Körülbelül egy évvel ezelőtt írtam egy Batman rajzfilmről, a Kezdet kezdetéről, amely szintén egy Frank Miller képregény adaptációja volt. Egy nagyon ütős, bár néhol kissé túlságosan is kapkodó alkotásról beszélhettünk, amelyet élvezettel néztem első perctől az utolsóig, de ez érezhetően a bitang erős alapanyagnak volt köszönhető. Erről a filmről szerencsére ez már nem mondható el.

A The Dark Knight Returns című 1986-os képregény annak idején forradalmi jelentőségűnek számított. Az újdonság varázsa leginkább abban rejlett, hogy Miller sokkal komolyabban állt hozzá a témához, az ő Gotham-je egy valóságos rémálomként hat, maga a történet rendkívül sötét, az atmoszféra nyomasztó, az események pedig brutálisak. Miller nem egy gyerekbarát alkotó, és magát a főhőst, Batman-t sem ábrázolja egyértelműen pozitívan, teljesen új oldalról mutatja be a karakterét, miközben a humorról sem feledkezett meg. A hatása egyértelműen érződött Tim Burton Batman-jein, de Nolan trilógiáján még inkább, főleg ha az első és az utolsó részről beszélünk.

A tényleges adaptációig azonban a mai napig kellett várnunk. A Batman rajzfilmek hagyományosan magas színvonalúak, szerintem mindannyiunk gyermekkorából ismerős a Batman Animated Series, amelyek bár eredendően kicsiknek készültek, csodálatos rajzaival és olykor megrázóan drámai történeteivel a mai napig képes elvarázsolni az idősebb generációkat is. A sorozat sikerén felbuzdulva készült el az első egész estés rajzfilm, a Mask of Phantasm (itthon A rém álarca), amely még erre is rátett egy lapáttal, elképesztő stílusérzékről, és művészi vénáról téve tanúbizonyságot, simán felért az akkoriban készülő nagyfilmek színvonalához, bár azok árnyékából képtelen volt kilépni.

Ugyanez elmondható a mostani A sötét lovag visszatérről, amely akciójeleneteiben, és zenéjében egyaránt a Nolan mozikat idézi, nem is beszélve a számtalan közös pontról. Valószínűleg éppen ezért eshetett erre a történetre a sor, hogy a tudálékos rajongóknak, és a gyanútlan közönségnek egyaránt el lehessen adni ezt a borongós, nyomasztó sztorit. Ugyanis sikerül jóval messzebbre merészkedni, mint eddig bármikor. Batman sokkal inkább tűnik pszichopatának, mint valaha; embereket kínoz, sőt a történet végére tömegeket manipulál. Mindamellett elég véres is az összkép, és a történet sem éppen egyszerű, ahogy a kivénhedt Bruce Wayne visszatér ebbe a ’80-as évekbeli punk-rémálom városba, amelyet Miller már a Robotzsarukban is annyira érzékletesen ábrázolt. Hogy a párhuzam még erősebb legyen, a történetet gyakran szakítják meg híradások, amelyben magát Batmant is számos kritika éri a liberális oldalról, mely szerint ő nem más, mint egy öntörvényű fasiszta, így egyúttal némi médiakritika is belefért az összképbe. Ezzel a készítők is tisztában lehettek, talán nem véletlen, hogy a főhős hangjának Peter Wellert választották az eredeti angolban.

Nem mellesleg pedig jobbnál jobb jelenetek váltogatják egymást, gondolok itt például Bruce Wayne pálfordulására, Batman első feltűnésére, Harvey Dent drámájára, Gordon bolti párbajára, a batmobilos csatára, vagy Joker mosolyára a történet végén. És ezek nemcsak a szituációt tekintve nagyszerűek, hanem vizuálisan is nagyon emlékezetesek. Az akciójelenetekről pedig külön kell, hogy szóljak, mert kivétel nélkül nagyszerűen sikerültek, nem egyszerű rajzfilmes csihipuhit láthatunk, hanem látványos mi több, kifejezetten izgalmas összecsapásokat, amelyek garantáltan mély nyomot hagynak bennünk. De ilyen szempontból a fentebb már említett a Kezdet kezdetével sem volt semmi probléma, a Sötét lovag visszatér viszont annyival több, hogy a készítőknek ezúttal volt annyi eszük, hogy két részben dolgozzák fel a történetet, így nyugodtan átadhatjuk magunkat a történet erejének, hisz sehova sem kell rohannunk. Egyben ez a legfőbb hibája is ennek a filmnek, hogy még egy évet várnunk kell, mire folytatják a sztorit. Ennek ellenére ez a rész önmagában is megállja a helyét, a sztorinak van rendesen eleje-közepe és vége, csak az utolsó képsorokkal éreztetik velünk, hogy lesz még folytatás.

Így, nem túl meglepő módon, minden idők egyik legjobb képregényéből méltó rajzfilmváltozat készült, ami annak idején forradalmi volt, az még a mai napig is nagyon erősnek hat. Úgyhogy felőlem jöhetne még a Gyilkos tréfa (Killing Joke), vagy a Hosszú Halloween (Long Halloween) is, ha sikerül őket ilyen korrekten feldolgozni, akkor én abszolút vevő vagyok rá.

Kicsit féltem a szinkronos változattól, ugyanis a régi sorozat új szinkronja valami borzalmasra sikerült, de végül mégis magyarul néztem meg a filmet, és nagyon nem kellett csalódnom. Kiváló a fordítás, a neves, rutinos szinkronszínészek pedig (Kőszegi Ákos, Fülöp Zsigmond, Sörös Sándor) kivétel nélkül remek alakításokat nyújtanak, így ha egy kis érdeklődést is mutattok a Denevérember felé, akkor ez egy kötelező darab.