Folytatom az idei Filmhét kisjátékfilmjeit bemutató válogatásomat. Ezúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak kisfilmjeit nézzük meg, mennyiben voltak mások, mint a legutóbbi adag. Annyit elöljáróban azért közölnék, hogy véleményem szerint ez az iskola valahogy sokkal érettebb filmeket produkált. Érezni a törődést és a profizmust a filmeken, nem egynek még plakátot is készítettek, ami kisfilm esetén még akár indokolatlannak is tűnhet. Tőlük tetszett a legtöbb alkotás, és a művek valahogy nem szenvedtek azokban a gyerekbetegségekben, mint a többi helyről érkezettek. Hogy mást ne mondjak, erről az egyetemről került ki az idei nyertes, a Betonzaj is.

Betonzaj

Kezdjük is rögvest a nyertes filmmel! Megértem, miért győzött, de én nem feltétlenül ennek adtam volna a díjat. Kovács István harmincperces filmje nagyon sokat merített Clint Eastwood Millió dolláros bébijéből, értem ez alatt, hogy ott egy bokszoló lány készül élete legfontosabb versenyére, míg itt egy kick-boxoló, és, hogy a főszereplő Sztarenki Dóra eszméletlenül emlékeztetett Hillary Swankre, sőt még a film kimenetele is hasonló. Ez a film egyike volt a soknak, amelyik a terhesség-abortusz témájával is foglalkozott – ezek közül kettő is bekerült a legjobb öt közé! –, aminek kapcsán felvetődött bennem, hogy még mindig itt tartunk. Ez komolyan ekkora kérdés a 21. században? Egyébként a film szó se róla, profin kivitelezett minden téren, az az én hibám, hogy csöppet unalmasnak találtam, és Sztarenki arcán nagyon idegesített a rengeteg anyajegy, noha a filmben szinte alig szólal meg. Az edzőt alakító Mátray László pedig ha eddig nem szinkronizált, azonnal menjen, mert kurva jó hanggal áldotta meg az isten.  

Fehér farkas

Végtelenül unalmas, 19 perces film Szilágyi Fannitól, amiben összesen két dolgot tartottam elismerésre méltónak. Az egyik a nagyon szép fényképezés, a másik pedig Farkas Franciska lehengerlő alakítása. Akartam írni, hogy a fiatal tehetség előtt bizonyára nagy jövő előtt áll, de kis utánajárást követően rájöttem, hogy elkéstem vele, mert Farkas már befutott, sőt azóta túl van első nagyjátékfilmjén, a Viktórián is. Ugyanakkor ez a kisfilm már megint ugyanabba a hibába esik, mint megannyi társa: nem egy történetet akar elmesélni, hanem teletömik mindenféle szimbolikával, meg metaforával, aztán a néző hülyüljön bele az egzisztencialista wtf-be. Ez sokszor annyira mellé ment, hogy komoly gondot okozhatott a sajtókönyv elkészítésekor azoknak, akik a filmek ajánlóit írták, mert pl. ez sem egészen arról szólt, amit írtak róla.

Határ

Számomra EZ a kisfilm nyert a 2. Filmhéten, mert egész egyszerűen jó, működik, és 24 percben egy érdekes és izgalmas, sőt humoros történetet mesél el, ami végig leköti a nézőt. Nem lehet tudni, merre járunk, mikor vagyunk térben és időben, de mindezt Szabó Mátyás nagyon ötletesen építette fel, és végre egy film, ahol a forgatókönyvet is csak dicsérni tudom, bár gondolom a legtöbbeknek meg azért volt kevés, mert csak szórakoztatni akart. és mint tudjuk, a humor az olyan megvetendő... Számomra azonban Szöllősi Barnabás irományában megvolt az a Rejtős báj, ami miatt üdítő színfoltként üdvözöltem a sok nagyot mondani akaró alkotás között. A színészek elképesztően jól játszanak, a főszereplő Patkós Márton valami hihetetlenül szimpatikus simlis vándor szabólegényként, Csuja Imre vendégszereplése minden megnyilvánulásában vicces. És ami a legjobb, ebben a kisfilmben is kapunk egy kellően kielégítő adagot a gyönyörűséges Farkas Franciskából. Úgyhogy csak így tovább, ez egy csillagos ötös alkotás! Aki tudja vadássza le, és nézze meg.

