Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2007 legjobb filmjei

2013. december 21. - Santino89

Időutazó rovatunk következő, idén utolsó darabját olvashatjátok. Hogy milyen volt 2007? Egyfelől baromi jó, mert kiemelkedő minőségű darabok készültek, és ezek általában olyan helyekről jöttek, ahonnét nem számítottunk volna ilyesmire. Talán nem készült olyan mennyiségű jó film, mint 2008-ban, viszont a minőséget tekintve mégis úgy érzem, hogy jobban jártunk 2007-ben. Éppen ezért nem is tudtam beszorítani magam egy 10-es lista keretei közé, egyszerűen muszáj volt bővebben írnom, mert nagyon fájt volna lehagyni az utolsó két filmet. Azt sem hallgathatom el, hogy több személyes kedvencem is igen előkelő helyen végzett ezen a listán, amiket szerintem nem kezelnek érdemeiknek megfelelően a magukat filmértőnek vélő körök. Na de azt sem hallgathatjuk el, hogy mennyit csalódtam 2007-ben. Talán életemben nem estem annyiszor pofára, mint abban az évben, és talán ennek tudható be azóta is jelen lévő folyamatos szkepticizmusom az új filmeket illetően.

panslabyrinth4.jpg

12.

Apró titkok

„De ki volt ő, hogy ítélkezzen?”little-children-2006-05-g.jpg

Sok film szólt már az amerikai kertvárosi lét pokláról, ami innen keleteurópai mucsafalváról tekintve talán nem tűnik olyan rémisztőnek, mint odaát, de valójában csak két filmet tudnék elmondani, ami igazán jól sikerült ebben a témában. Ez és az Amerikai szépség. Utóbbi egyébként jobb, és szórakoztatóbb, de ettől függetlenül az Apró titkoknak sincs oka a szégyenkezésre, sőt! A mondanivalót talán még jobban is érzékelteti az Apró titkok, mert több sorsot is végigkövethetünk. A mutogatós bácsi szálának köszönhetően a film részéről mélyebb drámára, a magunk részéről pedig mélyebb együttérzésre számíthatunk, mint amit feltételezhettünk volna. Mert itt senkit sem tudunk igazán gyűlölni, túl komplex az összkép ahhoz, és kicsit túlságosan hasonlít a valódi élethez. És elhisszük, hogy a kisvárosi lét tényleg a pokol, ahol kisgyerekek próbálják szánalmasan leplezni az apró kis titkaikat.

 

11.

Rocky Balboa

„A világ nem csak napsütés meg szivárvány. Ez egy aljas, undorító hely. És nem érdekel, milyen kemény vagy, térdre fog kényszeríteni, és ott is ragadsz, ha hagyod magad.”rocky-balboa-2007-tour-01-g_1.jpg

Igen, Stallone is ebben az évben tért vissza a mozirajongók szívébe, és mindenki legnagyobb meglepetésére megörvendeztetett minket ezzel a csodaszép nosztalgiamozival, ami egyrészt visszavitt minket a Rocky sorozat fénykorába, másrészt pedig a gagyira sikerült ötödik rész helyett végre egy szép lezárást adott az Olasz Csődör hosszúra nyúlt történetének. Rocky monológja az élet és a boksz között párhuzamról mindenki lelkének a közepébe talált. Közben pedig a jól megszokott sztori mögött betekintést nyerhetünk egy magára maradt özvegyember fájdalmába és magányára. Stallone mostani sikerszériájából egyértelműen a Rocky Balboának van a legnagyobb szíve. Sly előszedte, amit a pincében talált, és azóta is ebből él.

 

10.

Mézengúz

„Gyere velünk virágot látni.”bee-movie-drole-d-abeille-12-12-2007-02-11-2007-1-g.jpg

Mit keres ez a film itt? Vagy egyáltalán bármilyen toplistán? Emlékszik erre egyáltalán bárki? Hát én is csak arra emlékeztem, hogy baromi sokat röhögtem rajta. A Shrek, meg a Z, a hangya óta tartom többre a Dreamworks animációs részlegét a Pixarnál (tudom, szentségtörés, de a filmek minőségének köszönhető). Szóval a Dreamworks logó miatt néztem meg, és tény, hogy nem olyan eredeti a film, mint a Z, a hangya, sőt a végére még egy kicsit ki is fárad, de odáig valami embertelenül vicces. Azt viszont nem tudom, hogy ez így van-e az eredeti angol hangsávon is. A magyar fordítás viszont a legendás Speier Dávidnak köszönhetően olyan elképesztő mennyiségű és minőségű szóviccel operál, hogy a hozzám hasonlóan erre fogékonyak másfél órán át fetrenghetnek a röhögéstől.

