Már 12 éve nem láttam ezt a filmet, azt megelőzően viszont rengetegszer újranéztem. Akkor ez volt az egyik legnagyobb kedvencem. A 10-es film. A legjobb háborús film. Aztán történt egy s más, kialakult az ízlésem, a szemléletmódom, a világlátásom, meg ilyen apróságok. Nem véletlenül hanyagoltam oly sok hosszú ideig, pedig megvan DVD-n már vagy 8 éve. De hát aminek meg kell történnie, az bizony előbb-utóbb meg is történik. A Puskin Mozi újra műsorára tűzte Spielberg műfaj(újra)teremtő alkotását, ennél jobb alkalom pedig nem nagyon kínálkozhat Ryan közlegény újra felfedezésére. Más kérdés, hogy a képminőség kritikán aluli volt: életlen és szemcsés, sőt még a hanghatásokat is baromira letompították. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a másnapi Álom luxuskivitelben ugyanott gyönyörű szép volt, pedig az már több, mint ötvenéves film. Na de vissza a Ryanre!

Ritkán látni olyan mozit, ami egyszerre lenne ennyire jó és ennyire rossz. Szentimentális okokból kezdjük a negatívumokkal, hátha pozitívabb végkicsengést tudok így összehozni.

Szépiaszínekben láthatjuk a bölcs, öreg, rendíthetetlen, ámde emberséges tábornokot, aki az anyuka elképzelhetetlen fájdalmára való tekintettel elhatározza, hogy a „a fiú él, és mi ki fogjuk hozni onnan.” Mindeközben az amúgy isteni John Williams giccshegedűszója majdhogynem kiakad. A döntést Lincoln levelével kell megerősíteni, mert nála amerikaibb, jóságosabb, hatalmasabb példakép nincs, amit ő mond, az még az anyagyilkos pedofilokat is igazolná, nemhogy egy ilyen nemes ügyet (tán nem véletlen, hogy Spielberg később pont róla készített egy nagyon rossz filmet). Milyen jó, hogy a világ, de legfőképpen Amerika hadseregei ilyen vajszívű, tisztánlátó férfiakkal vannak feltöltve. Ha történt valaha ilyen akció a valóságban, mindezt sikerült Spielbergnek az elképzelhető leggiccsesebb módon ábrázolnia, ami tökéletesen ellentétes azzal a háborúellenes, tömény remekművel, amit a film első fél órája jelent. De erről majd később.

Tom Hanks. A rejtélyes százados, akinek talán anyja sem volt, mert elhunyt katonák testrészeiből rakták össze. Hát hogyne. Ennél tökéletesebb szereposztási tévedést elképzelni is nehéz lenne. Tom Hanks nem egy rossz színész, de bőven megvannak a maga korlátai, és ezzel a szereppel messze földön maga mögött hagyta mindet. Ha a filmed főszereplője alkatilag totál hiteltelen, ott nagy gebasz van. És itt az a helyzet, hogy ránézek Tomra, de nem tudom neki elhinni a háborús múltat, a fájó sebeket, a kezdő Parkinsont, a jóságos századost, mert ő egyszerűen nem az a kemény harcedzett figura, akinek be akarják állítani. Jim Carrey-ről inkább el tudnám hinni ugyanezt, de talán még Steve Carelltől is.

