Ha ezt a filmet kicsit korábban látom, tuti ez lesz a tavalyi év meglepetése. Hogy miért? Kérded te, még hogy miért? Mert ha volt film, amire nem voltam kíváncsi tavalyról, akkor az ez a film. Ha volt film, amiben biztos voltam, hogy bugyuta, élvezhetetlen és szar lesz, akkor az ez a film volt. Ha létezik videojáték, amiből még én sem – MÉG ÉN SEM – készítenék adaptációt, akkor az pont ez a baromság, amelyben madarakkal kell szétlőni a gyesznók várát. És akkor a végeredmény nemcsak hogy egy teljesen jó CGI-animáció, amiben nem csak a poénok jók, de még mögöttes tartalmat is elrejtettek, hanem a legjobb videojáték-adaptáció az 1995-ös Mortal Kombat óta.

Mindenesetre a film megnézéséhez még mindig úgy álltam hozzá, hogy „na jól van, tudjuk le hivatalból”. Hiába mondta Jerryco, hogy ez biza jóféle, nem hittem neki. Aztán az első öt perc után azon kaptam magam, hogy hiába akarom utálni, ez nekem tetszik. Elképesztően brutális, amikor egy film képes így megerőszakolni pusztán a lényével az előítéleteimet, meg a csak azért is hozzáállásomat... de nem mondom, hogy nem szeretem. Mert ez mindig önmagáért beszél. Aztán eltelik félóra, és még mindig nagyszerűen szórakozom. De vajon miért? Aztán rájövök, bassza meg, én is ugyanilyen vagyok. Főhősünk, Piros egy idegbeteg állat, akarom mondani, madár. A legpiszlicsárébb dolgokon képes felbaszni az agyát. Mondjuk mert véletlenül nekiment a madárijesztőnek.

Hát még ha provokálják, mint a gusztustalanul nyerészkedni próbáló apuka. Ha valaki életében már dolgozott olyan közegben, ahol emberekkel kellett foglalkoznia, akkor pontosan tudja, hogy előbb-utóbb akármilyen kedves, akármennyire segítőkész, úgyis találni fog valakit, akinek ez sem lesz elég. És milyen jó látni, hogy Red azt teszi, amit sokan szeretnénk, de nem merünk: mindenkit elküld a picsába. Egy gyerekfilmben, illetve egy állítólag gyerekeknek készült filmben. Aztán kapunk jó sok szexuális poént, vagy legalábbis kétértelmű és egyértelműen annak szánt poént, amelyeken a szülők fognak nevetni, amíg a gyerek azzal van elfoglalva, ezek a madárkák mégis, miért néznek ilyen hülyén. No persze nem annyit, mint az ordenáré Virsliparti kapcsán, de azért bőven. Bevallom, ilyen fokú és minőségű humorra igazán nem számítottam ettől a filmtől.

És aztán mit tesz az álszent társadalom? Pirost egy antiszociális verébnek kiáltja ki, akinek dühkezeléseken kell részt vennie, ha még a jövőben szeretne a közösségbe tartozni. Itt aztán megismerjük a többi szereplőt: Bombát, a fekete madarat, aki az elfojtott frusztrációktól alkalomadtán csak úgy FELROBBAN A MÉREGTŐL, és Chuckot, a túlmozgásos banánmadarat, aki hiperaktivitásával most már sokadszorra idézi meg a Túl a sövényen legendás jelentét. De nem baj, mert itt is rohadt jól sikerült elkapni a témát. No és a legjobb az egészben, hogy ekkor még csak karakterépítést láttunk, a történet a második harmad felé kezdődik el, amikor az addig egyedülinek hitt szigetecskén kikötnek a malacok. Akiknél gyökerebb vadbarmokat még nem alkottak a CGI-világban. Ekkora suttyó parasztokat nagyítóval kellene keresnünk, és akkor sem találnánk. No és a malacok elhatározzák, hogy elrabolják az összes tojást a szigetről. 

Red gyanakvására persze senki nem hallgat, aztán amikor kiderül, nem volt alaptalan a mormogása, mindenki egy emberként kéri, találjon ki valamit. És mivel madaraink nem tudnak repülni, hát a záróakkordban olyan csúzlis-parittyás pusztítást végeznek a malacfaluban, hogy azt öröm nézni. gyönyörűen integrálva a filmbe, a gügye és ugyanakkor évek óta sikert sikerre halmozó okostelefonos játék lényegi mivoltát. Tudniillik ültess csúzliba egy madarat, és lődd vele szét a malacok kártyavárát, lehetőleg minél taktikusabban és gyorsabban, a lehető legkevesebb lövésből. Hogy ebből mégis képesek voltak egy értelmes filmet kalapálni, már önmagában megérdemli a laudációt. De nekem mégis amiatt tetszik iszonyatosan, hogy arra tanít, fogadd el magad, és hogy mérgesnek lenni igenis jó és felemelő érzés. Mert nem lehet mindig mosolyogva elnézni.

A nagy sas önálló vonala pedig külön hab a tortán, ahogy felvezetik, amivé lesz, és ahogy mégis, mindezek után, képes megmutatni igazi erejét. Ha pedig a remek poénokat és a többrétegű történetet leszámítjuk, azon kell kapnunk magunkat, hogy elképesztően gyönyörű és SZÍNES CGI duruzsol a filmecskében, mi több, remek a zenéje, és a szinkronja is egészen lenyűgöző. A tengerentúlon olyan színészek adták a produkcióhoz a hangjukat, mint Jason Sudeikis, Danny McBride, Peter Dinklage és Sean Penn. Úgyhogy azzal zárom soraimat, hogy elképesztően jól esett az a frissesség és harsányság, amit az Angry Birds tartogatott az első perctől fogva. Az emberek most már évek óta azon sopánkodnak, hogy nem múlik el az átok, és nem készül egy méltó és élvezhető játékadaptáció, és közben észre sem veszik, hogy ezen már túl vagyunk, csak éppen nem élőszereplős, hanem egy, a videojátékok világához sokkal inkább közel álló CGI-mozi formájában.

Ha tetszett a kritika, kérlek, lájkold a Facebook-oldalunkat!