 

9.

Simpson család – A film

„Még kilátszik a feje búbja… Karmolásszuk!”les-simpson-le-film-the-simpsons-movie-25-07-2007-3-g.jpg

Finoman szólva nem kapkodták el a készítők ennek a mozinak az elkészítését. Azóta azt hiszem a 25. évad megy talán, de a nagyfilm készítésekor is tartották már a 18.-nál legalább. És hogy működött-e a nagyvásznon az, ami a kisképernyőn? Simán. Simpsonék 80 percben is viccesek és szórakoztatóak, a filmet jegyző 11 író inkább gagman lehetett, a Simpons mozi élvezhetőségét ugyanis leginkább a megszámlálhatatlanul pörgő poénáradat adja, miközben az egész tök önironikus az első perctől kezdve. Közben minden fontosabb karakternek jut némi játékidő, de persze azért főleg Simpsonékról állnak a középpontban. Minden poént persze csak a fanok érthetnek, de engem speciel ez a film tett fanná, ezt követően kezdtem el csak nézni a sorozatot.

 

8.

A Bourne ultimátum

„Tudod, hogy miért kell megölnöd?”la-vengeance-dans-la-peau-the-bourne-ultimatum-12-09-2007-03-08-2007-32-g_1.jpg

A Bourne trilógia legjobb darabjában már annyi történet sincs, amennyi a másodikban volt, ennek a filmnek szinte csak cselekménye van. Na meg baromi ütős akciójelenetei, amelyek azonnal divatot teremtettek, de ezt a lehengerlő, lélegzetelállító intenzitást azóta sem sikerült megközelíteni. A film közepén lezajló kézitusa azóta is az egyik legemlékezetesebb bunyó a film történetében. Az Ultimátumban a rendező, Paul Greengrass tökéletesen a csúcsra járatta a stílusát, közben a titkosszolgálatok tevékenységét is kellő és jól irányzott kritikával illette. A befejezés, illetve az utolsó snitt pedig egyrészt mosolyt csalt mindenki arcára, másrészt tökéletesen lezárta a trilógiát. A korábban csak jófiú oldaláról ismert Matt Damon a legmenőbb akciósztár lett, pedig ezt senki sem hitte volna el neki korábban.

 

7.

Halálos hajsza

„John Wayne egy köcsög volt.”peur-au-ventre-2006-08-g.jpg

Ne dőljetek be a tucatcímnek, ez a kis b film a 2000-es évek egyik legjobb akciófilmje, egy igazi rejtett gyöngyszem. A cselekmény az első perctől kezdve elképesztő tempóban pörög, a fordulatok és az izgalmak halálos iramban váltják egymást, amitől annyira élvezetes az összkép, hogy nagyvonalúan el tudunk tekinteni a realitás hiányától. A vizuális hatások kissé hatásvadásznak tűnhetnek ugyan néhol, mégis rendkívül egyedi, ötletes és kreatív módon tálalják őket. Az emlékezetes jelenetek sokaságából is kitűnik a szadista pedofil házaspár epizódja, amitől minden egyes újranézéskor a hideg futkos a hátamon. A film zenéje szintén kiemelkedően jó, a színészi munkára sem lehet panasz, még drámai mélységekre is futja, mégis ez tipikusan az a kőkemény akció thriller, ami hibái ellenére is rengetegszer újranézhető, mert minden egyes alkalommal remek szórakozásban lesz részünk. Mondjuk a befejezésért, meg a végső csavarért egy kicsit kár volt.

 

6.

