Úgy értek én ehhez a filmhez mint a harangöntéshez. Lehet sokaknak nem fog ez most tetszeni, de úgy érzem ha nem is Tarkovszkij, de az Andrej Rubljov című filmje, nem időtálló alkotás. Talán nem túl finomkodó azt mondani túlértékelt, de hogy messzemenőkig túlhaladott az szinte bizonyos. Mit mondott, adott nekem ez a film, miután én adtam az életemből kemény három órát? Nem sokat, vagy majdhogynem semmit. Elmondhatom, hogy láttam, hozzá tudok szólni ha előjön társaságban, kis fekete x a listámban. Összességében maga a film háttere érdekesebb mint maga az egész film, amiből még így is fél óra hiányzik, mert az első nyers vágás 205 perces volt, amit a rendezőnek vissza kellett vágnia előbb 190, majd 186 percre, titokzatos módon az Etalon által rendelkezésemre bocsátott kiadványon mindössze 174 perces a film. De... kezdjük az elején.

Nem akartam kockáztatni a tavalyi év végén. Nagyon szélsőséges vélemények láttak napvilágot ezzel  a filmmel kapcsolatban, és látatlanban inkább hajlottam a cinikusabb, lenézőbb tábor felé. Elvégre mégis csak a Wachowskikról van szó, akiknek volt egy nagyon jó dobásuk, de azóta semmi értékelhetőt nem tettek le az asztalra, sőt még a saját maguk által teremtett legendát is hatalmas elánnal húzták le a feneketlen-tavi béka mélységes mély segge alá. A háromórás játékidő sem tűnt jó ómennek, hiszen ha kiadok ezerötszázat a mozijegyért, és cserébe 180 percen keresztül szenvedek, az talán még a Prometheusnál is rosszabb üzlet. A mérleg másik oldalán néhány pozitív véleményt, és egy érdekes koncepciót találtam, amit igazán senki sem tudott megmagyarázni. Ismerek olyan embert, aki konkrétan azt várja most tőlem, hogy ártalmatlan soraimmal megsemmisítsem ezt a giccses, szépelgő unalomtengert.

Amikor októberben 12-én egy őszi napon a véletlen szerencsémnek köszönhetően ott ültem Az Argo-akció sajtóvetítésén, akkor annyira izgultam, mint talán még egyetlen filmen sem. Megmámorosodva próbáltam később szavakba önteni a véleményemet erről a nagyszerű moziról, amit a bemutatóhoz időzítve több, mint egy hónappal később olvashattatok itt a FILMBOOK-on (kritika). Maga a film persze nem mellesleg kifejezetten elegáns, szellemes, és ragyogó volt, az évösszegző toplistám igen előkelő helyezése sem volt véletlen. Később elkezdtek Oscarról suttogni, ami a kétezres évek iszonytató mélypontjai (Gettómilliomos, A bombák földjén, A király visszatér, Chicago) után kifejezetten meglepő volt számomra. Egy ennyire jó mozinak adni az Oscart? Nem a hetvenes években vagyunk! És mindezek ellenére most mégis megkapta. Melyik film érdemelte volna meg inkább ezt a díjat, ha nem vagyunk cinikusak? A Napos oldal minden idők legjobb romantikus komédiája, én imádtam (kritika), de túl bűbájos Oscar bácsihoz. A Django elszabadul? Veszettül szórakoztató (kritika), de Tarantino ennyi niggerezés után tutira nem kap Oscart, azok a vén faszfejek ott fent ennyire nem bevállalósak. A Messzi dél vadja szintén remek (kritika), de sokkal jobban elfér a független Sundance fesztiválon, mint a legrangosabbnak kikiáltott díjátadón. Talán még sose éreztem olyan igazságosnak ezt a kopasz arany mukit, mint idén. Az utóbbi évtizedekben talán még sosem osztották ki ennyire jó ízléssel a díjakat. Csak azért sajnálom egy kicsit, hogy Az Argo-akció nyert, mert ezentúl épp emiatt fogják érdemtelenül sokat fikázni. Az alábbiakban pedig lássuk, milyenek voltak valójában azok az idei jelöltek, amelyekről még nem írtam. (Haneke filmjének nem volt semmi esélye ebben a fő kategóriában, így azt majd később, és külön fogom tárgyalni). Nem meglepő módon nagyon széles skálát járnak be ebben az évben is a jelölt alkotások.

