Annyi probléma van ezzel a mozival, hogy belekezdeni is nehéz, úgyhogy haladjunk csak szépen a film időrendje szerint. A történet elején, narráció formájában vezetnek be ebbe az új világba, ami egy borzasztóan gyenge húzás, talán stílusosabb lett volna, ha inkább megmutatják nekünk. A nagyon viccesen és gázul, brucewillisesre elmaszkírozott Joseph Gordon-Lewitt (mi ez a szemöldök?) annyi információt tol az arcunkba egyszerre, ami egyszerűen túl sok, a legnagyobb vicc pedig az, hogy az expozíció még így is túlságosan hosszú, illetve feleslegesen elnyújtott.
Meg most komolyan azt akarják nekünk mondani, hogy a jövőben csak annyira fogják használni a bűnözők az időutazást, hogy halálra szánt embereket küldjenek vissza? Ennyi? Semmi más? Ennél még az Időzsaru című Van Damme mozi is sokkal ambiciózusabb volt a ’90-es évek közepén. Aztán szerencsére láthatunk egy kiváló és nagyon kreatív jelenetet, amelyben a jövőből megszökött fickónak folyamatosan tűnnek el a testrészei, mivel a múltbeli énjét éppen kínozzák. Így lehet valaki egyetlen vércsepp nélkül is hihetetlenül brutális.
A mozi nagy szerencséjére megjön Bruce papa is, aki feldobja a hangulatot, de így még jobban érzékelhető, hogy mennyire nem hasonlít Joseph fiúra, aki ráadásul teljesen más alkat is, mint hőn szeretett akciósztárunk. Ha pedig már a színészi munkánál tartunk, feltétlenül meg kell említenünk a főnök szerepében gyengén ripacskodó és totálisan hiteltelen Jeff Daniels-t, a jellegtelen Emily Bluntot, illetve a kisgyerek szerepében korrekt Pierce Gagnon-t.
Felháborító amúgy, hogy ebben a filmben a pozitív főhős a megváltó szerelem oltárának áldozva ártatlan gyereket gyilkol, amit egy kézlegyintéssel elintéznek az alkotók (sír egy kicsit a sarokban, de ettől még nem fogom sajnálni), miközben a sátáni kisgyerek megölésén képesek hosszú ideig rágódni az alkotók. A történet fantáziátlanul átmegy egy ponton terminátorba, ami Bruce Willis-t ismerve poén, de hogy a mutáns gyerek képességeit is lenyúlták az X-Men-ből az azért már merő pofátlanság. Nem mellesleg abba miért nem gondolt bele Bruce bácsi, mielőtt ártatlan kisgyereket lő le, hogy talán a mindenható szerelme, a szent kínai tyúk sem díjazná túlzottan, hogy a kedvéért gyerekekre vadászik. Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg ő váltotta meg, akkor nem végzett ezek szerint túl jó munkát.
A film egy darabig azonban elég jó ritmusban halad, szerencsére hagy nekünk időt a cselekmény átélésére, megértésére és jó ötleteivel próbálja lekötni a figyelmünket, ilyen például az emlékek folyamatos változása. Aztán a film vége felé annyira leül a cselekmény, hogy nem győzünk ásítozni, és az óránkat nézegetni, pedig annyira nagyon nem hosszú a film, mint amennyire érződik. Ehhez képest pedig meglepő, hogy a befejezést összecsapták?
Bár kedvenc Bruce-unk a ’80-as évek akcióaranykorszakára emlékeztető mészárlása mosolyt csal az arcunkra, de lássuk be, ennek a jelenetnek sokkal több keresnivalója lenne az Expendables 2-ben, mint ebben a komoly(nak szánt) sci-fiben. A befejezés többi részéről erősen meg fognak oszlani a vélemények, nem igazságos, és nem is teljesen logikus, de nekem mindenesetre nagyon bejött, hogy az erőszak körét próbálták megállítani, hogy nincs happy end, és a nézőkre van bízva a befejezés.
Ezért tetszett nekem rengeteg visszás pontja ellenére a Looper, mert valóban el lehet gondolkodni rajta, érdemes vitázni, beszélgetni róla, nem rág mindent a szánkba, és manapság ezt nagyon nagyra kell értékelni egy hollywoodi mozitól. És ha van egy jó sci-fi, azt meg kell becsülni, de nem minden áron (lásd Prometheus).