Beowulf

„Úgy hiszed első vagy, ki meg akar ölni? Századik vagy!”la-legende-de-beowulf-beowulf-21-11-2007-16-11-2007-7-g.jpg

Ritkán láthatunk ilyen elsőrangú színészi munkát egy animációs filmben, de Robert Zemeckis-nek és a motion capture technikának köszönhetően a Beowulfban megtörténik ez a csoda. Mégsem ettől esett le az állam, hanem az akciójelenetektől, amelyek sokkal jobban működtek, mint egy full élőszereplős filmben. Már a nyitójelenetnél könnyen azt hihetjük, hogy az alkotók rögtön ellőttek az összes puskaporukat, de csak egyre ütősebb megoldások következnek, a végső sárkányos csatára pedig már szavak sem léteznek, annyira lenyűgöző. De nem csak látványorgiáról van szó, az eredeti legendát Neil Gaiman és Roger Avary egy remek forgatókönyvvé dolgozták át, amelyben még egy visszataszító emberevő szörnnyel is együtt lehet érezni, a hatalom megrontó természetét pedig legalább olyan szép allegóriaként tálalják nekünk, mint A Gyűrűk Urában. Csak itt ehhez nem volt szükség kilencórányi vándorlásra.

 

5.

A faun labirintusa

„Kérdés nélkül engedelmeskedni csak a magafajták szoktak, kapitány.”labyrinthe-de-pan-2006-05-g.jpg

Érdemei szerint, ha egy kicsit is objektív próbálnék lenni, akkor sokkal előkelőbb helyezést érdemelne Guillermo del Toro legjobb alkotása, de annyira végtelenül nyomasztó, kíméletlen és szívfacsaró élmény, hogy tiszta szerencse, ha valaki 5-6 évente egyszer meg bírja nézni. A faun labirintusában a gyermeki álomvilág borzalmasan nyomasztó, ijesztő élmény, de nem ez a legfélelmetesebb benne, hanem hogy a való világ még ennél is sokkal-sokkal gonoszabb és mocskosabb hely. Sőt, itt a fantasy inkább csak nézőcsalogató eszköz, vagy inkább del Toro beteg agyának kivetülése, de az is lehet, hogy csak arra szolgál, hogy a végkifejlet kevésbé legyen fájdalmas. De nekem valahogy még így is túl durva, túl erőteljes, és túl brutális az összkép. Tudom, gyenge vagyok. Nálam érzékenyebbeknél már az altatódal is könnyen sírásra adhat okot. Pedig nem is a fasiszta kapitányt gyűlöltem a legjobban, hanem Mercedest, amiért nem tette meg, amit meg kellett volna tennie.

 

4.

A család kicsi kincse

„Jó, hogy megjött a hangod. Jobb fej vagy, mint ahogy kinézel!”little-miss-sunshine-2006-07-g.jpg

Egy film a családról, a szeretetről, a sikerről, a lúzerségről, és arról, hogy mennyiben igaz az amerikai álom. Remek karakterekkel van tele a film, akik sosem válnak idegesítővé, hanem egyre szerethetőbbek lesznek a történet folyamán, egyszerűen mindenkivel együtt lehet érezni, megérteni a fájdalmait, a motivációit. Amúgy meg kiváló és váratlan ötletekkel, fordulatokkal van tele a film, borzasztóan sokat lehet rajta nevetni, de mindeközben nagyon mély dolgokról szól, így egyszerre mélyen drámai is. Van olyan jelenet, aminek az elején legszívesebben sírva fakadnál, a végén pedig nem tudod megállni a nevetést. A legnagyobb poén az, hogy mindez egyáltalán nem kelt disszonáns hatást, hanem így tökéletes. A zene szintén csodálatos, egyfajta európai hangulatot kölcsönöz ennek az ízig-vérig amerikai alkotásnak.

 

3.

Csillagpor

„A jó híremet egy élet felépíteni, de egy perc lerombolni!”stardust-le-mystere-de-l-etoile-stardust-24-10-2007-10-08-2007-17-g.jpg

A 2000-es évek legjobb mesefilmje, ehhez kétség sem férhet. Bár az teljesen biztos, hogy ez elsősorban nem a filmeseknek köszönhető, hanem Neil Gaiman eredeti regényének, ami ízig-vérig mese ugyan, de mégis modernebb feldolgozásban. A több szálon futó cselekmény mindegyike sziporkázóan ötletes, megállás nélkül záporoznak felénk az eredeti megoldások, és a jobbnál jobb poénok. Robert De Niro kalózkapitánya, és a még mindig gyönyörű Michelle Pfeiffer boszorkánya egyaránt emlékezetes karakterek. Kár, hogy éppen a két főszereplő nagyon vérszegény, velük kellene együtt éreznünk a leginkább, mégis velük megy a legkevésbé. De a Csillagporból tényleg csak ennyi hiányzik a tökéletességhez, ezt leszámítva minden egyes alkalommal elvarázsol, ugyanis ebben az esetben is egy nagyon sokszor újranézhető remekműről van szó.

