Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sherlock Holmes - The Mystery of the Mummy (2002)

2014. augusztus 19. - scal

A The Case of the Silver Earring kapcsán kifejtettem, egy ideig biztos nem fogok megint Holmes játékkal nyomulni, mert már az is nagyon idegesített. Az egyértelmű kritikai sikert most már kicsit jobban értem, mert az a játék - dacára az elidegeníthetetlen hülyeségeinek - valóban fényévekre helyezkedik el az evolúciós fejlődésben ETTŐL. Ami a Frogwares elő játékát alkotva, megnyitván egyúttal a modernkori Holmes játékok előtt a kaput. Igazából azért is nem akartam haladni a sorozattal, mert az első részt sehonnét nem tudom beszerezni, és bár a 90-es években simán nekiugrottam egy egy játék második, harmadik részének, ez gyakran okozott problémát, hiszen szegről végről követik a kronológiát, elárulnak titkokat az előző részből, stb. Nos, ezúttal semmi ok az aggodalomra, ugyanis ez nagyjából annyira Holmes játék, amennyire én római pápa vagyok.

maxresdefault_6.jpg

Egyik oldalon dicsérték a játékot, máshol meg ugyanazért ostorozták. De ugye ez egy elvakult kalandjátékost nem tántorít el a kitűzött céltól. Egyik legnagyobb gondom máris az elején megoldódott. Fog ez egyáltalán futni 2014-ben? És láss csodát, igen. Egyedül azt nem szereti, ha játék közben kilépünk a desktopra, mert utána csak hangokat hallunk, de látni nem látunk semmit, - restart az egyetlen orvosság a tünetre. Ezt leszámítva néha hajlamos kifagyni, de nem vészes. Ez azért is furcsa, mert a játékból nem készítettek újabb verziót PC-re, csak 2009-ben egy konzolos változatot Nintendo Wii-re.

Pedig olyan jól indultak a dolgok, és a Frogwarest is alapjában egy tehetséges bandának tartom, akiknek nagyon jó ötleteik vannak. Mi sem bizonyítja ezt, minthogy idén szeptemberben már a tizedik Holmes játékot fogják piacra dobni Crimes and Punishments címmel. Ráadásul eredetileg ezt a játékot a Wanadoo adta ki, és csak később kaparintotta meg a The Adventure Company. Tam tam TAAAAAAAAAAAAAAAAM!!!!! A Frogwares azonban nem csak ír, de ukrán irodával is rendelkezik, és ezt a játékot még szinte kizárólag ők kalapálták össze.

A történet elején egy nem szép, de nem is különösebben csúnya animációt kapunk, amiben Holmest megkéri jövendőbeli kuzinja, hogy ugyan látogassa már meg apja birtokát. Lord Montecalf megbecsült egyiptológus hírében állt, nem régiben azonban kísérteties módon eltűnt. Egyesek máris halálhírét rebesgetik, egyedül Elizabeth nem hisz benne, ahogy abban sem, hogy a kastélyban egy valódi múmia kísértene. Így segítségért folyamodik a korszak legnagyobb detektívjéhez. Egyebekben megjegyezném, hogy a játék 1899-ben, vagyis ez a kaland Az ezüst fülbevaló esete után két évvel játszódik - ennyit a kronológiai spoileres félelmeimről. Ahogy belépünk az ajtón, és a kissé válltöméses komornyik mogorván lelép, máris megkapjuk az irányítást... és itt kezdőnek a bajok.

mystery_of_themummy_03.jpg

Mr. Holmes, nincs önnek egy kis de'ja vu-je? Én ezzel a  játékkal már játszottam! Csak úgy hívták, hogy The Mystery of the Nautilus. De komolyan! Minél tovább jutottam a játékban, annál inkább hatalmába kerített ez az érzés. És ez nem csupán abban nyilvánul meg, hogy az irányítás ugyanúgy első személyben történik, és 360 fokban forgatható a kép. Vagy hogy ugyanolyan elmosódottak a textúrák, és ugyanúgy pasztellszínekben úszik a játék. Napokig tartó, sherlocki nyomozással sikerült rájönnöm, hogy mi áll a hasonlóság mögött. Egészen pontosan a Nautilust is a Frogwares készítette, csak mivel azt a Cryo felkérésére csinálták, felvették a T-Bot Interactive nevet. Furcsa is volt, hogy az a banda egy játék után feloszlott, mert azért ez viszonylag ritka ebben a szakmában. Ráadásul a Frogwares is készített további két Verne játékot ezúttal már a saját nevükön, úgy látszik a Cryo bedöglésével szabadon dönthettek a folytatásról. Szóval ahogy Holmes is fogalmaz néha, véletlenek márpedig nincsenek... Vagyis ez ugyanaz a - szar! - motor.

