Nem, N. Forgács Gábor se rendezzen több filmet. Négy évet várt arra, hogy elhozza nekünk ezt a csodát, az Álom.net után, ami ehhez képest egy szuperprodukció. A kettő között lezavarta a katasztrofális Diplomatavadászatot – emlékszik még valaki erre? –, amely egy sorozat volt, állítólag a tévé is adta, de hát mit várjunk tőle, ha rendezés előtt olyan filmekben segédkezett operatőrként mint a Pizzás vagy a Szőke Kóla? Meg is lett az eredménye, összesen négyszer került moziba: 2013-ban kétszer levetítették Moszkvában – lehet, az érdekesebb, ezt hogyan tudták elintézni, mint maga a film –, majd a 2014-es Filmhéten, meg most a 2016-oson is bemutatták. A köztes időkben, gondolom, valamely szőnyeg alatt tartózkodtak a film kópiái, és azt nagyon jól is teszik.  

Van szerencsém a film forgatókönyvíróját, Fonyódi Tibort ismerni, és habitusából, meg abból a tényből kiindulva, hogy ő azért letett már az asztalra egy-két igencsak sikeres regényt, arra jutottam, hogy fegyverrel kényszerítették a közreműködésre. Vagy már megint a gyártás során lopták szét a pénzt, vagy nem tudott többet kihozni Magyari Mónika novellájából – mondjuk novellából filmet, már eleve rossz ötlet. Öt perc után már megy az öncélú bazdmegolás – magyar film indikátor a módszerváltás után – felnőtt- és gyerekszájból egyaránt, nincs kivétel. De ahogy azt Béres elvtárs mondaná, ez így ebben a formában nem teljesen igaz.

Történet szinte nincs is, valahol Kiskunborzasztó és Markotabödöge között vagyunk Meseországban, ahol mindenki csóró, alulművelt és alkoholista, a gyerekek pedig önmagukat nevelik. Az apák eltűntek, vagy egész nap vedelnek, az anyák meg az elé térdelnek le, aki hoz nekik még egy csomag staubot, vagy egy kis gondűző lőrét. Egy kocsma van, az egész helynek a kocsmáros az ura, meg egy hegedűkészítő mester, aki nem is értem, hogy képes ezen a lepratelepen éldegélni.

A film nagy részéből ordít az Üvegtigrisből rogyásig ismert kilátástalanság, hogy akármit csinálsz, akárhogy küszködsz, neked jobb soha nem lesz. Olyan nincs, nem volt, és nem is lesz. Nyilván ezért lett az egyik főszereplő Rudolf Péter, aki most póthajjal és egy hülye kalappal nyomja végig az egész filmet, és lényegében ugyanazt a Kakszi Lajos-figurát adja, csak rosszfiúsabban. Annyi lenne a dolga, hogy összetákol két kaput egy mezőn, de mivel egy link pöcs, inkább beakaszt Kéri Kittynek, aki egy igazi hot Milf, és sajnos bármennyire is erőltetik, nem tudom elhinni róla, hogy alkoholista – max. két napja. Ebben a közegben neveli saját magát Márk, azaz Sipek Nicolas, a meglehetősen idegesítő gyerekszereplő.

És hát lényegében ennyi a film. Valami mindig történik a vásznon, általában ordibálnak egymással, amolyan Roncsfilmet idézően, meg arról beszélnek mennyire szegények, dugnak, verekednek, bazdmegolnak, és aztán kezdik elölről. Iszonyat hosszú és dagályos film, aminek a lényegét akár harminc percben is el lehetett volna mondani, de volt itt pénz, bár az elmondások szerint meglehetősen nehezen kaparták össze, mert a film épp a nagy váltás idején készült, és kis híján elkaszálták. A film egyetlen pozitív szereplője Galkó Balázs a hegedűkészítő mester szerepében. Mert hol másutt készítene valaki Stradivarikat megszégyenítő, művészi értéket hordozó hangszereket, mint ennek a pöcegödörnek a legalján? De ő legalább próbálja Márkot tanítani, kevés sikerrel.

Márk azonban – a film igazi főhőse – már totálisan letért arról az útról, ahol egy vele egykorú gyereknek lenni kéne, és bizony, a tragédia, ami felé ezek az emberek tartanak, elkerülhetetlen. Bár hozzáteszem, meglehetősen érdektelen, és kis változtatásokkal akár még happy endre is számíthattunk volna, ami ennyi nyomor, meg pesszimizmus után kifejezetten üdítően hatna. De akkor nem tudná a film felhívni a figyelmet, hogy bizony nagyon sok Márkhoz hasonlatos gyerek szaladgál a világban, hogy a végén elvaduljon, és nevelőintézetben, börtönben vagy épp hullaházban kössön ki. Bár igaz, akkor nem ártott volna valami olyan filmet forgatni, amit három év alatt négy alkalomnál többször játszanak a filmszínházak, és ez esetben az üzenet talán több emberhez jut el – bár az a réteg, amelyről szól, és akiknek figyelni kéne erre, nem is nagyon jár moziba, úgyhogy végeredményben tökmindegy.

Azt viszont a pofátlanság netovábbjának tartottam, hogy a stáb – miután nincs pénz – képes volt egyetlen jelenet miatt kiutazni Floridába, merthogy az majd milyen megható lesz, álomjelenet, mittudoménmi. Mi az Horvátországban már nincs is tengerpart, meg a CGI se úgy működik, ahogy kell? És hogy miért Pillangók a cím? Remélem, valamelyik alkotó azért tudja...

Amennyiben tetszett a kritika akkor azért, amennyiben pedig nem, akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!