Az Oscar díjat idén 85. alkalommal osztották ki arra érdemeseknek (?). Először 1929. májusában adták át, akkor még mindössze alig több mint száz fő vett rajta részt... - ÁÁÁÁÁÁÁÁ kit érdekel ez!? A díjazottakat mondjad már, halljuk ki nyert!... Jól van na, jól van na, nem kell rögtön lecápázni... tessék:

Újabb vendégkritika következik - tele vagyunk titokzatos segítő angyalkákkal -  fogadjátok sok szeretettel.

Arnold Schwarzenegger neve generációk óta ismert. Láthattuk, mint harcos barbárt, jövőből visszaküldött terminátort, vagy mint kommandós őrnagyot. De olyan szerepekben is feltűnt, mint Danny DeVito ikertestvére, vagy mint óvóbácsi, sőt még egyszer teherbe is esett. Az utóbbi időkben azonban, Kalifornia kormányzójaként szerepelt a köztudatban, akit egy-egy kisebb filmszerepet leszámítva nem láthattunk sűrűn felbukkanni a filmvásznon. Viszont most Schwarzenegger visszatérni látszik a filmek világába, ugyanis itt a legújabb filmje, az Erőnek erejével.

A most következőkben vendég-kritika következik, a kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg szerkesztőjét, vagy kritikusát!

Egyszer volt, hol nem volt, a nagyvilág füstölgő nagyvárosai között éldegélt egy Tommy Wirkola nevű férfi, aki megfilmesítette a Grimm testvérek jól ismert meséjét (bár ne tette volna), Hönsel und Gretel-t, vagyis Jancsi és Juliska-át. A Náci zombik(2009) gyenge produkciója után, a Boszorkányvadászok életébe csöppenünk bele,ami előző filmjéhez képest határozottan ugyanazt a színvonalat hozza.

’’Véletlenül keveredsz mindig bajba, vagy élvezed is?’’

Ez a mondat gyönyörűen ragadja meg az eredeti trilógia, és az azóta elkészült két film közötti lényeges különbséget. Régen McClane hadnagy akaratán kívül lépett bele akkora szarba, amekkorából csak rengeteg szenvedés, vér és áldozat árán sikerült kikeverednie. Korántsem jókedvéből tette, amit tett, hanem azért, mert egyszerűen nem volt más választása. A vonzereje éppen átlagosságában, illetve józan paraszti eszéből eredt. Az első rész idején még volt tétje annak, hogy ’’úristen, telement üvegszilánkokkal a lába, alig bír majd menni’’. Most az ötödik részre eljutottunk odáig, hogy jóbarátunk Bruce Willis – határozottan nem McClane hadnagy – huncut mosollyal a száján veti bele magát a valószínűtlenebbnél valószínűtlenebb akciómókákba. Mert ugyan kit érdekel, hogy Csernobilban sugárzás van, ha éppen most élte túl, hogy leesett egy húszemeletes házról, és 15 gerendát áttörve ért földet, miközben teljes tűzerővel lőtte őt egy helikopter? Közben meg röhögünk azon, hogy tessék-lássék módon odafestettek neki egy kis vért, amivel persze mit sem törődik. Csak megy előre agyatlanul, azzal a biztos tudattal, hogy rajta nem fognak a golyók, vagy a gravitációk, és még mátrixos lassításokat is látni fogunk.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Eredetileg nem szerettem volna két részre osztani a videót, de az Indavideó valamiért nem szeret ma engem, és így is több órás kínlódás után tudtam csak feltölteni. Vagy nálam van a baj, vagy náluk, fogalmam sincs.
Tehát itt nincs lezárva semmi, a film második fele még hátravan.