 

2.

A mások élete

„Mit is írna az ember egy ilyen nagy demokráciában? Nincs, amiben hinni lehetne, nincs, ami ellen lázadni lehetne.”vie-des-autres-2006-07-g.jpg

Dicséretes és bátor lépés szembenézni a múlttal, nem nosztalgiázni, nemcsak életképet festeni, de bemutatni egy diktatúra működését, személyes sorsokon, drámákon keresztül. Bár a film lassan folyik, mégsem válik unalmassá, sőt egyre feszültebb lesz a cselekmény. Bemutatja, hogy a hatalmon lévőket valójában mennyire nem az ideológia érdekelte, hanem sokkal inkább a saját vágyaik kiélése. A befejezés pedig nagyon szép, de nem a giccses, hollywoodi értelemben. A színészek kivétel nélkül kiválóan játszanak. A kort tökéletesen sikerül megidézni a ruháktól kezdve a trabantokon át, a visszataszító miniszter elvtársig minden a szocialista '80-as éveket idézi. Az operatőri munka csodálatos, a szobabelsők, az utcafelvételek és a visszafogott zenei aláfestés egy pillanat alatt egyértelművé teszi bárki számára, hogy vérbeli európai alkotással van dolgunk, ráadásul a legjobb fajtából.

 

1.

A tökéletes trükk

„Keressük a titkot, de nem leljük, mert valójában nem is keressük.”prestige-2006-02-g.jpg

Nem volt kérdéses egy pillanatig sem, hogy Christopher Nolan amúgy is jobbnál jobb filmjei közül a legjobb lesz az első helyezett. Túl gyakran használjuk a zseniális szót, így egy kicsit elkoptatott lett, de ez a mozi maximálisan megérdemli. A forgatókönyv, a mesélés szerkezete, a folyamatos csavarok, amelyek fél óránként vágnak pofán, - hogy aztán a végén egy drámai egésszé kovácsolódjanak össze - csodálatosan egyedi élményt nyújtanak. A színészek kivétel nélkül remekelnek, nem tudnám eldönteni, hogy Bale vagy Jackman alakít-e nagyobbat, de a gyönyörű Scarlett Johansson-t, és a kifinomult, bölcs Michael Caine-t se fogjuk elfelejteni. A film minden egyes perce szórakoztató, a két megszállott bűvész minden elképzelhető és minden elképzelhetetlen határon túlmenő rivalizálása végig székbe szegezett. És a legtöbb csavaros filmmel ellentétben ez nem csak egyszer üt igazán nagyot, hanem minden egyes alkalommal, akárhányszor csak újranézed. Mert tudnod kell, hogy a végén ki győz. És azt is, hogy ki áldozott fel többet.

 

A vigaszdíjas:

Híd Terabithia földjére

secret-de-terabithia-2007-12-g.jpgMindenképpen bele akartam tenni a listába, de sajnos nem fért bele sehogy sem, pedig ezt a filmet még Csupó Gábor középszerű rendezése, és a kisköltségvetésű CGI trükkök sem tudták elrontani, mert a gyerekszínészek annyira szerethetőek, és a tragédia a végén akkora erővel sújt le rád, hogy ezt a filmet talán sosem tudod kiheverni. Szóval pár sorban mindenképpen meg kellett emlékeznem erről a moziról is, fogyasszátok egészséggel, és legyen nálatok sok zsepi.

 

És akkor jöjjön a csalódáscunami:

A boldogság nyomában: Will Smith és kisfia végigszerencsétlenkednek, végigszívnak egy filmet, aztán a végére kiírják, hogy amúgy gazdagok lettek. Kösz, de kösz nem.

300: Nem hozta el a várva várt katarzist, inkább nevetségesnek hatott helyenként.

Pókember 3: Ezen jól szórakoztam, de attól még egy szar film.

Karib-tenger kalózai 3: A remek első, és az egész jó második után mindenki kiábrándult a kalózokból.