Kikötő

És miután megnézel egy Határt, kapsz egy ilyet! Elnézést, kedves Nagy Zoltán rendező úr, de mi akart ez lenni? A film Jászberényi Sándor novellája alapján készült, de akkor is, öt perc? Elfelejtettek bele csattanót tenni. Merthogy az ilyen esetben nem árt. Afféle tarantinós utánérzés lehet, mert két gyilkos beszélget egy csónakban baromságokról, és totál kontextusba nem illő dolgokról, miközben eltüntetik legújabb áldozatuk tetemét. És azért öt percben unalmasnak lenni, hát azért már valóban meg kell dolgozni...

Mindig csak

Legutóbb már kitértem arra, hogy a kisfilmeknek van az a szubzsánere, amikor megkérnek egy ismert színészt, hogy ugyan, jöjjön már el, és játsszon el egy szerepet, a színész pedig jön, mert úgyis ráér, mert tetszik neki az ötlet, vagy mert úgy van vele, miért ne segítené a fiatalokat. Csuja például erre nagyon jó példa a Határnál. Itt azonban Bodrogi Gyula egyértelműen rossz választás volt. Unottan és fáradtan játszik, én tuti rászóltam volna néhány felvételnél, hogy akkor most ezt újravesszük, vagy tessék szépen hazamenni. Bár egy megkeseredett öregembert – saját magát? – alakít, de egy pillanatig nem tudom neki elhinni, mert nem tette bele a megfelelő energiát. Bodrogival találkoztam már különböző beszélgetéseken, ott is ugyanezt csinálja, válaszolgat, de ahogy vége, már megy is a dolgára. Szerintem nem nagyon akar ő már semmit, csak hagyják békén. Jelen esetben ez viszont probléma, mert összesen ketten játszanak a filmben, ergo neki kéne elvinni mindezt a hátán. Hartung Attila 22 perces filmje bűnbocsánatról és megváltásról akar szólni, ahol az ateista özvegyembert egy fiatal és még lelkes pap mindenáron el akar juttatni a megváltásig, és azt kell mondjam, ez utóbbi szerepében Kovács Krisztián le is mossa a nagy öreget. Ami a fent ecseteltek tükrében talán nem is olyan meglepő.

Mirha

Egy pillanat alatt bárkinek eszébe jut a filmről a Saul fa. Ne is akarjon senki meggyőzni arról, hogy ezt nem arról koppintották. Rudolf Olivér fogott egy lányt – gondolom, a testvérét –, Rudolf Szonját, meg egy kamerát, és ugyanazzal a technikával kezdte követni a pesti éjszakában, mint Erdélyi Mátyás Röhrig Gézát. Története kb. nulla az egésznek, és emiatt csak egy üres operatőri bravúrnak tűnne, de a filmből leginkább az látszik meg, mennyire nem könnyű ez a fajta nézet, mert folyamatosan elmosódik a kép, és nem azt látjuk, amit a rendező akart, hogy lássunk.

Sétagalopp

Újabb ígéretes kisfilm Freund Ádámtól, aminek leginkább az a baja, hogy 14 perc alatt sem tudja eldönteni mi is legyen. Abszurd filmecske, ahol a Besenyő család találkozik Godot-val, vagy inkább valami Örkény-féle groteszk, esetleg musical. Ha a filmecske nem akar több lenni, mint néhány ember indokolatlan várakozása egy vonatra, és aztán ott bontakozik ki a cselekmény, még jónak is ítélném, így azonban egy eltékozolt lehetőség, aminek már megint forgatókönyvírói hiányosságai vannak. Minek kellett Karit megtenni „főhős”-nek? Minek húzunk a végletekig, akarom mondani érdektelenségig, egyetlen poént? Ugyanakkor remélem, Freund fog még több filmet is rendezni, mert határozottan van hozzá érzéke, hogy úgy mondjam, átjött a humor. Hidd el, megértelek téged, csak kicsit összeszedettebben máskor.

