Szeretjük mi a kamaradrámákat? Alig néhány szereplő, általában egyetlen tér, és mindig remek színészek. Hiszen másképp nem is működhetne, különben mi ragadná meg a figyelmünket? És az esetek nagy többségében valami nagy volumenű dologról van szó. A halál és a lánykában az önbíráskodás helyessége, kínzott és kínzó újratalálkozása a téma, filozófiai kérdések merülnek fel, és hatalmas a tét. A 12 dühös emberben szintén egy ember élete forog kockán, az előítéletek behozatalával pedig egyetemleges szintre emelkedik film. Az őslakóban egyetlen szobában az egész emberi történelmet próbálják felölelni. És mindezt miért? Mert különben mégis kit érdekelne néhány ember, ahogy egy szobában dumálnak?

Ha George Lucas nevét említjük, akkor a többségnek kizárólag a Star Wars jut eszébe, pedig a mi drága George-unk még ígéretes rendező korában, a ’70-es években egy kicsit megreformálta, újrafeltalálta a tinivígjáték műfaját. Az American Graffitiben nem hitt senki, mégis kiugróan nagy siker lett, Lucas már ennek a filmnek a bevételeiből vígan eléldegélhetett volna élete végéig, de ami még ennél is fontosabb, hogy ennek köszönhetően foghatott bele a Csillagok háborúja elkészítésébe.

És hogy miért lett vége? Mert a filmek elkezdtek megbukni. Közben létrejött a Dreamworks, amelynek animációs részlegét az időközben a Disneytől kiugrott Jeffrey Katzenberg vezette. A Pixar ugyan nem tekinthető anyagilag konkurenciának, de teljesen más alkotócsapat készítette az ő filmjeiket, mint a Disney rajzfilmeket. A bukások után pedig szinte teljesen leállt az animációs részleg a nagyfilmek gyártásával, helyette minden létező korábbi sikermozihoz legyártottak egy direct to dvd gagyifolytatást. Amikkel most nem fogunk foglalkozni, viszont kiválasztottam három filmet a 2000-es évek elejéről, ezekkel fogunk megismerkedni egy kicsit, és találgatni, vajon miért nem jöttek be az egeres cég korábbi számításai.

Ha már múlt héten Oniztunk, gondoltam jó felvezetés egy másik igen remek játéknak, amit szintén a Halo vágott taccsra, annak árnyékában élte le, viszonylag rövid pályafutását.

Ha valaki a felhőkarcolók városában szenved a tériszonytól... annak nem lehet jó vége.

- Nos hölgyeim és uraim, ez itt a Skittles cukorka a Mars Inc.-től. Nagyjából olyan mint az M&M's csak nem csoki, meg mogyoró bevonva cukorzománccal, hanem gyümölcszselé ötféle ízesítésben, amelyet egymástól a fényes színskála segít megkülönböztetni. Sárga, narancs, piros, lila, és zöld. Minden egyes cukorkára pedig jól láthatóan az S betűt festettük, hogy a gyerek tudja mit eszik. Az amerikai iroda már előállt egy remek szlogennel: Ízleld meg a Szivárványt! Ugye milyen frankó?

- De Mr. Bighead a Szivárványnak hét spektruma van, kimaradt a kék, és a cián...

- Csöcsike kérem a biztonságiakat, Mr. Túlsokatgondolkodik nem dolgozik többet nálunk. No most a kérdésem a következő hogyan reklámozzuk ezt gyerekeknek? ...Nagy a csönd hölgyeim és uraim!

- Hátöööö mi lenne, ha készítenénk belőle egy számítógépes játékot? 

Ha sok filmet néz valaki, akkor jó eséllyel előbb-utóbb ráun az egy kaptafára készült középszerre, és sokkal fogékonyabb lesz a különlegességekre, legyenek azok akár a múlt, a jelen vagy a jövő érdekességei. A Sráckor koncepciója határozottan felkelti az érdeklődést, hiszen nagyon ambiciózus vállalkozásról van szó, talán a leginkább ambiciózusról a függetlenfilmek történetében. És bár nem új az ötlet – hiszen dokumentumfilmekben már előfordult ilyen korábban – azért játékfilmes keretek között megvalósítani mindezt, nem kis feladat. Ami pedig még fontosabb, hogy hatalmas elhivatottságról tanúskodik 12 éven keresztül forgatni egy filmet. Ez már önmagában nagyon becsülendő.

A legfontosabb szabály: Indulj el hamarabb!