Ryan közlegény. Matt Damon, a hülyegyerek. De most komolyan, ha ez tényleg egy háborúellenes mozi akart volna lenni, és nem propagandafilm, akkor eleve meg se kellett volna találniuk Ryant, hanem értelmetlenül elpusztulniuk, miközben anyuci szeretett pici fiának a közelébe se kerülnek. No de nem. Itt megtalálják Ryant. Hőseink két embert elveszítettek már a mentőakció során, de Ryan kijelenti, hogy ő biz’ nem hajlandó hazamenni, nem hagyja cserben szeretett bajtársait. Ez önmagában vicces, a film első fél órájának állítása szerint a háború poklában semmit sem ér a bajtársiasság, a hősiesség, meg úgy egyáltalán bármilyen eszme. Ryan pedig ekkorra már nem egy, az amcsi propagandagépezet által agymosott parasztgyerek, hanem egy harcedzett katona, aki látott már csatát, halált, poklot. Na de, ha ezt még el is fogadjuk, az már mindenképpen megmosolyogtató, hogy a mentőalakulat tagjai nem kenik el a száját, és viszik magukkal, hanem tiszteletben tartják az egyén döntési szabadságát, mert az többet ér, mint két jó ember élete. Sőt! Az alakulat tagjai egy emberként Ryan által váltják meg a saját lelküket, hisz ebben a mocskos háborúban ez az egyetlen jó dolog, amit tehetnek. Ott maradnak harcolni, meghalni. És ezt a képünkbe is mondják a biztonság kedvéért. Az már megint egy másik kérdés, hogy ha olyan fontos annak a kurva hídnak az elpusztítása, akkor miért nem robbantják fel egyszerűen, és mennek vissza a saját egységeikhez, ahol akár később még hasznukat is vehetnék?

Aztán a film végi siránkozás, „ugye jó ember voltam?”. Szegény öregasszony, mintha tudná, miről van szó. Teljesen mindegy egyébként öreg, hogy jó ember voltál-e, vagy sem, hülyegyerek módjára hősködni akartál, emiatt pedig sokak halálát okoztad. És ezt soha, sehogy nem tudod lemosni magadról, pláne nem leszel hős emiatt. A film mégis a fátyolos amerikai zászló képével zárul, ahogyan azzal is nyitott. Mert ennél patriótábbak, meghatottabbak már nem lehetünk. A jóízlés meg valahol a szomszédban figyel.

No de ahhoz képest, hogy az amcsi zászlóval nyitunk és zárunk, meglepően ütős mozival van dolgunk, úgyhogy nézzük akkor a másik oldalt! Mi olyan nagyon jó a Ryan közlegény megmentésében?

A partraszállás of course. Mi más? Ilyet se azelőtt, se azóta nem készítettek, ezt az intenzitást legfeljebb csak utánozni próbálták azóta. A háború VALÓSÁGÁVAL azelőtt sosem szembesítettek így minket. Mert itt mindegy, hogy ki vagy; jó ember, rossz ember, hős vagy gyáva, az ellenség ugyanúgy lekaszál a picsába. Az egyik pillanatban rohadt szemét mázlistának érezheted magad, mert lepattan a fejedről a golyó, két másodperccel később az agyad már a homok érdes fövenyére loccsan. Megpróbálod megmenteni az egyik emberedet, de véletlenül ráhúzod egy aknára, úgyhogy a fél teste leszakad. Gondolkodás nélkül a halálba kell küldened tíz emberedet, hogy a többi túlélhesse. A felszerelésed, ami megvédene, lehúz a víz alá, így megfulladsz. A beled kifolyik a parton, miközben anyádért sírsz, és senki sem segít. Ha szerencsés vagy, akkor csak a leszakadt karodat kell keresgélned a mocsokban, hátha még hasznát veszed valaha. Orvosként mindenáron életben akarod tartani a sebesültet, és mire nagy nehezen sikerül, egy üvöltő géppisztolysorozat cafatokra tépi. Mindez kézikamerával, a régi háborús híradófelvételek stílusában, hogy tényleg úgy érezd, mintha a csata közepén lennél. Soha azelőtt nem találkozhattunk hasonló hitelességgel, hasonlóan húsbavágó brutalitással. Az azóta készült háborús mozik mind Ryan közlegény köpönyege alól bújtak elő. Spielberg újra kitalált egy régi, akkoriban tetszhalott műfajt, és olyan magasságokba emelte, hogy azóta sem lehet megkerülni.

Szerencsére a Ryan közlegény későbbi akciójeleneteire sem lehet panasz. A mesterlövészes támadás a csepegő esőben, a félig lerombolt francia falucskában egyszerre feszült és rendkívül hangulatos, a jelenet vége pedig az ötletes erőszakábrázolás egyik leggyönyörűbb példája. A film végi nagy csata a hídért, legyen bármilyen ciki az odáig vezető út, mégis lehengerlően nagyszabású, változatos, kemény, hiteles, komplex, drámai és látványos. A Ryan közlegényen ilyen szempontból egyáltalán nem fogott az idő vasfoga.

