8 évvel ezelőtt volt az utolsó Kémkölykök film, de utána Rodriguez még alkotott egy Cápasrác és Lávalány kalandjai című förmedvényt, amit akkoriban mindenki a rendező úr pályájának egyértelmű mélypontjának tekintett. Most új film pályázik eme szégyenletes posztra.
Egy folytatás esetében sosem jelent jót, ha lecserélik az eredeti szereplőgárdát. Ebből igazán sejthettem volna, hogy baj lesz, de arra semmi sem készíthetett fel, ami ezután jött. Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy a Kémkölykök 4D hibáit nem tudhatjuk be gyerekfilm mivoltának. Egyrészt egy gyerekfilm is lehet ízléses, nézhető és élvezetes alkotás, másrészt szemmel láthatóan a körülöttem ülő lurkók sem igazán élvezték a mozit: nem nevettek, nem ámuldoztak, hanem ugyanúgy fészkelődtek, mint én. A Kémkölykök 4D ugyanis végtelenül kínos.
Nem, túl eufemisztikusan fogalmaztam. A Kémkölykök 4D annyira rossz, hogy legszívesebben leköptem volna a vásznat. De vigyázat, az én ízlésem sok mindent befogad, nálam kicsit finnyásabbak akár üvöltve okádhatnak a film láttán, annyira szörnyű. A gyerekek idegesítőek, a párbeszédek nyálasak, a tanulság szájbarágós, a trükkök ocsmányak, a színészek förtelmesek (pedig általában Jessica Albát szívesen elnézegetem a vásznon, de most ő is a színészet legalját nyújtotta). A poénok kimerülnek a hányós, fingós, szarós gusztustalanságokon, igazából mosolyogni legfeljebb csak zavarunkban mosolyoghatunk. A 3D-t már régóta egy parasztvakításnak tartom, ez ezúttal is tökéletesen bebizonyosodott, amit még sikerült alulmúlni ezzel a „szagos” rendszerrel; ez utóbbi úgy működik, hogy kapsz egy papírt, egy úgynevezett Aroma Score-t, amin számok találhatóak. Mikor a vásznon megjelenik az adott szám, le kell kaparnod, és érezheted az illatokat is. Nem árulok el nagy titkot, nem működik a dolog. A vicc az, hogy Hollywoodban már az ’50-es években a televízió elleni harcban is próbálkoztak a 3D-vel és a szagos mozival, de már akkor sem vált be. Most mitől lenne jobb?
És akkor pár szót a főbűnösről, Robert Rodriguezről. Volt pofája a film végén kiíratni, hogy ő írta és rendezte a filmet. Más az ő helyében álnév mögé bújt volna, és körömszakadtáig tagadta volna, hogy bármi köze lehet ehhez a borzalomhoz. Bár kétségtelen, hogy egy közepes, vagy simán csak rossz rendező képtelen lenne ennyire pocsék filmet készíteni, mert nem lenne hozzá pofája, másrészt pénzt se kapna rá. Az meg valami egészen hihetetlen, hogy ugyanaz az ember művelte ezt, aki olyan felejthetetlen klasszikusokat rakott le az asztalra, mint a Sin City, vagy épp az Alkonyattól pirkadatig. Ilyen még nem volt velem, hogy a film nézése közben végig azon járt a fejem, hogy biztos létezik ennél rosszabb is.
