A második Bond epizód készítőinek egy célja volt: felülmúlni az előző rész sikerét. Bevételi szempontból egyértelműen sikerült nekik, és így, több mint 40 év után visszanézve is az Oroszországból szeretettel sok tekintetben jobb, mint az elődje, pedig a forgatás nem volt túl zökkenőmentes.

Ebben a részben volt először főcím előtti nyitójelenet, melyben rögtön eljátszottak Bond halálának gondolatával. A főcím maga sokkal ötletesebb, szebb, mint a Dr. No-ban, ráadásul itt vezették be a lenge ruhás nők szerepeltetését is. 

Az Oroszországból szeretettel története jóval összetettebb, titokzatosabb és bonyolultabb, mint a Dr. Noé. (nem a bárkás csávó gondolok). Az itt még láthatatlan Blofeld, a visszataszító és szadista Rosa Klebb, a hüllőszerű, hideg sakkzseni, Kronsteen, és a verőember Grant a 007-es ellenfelei. Mivel a film viszonylag sokat foglalkozik az ellenség bemutatásával ezzel sokkal inkább érzékelteti Bond "felsőbbrendűségét", mint az előző epizód bevezető jellegű jelenetei.

Ez az egyetlen Bond eddig, melyben nyíltan utalgatnak az előző részre, sőt Connery ugyanazzal a nővel van a film elején, mint az előző film kezdetén (később úgy döntöttek nem lehet ennyire monogám:). Kevesen tudják, de amikor Bond Sylviával szeretné tölteni az idejét, és rácsörög Moneypenny, ezzel lényegében a készítők feltalálták az első kocsitelefont. Később a titkos jelszavasdi Isztambulban (mely egyébként szintén nagyszerű helyszín) is tulajdonképpen utalás az előző részre, hiszen korábban ennek hiányában majdnem csapdába csalták Bondot. Továbbá abban is egyedülálló, hogy nem hangzik el a híres bemutatkozás, illetve itt jelenik meg először Q-t alakító Desmond Llewelyn,  ekkor még Boothroyd őrnagyként.

Szembetűnőbb különbség azonban, hogy ez a film kifinomultabb, és jóval kevésbé tűnik elavultnak annak ellenére, hogy pusztán egy év különbség van a két epizód között. Az Oroszországból szeretettel abban is kitűnik az összes többi Bond közül, hogy sokkal komolyabb, sokkal inkább egy hidegháborús thriller, mint könnyed kalandfilm. Persze az akciójelenetekre sem lehet panasz; a csajbunyó a cigánytáborban emlékezetes (nem csoda hisz két szépségkirálynő vadmacska ugrik egymásnak), az utána következő kis csatajelenet vágási szempontból, izgalom és erőszak terén még ma is megállja a helyét, a motorcsónakos üldözés pedig máig az egyik legjobb a Bond-történelemben. Bár nem akció, de klasszikus jelenetnek számít még, mikor a titkosügynök először találkozik Tatianával, szeretkezésüket pedig a SPECTRE emberei a tükör mögött filmezik. Az én kedvenc jeleneteim azonban inkább az az egyszerű pillanat, amikor a 007-es a hotelszobájában keresi a poloskát, közben pedig megy a James Bond-theme; semmit nem kapkodnak el, Connery csak sétálgat a szobában, és végül persze megtalálja amit keres. Vagy az a feszültségteli jelenet is remek, amikor a SPECTRE-ügynök Robert Shaw és Connery a vonaton találkozik, miközben mi tudjuk, hogy Grant meg akarja ölni Bondot. Ügyes suspense jelenet, és persze a 007-es is gyanút fog:

„Red wine with fish?”

Ezután számunkra is és Bond számára is összeáll a sztori, megmenti őt az első kütyüje, majd egy olyan kemény bunyó következik, melyhez foghatót tulajdonképpen a Casino Royale-ig nem láthattunk. A készítők aggódtak is, hogy fogadja majd a közönség az ilyen realista stílusú erőszakot.

Nem véletlenül tartják sokan ezt a részt az egyik legjobbnak. Az első filmhez viszonyítva a cselekmény jóval dinamikusabb, pörgősebb, köszönhetően annak, hogy már nem kellett a karakterre összpontosítani. A történetnek van ezúttal alárendelve a karakter, és nem fordítva. Állítólag a legjobb Fleming regényből készült, szóval ez akár alapnak is tekinthető, bár nem tudom mennyiben külöbözik a kettő. Az azonban már a film érdeme, hogy Connery egyre jobban alakítja a szerepet, igazán érzi és élvezi a dolgot, talán az ismét elbűvölő hölgykoszorú miatt is. Daniel Bianchi egy olasz szépségkirálynő (akit ismét észrevehetetlenül szinkronizált egy brit hölgy álorosz akcentussal), szerintem jobb színésznő, mint Ursula Andress (érdemes nézni az arcát, amikor Connery megpróbálja kiverni belőle az igazságot; látni a szemében a fájdalmat, ahogy őrlődik a hazaszeretet és a szerelem közt), és nagyon szép is természetesen, bár Andresst ilyen téren nem szárnyalja túl. John Barry viszont egyértelműen túlszárnyalja Monty Normant; igazi bondos, atmoszférateremtő, dallamos zenét szerzett a filmhez, ellentétben a Dr. No jamaicai muzsikájával és a Bond-téma agyonhasználásával.

