Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

6. Mozinet filmnapok - Ifjúság (2015)

2016. október 27. - scal

Az Ifjúság tipikusan az a film, ami nagyon szép, nagyon megható, és mégis nagyon nehezen fogja megtalálni az utat a közönséghez. Miért? Egész egyszerűen azért, mert ismeretlen. Mert a filmet nem Steven Spielberg, hanem Paolo Sorrentino rendezte, mert Jane Fondáról ma már csak az hallott, aki középkorú, és mert a leghíresebb színésze Michael Caine, aki miatt szintén nem a fiatalok fognak beülni a moziba. Pedig az Ifjúság nekik is kellene, hogy szóljon, mert egy olyan állapotot mutat be, amelyet egyáltalán nem, vagy csak kevéssé értékelünk, amikor még megvan, az élet nagy részében pedig hiába futunk utána.

youth_1.jpg

Mindenesetre az Ifjúság azon fokú túlpontozása is meglepett, amit a legtöbb blogon láttam – így nálunk is Santino a HATODIK helyre tette év végi toplistájában –, és ezt bizony túlzásnak érzem. Mert az Ifjúság egy szép film, egy meglepően megrendítő film, de lényegében ennyi. Öregurak áztatják a pöcsüket egy svájci szállodában, és azon méláznak, hová lett az elmúlt ifjúság, tehetség, meg a pillanat, amikor még királyok voltak.

Szinte mindenki megőrül azért, hogy nyomot hagyjon maga után ezen a sárgolyón, és a társaság, amely itt összegyűlt, különösen illusztris. Van itt egykoron híres rendező, aki az utolsó nagy dobására készül halála előtt, önmagával meghasonlott színész, akit az gyötör, hogy nem tud kitörni egy gyerekkori szerepéből, kehes futballista, nem sztereotip szépségkirálynő, egymással ki tudja, mióta nem beszélő házaspár, és persze a főszereplő, az ünnepelt karmester, aki egykor eljátszotta az Egyszerű dalokat, de titokzatos okból már soha többé nem teszi.

Karmesterünket Caine alakítja, és leginkább az ő szemszögéből nézhetjük az eseményeket, ahogy sztoikus nyugalommal veszi tudomásul, hogy elment vele az élet, kiélte magát, elérte, amit el akart, és napról napra öregebb lesz. Nem érdekli semmi és senki, és már az se érdekli, hogy egyáltalán érdekli-e valami. Leginkább pedig az nem, hogy az angol királynő éppen csak térden állva nem könyörög neki, csak hadd üthesse végre lovaggá, amihez nem kell más, minthogy még egyszer utoljára vezényelje az Egyszerű dalokat. De karmesterünk ezt akarja legkevésbé, a háta közepére kívánja azokat a francos Egyszerű dalokat.

youth2-xlarge.jpg

Mi, művészek egy rohadt nagy keresztet cipelünk. Valójában soha nem tudjuk, mivel érünk el nagy sikereket. A közönség lehet, pont azt fogja méltatni, amit mi lefitymálunk, vagy nem tartjuk éppen repertoárunk kiemelkedő darabjának. Miközben azokat, amelyeket igazán fontosnak érzünk, beleadjuk szívünk, lelkünk, egyáltalán nem értékelnek. Ennél is rosszabb, ha egyszer régen valami nagyot alkot az ember, amit akkor még ő is szeret, aztán szépen lassan saját közönsége utáltatja meg vele, mert csak arra kíváncsi, újra és újra azt várják tőle. Ezért utálta meg hősét Sir Arthur Conan Doyle és Agatha Christie, de ismerős lehet John Cleese esete is, akinek annyira elege lett egyik legzseniálisabb szkeccséből – a hülye járások minisztériumából –, hogy mikor a közönsége egy talkshowban megint ezt kérte, elment egy paraván mögé, kis idő múlva visszajött, majd bejelentette, hogy addig járt hülyén, amíg ott tartózkodott.

Ez a Birdman-szindróma persze csak egyik aspektusa a filmben vázolt problémáknak. Vajon jól éltük-e életünket? Teljes életet éltünk-e, és vajon jók vagyunk-e abban, amihez úgy gondoltuk, leginkább tehetségünk van? Tényleg csak egy valakibe lehetünk szerelmesek? És itt most elsősorban a nagy választásra gondolok karrier és család között. És vajon tényleg sose késő változtatni, jóvá tenni mindent?