Halálbiztos: Eddig először és utoljára csalódtunk Tarantino-ban, aki vérbeli trash helyett egy idegesítő, műmájer, unalmas, és túlbeszélt filmet tett elénk. Azért a két akciójelenet, meg a tánc jó volt.

Harmadik Shrek: Két fantasztikus film után harmatgyenge, és feledhető ez a harmadik etap.

Halloween: Van, amit kurvára nem kéne feldolgozni, pláne nem úgy hogy kiöljük belőle a misztikumot, és megmagyarázzuk azt, amit nem kéne.

Die Hard 4: És van amit kurvára nem kéne folytatni, pláne nem PG13-ra hangszerelve, gagyi hackerekkel és valószerűtlen akciójelenetekkeldie-hard-4-retour-en-enfer-live-free-or-die-hard-die-hard-4-04-07-2007-27-4-g.jpg

 

A lista elkészítésében most is, mint eddig mindig az aeonflux.blog.hu bemutatónaptárjait hívtam segítségül. A 2007-es év linkjét itt találhatjátok:

http://aeonflux.blog.hu/2008/02/07/hazai_bemutatonaptar_267

 

És most ti jöttök. Mire emlékeztek 2007-ből?

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.21. 16:21:26

Mézengúz???? rajtad kívül eddig mindenki csak fikázta mennyire egy sablongagyi, hogy semmi ötlet nincs benne, anno engem már a plakát is elriasztott

én sok mindent el tudok képzelnil (robothal, beszélő fák, egy jó és élvezetes Prometheus) csak azt nem, hogy a Mézengúz egy 10. helyet érdemeljen 2007-ben, ennyire nem volt semmi? ennyire?

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.21. 17:24:17

@scal: Nézd meg a filmet, utána ítélkezz! Ez nem az ennyire nem volt semmi kategória, hanem az, amikor nem férek bele egy 10-es lista keretei közé.

2013.12.21. 18:55:18

Ahogy lépdelünk vissza az időben, egyre több olyan film bukkan fel a toplistán, amelyet én is láttam. Úgy kb. az 1978-as toplistánál jövök szerintem egyenesbe. :))

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.21. 19:05:27

@field 64: :D
Na miket láttál innen Field koma? :)
2001-ig tervezem amúgy az időutazást.

2013.12.21. 19:52:50

@Santino89:

A Top 12-ből: 12., 8., 6., 2. és 1.
A csalódásokból: 300 (nem igazán az én világom, de nincsenek róla különösebben rossz emlékeim), KARIB-TENGER KALÓZAI 3 (ezeket annyira nem tudom megkülönböztetni egymástól, hogy kicsit bizonytalan vagyok, tényleg láttam-e), HALLOWEEN (az eredetiért se vagyok oda, de ez különösen ócska volt), DIE HARD 4 (na, nekem ez még tetszett).

Az én csalódáslistámon ott lenne még a FEKETE DÁLIA, a MR. BEAN NYARAL, a TIDELAND, az ESTE, A NEMZET ARANYA és a MESTERDETEKTÍV is. Amiről szép emlékeim vannak, bár talán nem toplista-szinten: ELIZABETH: AZ ARANYKOR (ámbár az első sokkal jobb), CARAVAGGIO, ELHAGYOTT SZOBA, KÉK PAPAGÁJ, VASKABÁTOK, PIAF.

David Sumner 2013.12.21. 20:43:39

Ivana Baquero nagyon jó nő. :-) (Csak kicsit furcsán beszél angolul. Ami egyébként csak kedvez nekem.) Szoktam mondani, hogy nem tartok valakit komoly színésznőnek addig, amíg nem látom szenvedni, és ő ezt már 11 évesen abszolválta - más kérdés, hogy azóta sem nyújtott semmi emlékezeteset. Kb. Sarah Bolger kategóriás kiscsaj.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.22. 12:07:42

@field 64: Na akkor lássuk mennyire ismerem az ízlésed: az Apró titkok nem tetszett, ezt az amcsikertvárosipokol felállást nem nagyon szereted.
A Bourne-t máshol már kiveséztük.
A Beowulfról el tudom képzelni, hogy neked is bejött.
A mások életéről szintén.
A tökéletes trükk viszont fogadjunk, hogy nem :)

A Fekete dália nekem nem volt csalódás, igaz, akkor még nem ismertem annyira a DePalma életművet, de tetszett a sztori, hátast azért nem dobtam tőle. A Mr. Bean is bejött, de ez lehet elfogultság, mert fan vagyok :)

A Piafot most láttam először, a lista kedvéért néztem meg. Annyi bajom van vele, hogy nem szeretem az életrajzi filmeket, sem Piafot, de azt el kell ismernem, hogy ez talán a legjobban megcsinált életrajzi film, amit valaha láttam.
A Vaskabátok nekem inkább csalódás volt, a többi filmet viszont nem láttam, amiket írsz.

