"Kezd úgy hangzani, mint valami hülye Wes Carpenter film."

Legeslegelső horrorélményeim közé tartozik a Sikoly. Olyan 12 éves lehettem szerintem, és akkoriban ez volt a csúcsok csúcsa, már csak a tiltott gyümölcs mivolta miatt is. Ráadásul olyan filmbuzi volt benne mindenki, mint én, úgyhogy ez nekem egy 10-es film volt a 10-es skálán. Aki olvas, tudja, hogy nem szoktam pontozni, mert hülyeségnek tartom, de itt kénytelen leszek.

Nem láttam már évek óta a Sikolyt. Amióta utoljára láttam, megnéztem azokat a filmeket, amelyeket megidéznek benne rendszeresen, sőt annál sokkal többet is. A Sikolynak pedig ez a legfőbb erőssége, az író Kevin Williamson remekül ráérzett arra, hogy 1996-ban már nem lehet eladni egy önmagát komolyan vevő slasher filmet. A Sikoly így folyamatosan reflektál saját magára, a műfajára, kikacsint a nézőre, idézget megállás nélkül, és ez igazából a legfőbb dolog, ami miatt még ma is szórakoztató. A rajongóknak meg külön kedveztek olyan apró kis ínyencségekkel, mint hogy a Don't Fear the Reaper című szám átdolgozott verziója hallható az egyik szerelmi jelenetben. A másik fontos dolog, hogy a Sikoly nagyon jelentős alkotás, ugyanis neki köszönhetően térhettek vissza a horrorok a videotékák polcairól a nagyvásznakra, ezt pedig mindenképpen értékelni kell.

Érdekes, hogy akkoriban még nem érettem az idézeteket, mégis sokkal jobban szórakoztam rajta, mint tegnap éjszaka. A Sikoly ugyanis kiderült, hogy nem egy tökéletes film. Először is egy átlagos slasher, ugyan folyton parodizálja saját magát, de gyakorlatilag ez volt a készítők egyetlen új ötlete. Meg persze az is tetszett, hogy a gyilkost sokszor leütik, mg pofára esik, és Michael Myers-el, meg Jason Voorhees-el ellentétben ő tud futni is. Na de térjünk rá a film árnyoldalaira: a forgatókönyv egy tévés tinifilm szintjét üti meg, és sajnos a szereplők se jobbak. Skeet Ulrich és Matthew Lillard olyan szinten visszataszítóan ripacskodnak, hogy én éreztem kellemetlenül magam. Courtney Cox-ot jó volt végre nem Monicaként látni, Rose McGowan pedig már akkoriban is hihetetlen szexi volt. A legnagyobb csalódásom azonban Neve Campbell, akibe gyakorlatilag szerelmes voltam, annak idején, most meg még csak igazán szépnek, vagy jó csajnak se mondanám. Persze, aranyos, de még csak az sem annyira.

A horrorjelenetek korrektek, bár igazán már 10 éve sem tudtam félni ettől a filmtől. Véresnek végülis véres, de nem olyan visszataszító, gyomorforgató módon, mint korunk horrorjai. A végén, amikor kiderül a gyilkos, és az ő motivációja... hát hatalmasat zuhant a szememben a film. Egyszerűen annyira hiteltelen baromság, hogy az valami elképesztő. Meg amikor felteszi a költői kérdést, hogy Hannibal Lecternek, meg Noman Bates-nek volt-e motivációja? Nos, válaszolnék neki: Igen, volt baszdmeg mindkettőnek, hisz jól kidolgozott figurák voltak, nem olyan hatásvadász senkik, mint te!!!!

Csalódásom szerintem abszolút érthető e régi nagy kedvencben, de azért az is elmondható róla, hogy végig pergős, izgalmas, vicces és abszolút szórakoztató film, mind a mai napig, nem mellesleg pedig tetszik vagy nem: filmtörténeti mérföldkő. A nosztalgiafaktorral kiegészítve így zuhant nálam a Sikoly című film 10-ről 7-esre.