Rendkívül sokrétű tehát Sorrentino filmje, és emiatt lesz máris több néhány vén kecske nosztalgiázásánál. A színészek pedig egytől egyig remekül alakítanak. Caine-nek szinte jutalomjáték ez, ha itt akasztotta volna szögre a kalapját, igazán méltó búcsúval zárta volna le életművét – de azóta már leforgatta Az utolsó boszorkányvadászt –, Harvey Keitel pedig évek óta nem kapott ennyire testhezálló és méltó szerepet magának, az ő tragédiája talán még durvább, mint Caine nyakassága, amivel szinte távolról nézi önnön létezését. Vagy a szinte minden szerepében erős – bár sosem karizmatikus – Paul Dano, aki e között a sok öreg sors között döbben rá, hogy nem is azt csinálja, amit szeretne.

1280x720-qyi.jpg

A film remekül megírt párbeszédeket, monológokat vagy épp jeleneteket tartalmaz, amelyeket érdekes módon pont a női szereplők kaptak. Rachel Weisz évek óta nem volt ennyire hiteles – sem szebb –, mint a karmester árnyékban élő lányaként, aki tönkrement házassága miatt vádolja apját, mert szerinte rossz neveltetése miatt kiesett a megszokott komfortzónából. Vagy Fonda, aki egy olyan jelenetben ébreszti rá létezése hiábavalóságára Keitel karakterét, hogy egyesek máris Oscart kiáltottak neki. Mădălina Diana Gheneának pedig minél több szerepet, mert a Dom Hemingway óta nem játszott semmi értelmesben, pedig igencsak megvannak az adottságai ahhoz, hogy korunk egyik legkiemelkedőbb színésznőjét ünnepelhessük benne. Leginkább benne.

Máskor pedig szavak nélkül válik a film kifejezővé és erőssé. Mint amikor Caine hangversenyt rögtönöz az alpesi hegyekben legelő tehenek segítségével, vagy Keitel összes megrendezett filmjének főhősnője hirtelen megjelenik neki egyik délután. A sok ríkató jelenet mellett érdekes módon rengeteg humorosat is kapunk. Legyen szó a napi vizelés fárasztó és fájdalmas procedúrájának alapos kielemzéséről, a forgatókönyvírók ötletbörzéjéről, Diego Maradona karakterére felépített helyzetkomikumokról, egy önbizalom-hiányos hegymászó kínos csajozásáról, vagy ahogy a mindenki álma, Miss Universe leoltja a tudálékos, beképzelt színészpalántát.

Érdekes és meglepő érzelmi hullámvasút tehát Sorrentino legújabb filmje, amit csak akkor nézzünk meg, ha lelkiállapotunknak megengedhető ama luxus, hogy az önmagunkba nézés során ne csak a szépséget és az örömöt, de az árnyékokat és a bánatot – sőt a keserűséget is – a maga valójában éljük meg. Aki fiatal, azért, aki fiatalos, azért, aki pedig örökifjú, az pedig azért.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

A filmet most ismét megnézheted moziban, vasárnap 17:30-kor a Puskinban zajló 6. Mozinet filmnapok keretében!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.01.19. 09:14:09

Még nem láttam a filmet, mert lelkiállapotomnak nem volt megengedhető ama luxus, hogy az önmagamba nézés során ne csak a szépséget és az örömöt, de az árnyékokat és a bánatot – sőt a keserűséget is – a maga valójában éljem meg. :)

„Mindenesetre az Ifjúság azon fokú túlpontozása is meglepett, amit a legtöbb blogon láttam – így nálunk is Santino a NEGYEDIK helyre tette év végi toplistájában –, és ezt bizony túlzásnak érzem.”

Baszki, Scal koma, az idézett mondat után levágsz egy olyan filmelemzést, amelynek alapján én még az első helyet se érezném túlzásnak. :)

Terézágyú 2016.01.19. 09:26:25

És olvastad, hogy a medencés jelenetben valójában nem is volt víz a medencében? :)))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.19. 09:38:24

@field 64: igen mert Santi egyszer azt mondta, hogy pl. egy tízes film attól tízes, hogy folyamatosan azt akarod nézni, annál nincs jobb, és Egbert meg azt mondta egy top tízbe, 9-10-es filmek kerülhetnek be év végén, ha nem volt 10-es akkor 8-as, tehát ez a film az első 4-ben szerintem minimum 9-es nála

én viszont max egy 7-est, nagy jóindulattal 8-ast adnék rá, mert mint írtam szép film, egy olyan film, amit szívesen megnéztem, nem bántam meg hogy megnéztem, de ha többet az életben nem nézem meg, az se baj, nem fogom felvágni az ereimet

most képzeld el, hogy élem kis léha filmkritikusi életem Pesten, épp eszem a reggeli bagelem, és hörpölöm mellé a kávém, azt se tudom miről fog ez a film szólni - valami no ném fos, csak eljövök már mert meghívtak, meg a kötelesség ugye - az utolsó pillanatban megtudom, hogy legalább szerepel benne egy ismert és általam különösen kedvelt színész :D és akkor utána kapok egy ilyet, amin egyszer röhögök, egyszer meg sírok (gyakorta máskor mint a közönség!)

