Mint ahogy minden évben, úgy idén is a magyar mozibemutatókat vettem alapul a lista összeállításakor, illetve ahogy az elmúlt években mindig, úgy idén is leginkább az érzelmeimre hallgattam mind a sorrend, mind a felkerült filmek tekintetében, úgyhogy objektivitásra, vagy megfelelni vágyásra…

„És most ki kell nyírnom ezt a faszom bohócot.” Öt évvel ezelőtt, amikor elolvastam Stephen King masszív regényét, majd megnéztem a belőle készült tévéfilmet, azzal zártam a kis élménybeszámolómat, hogy ugyan egyikkel sem voltam igazán elégedett, mégis, ha egyszer készül ebből a történetből egy…

A Trónok harcát kísérő jelenségek közül nem a spoilereket, a hype-ot, vagy a mindent túlmagyarázó, szüntelenül spekuláló rajongókat utálom a legjobban, hanem az átlag büdös trollparasztot. Aki elé leteszik ezt a paradigmaváltó sorozatot, ami nem pusztán tévétörténelmet ír, hanem megváltoztatja az…

Valamiért egy reboot ciki, kettő pedig már tök okés. De persze, értem én a csinnadrattát, elvégre egy rajongói álom vált valóra azzal, hogy értő kezekbe került minden idők egyik legnépszerűbb szuperhőse, egy olyan franchise részévé válhatott, ahová mindig is tartozott, olyan felügyelet alá, amely…

A Batman V Superman és a Suicide Squad után még úgy sem akartam megnézni ezt a filmet, hogy a kritikusok dicsérik, a nézők meg szeretik. Mert mi van ha ez a dicséret annak szól, hogy végre a DC/Warner is összehozott egy darab szuperhősfilmet, ami nem bántóan rossz. Vagy ami még félelmetesebb, mi…

Egészen kicsi korom óta Pókember a kedvenc képregényhősöm. Amikor a szüleim elváltak, és eladták a házat, ahol felnőttem, szándékosan otthagytam a házban a kicsiny Pókember gyűjteményemet, mert az éppen összeomló életem kellős közepén ez egyszerűen nem számított. Olyan volt, mintha ezzel az…

Nem sűrűn fordult elő a Disney Stúdióban, hogy egyetlen ember írja meg a rajzfilmek sztoriját, hogy egyvalaki feleljen a teljes történetfejlesztési munkálatokért. Egészen pontosan kétszer fordult elő ilyen eset: a 101 kiskutyánál és A kőbe szúrt kardnál, melyeket Bill Peet, a…

A ’40-es évek végén a Disney-cég nem állt valami jól. Az új stúdió felépítése rengeteg pénzt emésztett fel, amit nem sikerült pótolni a rajzfilmek szerény bevételeivel, a Bambi, a Fantázia és a Pinokkió például mind megbuktak annak idején. A cég ’42 után a hadseregnek…

A kis hableányhoz hasonlóan a jó öreg Walt bácsi is kacérkodott a gondolattal, hogy vászonra vigye A Szépség és a Szörnyeteg történetét. Végül elvetették az ötletet, mert gondok voltak az adaptálással, később pedig az 1946-os Cocteau-verzió után már nem sok értelmét látták újra elmesélni a témát.

Rég jöttünk már ki úgy egy moziteremből, hogy aztán egész hazaúton lelkesen és megállás nélkül, majdhogynem versengve idézzük fel egymásnak a film legjobb pillanatait. – És az milyen volt, amikor a gázálarcban, szamurájkarddal kaszabolt?– És az milyen volt, amikor a gorilla szétcsapta a…

Ebben az évtizedben minden egyes februárban letudtam az Oscar-díjas filmeket, és nem mindig jó szívvel. Idén többször éreztem úgy, hogy színvonal tekintetében végre halad valamerre az Akadémia, hogy talán visszanyerik egykori fényüket, de azért mindig akadt egy-egy jelölt, amelyik miatt kicsit…

A harmadik részt eddig még sosem láttam teljesen, ami jobban belegondolva nem is csoda. Az első epizódban csalódtam annak idején, a második sem fogott meg különösebben, ezek után miért is vesztegettem volna az időmet a trilógia zárófejezetére? Részleteket egyébként láttam belőle. Véletlenül…

A második résszel se volt sokkal jobb a viszonyom, mint az elsővel. Már nem mentem el moziba, hanem jóval később dvd-n sikerült megnéznem, akkor is társaságban, ahol még a sztorira sem tudtam koncentrálni, nemhogy beleélni magam az élménybe, de ezt akkor nem is bántam.

Ez most egy tök szabálytalan lista lesz, mindenféle jósággal a 2000-es évek filmzenei kínálatából. Lesz betétdal, retrózene, rendkívül eltérő filmek, zeneszerzők, stílusok, mindössze két dolog köti össze őket mégis; az egyik, hogy az elmúlt évtized filmzenéihez kapcsolódnak, a másik pedig hogy…

Hosszú út vezetett odáig, hogy a mozivásznakon láthattuk az ifjú Bruce Willist szakadt, véres trikóban, cigivel a szája szélén, jó nagyokat káromkodva. Minden azzal kezdődött, hogy egy Roderick Thorp nevű író megnézte a Pokoli torony című klasszikust. Nem gondoltad volna, mi?