Új világ.

Új ellenségekkel.

Új fenyegetéssel.

De egyvalakire még most is számíthatsz.

007

Mást vártak talán?

Sosem fogom elfelejteni a Goldeneye előzetesét. A valaha készült leghatásosabb, legjobb előzetesek egyike, aminek láttán az ember azonnal rohanna a moziba megnézni az adott filmet. A ’95-ös Bond kalandért pedig valóban érdemes volt elzarándokolni kedvenc mozinkba.

A hatévnyi, szokatlanul hosszú szünet után ugyanis a készítők egy hamisítatlan, bár nagyon modern Bond-kalanddal örvendeztettek meg minket. Ez már a kezdő képsorokból is látszik; kicserélték ugyanis a minden film elején található gunbarrelt egy újra, amely sokkal jobban néz ki. A duzzasztógátas ugrás szintén klasszikus Bond-pillanatokat idéz, ilyen szabadesések már jó pár epizódban előfordultak. Ez is lenyűgözőre, emlékezetesre sikerült.

Viszont azt el kell fogadnunk, hogy ’89 után némi változás állt be; a 007-es kalandok végképp akciófilmekké váltak. Ha ezt a gondolatot sikerült magunkévá tennünk, az Aranyszem a sorozat egyik legjobb darabjának tekinthető. A remek nyitójelenet végén egy sokak számára elfogadhatatlan kaszkadőrmutatvány következik, melyet én inkább egy lélegzetelállító kamunak minősítenék, ami egy filmben, pláne egy Bond-filmben még simán elmegy.
Annál is inkább, mivel nagyszerű modernizált főcím következik lányokkal, szovjet motívumokkal és sok kreativitással. Már ha tudunk erre figyelni, és nem varázsol el minket Tina Turner szenzációs dala, melynek szintén a legeslegjobbak között van a helye. Annak idején sláger is lett, sok rádió még ma is gyakran játssza.

Rendkívül „bondos” helyszínen, Monte Carloban találjuk magunkat, egy nagyon rá jellemző akciójelenetben. Visszatér ugyanis mindenki kedvenc eredeti ’64-es Aston Martinja, az új főhős pedig egy gyönyörű hölgyemény, csodálatos Ferrarijával verseng a szerpentinúton, veszélyesen és izgalmasan. Ezután a kaszinóba vezeti az útja, ami - hogy finoman fogalmazzak - szintén nem túl idegen helyszín ettől a karaktertől, ahogy az sem, hogy pont összefut a ferraris hölgyeménnyel, akiről kiderül, hogy orosz, megveri baccarában, majd néhány kétértelmű beszólás, illetve a szokásos italrendelés után a zene elhallgat, ő pedig bemutatkozik. A zene pedig tovább folytatódik. 
Ebből is kitűnik, a készítők mennyire ragaszkodtak a már megszokott hangulathoz; igyekeztek kivétel nélkül felsorolni az összes motívumot, mely jellemzi Őfelsége első számú ügynökét, akit Pierce Brosnan alakít, itt még kissé gyengébben, mint a későbbi filmekben. Legalábbis szerintem az idők során egyre jobban és jobban adta a figurát, nagy kár, hogy nem készítettek még egy ötödik, búcsúzó filmet is vele. Manapság nagyon sokan kritizálják őt, általában teljesen alaptalanul. Szemére vetik, hogy piperkőc volt, rossz színész, elbagatellizálta a sorozatot, jellegtelen akcióhőssé változtatta, sőt egyáltalán nem neki kellett volna játszania Bondot. Ráadásként még ott vannak az akkori népszerűsítő reklámszövegek, melyek szerint Brosnan olyan szőrös, mint Connery, de annyira elegáns, mint Moore. Erre egyből az jön, hogy ő nem is volt egyéniség, csak egyfajta összefércelt Frankenstein, meg ilyen baromságok. Persze ezt mind addig egyszer sem hallottam senkitől, míg Craig át nem vette a szerepet.