engem ez súlyosan megvisel, ÉS utálok csak gondolni is rá, hogy egyszer elmúlok, egyszer majd megöregszek, (bár ha meghalok fiatalon ez ugye kiküszöbölhető még) ez a film meg folyamatosan erre emlékeztetett - nekem ez nem kell :D utána egész nap zaklatott lelkiállapotban voltam

tegnap is inkább amolyan kötelesség jelleggel írtam meg, mert gáz már, hogy lassan egy hónapja láttam, bár igaz nagyon hely se volt eddig kitenni

de ettől függetlenül örülök, ha tetszett

aztán utána olvastam a nagy Szépségnek is, ami nekem kimaradt, és rögvest érdekelni kezdett, a fülszövegből kiókumláltam ugyanis, hogy szinte rólam szól :D honnét tudnám beszerezni szinkronnal?

@Terézágyú: nem, de remélem ennek a Gheneának még nincs senkije

Terézágyú 2016.01.19. 09:42:40

@scal:
Pedig télleg. Az üres medencében ültek, és cgi-vel csinálták meg később a vizet :)

index.hu/kultur/cinematrix/2015/12/30/michael_caine_interju_cannes_youth_ifjusag/

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.19. 13:25:40

@scal: "így nálunk is Santino a NEGYEDIK helyre tette év végi toplistájában"
te tényleg ennyire hülye vagy?
ezek után a holnap-holnaputánon nem is csodálkozom :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.19. 14:18:54

@Santino89: jah azóta kicserélted a Mad Maxel? így már elfogadhatóbb :D de még így is furcsa most már maradjon azért a hatodik

ami még mindig az időzített nap másnapja, kretén

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.19. 14:59:11

@scal: a sorrend soha nem is változott, ahogy a holnap szó sem jelentette soha holnaputánt, így tényszerűen megállapítható, te vagy a kretén

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.19. 15:27:43

@Santino89: eleve azt kértem hogy időzítsd át holnapra egy cikket, majd ezt korrigáltam másnapra

minthogy szombatra be volt már időzítve mindkettő, ahhoz a naphoz képest a másnap a vasárnap

az már a te hülye elgondolásod, hogy mivel pénteken kértem ezt, a másnap szombat, mert akkorra nem kellett volna időzítsd semmit, hiszen oda eleve be volt időzítve a két cikk...

persze ha ezt akkor nem értetted meg, miért is értenéd meg napokkal később, szal most már remélem érted miért te vagy a kretén

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.19. 15:55:31

@scal: "majd ezt korrigáltam másnapra"
miután rákérdeztem a másik cikkre

a hülye meg kretén szót tartsd meg továbbra is magadra vonatkozóan, aki se azt nem tudja mit jelent a holnap szó, se azt, hogy a hatodik az nem negyedik. kibaszott szánalmas, hogy nem elég, hogy ekkora hülye vagy, de utána még nekiállsz arcoskodni is.
persze már sok kutatás kimutatta, hogy a leghülyébbeknek van a legnagyobb arca, úgyhogy nem kéne, hogy meglepjen. te vagy a galamb a sakktáblán.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.19. 17:42:33

@Santino89: akkor mégiscsak te vagy az aki nem tud szöveget értelmezni, ha nem írom le neked hogy vasárnapra, akkor már nem is egyértelmű, mert ennyi eszed sincs, meg persze minek is néznéd meg melyik van kész, nehogy már két percnél többet elvegyen az életedből - aztán ezek után persze ki kéred magadnak, hogy én se nézem meg mit írtál, csak linkelek, tőled tanultam hülyegyerek

de még csak nem is ez a gáz, hanem hogy mire felkelek, már a szokásos panelparasztos stílusban osztod az észt, azt azon röhögsz hogy a kollegád szív, na leginkább ezért vagy te a kretén, meg persze amatőr

Fortress 2016.01.19. 18:34:57

Tudja valaki hogy az a feltűnően szép nő, aki (mint némi nyomozás után kiderítettem) a Diana Ghenea névre hallgat és szerepel az Ifjúságban, miért nincs a szereplistában, amikor a film promója kapcsán rendszerint őt mutatják? Sajnos még nem láttam a filmet, de érdekelne mi a fenti kérdés magyarázata? Tudja valaki?
Ő az: gds.it.cdn-immedia.net/2015/07/Madalina-Ghenea-1-716x505.jpg