Olyan megismételhetetlenül erős pillanatok sorjáznak a filmben, amelyek belevésődtek az agyamba. Mikor leomlik egy fal a francia falucskában (hello, Paul Giamatti, hát te is itt vagy?), és mögötte ott van egy rakás felfegyverzett német. Mind a két oldal egyből összeszarja magát, vadul üvöltözni kezdenek, de valójában csak arról szól a dolog, hogy ki fog előbb lőni. Váratlan, megrázó, feszült, egyedi. Vagy ott van az, amikor Mellish közlegény szívébe szépen lassan beleszúrja a szuronyt az egyik német, közben pedig csitítgatja a haldoklót, hasonlóan, ahogy egy szeretőt szokás. Mellish pedig arra kéri, hogy inkább hagyják az egészet. Csak úgy csöpög az életszerűség, a gyilkosság elborzasztó intimitása a vászonról. Legalább ennyire emberi, ahogy Upham sokkot kap a csata hevében, és több száz lőszerrel a nyakában, töltött fegyverrel a kezében sem mer segíteni a bajtársának. De amikor már győznek, gondolkodás nélkül kivégzi az egyik németet. A sunyi, gyáva patkány. Kérdés, hogy te meg én, vajon nem ugyanezt tennénk?

De akadnak kiváló jelenetek, amelyeknek semmi közük az akcióhoz. Ilyen, amikor az elhagyatott templomban megpihen a mentőalakulat. Miller százados az elvesztett emberekről beszél, próbálja megnyugtatni a lelkiismeretét. A felcser, Wade (Giovanni Ribisi, a Jóbarátokból Phoebe öccse) pedig az édesanyjáról mesél. Hogy hiába próbált fennmaradni azért, hogy beszélhessen vele, mindig elaludt. Ha véletlen ébren maradt, akkor pedig alvást tettetett. Nem tudja, hogy miért. Ez annyira esendő, annyira emberi, annyira igazi pillanata a filmnek, amilyet csak nagyon ritkán láthatunk. A párjelenet Ryan közlegény falusi nosztalgiájával már nem ennyire jó, de ezek a dolgok már csak ilyenek. Mi másról pofáznának egymásnak a katonák egy idegen országban, messze az otthontól, a háború pöcegödrében, ha nem a régi szép időkről? Wade halála még egy igen durva epizód, ami azóta már közhely lett (Az elit alakulat című sorozat majd’ minden részben van egy ilyen jelenet, ahol a sebesült bajtársat ápolják a többiek). A későbbi utánzatok csak azt az egy dolgot felejtették el, hogy mi adta ebben a szituációban a dolog pikantériáját. Hát az, hogy pont a felcser az, aki életveszélyesen megsérül.

Azért ejtsünk pár szót a filmes részről is. Janusz Kaminski egy operatőristen. Ennél nem kevesebb. A partraszállás lehengerlő hatása jórészt neki köszönhető. Olyan tökéletes, realista igényű, mégis a maga módján esztétizált világot teremtett, amelyért abszolút megérdemelten járt neki az Oscar-díj. Emlékeztek arra a gyönyörű képsorra, amikor a katonák éjszaka menetelnek, de ezt csak azért tudjuk, mert a villám megvilágítja őket? A levélre szépen lassan csöpögő esőre? Mindezt ráadásul egy szemcsés, karcos, hideg világban, amilyen a második világháború nyugati frontja vagy a korabeli júniusi Franciaország lehetett.

Az viszont Spielberg és a forgatókönyvíró érdeme, hogy a film tempója mennyire rendben van. Hiába láttam már sokszor, hiába majdnem háromórás a játékidő, mégis leköt az első perctől az utolsóig. Bár lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy minden egyedülállóan csodálatos jelenetre jut majdnem egy olyan giccsparádé, amely kis híján tönkreteszi az egészet. Így a végső kérdés csak az, hogy a Ryan közlegény megmentése vajon egy kiváló film, hatalmas hibákkal, vagy egy rossz film, hihetetlenül jó jelenetekkel? Hajlok egyébként az előbbi felé, Spielberg alkotása a legjobb filmek legrosszabbika.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!