Szerintem ő egy jóképű, elegáns, megnyerő modorú, igazi modern, angol úriember típus, remek humorral felfegyverkezve, aki azonban ha a szükség úgy hozta, tudott igazán kemény, adott esetekben durva, vagy könyörtelen lenni. Színészi képességek szempontjából pedig tökéletesen megfelelt erre a szerepre, semmi komolyabb probléma nem volt vele még ebben az első filmjében sem, bár a fejlődés szemmel látható. Lazenbynél és Daltonnál sokkal jobban illett hozzá Bond. Ő is megpróbálta volna sötétebbé, érzékenyebbé, realistábbá tenni figurát, de ez inkább a forgatókönyvek miatt nem sikerülhetett. Szóval mindenképpen jó 007-es volt, arról nem ő tehet, hogy csak négy filmben szerepelhetett, arról pedig végképp nem, hogy ebből sajnos csak kettő sikerült igazán jóra. Mindez nem rajta múlt. Mindenesetre az tény, hogy megmentette a szériát, neki köszönhetően kedvenc szuperkémünk újra a csúcson lehetett.
Ez a csúcs pedig egyértelműen a Goldeneye, ahol a titkos ügynök ellensége az egykori kollégája, így némi pikantéria és drámaiság is szorul ebbe a részbe, hisz nemcsak kollegák, hanem barátok is voltak. Sean Bean alakítja az áruló főgonoszt, aki egy modern (mert hát számítógépeket használnak), de annál tipikusabb tervvel próbálja Londont elpusztítani, ezzel egyúttal bosszút is állva Anglián, a népe ellen elkövetett háborús bűnökért. Mellesleg ezzel multimilliárdossá válik, úgyhogy motivációja van bőven, sok Bond-ellennel ellenben. Sean Bean pedig remekül alakít, ha több jelenete lenne, talán még főhősünket is lemoshatná a színről.
Csatlósai is minden idők legjobbjai közt foglalnak helyet. Legemlékezetesebb közülük egyértelműen a Xenia Onatoppot (figyeljetek, beszélő név!) alakító Famke Jansen. Szerepe szerint egy gyönyörű, érzéki, egyben vad, perverz, szadista pszichopata, szóval ő az ideális Bond-lány. Legkedvesebb szórakozása pedig az, hogy férfiakat fojt meg hosszú, bársonyos, ámde halálos combjaival. Persze a 007-essel is megpróbálkozik, de miután az ügynöknek sikerül leráznia magáról, csak ennyit mond: „Nincs több előjáték.” Egyértelműen ő az egész film legemlékezetesebb karaktere, az egyetlen főbb szerepet játszó nő a szériában, akit Bond nem dönget meg. (Ekkora kockázatot még ő sem vállalhat. Repülőgép után vetni magát ejtőernyő nélkül a szakadékba az oké, de Xeniával lefeküdni túl veszélyes lenne.) Szóval Famke Jansen klasszikus Bond-lánnyá nemesedett. A másik hölgy is szép, a ’90-es éveknek megfelelően pedig önálló, kissé talán feminista is. Méltó partnere az ügynöknek, és valóban a hasznára válik. Nemcsak az ágyban.
Bondnak azonban még egy nőt el kell viselni maga körül. „Az új M egy csoroszlya” mondja az áruló 006-os. A titkos ügynök sem kedveli túlzottan, de elismeri főnökének. Nagy ötlet volt M-ből nőt csinálni, így még jobban kiéleződhet egy-egy konfliktus a két fél közt. Judi Dench határozott méltósággal játssza el M szerepét (ahogy minden mást is). Jól megmondja az ügynöknek a róla alkotott véleményét, miszerint ő egy „szexista, nőgyűlölő őskövület, a hidegháború maradványa”. Ez akár a ’90-es évek nézőinek véleménye is lehetett az elavultnak vélt hősről. Ennek a várható reakciónak az elkerülése érdekében rengeteget gúnyolódnak Bonddal, a szokásaival, életmódjával, így az egész Aranyszem telis tele van kellemes és igazán vicces öniróniával, mely szerencsés módon nem válik idiótává, mint a Holdkeltében. 
Ilyen a 007-est kigúnyoló figura az ex KGB-s sánta (mit gondoltok ki sántította meg?) Zsukovszkij, aki rövidke jelenetében is maradandó marad számunkra, de szerepét nem aknázták ki megfelelően. (Később jóval több jut neki a Világ nem elég-ben, de addigra teljesen megváltozik a karaktere.) Ő mostanra Bond oldalán áll, csakúgy, mint a CIA-s Jack Wade, aki a sorozat másik jellegzetességéből a titkos jelszavasdiból csinál viccet, merthogy „szart se ér”. További remek mellékszereplő még a programozózseni, kicsit gyagyás Borisz, illetve a maffiához szegődött orosz tábornok, Orumov. Az őket alakító színészek pedig egytől egyig kiválóak. A filmek producere Michael G. Wilson is felbukkan cameo erejéig (a 48. percben ő alakítja néhány képkocka erejéig az orosz vezérkar egyik tagját.)
A forgatókönyv írói jól ismerték a Bond-történelmet, rengeteg apró utalás van Bond múltjára és az ezt megelőző filmekre. Amikor elérkezik a kissé félelmetes, nagyon kísérteties szovjet szobortemetőben a nagy csavar, az alábbi a Goldfingerből ismerős, ám kissé módosított, de mégis azonnal beazonosítható párbeszéd hangzik el:

Bond: "Azt várod, hogy sajnáljalak?
Treveljan: Nem. Azt várom, hogy meghalj."

Később pedig, mikor az áruló megkísérti ügynökünket, aki persze nem áll át, Bean ezt mondja: „A 007-es mindig a küldetéséhez hű. Sosem a barátjához.” Ez pedig az előző kaland kissé különös cselekményére tett egyértelmű utalás. Talán hasonló fricska, hogy a főcím előtti jelenet épp 9 évvel a tényleges cselekmény előtt játszódik, vagyis ’86-ban, mikor először ajánlották fel Brosnannek a szerepet. A forgatókönyvírókat persze nem csak azért lehet dicsérni, mert végignézték az összes addig elkészült kalandot, vagy mert megpengették, hogy Bond maga is csak egy érzéketlen gyilkos („Vajon a Vodka Martini elfojtja áldozataid halálsikolyát? Vagy a sok nő karjaiban el tudod felejteni az ártatlanokat, akiket nem tudtál megmenteni?”), hanem kiváló párbeszédeket is írtak, melyek némelyike nagyon vicces, a többi pedig csak szimplán jó. Egyik kedvencem, mikor az ügynök Zsukovszkij fejére szegezi fegyverét, mire az unottan csak ennyit felel:

 „Walther PPK. 7.66 mm-es. Csak három embert ismertem aki ilyet használt, és abból kettőt megöltem.”

 A Goldeneye tele van ilyenekkel. Az is jó húzás volt tőlük, hogy Bond a filmekben először jut el Oroszországba, sőt tulajdonképpen ez válik a fő helyszínné, ahol is az orosz maffiával gyűlik meg a baja, akik a múltat képviselik, de a jelen eszközeivel (számítógépek, műholdak) harcolnak. A finálé azonban olyan tradicionális helyen játszódik, mint a Karib-tenger környéke, ami klasszikus Bond-helyszín.
Szenzációsan jeleníti meg a látványos operatőri munka, jeles kameramanunk el is mondja az egyik extrában, hogy az ő koncepciója a csillogó realizmus volt, aminek szemmel láthatóan tökéletesen megfelelt. Ez azonban kevéssé tűnik fel a dvd-változaton, és erről nem a készítők tehetnek, de erről majd később.