Fortress 2016.01.19. 18:41:44

Egyébként úgy tudom, hogy Diana Ghenea egy 180 centis román modell, aki több hollywoodi sztár oldalán is megfordult már, így volt partnere DiCaprio, Michael Fassbender és Gerald Butler is. Utóbbi úgy tudom a jelenlegi kapcsolata.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.20. 09:44:45

@Fortress: fogalmam sincs, az IMDb-n fent van, onnét néztem ki a nevét :D

classy57 2016.01.20. 21:06:51

@field 64: No nézd csak ! A mi kis fikázós scal-unk igy is tud irni ! :D:D
@scal: Le a kalappal ! Nem gondoltam volna hogy ez a film neked tetszeni fog !! Azt hittem a földbe döngölöd , és már készültem is hogy milyen jót fogunk vitatkozni a földhözragadt naturalista világszemléleteden . He he , ezt megusztad ! De az is kiakasztott ahogy irtál rőla ! Ez egy másik ember , ez egy másik scal !! Tyhűű , ez most hátborzongató volt , a jó értelemben . Jaa és köszönöm ! Majdnem minden részletében igy éreztem én is mikor a filmet megnéztem ... még eredeti nyelven , és el is kezdtem gondolkodni a forditáson ...sokszor meg is állitottam egy-egy résznél , hogy ezt én hogyan fogalmaznám meg , aztán kiszúrtam hogy ez szinkronnal fog forgalmazásba kerülni , igy nem fogtam bele ;) Közben mig én dillemáztam ezen , más megcsinálta .Egész jól ! Amugy remek a szinkron is .
Szóval ez a film , és a recenziód is , nálam 9-es !

Díjak és jelölések:

Európai Filmdíj (2015) - Legjobb film

Európai Filmdíj (2015) - Legjobb rendező: Paolo Sorrentino

Európai Filmdíj (2015) - Legjobb férfi alakítás: Michael Caine

Cannes-i fesztivál (2015) - Arany Pálma jelölés: Paolo Sorrentino

Európai Filmdíj (2015) - Legjobb női alakítás jelölés: Rachel Weisz

Európai Filmdíj (2015) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Paolo Sorrentino

Golden Globe-díj (2016) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Jane Fonda

Golden Globe-díj (2016) - Legjobb betétdal jelölés

Oscar-díj (2016) - Legjobb betétdal jelölés

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.21. 09:07:25

@classy57: szerintem még mindig nem én vagyok az oldal nagy fikázója :D az elején mikor elkezdtem pl. még olyanom is volt, hogy inkább jó filmekről írok, mint szarokról, de egésze egyszerűen a tavalyi év megint erős középszar volt

(most ha 500 filmből tudunk 10 jót kiragadni év végén, az nem azt jelenti, hogy az egy jó év volt, sőt azt is kommunikálhatja, hogy a középszar teteje :D és ezek a legjobbak)

szóval szerettem volna én jó filmekről szépen írni, csak hát nem volt hozzá alany, ami meg éppen tetszett, arra mást küldtem el stb.

köszönöm a laudációt, de nálad is csak ismételni tudom magam, egyáltalán nem úgy ültem le, hogy na most aztán írok valami údejót, inkább, írjuk meg mert már nagyon meg kéne,

nem vagyok földhözragadt, az lennék, sose kezdek írni, az hogy néha direkt elkezdem szétszedni a filmeket szerintem unalomból van nálam, úgy érdekesebb, valami újjal kell előrukkolni, ráadásul csomó olyan filmet is szeretek ami az emberi lélek rejtelmeit kutatja, a párkapcsolatok mozgatórugóit vizsgálja, (a trónok harca hascsikarásos ütlegelése meg már tradíció nálam, valszeg az ellenszenves hype váltja ki)

Scalból csak egy vagy, tegyük gyorsan hozzá hála a jó istennek :D

de pl. arról nem tudtam mikor beültem a filmre, hogy így körbenyalták Cannesban, és ekkora díjesőt zuhant a nyakába - a Nagy szépséget hol tudnám megnézni? :D

classy57 2016.01.21. 15:42:41

@scal: Örömmel konstatáltam , tényleg nem vagy földhözragdt ...és azt is , hogy belőled is csak egy van !
A Nagy szépség ? Mindjárt hozom ... :D

classy57 2016.01.21. 15:51:18

@scal: Most hogy a >Nagy szépség<szóba került , elgondolkodtam , mi lesz a trilógia 3. része ....mert az >Ifjúság< egyértelműen a "folytatásának" tűnik . Persze csak lazán ...na most még az is eszembe jutik , hogy inkább 2013 előtre kéne koncentrálni ?! Mert lehet hogy az >Ifjúság< a befejezés ?!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.21. 17:28:48