@David Sumner: A film után én is utánakerestem a neten, mert sejtettem, hogy jónővé cseperedett azóta, viszont az imdb-n egyetlen filmet se találtam, amit szívesen megnéznék tőle.

2013.12.22. 12:59:54

@Santino89:

Barátom, megnyugodtam, hogy mégsem látsz annyira a vesémbe, mint gondoltam. :))

Az APRÓ TITKOK különös élmény volt, mert nagyon nem megfelelő körülmények között láttam: egy négerbulin, ahol nem az ilyen „tökön szúrom magam” drámákat favorizáljuk. Valahogy mégis úgy maradt meg bennem, hogy egy újra nézés mindenképpen szükséges lenne: a mutogatós bácsi cselekményszála különösen felkavaró volt, szóval ez még „nekem bejövős” film is lehet. A kertvárosi filmek közül egyébként a KÉK BÁRSONY is tetszett, de amúgy tényleg úgy gondolom, hogy túlságosan rácuppantak az amerikaiak erre a témára.

A BEOWOLF tetszett, ez kétségtelen, de igazából már nem tudnám felidézni, hogy miről szólt, csak arra emlékszem, hogy szívesen néztem. De ez a feledékenység inkább az én hibám, nem a filmé.

A MÁSOK ÉLETE valóban bejött, az ilyen filmeket tényleg nagyon szeretem.

És tévedtél, mert A TÖKÉLETES TRÜKK is kifejezetten tetszett. Nolantól ez az egyetlen, ami bejött. Az EREDET-et nagyon untam, a MEMENTÓ-t pedig épp tegnap néztem meg, hátha majd most... Hát továbbra sem értek belőle egy kukkot se, pedig igyekeztem meredten figyelni, mert tudom, hogy Nolan az a rendező, akinél ha lemaradsz egy fontos félmondatról vagy képkockáról, akkor semmit nem fogsz érteni. Szóval úgy tűnik, megint nem figyeltem eléggé... :))

De Palma remekműveinek fényében a FEKETE DÁLIA nagyon nagy csalódás volt, Zsigmond Vilmos bravúros operatőri munkáját is öncélúan virtuóznak éreztem.

Én is Mr. Bean-fan vagyok. Országos cimborámmal sajnálkozva állapítottuk meg, hogy Bean zseniális a tévés rövidfilmjeiben, de a mozifilmjeiben sokkal gyengébb, alig van igazán jó poénja.

Az életrajzi filmeket tényleg nagyon el szokták cseszni, és azért ez a Piaf-film sem teljesen objektív, ma már kínosnak mondható motívumokról például diszkréten hallgat. De a főszereplő játéka miatt feltétlenül élmény volt látnom.

Amikor moziban láttam a VASKABÁTOK-at, akkor azt mondtam, hogy na jó, mindenki menjen a picsába, akinek ez a marhaság tetszik. Aztán miután megnéztem a HALÁLI HULLÁK HAJNALÁ-t, a cimborám rávett, hogy nézzük meg újra a VASKABÁTOK-at is. Másodszorra már sokkal jobban bejött, bár továbbra sem mondom, hogy életem filmje. De amolyan haverokkal közös, zárt körű röhécselős, chips-zabálós filmnézéshez igazán ideális.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.22. 13:42:23

@field 64:
Az Apró titkokat, meg a Vaskabátokat akkor majd egyszer megnézhetjük. Utóbbinál én leragadtam az általad is említett első fázisnál.

