Rengetegszer láttam ezt a filmet 16 éves koromban, teljesen magával ragadott a szépsége, illetve az a különleges mesevilág, amelyben játszódik. Merthogy ez ízig-vérig mese kísértetekkel, szörnyekkel és zombikkal, hőseink pedig röpködnek meg varázsolnak. Ha leülünk a Szellemharcosok elé, el kell fogadnunk ezt az egyedi világot, hogy élvezni tudjuk a filmet. Mindemellett be kell látnunk, hogy a kínai mesevilág jelentősen különbözik az európai kultúra mesevilágától, itt például egy kísértettel is lehet szeretkezni. Ha elménk képes befogadni ezt a fantáziadús, kissé elvont sztorit, akkor csodálatos élményben lehet részünk.
Az álomszerű kezdés, amelyben lassított felvételekben, hófehér fátyollal láthatunk egy gyönyörű lányt és egy fiút, hirtelen átvált a vérbeli horrorfilmekre jellemző szubjektív kameranézetbe, az álmot hirtelen rémálommá változtatva. Az operatőri munka egyébként kiváló, felejthetetlen képeket láthatunk; rengeteget használták a kék szűrőt, ami több szempontból is hasznos volt, egyrészt mert remekül megteremti a tipikus '80-as évekbeli fantasy hangulatot, másrészt az állandó köddel együtt nagyon sejtelmessé válik az egész mese, amit még sikerül tovább fokozni a ferde kamerabeállításokkal. Talán még ennél is fontosabb hangulatfokozó elem a remek zenei aláfestés, ami rendkívül felerősíti a lírai jelenetek hatását. Mindezek végeredményeként kapjuk meg azt a melankolikus hangulatot, amely elég mély nyomokat hagy bennünk még jóval a befejezés után is.
Ezeket a szó szerint meseszép jeleneteket a színészek játéka teszi igazán méllyé: Leslie Cheung a bájosan ügyetlen adóbeszedő szerepét formálja meg, és sokkal szimpatikusabb a szerelméért harcba szálló átlagemberként, mint a Szebb holnap mitugrász rendőreként. A tragikus sorsú kísértetlányt, a gyönyörű Joey Wang alakítja, aki egyszerre romantikus, hihetetlenül veszélyes, végtelenül szomorú és elképesztően szexi. A hongkongi filmekben én még nem láttam nála emlékezetesebb és összetettebb női karaktert. Ők ketten pedig a filmtörténelem egyik legaranyosabb szerelmespárja, végig együtt tudunk velük érezni a történet minden meseszerűsége ellenére is. Közben egy pillanatra nem válnak nyálassá, vagy idegesítővé, mint más alkotásoknál oly gyakran. További fontos karakter még a gonosz szellemek és démonok ellen küzdő taoista harcos, aki végül hőseink legfőbb segítőjévé válik. Ma Wu kezdetben inkább vészjósló, majd csodálatos képességei ellenére is inkább egy humoros szereplővé válik.
A negatív karakterek mellett szintén nem mehetünk el szó nélkül. Joey Wang mostohatestvéreinek túl kevés idő jut ahhoz, hogy igazán fontossá váljanak, de nagyon tetszett, ahogy szinte a föld fölött lebegve közlekedtek az összes jelenetükben. A főgonoszt, a fákat irányító ezeréves szörnyet viszont aki egyszer látta, nehezen felejti. Már belépője is különleges: a felgyorsított szubjektív kameranézet hirtelen átvált egy a főhősnőt korbácsoló férfira. Egy kisminkelt férfira, akinek egy mondaton belül egyszerre van női és férfi hangja, ráadásul a nyelve a legveszélyesebb fegyvere. Ezek mind olyan ötletek, amelyek az európai kultúrától nagyon távol állnak, ezért annyira meglepőek és egzotikusak számunkra.
A Szellemharcosok legnagyobb különlegessége a műfajok teljesen természetes, magától értetődő keveredése. A kezdésben a romantikus, meseszerűség egy pillanat alatt átcsap horrorba, aztán a főhős megjelenésével egy hosszabb vígjátékbetétet láthatunk, amit két kardozós akciójelenet szakít félbe. Mégsem tűnik összecsapottnak vagy zavarónak ez a műfaji keveredés, talán azért mert a humoros részek tényleg humorosak (a száraz kenyér, ami már annyira kemény, hogy kettétöri a követ), az akciójelenetek látványosan segítik a meseelemeket, és a horror szcénák is megfelelnek a kor követelményeinek. Az egyik legjobb része a filmnek az, amelyikben főhősünket megpróbálják elkapni a házban bujkáló zombik. Az élőhalottakat az ezeréves, már a ’33-as King Kongban is használt stop motion technikával keltették életre, ennek következtében ma már megjelenésük önmagában elég vicces. A zombik főhősünk körül mászkálnak, aki mit sem sejt az egészről, ettől nagyon feszültté válik az egész jelenet. A humort is éppen ez szolgáltatja, hisz főhősünk nem veszi észre őket soha, és mindig valami véletlen, vicces hülyeség miatt marad életben, és szívatja meg akaratán kívül szegény zombikat. Hasonlóan felejthetetlen jelenet még a taoista harcos váratlan dalbetétje a film közepén. Sajnos a magyar kiadáson nem mellékeltek hozzá feliratot, pedig úgy még poénosabb lenne.
A film fináléja nagyon látványos, hosszú, fantáziadús, és gyönyörűen megkoreografált, bár rendkívül szokatlan az európai szemnek, a kínai mesehagyományok ismerete nélkül. De talán nincs is ezzel baj. A sok rejtély és titokzatosság csak még különlegesebbé teszi számunkra ezt az egyedi filmcsemegét. A trükkök egyébként elsőrangúak, simán elérik egy ’80-as években készült hollywoodi film szintjét is. Egyetlen neatívumot tudnék felhozni a Szellemharcosokkal kapcsolatban: a bírósági jelenet eléggé kilóg az egészből, és sajnos egyáltalán nem vicces, pedig annak szánták. De ez az 5 perc a legkevesebb, ami problémát okozzon nekünk.
A Szellemharcosok angol címe The Chinese Ghost Story (Kínai kísértethistória), ami szerintem sokkal szebb és jobban kifejezi a lényeget, bár az lehet, hogy kevésbé eladható. Magyarországon is kiadták dvd-n ezt a filmet, és a folytatásait is néhány évvel ezelőtt.
Addig is ne feledjétek: Póje Polomi!
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