Különben könnyen megszívhatod az első filmmel, és az akár taccsra is teheti az egész hangulatot. Nekünk se volt szerencsénk, kiderült, hogy nem jár hétvégén a 3-as metró, és valamiért nem jött a villamos sem. Mivel korábban elindultunk, ezért még így, 20 perc kieséssel sem volt semmi gond. Persze, ebbe beletartozott az is, hogy nem éppen egy premierfilmmel kezdtünk. De alapvetően az egész estéhez kell a rutin – nekünk ez volt a harmadik - , kell a szerencse, és logisztika, logisztika, logisztika. Nem volt ezúttal sem olyan film, amire ne jutottunk volna be, sőt nem volt olyan sem, hogy ne baromi jó helyen ültünk volna. Ennek ellenére nem mondanám éppen problémamentesnek az estet.

Elérkeztünk a Disney-reneszánsz hattyúdalához. Ezt persze akkor még senki sem tudta, ahogy azt sem, hogy az új évezred nemcsak a hagyományos animációnak vet véget, hanem a Disney sikersorozatának is. Azt mindenesetre meg kell hagyni, hogy itt még nagyon odatették magukat.

Valamikor 1997-ben. Helyszín: Kalifornia - San José.

"- A zárkód 2... 2-5-0-1?

- Legyen ez a számsor a jelszavunk, ha megint találkozunk.

- És most mi legyen az első lépés?

A hálózat tág és határtalan."

- Hát haver ez valami űberkibaszott fasza volt!!!!

- Jah... na menjünk vissza melózni, még ki kell pofozzam a Marathon protagonistánk karakterét az új játékhoz.

- Nem igaz bazdmeg, hogy megint egy trooper játékot csinálunk, ennyire nem merünk letérni a kitaposott ösvényről?

- Hát ennyire.

- Ebből kéne csinálni egy játékot. Verekedéssel, árulással, titokkal, NŐI főhőssel!!!

- Ezt most verd ki a fejedből. Tudod te mennyi jogdíjat kell fizetni utána? Egy csomó baszakodás, kell ez nekünk?

- Nyugi már, én megírok egy teljesen új sztorit, és csak a karakterek lesznek hasonlók, meg az atmoszféra...

- Te most lopásról beszélsz?

- Miért? A Blizzardnak bejött.

Az eredeti Majmok bolygójáról pár hete írtam egy kisebb esszét, és akkor megfogadtam, hogy ha beledöglök is végignézem a teljes eredeti sorozatot... ismét. Jelentem... beledöglöttem. Már az első folytatásba is, és jelenleg miközben ezen sorokat pötyögöm... javában haldoklom. Az agyam már nem képes sokáig fenntartani a látszatot, hogy még értelmes lény írja eme ismertetőt. Borzalmas film az eredeti címén Beneath the Planet of the Apes-re keresztelt kreálmány, rosszabb mint amire tizenöt év távlatában emlékeztem. Segített félrevezetni az is, hogy legtöbben azt írták róla, "ez még jól sikerült". Pedig ha létezik a világon felesleges folytatás, akkor az ez a film.

Ilyen mocsokszar filmet már nagyon rég láttam. Igazából utálom ha így kezdődik a napom, mert egész végig rányomja a bélyegét - tanulság, nem reggel, hanem este kell nézni, illetve EZT egyáltalán nem kell. Azon tűnődtem, vajon Én vagyok ilyen öreg, hogy nem tartom ezt szupernek? Vajon hány évesen kellett volna lássam, hogy értékelni tudjam? Tíz vagy mondjuk öt évesen? Esetleg magzatként? Vagy még csak amikor gondolat voltam apám fejében? Igen, talán akkor tudtam volna szeretni. De sajnos harminc évesen láttam.

A filmet egyfajta messiásként várta a sci-fi közösség - legalábbis az idei messiásként -, aztán sajnos nem a jól beígért megváltót kapták, hanem egy egészen opportunista felsőbb hatalmat, és a plebs úgy döntött neki ez nem kell. Nincs ezen mit csodálni, a történelem csupán ismételte önmagát, ahogy Jézust is megfeszítették, úgy kergették el a Transzcendenst is melegebb éghajlatra. És tartok tőle, hogy a legtöbb hívő ugyanúgy nem ismerte fel Istent, amikor legutóbb elkergette csöves képében, csak mert próbára tette őket az öreg, és kért egy kis aprót.

„Andersen megvolt, francia tündérmese kilőve, az Ezeregyéjszaka letudva, a saját történelmünket meghamisítottuk, a romantika korszakának nagy regényét disneysítettük, és a görög mitológiát is sikerült kimeríteni. És akkor még csak a reneszánszról beszélünk. Mi jöhet még?” Tanakodhattak a Disney fejesei a ’90-es években, 36. egész estés rajzfilmjük előkészületeikor. Aztán egy kínai legendát sikerült kiválasztaniuk, az talán elég egzotikus a hamburgeren hizlalt jenki lurkóknak.

SPOILERES lesz. Már amennyire ez ebben az esetben lehetséges.