@classy57: köszi!!!

lehet, elvégre ahogy nézem készített jó pár filmet mielőtt ismert lett a rendező úr, de ha valamit trilógiába lehet rendezni, arról előbb utóbb valahol tuti írnak szakszerűen :D

classy57 2016.01.21. 18:42:12

No most már berovaroztad a fülemet ...mind a kettőt :) Speciel ezt a kettőt láttam a mestertől, de előzőleg nem emlékszem mit néztem tőle ....mondjuk ez nem túl jó jel ...bizonyára érdektelen volt. Viszont ha ez lett volna a trilógia uccsó része , már ettől zengne a net . Viszont ha más is kiszúrta amit én , hogy jön a harmadik , akkor is !! Dehát nem zengedez ... akkor most várható a befejező mozi ?! Lehet hogy már folynak az előkészületek ?! :D:D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.21. 20:33:35

@classy57: nem hiszem hogy erről van szó, ez egy tipikus jelenség amikor egy rendező ismert lesz, és az ember elkezdi keresni a régebbi műveit, arról nem is beszélve, hogy az Ifjúság előtt mindegyik olasz nyelven készült, szóval nem véletlen ha nem hallottál róluk, vagy emlékszel rájuk

www.imdb.com/name/nm0815204/?ref_=tt_ov_dr

öt nagy filmet csinált a nagy szépség előtt, nem beszélve tévéfilmekről

classy57 2016.01.21. 20:48:31

Hmm , nem gondolnám , most hogy utána néztem , 2011-ben a >Helyben vagyunk (2011)
"This Must Be the Place"< cimmel csinált filmet , és ezt én láttam , de nem nagyon tetszett . Jaa , és amúgy angol nyelven forgatták . Igy egyébbként ki is derült hogy a trilógia csak az én lüke agyamban merült fel eddig. Ennek a filmnek semmi köze az utolsó kettőhöz.No persze a másik lehetőség még fennáll . Majd most fogja leforgatni a végső mozit ...jóvanna , csak húzlak :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.21. 21:08:04

@classy57: ez sem feltétlenül igaz, hol van az megírva, hogy egy rendezőnek egymás után kell leforgatnia a trilógiája filmjeit? hm?

classy57 2016.01.22. 09:14:15

@scal: Hát peeeesze :D No de olyan jó volt ezen morfodirozni ...amugy nagyon fiatal még a rendező barátunk az ilyen összegzésekhez . Annál is izgalmasabb , hogy a 45 éves Sorrentino honnan a fenéből veszi ezt a "bölcsességet" ezekhez a filmjeihez ? Remélem nem áll be a sorba mint sokan mások tették és nem gyártja mostantól fogva a holivúdi szemetet , mert most már megteheti , láttunk már ilyet , sajnos .

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.01.22. 10:44:24

@classy57: na látod ezen én is meglepődtem, azt hittem egy bölcs öreg :D mikor megnéztem a profilját mondom wtf, biztos jó oldalt nézek

és az is durva, hogy ekkor filmográfiája van ilyen fiatalon

classy57 2016.01.22. 11:05:17

Na látod , ezért aggódok , sztem jogosan ...most sorolhatnám a rendező "zsenijeinket" akik kb ennyi idős korukban kezdenek beállni a sorba , és gárgyulnak meg , vagy érzik meg a pénz szagát ...stb vs szabadon választott :(
Az emlitett "This Must Be the Place" is szerintem ide sorolható , de szerencsére nem folytatta ezt a "vonalat"
No , ha nem qurvul el , sok jó mozit csinálhat még nekünk ! :)

ajuci 2016.10.29. 19:41:05

"Szép és megrendítő, de nagyjából ennyi." ?
Nem is tudom, nekem ez pont elegendőnek tűnik.

Darkcomet 2016.11.04. 15:48:32

Apropó Sorrentino! A The Young Pope-t nézi valaki? Megér egy nagyobb misét, mert kurva jó. Asszem, ő is a tévésorozatokban fog igazán kiteljesedni, mint mondjuk Steven Soderbergh A Sebész című sorozatban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.11.04. 23:29:59

@Darkcomet: sajnos ezt most nem láttam, mondhatni lemaradtam róla eddig, de tervezem megnézni

Darkcomet 2016.11.05. 14:39:19

@scal: Akkor uccu neki, még csak két epizód ment le. Már ez a kettő is igen ütős.
süti beállítások módosítása