 

A dvd kiadás:
A sorozat minden darabja elegáns borítóval, nagyon jó minőségű fekete tokban, szép, dombornyomású, fényes papírfeknivel jelent meg. A tokban találhatunk egy pár oldalas, képes füzetecskét, mely bemutatja a kort, melyben a film készült, megemlít pár érdekességet, és a készítőkről és a helyszínről is tájékoztat. A lemezek a borítóhoz hasonlóan elegáns szitázást kaptak. A filmlemezen az épp aktuális Bondot, az extralemezen az épp aktuális hölgypartnert láthatjuk.

A szinkron ehhez a részhez végülis elfogadhatóan sikerült, de én inkább kihagyom. A feliratban ugyan most is vannak hibák, de jobbra sikeredett, mint úgy általában.

Ha el akarjuk kerülni a James Bond sorozatról szóló reklámot és a figyelmeztetéseket a stop után az 1-es gombot kell megnyomni a lejátszón.

Az extrák:
A legelsőben két világhírű angol krimiíró, Raymond Chandler (Philip Marlowe kitalálója) és James Bond atyja, Ian Fleming beszélgetnek egymás regényeiről, munkamódszereiről, híres hőseiről, személyes véleményükről, miközben animált fotókat láthatunk. Emellett Fleming elismeri, hogy Chandler jobb író. Csak néhány perces ez az extra, de számomra kellemes meglepetés volt, hisz mindkét író munkásságát jól ismerem, és nagyon szeretem.
Majd láthatunk egy interjút Fleminggel, melyben számunkra is kiderül, hogy egy kellemes, humoros, angol úriemberről van szó, aki nyíltan beszél a könyveiben ábrázolt szexről és erőszakról. Az ezután következő extra is egy Fleming interjú, mely az Oroszországból szeretettel forgatása idején készült. Ezt csak halljuk, és fotókat látunk Flemingről. Szóba kerül az író életútja, illetve, hogy saját magát csak egy ponyvaírónak tarja.
Van még egy storyboard a hajós üldözésről, de mivel kb tök más, mint ami a filmben van, ezért nem is igazán érdekes.

Majd következik a lényeg. A werk. Kitérnek az előző rész és az Oroszországból szeretettel könyvváltozatának nagy sikerére (örök hála hála Kennedy elnöknek). Mivel nagyjából ugyanaz volt a stáb, jobb könyvből dolgoztak, és kétszeres költségvetéssel gazdálkodhattak, akár könnyű is lehetett volna a forgatás. A szereplőválogatásról is szó esik, úgyhogy megdöbbenhetünk, hogy Daniela Bianchi még mindig nem tud angolul, illetve azon, hogy egész jól tartja magát. Jót mulathatunk Peter Hunt vágószobában készült gegjén is. Nem mellékesen pedig kiderül, milyen nagy gondok voltak a forgatókönyvvel. Majd a Kerim Beyt alakító Pedro Armendariz halálos betegségéről és öngyilkosságáról is szó esik, ami eléggé megviselte a stáb tagjait. Terence Young rendező pedig kis híján egy helikopterbalesetben vesztette életét. Ráadásul túllépték a költségvetést, a forgatókönyv még mindig nem volt jó, és sok fontos jelenetből hiányoztak képsorok. Peter Hunt vágó bűvészkedéseinek köszönhetjük, hogy végül mégis lett valami a dologból. Ő helyezte a főcím elé az első jelenetet, megváltoztatta a többi sorrendjét, hogy érthetőbb legyen, illetve egyéb kreatív trükkökkel ötletekkel dobta fel az Oroszországból szeretettelt, mely klasszikussá vált a sok nehézség ellenére is. A sorozatot végignézve kiderült, hogy szinte egyik Bond film forgatása sem zajlott zökkenőmentesen, ám számunkra épp ezért válnak élvezhetővé, tartalmassá és érdekessé ezek az extrák.

Harry Saltzman vette meg a Bond könyvek megfilmesítési jogait, így ő volt az Aranypisztolyos férfi című filmig a sorozat társproducere Broccoli mellett. Róla is láthatunk egy extrát, melyben főleg fia és lánya, illetve munkatársai mesélnek róla. Az elmondottak alapján a két producer jól kiegészítette egymást, mivel tűz és víz volt a kettejük közti különbség. Saltzman lobbanékony, heves vérmérsékletű férfi volt, aki hollywoodi producerhez méltó fényűzéssel élt Angliában. Sajnos nyughatatlan természete miatt nem elégedett meg a sorozat feletti bábáskodással, hanem többre vágyott, ám mivel sokkal inkább volt ötlet-, semmint üzletember, anyagilag csődbe ment, és eladta a filmek jogait. Közben imádott felesége rákban megbetegedett, majd elhunyt, Saltzman pedig depressziós lett, eladta a házát, felesége halála pedig annyira összetörte, hogy az ő egészségi állapota is fokozatosan romlott, mígnem '94-ben meghalt. Egy tragikus történetet láthatunk egy emberről, aki a semmiből indult és sokra vitte, majd még többet akart, és mindent elvesztett.
A lemezen megtalálhatjuk a szokásos képgalériát, ismét remek fotókkal, illetve a szokásos korabeli, rossz minőségű előzeteseket.

Az Oroszországból szeretettel mindmáig az egyik legjobb Bond filmnek számít. Tulajdonképpen még abban az időben készült, amikor egy folytatás túl tudott tenni az eredeti filmen. És akkor még csak ezután következett a Goldfinger…