A videó második része is kint lesz, abban a percben ahogy sikerült feltölteni.

Nehéz alany bizony, nehéz érzékeltetni, hogy miért más mint a többi.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Vajon van bármi köze MA már egy film színvonalának ahhoz, hogy sikeres lesz-e, vagy megbukik? Ne agyalj egy percig se, amúgy is költői a kérdés, de azért a gyengébbek kedvéért elárulom, hogy kábé annyi köze van hozzá, mint a mai magyar filmkritikusoknak a legminimálisabb szintű jóízléshez.

"- Téved ha azt hiszi, hogy áltatom magam. Anchorage persze nem New York, de azért nem is Kambodzsa. Van róla fogalma hány kínai étterem működik Anchorageban? Öt. Tizennégy mozi, két majdnem kóser élelmiszerüzlet, és ha azt hiszi fázni fogok, hát az átlaghőmérséklet csak öt fokkal alacsonyabb mint az indianabeli French Lickben. A csapadék mennyisége... (pardon egy kólát és egy sört kérek, jó, köszönöm szépen) Hát egy szóval... nem állítom, hogy mindig Alaszkáról álmodoztam, de világéletemben orvos akartam lenni. Mióta másodikos koromban doktorbácsist játszottam Katie-vel. Nagy kedvem volt hozzá, jól tanultam, de a pénz nem vetett fel. Van róla fogalma, hogy mibe kerül az orvosi egyetem? Rengetegbe. Tudom mire gondol... ösztöndíjra igaz? Valljuk be, a zsidó orvosokat nem fenyegeti a kihalás veszélye. (három dollárt kérek) Szóval, a hetvenöt ösztöndíjpályázatomból, hetvennégyet elutasítottak, és csak egyet fogadtak el. Alaszkába.

- Hogy érti ezt?

- Az állam hajlandó volt 125.000 dollárral hozzájárulni tanulmányaim finanszírozásához. Cserébe... vállaltam, hogy négy évig a rabszolgájukként gürizek. Mi az?

- Járt már Alaszkában?

- Hát persze, természetesen, teljesen hülyének néz? Elainel, ő harmadéves jogászhallgató New Yorkban. Oda utaztunk a múlt nyáron, nagyon tetszett... Hát ez talán túlzás, de egyikünk sem tartotta kibírhatatlannak... Mi a véleménye...? Mit szól hozzá...? Mondani akart valamit...?

- Sok szerencsét..."

Stephen King regényeiből hagyományosan nem szoktak igazán jó filmek készülni, az ő alapanyagaihoz mindig szükség van egy Brian De Palma, egy Stanley Kubrick, egy David Cronenberg szerű zsenire, vagy éppen egy rá specializálódott Frank Darabontra. De a kisebb klasszikusokat (A herceg menyasszonya, Harry és Sally) jegyző Rob Reinerrel is nagyon jól jártunk annak idején a Tortúra, de még inkább az Állj ki mellettem megfilmesítésével. Reiner jópár későbbi. igencsak felejthető mozija miatt ma már nem számít különösebben elismert rendezőnek, sokkal inkább a dohányzás ellenes kampány élharcosaként szerepel az amerikai közéletben, semmint filmjei nyomán, amit a róla készült South Park paródia is ékesen bizonyít. Pedig ebben az időben még tudott olyan alkotásokat készíteni, amelyre nem csak a közönség és a kritika, hanem – szokásától merőben eltérően – az író, Stephen King is elismerően bólintott.

"A nevem Thomas Veil
...vagy legalábbis az volt.
Fotós vagyok. Megvolt mindenem: a feleségem, Alyson, barátok, karrier. Mindezt egy pillanat alatt elvették tőlem, egyetlen fénykép miatt. Nálam van, el akarják venni, és semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a negatívokat.
Ez a napló a bizonyíték, hogy ezek az események valósak.
Tudom, hogy azok...
...annak kell lenniük..."