A fejlesztők első Holmes játéka még egy Myst-szerű mászkálós klón volt, amik speciel nekem nem jönnek be, és a Nagy Kalandjáték Válság-ot (tartott 2000-2006-ig amikor is minden logikai, szerep és akciójátékra ráerőltették a kalandjelzőt is) is átvészeltem nélkülük. Így a visszajelzések hatására, a második rész - mely pusztán annyiban kötődik elődjéhez, hogy ismételten a nyomozót és Watson doktort lehet irányítani - már klasszikus point & click lett. Vagyis a 3D-s karakterek festett hátterek előtt mászkálnak, tárgyakat vesznek fel, emberekkel beszélgetnek -esetünkben inkább kikérdeznek, vallatnak.

A játék címe is megér egy misét mert olyanról már hallottam, hogy valamit másik címmel forgalmaznak az USA-ban és megint másképp Európában, de, hogy a játék dobozán, meg a menüben is más legyen... rejtély! Egyik helyen Secret, másik helyen The Case szóval maradjunk csupán az eset tárgyánál. A Silver Earring értéke a következők tudtában értékelődhet fel; a Frogwares első két játékához képest a színvonal meglehetősen nagyot ugrott. Sokkal szebb, bonyolultabb, egyszóval az egész úgy néz ki, amivel már be lehetett támadni a nyugatot. Valamint, nem lebecsülendő, hogy akkor mertek belevágni a projectbe, amikor évente, talán három-négy épkézláb kaland látott napvilágot, így magasan kiemelkedett egyéb társai közül.

Azonban, ahogy a bevezetőben is elpöttyintettem, a játék minden téren csalódást okoz. Szépnek szép, de annyira azért nem, (még 2004-es viszonylatban sem, a szereplők mimikája és szájmozgása például kifejezetten mulatságos) hogy ne találjon ellenfélre. Iszonyatosan rövid, talán még tíz óra sincs és máris végigjátszható, amit a fejlesztők kifejezetten nehéz logikai feladatokkal láttak jónak kitolni, melyek előtt akár hetekig ülhetünk... de másodjára ugye már minden könnyebb. Ugyanakkor kevés a helyszín, a karakterekből ugyan elegendőt kapunk de elszórásuk a játékban meglehetősen rapszodikus, az első fejezetben rögvest kapunk húszat, a továbbiakban meg még fele ennyit se. Ráadásul nem lehet velük sokat beszélgetni, többnyire egyszer kivallatjuk őket osztán jó napot. Hosszas animációkban gyönyörködhetünk, melyek sajnos teljesen mentesek a feliratoktól, így annak külön taps jár aki megérti elsőre Holmes körmondatokban fejtegetett meglátásait, bár szó se róla mindegyik érdekes és logikusan felépített. 

A videók alatt hiányzó felirat azért is felettébb bosszantó, mert a játék nyelvezete igen kifinomult, nem mentes a viktoriánus szófordulatoktól, a cockney-i akcentustól, s néha egész egyszerűen csak többszöri odafigyelésre lehet megérni valamit. Ugyanakkor amikor egy-egy mondathoz tízperces videókat kell megnézni két-három alkalommal, az már több mint bosszantó. Mindehhez vegyük hozzá a túlbonyolított történetet, amikor nem is érthetjük, mit-miért tesz Holmes - hiszen furcsamód őt irányítjuk, de gondolatmenetét nem követjük, mert akkor nem lenne meglepetés a játék vége - csupán a végén fejti ki tetteinek lényegi mivoltát.

A történet 1897-ben játszódik, vagyis ez egy előzmény a Mystery of the Mummyhoz képest, mely egyébiránt a Frogwares alapító Jalil AMR novelláján alapul. Egy fogadásra kap meghívást Holmes ahová persze magával rángatja Watson doktort, de az estély még el sem kezdődik a házigazdát máris lepuffantják, ráadásul meglehetősen egyértelmű bizonyítékok mutatnak arra, hogy a saját lánya volt vele ennyire szívtelen. Igaz a legtöbben nem tartották valami kellemes egyénnek a megboldogultat. De hát félre gond, egy unalmas és fárasztó traccspartinál Sherlock Holmes számára mindig is vonzóbbnak tűnt egy zaftos kis gyilkosság.

Szerencsére van nekünk egy sokkal józanabb gondolkodású Watsonunk, aki mindenről jegyzeteket készít. Ki, mikor, hol mit mondott, ilyen iratokat találtunk, mit vizsgáltunk meg - akár a kifejezetten érdekesen megalkotott kísérletek, akár a több oldalas olvasnivalót kínáló könyvtári molyolás során. Sajnos ebben a naplóban mintha túl sok információ is összegyűlne, én legalábbis jó párszor sikeresen elvesztem benne.

