez kifejezetten jó volt, de a legtöbb esetben unalmas, lapos, ötlettelen, fantáziátlan, modoros, vagy egyszerűen vérciki. Maci Laci, Az őrzők legendája, Shrek a vége, fuss el véle, és persze a hatezredik Csingiling. Az ember már az olyan nagyokban is kezdett kételkedni, mint a Pixar, vagy a Disney. Szerencsére, alaptalanul.

Ez a játék PC-re csupán a Legjobb Választás sorozatban jelent meg, és bár gyűlölök pénzt kiadni ilyen budget csomagolású stuffért, két dolog átlendített a holtponton. Az LV legalább a lemezek szitázását tiszteletben tartja. Vagyis jó esetben eredeti korong lesz a kezedben, s csak a borító látja kárát a dolognak. (Eddig kétszer vásároltam ilyen DVD-t; a másik a Hitman: Blood Money volt.) Egyik kedvenc fejlesztőcsapatom a Monolith, aki szépen suttyomban lettek kész ezzel a gammával, még olyan 2006 környékén, amikor mindenki F.E.A.R. lázban égett. Így önmaguk vetélytársai lettek. Igaz a Condemned elsősorban konzolra készült, - egyike volt az Xbox 360 legelső címeinek - de hála a jó Istennek kiadták PC-re is a szokásos csúszást - egy év - betartva.

A Hófehérke gigantikus sikere után a Disneynél már sokkal magabiztosabban álltak hozzá a következő projekthez, ami eredetileg, a Bambi lett volna, de problémák akadtak egyrészt a történet adaptálásával, másrészt az állatok mozgásának animálásával. Elő kellett állni valamilyen más koncepcióval, de semmiképp sem akartak újabb tündérmesét készíteni.

Bocs, de ügynökökből nem kérek. Tegyetek fel a tiltott hívások listájára. De ha rendes vagy hagyj üzenetet.

Pierce Brosnan mióta letette a 007-es ügynök szerepével járó vodka martinit, nem erőltette túlságosan, hogy visszatérjen a kémek világába. Az akciófilmeket általánosan is hanyagolva inkább olyan produkciókba szállt be, melyekben addig keveset kamatoztatott színészi tehetségét illetve humorát domboríthatta ki. Bármilyen nagyszerű volt a Szellemíróban és kiváltképp a Matadorban, a mozikasszákat egyik se töltötte csurig, így csupán idő kérdése volt, hogy mikor próbálja kihasználni, hogy valaha ő volt a filmvilág legmenőbb titkosügynöke. Erre az alkalmat Bill Granger kémregényeiben látta meg. A hollywoodi logikát követve nem az első, hanem a regénysorozat hetedik részét választotta ki azzal a nem titkolt céllal, hogy egy új franchise-t indítson el vele.

A kormányok gyakran etetnek hazugságokkal, de ugyanez áll a filmesekre is. Az, hogy oda van írva a stáblista elé, hogy igaz történet alapján, még nem jelenti azt, hogy minden részletében igaz is, amit látunk. Ha egyetlen ember nézőpontjából ábrázolják az eseményeket, akkor a történet máris szubjektívvá válik, még, ha ez a valaki egy tényfeltáró újságíró. Gary Webb – a filmben Jeremy Renner alakításában – a ’90-es évek közepén rövid időre a médiafigyelem középpontjába került, amikor megírta, hogy a Reagan-éra alatt a CIA segédkezett a drogkereskedelemben és az ebből befolyó pénzből finanszírozta titkos háborúját Nicaraguában. Webb hamarosan támadások kereszttüzében találta magát, melyek kétségbe vonták publikációjának hitelességét.

Na, hányan fogadtatok, hogy Belmondo következő klasszikusánál kötünk ki? Számomra megunhatatlan film, már az volt gyerekkoromban is. Ez az egyik legjobbja, de tulajdonképpen az összes filmje – pláne amikor már szinte évente csak egyet készített – nézhető, időtálló és meglepő módon aktuális. Mint minden ismertetőmnél, most is felhívnám a figyelmet arra, hogy spoilerek lesznek!

A Frank egy remek példa arra, hogy a film mennyire más lesz, mint amit a trailerből kikövetkeztet az ember. Nem mondom, hogy egy hatalmas csalódás és egy világ omlott össze bennem, de amikor arra számítasz, hogy egy utazós, napsütéses, kicsit bolondos filmet fogsz kapni sok indie-pop zenével, és helyette egy elvont, beteg, alter zenétől megfulladó filmet látsz elsüllyedni a vásznon, kicsit azért elgondolkozol, hogy mennyire higgy legközelebb a trailernek és a plakátnak.

Ma már nehéz felmérni a Hófehérke és a hét törpe filmtörténeti jelentőségét, mert a bemutatója óta eltelt 76 évben (bizony!) sokat változtak a rajzfilmek, meg úgy egyáltalán a filmek is. A Hófehérke nem csak Walt Disney és a stúdiója számára jelentett fordulópontot, nem csak egy teljesen új, korábban sosem látott műfajt teremtett meg addig sosem látott színvonalon, hanem az egész filmezésre, az egész filmtörténetre komoly hatást gyakorolt.

Pinky... Pinky hallasz? Figyelj rám jól Pinky, valami fontosat kell mondjak. Tudod a nők... a nők, csak a bajt hozzák a magunk fajtára. Ha jót akarsz, tartsd magad távol tőlük...

"Fox, ha még egyszer röhögni mer, és azt mondja, hogy ez a szemét egy zseni, én lecsukatom bűnrészességért!"

A montreali bankrablás Belmondo utolsó igazán jó filmje, aki szeretné az öreg mókamestert jó emlékekkel megőrizni tudatában, az 1985 után már ne nagyon kutakodjék tovább. Mint minden ismertetőmnél, most is előre szólok, hogy spoilerezni fogok, úgyhogy ha még nem láttad volna ezt a remek filmet, előtte szerezd be, nézd meg, aztán lehet róla mindenféle okosságot olvasni.