Cormac McChartynak egy regényét sem olvastam, de a belőlük készült filmek zseniálisak. A Nem vénnek való vidék, és ez a film is. Valami elképesztően nyomasztó élmény, mégis ott van benne az emberség, a jóra való törekvés.

Mindig is érdekelt az apokalipszis utáni emberek élete, és ezt ennél valósághűbben és nyomasztóbban nehéz lenne ábrázolni. Az operatőr kiválóan mutatja be ezt a szürke, szomorú helyet, ahol sosem süt a nap, örökös szürkeség az úr, és többé már a tenger sem kék. Az egyszerű, kellemes aláfestő zene pedig a melankolikus hangulatot erősíti bennünk. Szintén rengeteget tesz hozzá az élményhez a narráció, amely pontos képet ad főhősünk érzelmeiről, miközben egy pillanatra sem válik erőltetetté. Viggo Mortensen különben nagyszerű a fiáért és a túlélésért mindenre képes, agyongyötört férfi szerepében. Sajnos a gyereknek van néhány idegesítő pillanata, de ez a legtöbb, amit hibaként fel tudnék róni Az útnak. Egy rövid mellékszerepben Robert Duvall is feltűnik, és valami hihetetlen jól alakít, ráadásul remek párbeszédet írtak neki.

Nem tudjuk meg, mi történt, miért lett vége a világnak, de egyáltalán nem is érdekes hőseink szempontjából. Ami még külön jó volt, hogy hihetetlen izgalmas jeleneteket is láthattunk, például amikor hőseink menekültek a kannibálokká aljasodott éhezőktől. Ezen kívül rendkívül megrázó dolgoknak is szemtanúi lehetünk, gondolok itt az ismereten anya és fia halálára. Érdekes módon nem sok erőszakot láthatunk a képen (leszámítva a nyilas szcénát) mégis elképesztően hatásos az egész. Hasonlóan durva a fekete férfi megalázása is. És mégis... Ez valahol egy lélekemelő film arról, hogy az embernek mindig minden körülmények között meg kell őriznie az emberségét, a szeretetét, a hitét és az akaraterejét.