Holmesnak ezzel szemben három eszköz áll rendelkezésére amivel bizonyítékokat gyűjthet be. Egy nagyító, egy mérőszalag, amivel a lábnyomok hosszát, vagy a magasságot méri meg, valamint egy kémcső, amibe a vizsgálandó mintákat gyűjti. Egy helyszín kivizsgálása a következőképpen zajlik: beszélünk mindenkivel Holmesként és/vagy Watsonként, begyűjtjük a nyomokat, majd hazamegyünk analizálni. Amíg nincs meg minden nyom Holmes nem hagyja el a helyszínt, viszont mivel ezek nagyon kicsik és néha nem is látszódnak, meg fogunk velük szenvedni alaposan. A fejlesztők nagyon szemét módon helyezték el a hajszálakat, lőpornyomokat, és sorolhatnám, miközben a szobák meglehetősen nagyok, és bár nem mondanám, hogy pixelvadászatban lesz részünk... igazából az ennél régebben könnyebbnek tűnt. Néha már a hajamat téptem, hogy biztos már csak egy hajszál hiányzik de sehol nem akadok rá. Szerencsére a kurzor mindig megváltozik ha valamivel interakcióba léphetünk.

Ha mindez nem lenne elég elrettentő a játék közepén - a tudós házában - van egy csúnya BUG, amit nekem csak hatodik töltésre sikerült megoldanom, de ekkor már két hónapja próbálkoztam. A Frogwares érezhette ezt, és a játékmenet izgalom mutatóját fokozandó néha bujkálós, lopakodós részek is várnak majd ránk - ezek hiányoztak a legkevésbé. Sőt, olykor időre kell cselekednünk, szerencsére drága Holmesunk tud futni is, már ha akar. Borzasztó negatívum még, hogy nem tudták kihagyni a már jól ismert labirintusos részeket sem; vagyis ezúttal is kapunk egy hatalmas erdőt, negyven kis híján egyforma háttérrel. Mindezek tükrében a Silver Earring egy igen frusztráló játék lett.

Hogy mondjak valami felemelőt a játékkal kapcsolatban, a zene nagyon szép, igazi komolyzenei válogatásban lesz részünk, ahol Schumanntól, Dvoráktól és Csajkovszkijtól csendülnek fel dallamok. Ugyanilyen jó a szinkron is, mely kellőképpen ellensúlyozza a helyenként furcsa mozgáskultúrát. Találkozhatunk jópofa ötletekkel is. Például ilyen a napi kvíz, amikor Holmes összegzi az este végével a tapasztalatait, és abból a játékosnak kell megfejtenie a részeredményeket, ahogy a játék végén a gyilkos kilétét is. Ez csupán annyiból rossz, hogy itt ismételten előjön, aki nem tud legalább középfokon angolul (sőt néha gondolkodtam rajta, hogy ez már inkább felsőfokú tudást igényel) annak esélye sincs, hogy ezután továbbhaladjon. Találgatni teljesen felesleges.

Magyarán szólva a játék azt is nézi, mennyire értettük meg a történetet, az összefüggést, odafigyeltünk-e, avagy csak elnyomkodtuk a párbeszédeket. Kedvencem azonban az otthoni kis minilaborban való ténykedés, Holmes a tudomány embere, mikroszkóppal vizsgálja meg a különböző szöveteket, analizálja az ismeretlen porokat, és természetesen mini könyvtárában rendelkezésére állnak komoly munkák - nem egyet ő maga írt - ahol széles témakörben olvashatunk a ballisztikától kezdve, a lábnyomok, magasság és súly összefüggésén át egészen az egzotikus dohánycserjékig melyek csak Brazíliában honosak.

A játék továbbá remekül teremti meg a Doyle novelláiból olyan jól ismert miliőt is, az 1800-as évek vége ennél nem is lehetne autentikusabb. Holmes és Watson karakterét nagyon jól kidolgozták, - még Lestrade is kap szerepet a történet során - tényleg olyanok mintha most léptek volna ki valamelyik történetből. Évődésük, ügyködéseik, szófordulataik a már ismertek. Holmes nyomoz, megfigyel, elemez, álruhát ölt, sőt még hegedül is. Talán csak sármját és pökhendi stílusát hagyta a kandallópárkányra szegezve. A helyszínek is többnyire jól néznek ki, a Baker Street kiemelkedőre sikeredett.

A helyzet azonban az, hogy nem tudom tiszta szívből ajánlani a játékot senkinek, mert ha a körülményes megoldásokat leszámítjuk - az inventory előhívása nem a legjobb - még mindig ott van elrettentésnek, hogy iszonyatosan nehéz. Talán ínséges időkre hiszen hatalmas türelem kell hozzá, hogy valaki ne hagyja abba a felénél. Esetleg játékos kedvű Holmes fanoknak, vagy hardcore kaland gémereknek, akik - hozzám hasonlóan - minden egyes kalandjátékot ki akarnak pipálni.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!