Ez a játék PC-re csupán a Legjobb Választás sorozatban jelent meg, és bár gyűlölök pénzt kiadni ilyen budget csomagolású stuffért, két dolog átlendített a holtponton. Az LV legalább a lemezek szitázását tiszteletben tartja. Vagyis jó esetben eredeti korong lesz a kezedben, s csak a borító látja kárát a dolognak. (Eddig kétszer vásároltam ilyen DVD-t; a másik a Hitman: Blood Money volt.) Egyik kedvenc fejlesztőcsapatom a Monolith, aki szépen suttyomban lettek kész ezzel a gammával, még olyan 2006 környékén, amikor mindenki F.E.A.R. lázban égett. Így önmaguk vetélytársai lettek. Igaz a Condemned elsősorban konzolra készült, - egyike volt az Xbox 360 legelső címeinek - de hála a jó Istennek kiadták PC-re is a szokásos csúszást - egy év - betartva.

A Hófehérke gigantikus sikere után a Disneynél már sokkal magabiztosabban álltak hozzá a következő projekthez, ami eredetileg, a Bambi lett volna, de problémák akadtak egyrészt a történet adaptálásával, másrészt az állatok mozgásának animálásával. Elő kellett állni valamilyen más koncepcióval, de semmiképp sem akartak újabb tündérmesét készíteni.

Bocs, de ügynökökből nem kérek. Tegyetek fel a tiltott hívások listájára. De ha rendes vagy hagyj üzenetet.

Pierce Brosnan mióta letette a 007-es ügynök szerepével járó vodka martinit, nem erőltette túlságosan, hogy visszatérjen a kémek világába. Az akciófilmeket általánosan is hanyagolva inkább olyan produkciókba szállt be, melyekben addig keveset kamatoztatott színészi tehetségét illetve humorát domboríthatta ki. Bármilyen nagyszerű volt a Szellemíróban és kiváltképp a Matadorban, a mozikasszákat egyik se töltötte csurig, így csupán idő kérdése volt, hogy mikor próbálja kihasználni, hogy valaha ő volt a filmvilág legmenőbb titkosügynöke. Erre az alkalmat Bill Granger kémregényeiben látta meg. A hollywoodi logikát követve nem az első, hanem a regénysorozat hetedik részét választotta ki azzal a nem titkolt céllal, hogy egy új franchise-t indítson el vele.

A kormányok gyakran etetnek hazugságokkal, de ugyanez áll a filmesekre is. Az, hogy oda van írva a stáblista elé, hogy igaz történet alapján, még nem jelenti azt, hogy minden részletében igaz is, amit látunk. Ha egyetlen ember nézőpontjából ábrázolják az eseményeket, akkor a történet máris szubjektívvá válik, még, ha ez a valaki egy tényfeltáró újságíró. Gary Webb – a filmben Jeremy Renner alakításában – a ’90-es évek közepén rövid időre a médiafigyelem középpontjába került, amikor megírta, hogy a Reagan-éra alatt a CIA segédkezett a drogkereskedelemben és az ebből befolyó pénzből finanszírozta titkos háborúját Nicaraguában. Webb hamarosan támadások kereszttüzében találta magát, melyek kétségbe vonták publikációjának hitelességét.

Na, hányan fogadtatok, hogy Belmondo következő klasszikusánál kötünk ki? Számomra megunhatatlan film, már az volt gyerekkoromban is. Ez az egyik legjobbja, de tulajdonképpen az összes filmje – pláne amikor már szinte évente csak egyet készített – nézhető, időtálló és meglepő módon aktuális. Mint minden ismertetőmnél, most is felhívnám a figyelmet arra, hogy spoilerek lesznek!

A Frank egy remek példa arra, hogy a film mennyire más lesz, mint amit a trailerből kikövetkeztet az ember. Nem mondom, hogy egy hatalmas csalódás és egy világ omlott össze bennem, de amikor arra számítasz, hogy egy utazós, napsütéses, kicsit bolondos filmet fogsz kapni sok indie-pop zenével, és helyette egy elvont, beteg, alter zenétől megfulladó filmet látsz elsüllyedni a vásznon, kicsit azért elgondolkozol, hogy mennyire higgy legközelebb a trailernek és a plakátnak.