Ha ennyi hasonlóság nem lenne elég, a játék szintén öt fejezetre oszlik, és ugyanúgy található benne egy csomó időre történő idegesítő puzzle, még az inventory is ugyanott helyezkedik el, a bal alsó sarokban! Ami pedig betette az ajtót, hogy a játék ugyanolyan hosszú, és ugyanúgy található benne egy robbanás a harmadik fejezet közepén, ami után ugyanúgy végigmehetünk minden addigi szobán, de természetesen már a leamortizált állapotoknak megfelelően. Ilyen fokú pofátlansággal, igénytelenséggel - a megfelelő aláhúzandó - az életben nem találkoztam még! Két totál különböző univerzum ugyanolyan szintű moslék munkával tálalva. Ugyanabban az évben jelent meg - három hónap különbséggel -, basszus még a címük is ugyanaz!!!

Oké, ne legyek teljesen igazságtalan, a Mystery of the Mummy legalább két fokkal jobb és nem csak azért, mert ebben az ismert detektívet irányíthatjuk. Először is, bár ugyanolyan idegesítővé válik szinte az első feladványtól kezdve, az irányítás legalább nem olyan kezelhetetlen, nem kezdünk pörögni, az egér nagyon jól lett belőve. Ez különösen azért fontos, mert a beállításoknál csak azt dönthetjük el akarunk-e feliratot - a videobejátszások kivételével -, és akkor a játékban olvashatjuk, amikor Holmes kommentál valamit. Ezt leszámítva se a hangokat, se a felbontást, SEMMIT nem állíthatunk be.

mystery_of_themummy_02.png

Aztán. Az időre történő feladványok sem annyira idegölőek, mert többnyire mindenre bőségesen lesz időnk - kérdés, hogy akkor meg minek tették őket időfüggővé? Ekkor a jobb felső sarokban kapunk egy kék mércét, amiből hol gyorsabban, hol lassabban fogy a szmötyi. Pl. Holmes belép egy szobába, ahol füst gomolyog és kapunk félpercünk hogy bóklásszunk, aztán szépen, boldogan megfulladunk. Ugyanakkor sok helyen szintén időmércés feladványokat kapunk, de semmivel nem jelzik, egyszer csak kezdhetjük újra. A játékban el is halálozhatunk meglehetősen sokszor, úgyhogy nem árt mentegetni. Bőszen használjuk ki a kemény hat mentési lehetőséget.

Bár vagyok olyan aljas, hogy a videókból illesztek be képeket, soha senkivel nem fogunk találkozni kalandunk során. Illetve nagyon ritkán, de akkor is csak hogy haladjon a történet. De ez nem gond, Holmes orrhangú kommentálásai még jópofák is. "It' locked! It's locked! It's Locked! IT'S LOCKED!" Jó van értem, fogd már be!!! Az elhagyatott ház szobái viszonylag érdekesek is, legalábbis amíg nem játszották el itt is, hogy most akkor újra haladjunk át rajtuk, csak kerülgessünk törmelékeket. A szabadság korlátozása már korántsem ilyen jópofa, mert a legtöbb feladvány természetesen itt is abban merül ki, hogyan nyissuk ki vajon A, B, C, D, Zs ajtókat? Az pedig, hogy Holmes nem képes felmenni a lépcsőn, mert - ó minő borzalom!!! - egy szörnyűséges kötélkordonnal lezárták a feljárót egész egyszerűen röhejes.

Miért nem lehetett ezt a házat szépen bejárni és okosabb puzzléket beapplikálni? Na jó mindegy, a feladványok közt fogunk találni nagyon jókat is, személyes kedvencem - amitől mindenki agyfaszt kapott, ahogy olvasom - a japán képrejtvény, a nonogram megfejtése volt. Hozzáteszem, nem először találkoztam vele, ahogy a hogyan mérjünk ki három, meg öt gallonos palackból négy gallonnyi vizet és társai is előbukkannak. De lesznek kimondottan idegesítőek is, pl. a mozgó szoba. Az mekkora egy baromság, a hajamat téptem, meg ahogy néztem YouTubeon a Let's playes gyerekeket ők is. Vagy rögvest az elején a totál random egyiptomi számok, amiket nem elég beirkálni, nem jelzi semmivel a játék ha jó nyomon járunk. Ha meg kilépünk belőle kezdhetjük újra. De a kegyelemdöfést a pajzsos rejtvény vitte be, ahol a füstös szobában be kell írnunk egy titkos írással dekódolt szöveget.