Szabó úr

Ferenczik Áron 21 perces filmje szintén a groteszk irányt erősíti, és mint ilyen, nekem kéne rajongani érte legjobban. De! De ez a film nem megy semerre. Volt egy jó ötlet, amit aztán nem tudtak kellőképpen kifuttatni. Szabó úr ugyanis nem érez semmit. De a kezdő jelenetből csak annyi derül ki, hogy immúnis a fájdalomra, ergo egy hétköznapi szuperhős. A film ellenben azzal folytatódik, hogy Szabó úr egy idióta, aki SEMMIT nem érez. Például nem haragszik senkire, nem szeret senkit, ennek kapcsán pedig a szomszédai kizsákmányolják, elveszik a tárgyait, beköltöznek hozzá, sőt egy idő után még a gyerekét is elviszik csak úgy. A film ezután hipp-hopp véget ér, emiatt a Szabó úr egy igen csak nagy csalódás. Ferenczik a Van Valami furcsa és megmagyarázhatatlan színészéből avanzsált rendezővé, meglehet, nem ártott volna a kaptafánál maradni, vagy ide is egy jobb forgatókönyvet találni. A castingnál Harsay Gábort pedig első körben kiszórni, mert egy percig nem lehet neki elhinni azt, amiről a film szólni akar. De hát mit tudok én, az azóta lezajlott Friss Hús fesztiválon EZ lett a legjobb magyar kisfilm.

Szép alak

A Szép alak több szempontból is korrelál a legutóbb bemutatott Hajléktalan szerelmével. Kis Hajni 16 perces filmjében ugyanis egy meglehetősen csúnya és fiús külsejű takarítónő szeret bele az egyik vonzó diáklányba. A szerelem persze csak plátói lehet, és mikor kiderül, az ha nem is tragédiába, de megalázásba és kínos pillanatokba torkollik. Értem én a mögötte húzódó mondanivalót, hogy a mai informatizálódott életben nem lehet tudni, kivel is chatelünk, és egy látszólag érdekes kapcsolat a találkozásnál rögvest dugába dőlhet. De most komolyan, ennél jobb ötletetek nem volt?

Szokj hozzá!

Ennek a filmnek meg az a baja, hogy rövid. Hat percben nem lehet kifejteni egy történetet, amely ilyen sokat igyekszik markolni, mert a vége az lesz, amit láthatunk is. Kapunk egy nagynak szánt monológot a főhőstől, amit ötezer másik film ezelőtt már elmondott, és már jön is stáblista. Így Fehér Gáspár is beáll azon rendezők sorába, akiknek egy dolgot melegen ajánlok: legközelebb keressenek egy forgatókönyvírót, vagy pedig a rendezés mellett ne hanyagolják el a forgatókönyvírást se, ha már mindenképpen az a vágyuk, hogy saját filmjüket készítik el. Pogány Judit ellenben kiváló az utálatos könyvtárosnő szerepében.

Ennyit sikerült néznem az iskola filmjeiből. Természetesen innét is kimaradt több mint a fele: Badits Ákostól a Boglárka, Gyimesi Annától a Furáék, Benkó Tamástól az Ideál,  Dömötör Tamástól a Magyar Thriller, Barcsai Bálint  és Dudás Balázs két-két alkotása, 40 perc, A fogadás, és Te következel, Vidéki randevú, Mayer Bernadette-től a Tolvaj, Táborosi Andrástól a Váróterem, Szeiler Pétertől a Viadal, valamint egy-egy újabb kisfilm Nagy Zoltán, Szilágyi Fanni és Freund Ádám rendezésében: Átváltozás, Kamaszkor vége, Laci. Remélhetőleg egy másik alkalommal ezeket is be tudom pótolni.