Na akkor kicsit megnyugodtam, hogy A tökéletes trükk legalább bejött Nolantől. Engem ez a film megint annyira lenyűgözött, hogy azt nem is hittem volna. Pláne, hogy emlékeztem az összes csavarra. Csak nagyon halkan merem megjegyezni, privátban már szerintem említettem, hogy a Mementót nekem sem sikerült sose igazán megszeretnem. Viszont ez is az típus, aminek tetszik a különlegessége, és bemutatkozófilmként nagy feltűnést keltett, és megágyazott a 2000-es évek legnagyobb tehetségének.

Lehet akkor, hogy én az az igénytelen típusú rajongó vagyok ilyen szempontból, akiket úgy ostoroztam a Hobbit kapcsán. Nekem mindegy, csak Mr. Bean legyen.

Piaf: milyen motívumokról? Cotillard meg istennő, minden szempontból.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.22. 19:49:16

@field 64: a Piafról én is akarok tudni, mert kíváncsi vagyok, engem az is épp eléggé ledöbbentett amiket a film bemutatott

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.22. 20:47:26

és akkor nézzük csak:

Apró titkot - úristen, újabb éji - tehetségem nincs - bagoly film a láthatáron?

Rocky Balboa - it's a long way to Tipperary

Mézengúz - megdumáltál, adok neki egy esélyt

Sipsons - nekem ez annyira kimaradt az életemből, az egész sorozat, a popkulturális hatások, a filmet se néztem meg, én Beavis & Buttheadet se néztem sose, én rögvest South Parkkal kezdtem, meg most a Family Guyt

Bourne Ultimátum - azért ez se egy top 10-es film nálam, én kifejezetten untam már a harmadik etapot, de az is tény, csak egyszer láttam

Halálos Hajsza - jó volt egynek, de nem biztos, hogy egy év múlva emlékszek rá, nem egy top 10 film azért

Faékwulf - én kérek elnézést, hogy valami agykárosodás miatt itt kötött ki :D

Faun Labirintusa - itt a helye, de azért nem mondanám, hogy jobban hatott rám, mint a Hellboy

Család kicsi kincse - betárazva

Csillagpor - szerintem is az egyetlen említhető fantasy az elmúlt tíz évből, ha a Gyűrűk Ura után csak minden második évben készült volna egy ilyen kaliberű film, egy szavam se lenne

Mások élete - itt a helye

Tökéletes Trükk - szintén zenész

de hogy a híd Terebithiát legyőzte a Mézengúz, meg a Bourne, haggyál már békén, eddig simán csak pszichopatának gondoltalak, most ezt módosítom szociopatára

a csalódásokkal egyet értek, Shrek Hármat nem láttam még de ezek szerinte nem nagy veszteség

a 300 fikázásoddal nem igazán értek egyet, mert simán kult lett belőle, én többet hallottam idézni is mint a Sin Cityt amiben a túlírt szóvirágok ezt nehezítik, igen nálam halál egykategória a két film

Die Hard 4 - fejezzed már be ezt a büfögést, simán vállalható, inkább ezt nézem újra mint az Indy 4-et :D

Karib 3 - már a kettest is szarnak tartottam, hatalmas csalódás, ez már csak simán semmilyen, örjöngtem mikor kiderült, hogy kettévágták (hihetetlen módon sikerült titokban tartaniuk a premierig, erre mikor végre egy év múlva jött a folytatás, már nem is moziban néztem meg, hanem 3 évvel később laptopon)

Pók 3 - a kettes fényéhez mérten is hulladék, de igazi szemétté a Csodálatos Pókember degradálta a szememben

és ami szerintem kimaradt?

Golyózápor - simán élvezetesebb mint a Halálos hajsza

Bűbáj - hihetetlen jó önironikus reflektálós mozi (nem is értem hogy nem vetted be valahova) Disneytől nem vártam volna ezt, de valami kibebaszott jó lett az összkép, már majdnem egy Utolsó akcióhős Disneyben

Egon és Dönci - az első magyar CGI mese minimálpénzből talán 10 milla?, ha a Hold tetszett nézd meg, szerintem ezért nincs itt... mert nem láttad

Lecsó - mé nincs itt?

Transformers? - leesett az állam

Zodiákus - nézzed mög

Alpha Dog - nézzed mög

Utolsó Skót király - én tuti betettem volna, sok másik film helyett

Véres Gyémánt - nekem nagyon bejött a film, két szuper színész, fantasztikus környezet, mondanivaló, és no happy ending

az év luftja meg az Arany Iránytű, ami alaposan beszopta pedig a világa érdekes volt, csak épp pofátlanul másolt, és nem mert letérni a Hp/Narnia által kitaposott ösvényről (Aslaaan!)