mystery-of-mummy.jpg

A játékban tetszett, hogy nagyon sok nyomot megtalálhatunk, felszedhetünk, és olvashatunk, ezáltal kapunk egy háttértörténetet, pl. elolvashatjuk Elizabeth teljes levelét, amit a bevezető videóban valamiért megkurtítottak. A levelek, könyvek mellett bármikor újraolvashatjuk Holmes összes megszólalását - nem mintha ez bármit is segítene. Valamint nagyon sok videóbejátszást is kapunk majd, és egy idő után Holmes is kételkedni kezd, vajon a házban tényleg kísért-e egy Múmia? Csodálom hogy nem tettek bele menekülős részeket, időre természetesen. A videók fokozzák a hangulatfaktort, pl. Holmes nyugodtan pipázik, gondolkodik egy megoldáson, de ez a múmiás szál, őszintén szólva talány számomra.

Holmes filmekben találkoztam már vele, de Doyle egyetlen múmiás történetet sem írt, szóval nem tudom honnét e vágyódás az ősi Egyiptom után? Ennyi erővel a történet hőse lehetne Indiana Jones, vagy éppen Hasfelmetsző Jack is. Tekintve, hogy az utolsó - mindent összegző - videóig Watson doktor sem szerepel, ami nem szép dolog, feldobta volna a játékmenetet ha mellettünk van, és kérdezgethetjük. Hovatovább ez az utolsó videó hat teljes percig tart, - felirat nélkül!!!! - párszor meg kell majd hallgatnunk ha tökéletesen tudni akarjuk, Orrhangú Holmes mégis hogy jött rá a nagy titokra.

A kezelőfelület a legnagyobb probléma. Az inverntory mint írtam a bal alsó sarokban kapott helyet, a táska ikonban gyűjtögetjük a tárgyakat melyeket - vigyázat! - néha egymással is lehet kombinálni. A naplót megnyitva pedig a menübe jutunk. A játékmezőben legtöbbször Holmes pipát tartó keze jelenik meg kurzor gyanánt, ez jelenti azt, hogy ott nincs mit csinálni. Egy kéz mutatja merre mehetünk, vagy ha fel tudunk venni valamit. A nagyító ha valamit megvizsgálhatunk, és egy csavarhúzó, ha akciózhatunk. Na most a játék van olyan szemét, hogy néha a nagyítón is akciózhatunk, de csak ha már felvettük a megfelelő tárgyat. Ezeket pedig különösen aljas módon dugták el. Sokszor ott hevernek a lábunk előtt, de ugyanúgy nem vesszük észre mint a Nautilusban az anyacsavart. Egész egyszerűen túl sok a szoba és túl aprók a tárgyak.

mystery_of_themummy_01.jpg

Egyik helyen pl. azért nem tudtam tovább jutni, mert átvizsgáltam mindent a-tól cettig, erre Holmes lenéz a földre: "Nocsak egy hajcsat, ez eddig nem volt itt, hogy kerül ide?" Hát az anyádat bazdmeg úgy!!!! Egy kurva hajcsat, ami fekszik a szőnyegen, a törmelékek között, amit egyszer már átvizsgáltál!!! Mert a játékban állítólag mások is járkálnak a házban, csak többnyire semmit nem veszünk észre belőlük. A Frogwares új értelmet adott ezáltal a tű a szénakazalban mondásnak. Csak itt hajcsatot rejtettek el a kastélyban. És bár ez az egyetlen Holmes játék, ahol egyetlen helyszínen kalandozunk elejétől a végéig, ettől a pixelvadászattól meg lehet őrülni. Ez és a 3D-s forgatás nagyon nem illik össze. Ehhez képest a régi Monkey Island pixelvadászatai mókát és kacagást jelentettek.

Egy másik helyen le kellett hajolni az asztal alá, oda amit szinte lehetetlen észrevenni. Már három órája járkáltam fel és alá, mégis mit kéne csinálni, amikor véletlenül rábukkantam. Mi az apátok faszáért tesztek be egy ilyen featuret egy olyan játékban, ahol eddig EGYSZER SEM kellett ezt használni, és már térdig jártam a harmadik fejezetben? És bizony ezek a frusztráló epizódok nagyon lefelé húzzák a mérleg nyelvét. Nem magamat mosom, tudom, hogy béna vagyok, így öt-hatszáz kalandjáték után is. De valahogy meg lehet találni a finom egyensúlyt a játékos direkt szopatása helyett, és akkor a termék beteljesíti végső célját, és szórakozás lesz, nem ilyen kínszenvedés. Anélkül, hogy túlságosan könnyű lenne.