Nézzük tovább a film értékeit akkor: ez volt a Halj meg máskor!-ig a leglátványosabb opusz az egész szériában, hála a nagyszabású, látványos, izgalmas tankos üldözésnek,  illetve a remek trükköknek, melyek nagyon modernnek számítottak akkor, mégis hűek maradtak a sorozat addigi szellemiségéhez, ahogy a finálé is ismét egy hagyományos, grandiózus díszlet, mindenfajta már megszokott Bond klisével. A végső összecsapás pedig Bean és Brosnan között, akárkit meggyőz Brosnan keménységéről. Van olyan kemény, mint akármelyik bunyó a Casino Royale-ban. Sajnos Treveljan halála, illetve az, hogy még él a hatalmas zuhanás után, eléggé hiteltelen, funkciótlan, tulajdonképpen teljesen hülyeség. Borisz halála ellenben nagyon vicces, Xenia, meg azt érdemelte, amit kapott (csak egy kicsit túl korán). Az meg, hogy kb úgy végződik Bond visszatérése, mintha egy átlagszar kommandósfilmet néztünk volna kissé érthetetlen. (Itt az utolsó 1-2 percre gondolok). A negatívumok közt említeném meg azt, hogy az Eric Serra jegyezte (egyébként nem rossz) kísérőzene, néha kicsit túlharsogja a filmet. A pozitívumok közül pedig: talán Q laborja ebben a részben a legviccesebb.
Mindent összevetve tehát a Goldeneye a legjobb Bond filmek egyike, melyben remekül ötvöződik a humor a látványos akciójelenetekkel, ahol először láthatunk egy emberibb ügynököt, akinek vannak hibái, sokszor beszólnak neki, meg ilyenek. Emellett a franchise nemcsak, hogy felzárkózott a ’90-es évekbe, de be is előzte a kor legtöbb akciófilmjét, így sokadszorra is élvezetes megnézni. 

A szinkron ezúttal egész jóra sikerült, legnagyobb hibája, hogy elvesznek benne az akcentusok, illetve Kautzky Armand hangja még túl fiatalos Bondnak, de később Brosnannel együtt ő is belerázódott a szerepbe.

A DVD kiadás:
Egyszerűen nem értem, hogy adhattak ki egy ’95-ös filmet ilyen képminőséggel azok után, hogy az előző filmeket kockánként, hihetetlenül gyönyörűen felújították. Persze erre a dvdre is rá van írva h felújított. Ja, de én a Goldeneye képminőségét az alábbi szavakkal jellemezném: sötét, fakó, nem elég kontrasztos és szemcsés. Nem hangzik túl jól, mi? Hát nem is néz ki túl jól a dolog. Ez ugyan nem von le semmit a film értékéből, de a dvd-éből annál inkább. Gyalázat.

A második lemezen már nem találunk szokásos werket, helyette van többórányi extra, de végignézve őket, rájövök, hogy jobban jártunk volna egy 30 perces doksival. 
Van egy Liz Hurley házigazdáskodásával ’95-ben készült 40 perces film Bond történetéről és az Aranyszemről. A 16 werk után ez már semmi újat nem tud nekünk nyújtani, de egyébként igényesen munka.
Van még videonapló is, melyben benne foglaltatik Brosnan személyes élményei Bonddal kapcsolatban, van pár forgatási képsor, és M-ről is beszélnek.
Van egy remek videoklipünk, szokásos reklámwerkünk, promóciós film a kételkedő mozitulajdonosoknak, néhány mutatványt is kielemeznek nekünk.
A legjobb extra a Goldeneye: The secret files cím alatt található. Ez 30 perces és majdnem olyan jó, mint a Peter Macnee-s doksik. 
A sajtóinterjúkból csak annyi derül ki számunkra, hogy a Zsukovszkijt alakító Robbie Coltrane nagyon vicces ember.
Kivágott jeleneteink is vannak, de kész időpocsékolás végignézni mindet.
Érdekes még a 10 perces Martin Campbellről készült filmecske, melyből megtudjuk milyen egy üvöltözős, káromkodós szemétláda is ő. (Merthogy a színészekkel rendes, csak a stáb tagjaival bánik így.) Külön kisfilm is van, ahol kimagyarázza magát, kevés sikerrel. Szó esik még rendezői módszereiről, meg végülis hiába kritizálom őt, ha egyszer szeretem a filmjeit. 

Az egyik legjobb Bond kaland, méltatlan dvd kiadást kapott, ha a képminőséget nézzük. Egyébként nagyjából rendben van.