2013.12.23. 00:02:40

@Santino89: @scal:

Piaf életének vannak homályos, nem kellően tisztázott részletei, amelyek a legendába nem illenek bele, ezért általában hallgatni szoktak róluk. Így például amikor Édith felfedezőjét, Leplée urat 1936-ban meggyilkolták, Piafot bűntársként vádolták meg a gyilkossággal. Végül tisztázta magát a vádak alól, mindazonáltal karrierje ekkor komoly veszélybe került, hiszen a tényleges elkövetőkkel korábban valóban kapcsolatban állt. Másrészt elég vitatott Édith tevékenysége a német megszállás évei alatt is. Az kétségtelen ugyanis, hogy rendszeresen fellépett a németek előtt is, vagyis nem teljesen alaptalanul vádolták utólag kollaborációval, mindazonáltal ő azt állította, hogy az együttműködés valójában csak látszat volt, titokban az ellenállásnak segített, és zsidó művészeket igyekezett menteni. Én úgy emlékszem, a filmből ezek a motívumok kimaradtak, pedig nem voltak jelentéktelen kitérők, mert mindkét esetben egy ideig komolyan kétségessé vált, hogy Piaf tudja-e folytatni a karrierjét.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.23. 14:54:03

@field 64: Leplée úr meggyilkolása szerepel a filmben (Depardieu játssza, mert hát nincs olyan francia film, ahol ne játszana), de hogy Piaf szerepe mi volt, az tényleg nem egyértelmá.

A kollaborációról viszont tényleg egy az egyben egy árva szó nincs, pedig lehet érdekes lett volna.

@scal:
Na igen, az Apró titkokban tök jól játszik, ezért a Watchmen hibája, hogy ott nem.

Én arról inkább nagyon nagyon mélyen hallgatnék, hogy a Simpsons kimaradt :)

Beowulf: mondtam, hogy művelődjél kicsit, de elzárkóztál. te bajod.

Szerintem nem lett kult a 300. És baromi nagy csalódás volt nekem anno, ilyen Trója, vagy Gladiátor szintet vártam tőle, ehelyett csak röhögni tudtam rajta.

Melyik a rosszabb a Die Hard 4, vagy az Indy 4? Igazad van, az Indy 4. De attól még a Die Hard 4 is az volt az elődeihez mérten.

Golyózáport nekem nagyon kellene szeretnem, mert kiparodizálja az akciófilmet, és ráadásul vicces is, meg nagyon jó színészek vannak benne, meg dugás közben lövöldözés, de nekem az a film már túlment egy bizonyos határon. A kevesebb lehet több lett volna tipikus esete.

A L'ecsó tipikusan az az agyonsztárolt Pixar film, amit nem szeretek. Nem vicces, nem aranyos, nem látványos, és az alapötlet sem jött be, a párizsi hangulatot pedig kicsit erőltetettnek éreztem.

A Transformers 1 még nem volt annyira rossz, de azért messze van egy top 10től. de egy top 12től is.

Utolsó skót király jó film, de nem maradt meg bennem annyira, hogy toplistás legyen. A Véres gyémánt szintén csalódás volt, de nem a legnagyobbak közül való.

2013.12.23. 19:43:28

@Santino89:

Dépardieu-re emlékszem, de a filmbeli bűntényre már nem. Mentségemre szolgáljon, hogy csak egyszer láttam a filmet, és emlékeim szerint nem szigorú kronológia volt, inkább mozaikszerűen idézték fel Piaf életútját.

Visszatérve a MEMENTÓ-ra éppen csak azt nem értem, hogy akkor most ki kit ölt meg és miért, és ki volt a cukorbeteg, és ki kinek a kije volt, és egyáltalán meghalt-e valaki. Az ilyen típusú filmekből (játék az idősíkokkal, a bizonytalanság, hogy amit látsz, tényleg megtörtént-e) a kb. ötvenéves TAVALY MARIENBADBAN nekem épp elég.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.12.23. 22:36:34

@Santino89: a Véres Gyémántban ugyan min csalódtál?
süti beállítások módosítása