A szinkronhangok megfelelőek bár technikailag már kicsit elavult ez a recsegős hangzás, de régi játék, és nyilván nem volt pénzük akkoriban még jobb technikai körülményekre. Azon se lepődnék meg, ha Holmes hangját az egyik fejlesztő adta volna, de egyáltalán nem rosszul hangsúlyoz, ahogy senki a játékban, de azért örülök, hogy a második részre kapott egy sokkal szofisztikáltabb hangzást. Bár Elizabeth sipítozós fejhangjához képest ez a mostani is egész elviselhető.

mystery-mummy_0.jpg

Mindehhez hozzájön, hogy a játék ugyanazzal a három dallammal operál, amit ötpercenként loopoltat. Kellemes kis aláfestő zene, de azért öt órán keresztül unalmassá válik. Valamint, hogy néhol felvehetünk olyan tárgyakat is amiket nem is kell használnunk egyszer sem. A szobák lehetnének változatosak, de mivel egy egyiptológussal van dolgunk, aki múzeummá rendezte a kastélyt, így lényegében alig különböznek egymástól. Szarkofág, abban meg két szarkofág, amott három, itt néhány aranymaszk, és egy újabb szarkofág. Felüdülés néha belefutni egy könyvtárba, vagy egy pincébe.

A tárgyhasználat néhol meglehetősen illogikus. Pl. felveszünk egy baltát. De arra nem használhatjuk, hogy az ajtót szétforgácsoljuk vele, és irány a következő terem. Mert én bizony ezt tenném, ha az életem lenne a tét. Nem, az ajtókat csak kulcsokkal nyithatjuk ki. De legyen, Holmes nem az erőszak embere. Ugyanakkor a mennyezeti ventilátort miért csak egy meghatározott bottal kapcsolhatjuk be? Amikor előtte pár perccel már felvettünk egyet? Vagy miért jobb törött üveggel függönyt vágni mint a nálunk lévő áldozati tőrrel? Nem értem én ezt. Miért nem lehet feldobni egy játékot olykor úgy, hogy logikával kerüljenek be a rejtvények. Mint említettem, nagyon tetszett a képkirakó... de miért is kellene kiraknunk Holmes képmását, egy olyan ember házában aki nem ismerte őt soha? Ennek mégis mi értelme?

Mindezek tükrében totál elképedve állok a Frogwares teljesítménye előtt, főleg, hogy ezután elkészíthettek egy újabb Holmes játékot, - nagyon jóban lehetnek a Doyle leszármazottakkal, mert rajtuk kívül SENKI nem készíthet Holmes adaptációt. Az is talány, hogy az eltelt 12 évben eljutottak a dicsőségig, miközben náluk sokkal tehetségesebb stúdiók, Westwood, Ensemble, Big Huge Games, és sorolhatnám mind becsődöltek. Egyelőre ott tartok, hogy adok egy esélyt az Awakenednek, mivel kihoztak belőle egy remastered verziót és az ilyesmik mindig felkeltik a figyelmem. De ha az se lesz jobb mint az első kettő, akkor én befejeztem a Holmes játékok kutatását, mert nem szeretek ötpercenként walkthrough után loholni. Pláne egy olyan játéknál, amivel összesen két ember játszott rajtam kívül a világon. Az már nálam azt jelenti, hogy totál elvesztettem az érdeklődésem, csak nincs kedvem órákat pöcsölni egy adott helyen. Szóval óva intek mindenkit a játék kipróbálásától, kivéve ha olyan elmebetegek vagytok mint jelen sorok írója.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocil · www.magyaranimaciok.blog.hu 2014.08.20. 11:08:31

Én rége kipróbáltam ezt! Nem sokáig jutottam! Csak is azért vettem rá magam mert SHERLOCK HOLMES volt a neve. Nem olyan rossz a de a többi játék sokkal jobb. Ja meg az egyiptomi téma is érdekelt! :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.08.20. 12:51:55

@Rocil: hehehe, a legnagyobb poén, hogy az Awakenedbe tettek harmadik személyes nézetet, és lehet váltogatni, de egyértelműen könnyebben lehet irányítani első személyből
süti beállítások módosítása