Ma már nehéz felmérni a Hófehérke és a hét törpe filmtörténeti jelentőségét, mert a bemutatója óta eltelt 76 évben (bizony!) sokat változtak a rajzfilmek, meg úgy egyáltalán a filmek is. A Hófehérke nem csak Walt Disney és a stúdiója számára jelentett fordulópontot, nem csak egy teljesen új, korábban sosem látott műfajt teremtett meg addig sosem látott színvonalon, hanem az egész filmezésre, az egész filmtörténetre komoly hatást gyakorolt.

Pinky... Pinky hallasz? Figyelj rám jól Pinky, valami fontosat kell mondjak. Tudod a nők... a nők, csak a bajt hozzák a magunk fajtára. Ha jót akarsz, tartsd magad távol tőlük...

"Fox, ha még egyszer röhögni mer, és azt mondja, hogy ez a szemét egy zseni, én lecsukatom bűnrészességért!"

A montreali bankrablás Belmondo utolsó igazán jó filmje, aki szeretné az öreg mókamestert jó emlékekkel megőrizni tudatában, az 1985 után már ne nagyon kutakodjék tovább. Mint minden ismertetőmnél, most is előre szólok, hogy spoilerezni fogok, úgyhogy ha még nem láttad volna ezt a remek filmet, előtte szerezd be, nézd meg, aztán lehet róla mindenféle okosságot olvasni.

Előfordult jó párszor az amerikai filmipar nagy ötlettelenségében, hogy a stúdiókat közös megvilágosodás érte, és ugyanazt a témát próbálták egyszerre feldolgozni. Legutóbb a Támadás a Fehér Ház ellen és Az elnök végveszélyben küzdött meg a nézők kegyeiért, de a ’90-es években nem egy hasonló párharcot megvívtak. A filmtörténet kevésbé jegyzett összecsapásai közé tartozik a Végsebesség és a Halálugrás viszálya. Mindkettő az ejtőernyősök világába invitálta a közönséget egy akciófilm keretében, de a moziba járókat egyik se érdekelte. A Halálugrás esetében ezen nem is csodálkozom, mivel halálosan unalmas lett, azonban a Végsebesség, ha nem is remekmű, egy laza, féktelenül repesztő adrenalin trip.

Akira Kuroszava. Van-e olyan rajongója a japán történeteknek, aki nem ismeri ezt a nevet? Valószínűleg nincs. Ha mégis, akkor aligha nevezheti magát igényes filmfogyasztónak. A Hét szamuráj, Véres trón, vagy éppen A vihar kapujában széles körben népszerűek. Ebből kiindulva eddig még nem merészkedtem ismertetőbe fogni a „Császár” egyik alkotásáról sem. Arra gondoltam, ugyan mit tudhatnék olyasmit közölni, amit más valaki, - tőlem minden bizonnyal képzettebb egyén, - még nem mondott el? Továbbá, úgyis tele van az Internet ennek a filmnek az elemzésével, bizonyára minden mozzanatát kivesézték már. Meglepődve vettem észre, hogy a rendezőről ugyan szép számú cikk jelent meg, de ez a kalandos története viszonylag kevesebb publicitást kapott magyar nyelven. Így aztán úgy döntöttem, csak írok róla.

SPOILERMENTES

Ennyire szórakoztató thrillert ritkán lát az ember. Ha már az elrablós témáról van szó, akkor mindenképpen érdemes egy rövid párhuzamot vonni a tavalyi, szintén kiváló Fogságban című filmmel, ami olyan nyomasztóan telepedett rá a lelkemre, hogy minden erőssége, hatásossága ellenére, legszívesebben kirohantam volna a moziból. Most épp ennek az ellentétjét üdvözölhettem, méghozzá hatalmas vigyorral az arcomon.

Mi már ezeket a kisfilmeket a televízióban láthattuk, de annak idején kísérőműsorként mentek a mozikban szerte a világon, sok közülük Magyarországon is megfordult a két háború között. Walt Disneytől, a Hófehérke bemutatóját követően a United Artists (aki akkoriban forgalmazta a filmjeit) meg akarta vásárolni a kisfilmek televíziós jogait, méghozzá elég jó pénzért. Disney azonban visszautasította a szerződést. Viszont nem azért, mert más tervei voltak ezen a téren, hanem sokkal prózaibb okokból. Nem tudta, mi az televízió, és soha semmit sem írt alá, amiről nem tudta pontosan, hogy micsoda. Megint más kérdés, hogy utólag ez a banálisnak tűnő probléma mennyire jó döntésnek bizonyult.

Hellobello, itt a 148-3. A 3-6-9-en. A tutimenők frankó helye. Na mi a pálya kicsi szívi? Hagyj csak üzit bátran!