Mario Bava 1963-as horrorfilmjéről még nem is hallottam ezt megelőzően, ami már csak azért is furcsa, mert kétségtelenül az egyik legjobb darabjáról van szó. Mivel újfent egy gótikus műről van szó, talán annyira nem volt nagy hatással a filmtörténetre, mint a későbbi alkotásai, de azért ilyen szempontból sem kell panaszkodnia. A sötétből kinyúló halott egyre közeledő keze egy ikonikus beállítás lett, nem mellesleg a mai napig a frászt hozza az egyszeri nézőre.

Bava zsenijét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy ilyen cérnavékony forgatókönyvből, amelyben ugyan van pár jó ötlet, de szemmel láthatóan ki se dolgozták rendesen, sőt az író sem igazán tudott a cselekmény bizonyos szálaival mit kezdeni, nem úgy mint a Kill, Baby Kill-ben, ahol tökéletesen lezárták a történetet. Szóval hogy lehet egy ilyen gyenge alapanyagból ilyen kiváló alkotást készíteni, ennyire magas művészi színvonalon? Még a forgatókönyv hátrányait is sikeresen változtatta Bava az előnyére, ezáltal még titokzatosabbá vált a film. Például halvány gőzünk sincs, hogy Christopher Lee-re miért haragszik olyan dühödten az egész családja, csak homályos utalásokból találgathatunk. Boris Karloff után egy másik legendás horrorikont, Christopher Lee-t is sikerült megnyerni Bavának. Bár nagyon furcsa Christopher Lee-t olaszul hallgatni, egy idő után megszokja az ember. Viszont engem nem is ő nyűgözött le, hanem a főhősnőt alakító Daliah Lavi. Ez a nő valami elképesztő. Olyan szinten gyönyörű, hogy ha a vásznon van, kiégeti maga mögül a celluloidszalagot. Az a dús, fekete haj, azok a nemesi arcvonások, és azok az igéző szemek... már csakis egyedül miatta érdemes megnézni ezt a filmet, olyan elképesztő jelenség, amilyet még nem láttatok. Mellette Christopher Lee tényleg csak egy horrorikon. Ráadásul a Lavi szerepe nagyon is összetett, tulajdonképpen ő a film lelke. És ez, jobb ha tőlem tudjátok, egy nagyon perverz alkotás, senkit se tévesszen meg a készítési dátum. Nem véletlen az a címe ami, ugyanis a mi drága főhősnőnk elég perverz egy némber.

De térjünk vissza a nagy szerelemből Bava rendezői zsenijére. Itt ez a semmilyen sztori, ami ráadásul szemérmetlenül lop több helyen is a Psycho-ból (a főszereplő korai halála, és a végső csavar). Hogy lesz belőle jó film? Bava valószínűleg kissé populárisabb filmnek szánta, ugyanis vért alig láthatunk. Helyette gyönyörködhetünk az elképesztő felvételekben, ugyanis az operatőri munka ismét elsőrangú, sőt talán a legjobb Bava amúgyis kiemelkedő alkotásai közül. A vágás nemkülönben remek, de ami újdonság, hogy ezúttal a zenei aláfestés is nagyon hangulatosra sikerült. Ezeknek a hatása pedig nem marad el. A félelmetes jelenetek a mai napig kellemesen borzongatóan hatnak ránk, néha valóban a hideg futkosott a hátamon.

Persze tény, hogy a Black Sabbath-ot, illetve A démon maszkját nem sikerült felülmúlnia Bavának, de mindenképpen egy kiemelkedően jó művéről beszélünk. Nekem pedig nincs több filmem ettől a csodálatos zsenitől, aki évtizedekre meghatározta a horror műfajt, új távlatokat nyitott benne, sőt művészi szintre emelte, ezzel tökéletesen bebizonyítva, hogy a horror jóval több szimpla öncélú erőszakpornónál.