2016 legjobb filmjei

2016. december 26. - Santino89

Idén igazi élvezet, mi több gyógyír volt moziba járni a szenvedő lelkeknek. Többször élhettünk át igazi mozivarázslatot, vagy juthattunk el művészi magasságokba, katartikus csúcspontokhoz, ha a megfelelő alkotásokra ültünk be. Filmes szempontból sok év múlva is jó szívvel fogjuk visszaidézni 2016-ot, még a csalódások sem tudtak olyan erővel szíven ütni, mint a korábbi években, az pedig külön öröm, hogy sok igénytelen blockbuster bukott meg kritikai és pénzügyi értelemben, ami esetleg elindíthat valamiféle minőségi változást a filmiparban.

Mint ahogy minden évben, úgy idén is a magyar mozibemutatókat vettem alapul a lista összeállításakor, illetve ahogy az elmúlt években mindig, úgy idén is leginkább az érzelmeimre hallgattam mind a sorrend, mind a felkerült filmek tekintetében, úgyhogy objektivitásra, vagy megfelelni vágyásra véletlenül se számítson senki. A legszebb pedig az, hogy jóval több filmet be lehetett volna választani, mint 10, de ennek a tízesnek így lesz valódi súlya.

la-la-land-5.jpg

Tovább

Az a Tíz YouTubeer, akiket mostanában nézek

2016. december 25. - scal

Régóta akarok már írni egy ilyen toplistát, és így az év vége felé úgy gondoltam miért is ne. Időről időre eljutok beszélgetésekben a szórakozás topichoz, és ha kérdezik általában ilyenkor bejelentem, hogy bizony már több mint 15 éve nem igazán nézek tévét. Nagyjából SEMMIT ami folyik belőle. Ez egy összetett dolog, a csatornák sokat tettek azért, hogy elüldözzenek a dögláda elől. Először is jöttek a reklámbetétekkel, még a VHS korszakban, ezt még úgy ahogy átvészeltem, aztán a különböző beírásokkal "Hétvégén Megasztár, ValóVilág 5, stb" amit volt pofájuk beúsztatni a filmbe. Majd jött a stáblista lekeverése, hogy még több reklámnak legyen hely, majd az átszinkronizálások, csonkolások, és persze az állandóan világító korhatárkarika. Filmeken kívül még mi megy benne? Politika műsorok, híradók, aminek a 90%-a politika, 10%-a pedig, hogy ki halt meg, a maradék meg idióta vetélkedők, és teleshop. Az internet térhódításával, és a DVD-k öt perc alatti győzelmével nem is volt kérdés, többet az életben nem fogják meghatározni számomra mikor és mit nézek. Tudom ez sokaknak felfoghatatlan, hogy lehet tévé nélkül élni? Volt már olyan helyzet, amikor szó szerint megfagyott körülöttem a levegő... nem néz tévét, ez nem is ember! Aztán úgy 5-6 éve már eljutottunk oda, hogy ügyes emberkék minőségi csatornákat hoztak létre a YouTube-on, és nagyon sok kedvencem lett, úgyhogy ezek közül mutatnék be most tízet, hátha lesz olyan, amit valaki nem ismer, és érdemesnek tart megkukkantani.

maxresdefault_54.jpg

Tovább

Krampusz (2015)

2016. december 24. - scal

A tavalyi - szintén szar - karácsonyi mozis kínálatban minden második ember ehhez a filmhez menekült, mert valami olyasmit nyújtott, amit a 90-es években Sam Raimi és Peter Jackson filmjei. Én azonban mindkettőnek utáltam ezeket a nevetségességbe fulladó, sokszor öncélú és pozőrködő horror filmjeit. Nem tudok nevetni az ilyesmin, van egy morbid oldalam, de az nem ilyen. Szóval bennem ez a film sem hagyott mély élményeket, és úgy vélem maguk az alkotók se tudtak mihez kezdeni az ötlettel, miután az egész kifulladt a nosztalgiafaktorban. Szerintem nagyon kevesen emlékeznek egyáltalán arra is, hogy ezt tavaly bemutatták nálunk a mozik.

185072_1448883183_4853.jpg

Tovább

Váratlan szépség

2016. december 22. - scal

A karácsony felé közeledve egyre több karácsonyi filmbe botlunk mind a televízió elé huppanva, mind pedig a moziba menet. A Tapló télapó 2, és a katasztrofális Hivatali karácsony után már nem is reménykedtem semmi jóban, amikor szembejött velem a Váratlan szépség... és megcsapott a film... ööö... szépsége... amúgy váratlanul.

varatlan-szepseg.jpg

Tovább

A Jó, a Rossz és a Csúf - Ismét moziban!

2016. december 21. - Filmbook

Idén, azaz 2016. december 30-án, Pénteken 18 órától, csak egyetlen egyszer ismét vetítésre kerül A Jó, a Rossz, és a Csúf digitálisan restaurált változata a Pannonia Entertainment és az Uránia Nemzeti Filmszínház jóvoltából. Az Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.) dísztermében lezajló vetítésre jegyek még korlátozott számban kaphatók!

a-jo-a-rossz-es-a-csuf-the-good-the-bad-and-the-ugly-collage-i18512.jpg

Tovább

Assassin's Creed

2016. december 21. - scal

Az megteszi frappáns nyitómondatnak, hogy: Jó vót ez Sanyi, vót benne Assassin...

Meg Creed mi? Inkább fogd be. Elegem van belőle, hogy állandóan Sanyizol. Ezt most bízd rám. Hát gyerekek van egy jó meg egy rossz hírem. A rossz hír, hogy ez egy totál elbasszaszintott videojáték adaptáció. Nem is lepődtem meg nagyon, mert abban a pillanatban amikor megláttam az első trailert ez azért valahol tudatosult bennem, úgy a nyúltagyam mélyén. A jó hír viszont, hogy nektek még van nagyjából másfél hetetek, amit abban a tudatban élhettek le, hogy kedvenc kritikusotok - meg a sötét énje - biztos csak baromságokat beszél már megint.

assassins-creed-poster.jpg

Tovább

Soul Exodus

2016. december 20. - scal

Az év végére érkezett még egy magyar film. Bár ezért a kijelentésemért lehet egyesek megköveznének. Mindenesetre Bereczki Csaba első filmje egy rész dokumentumfilm, egy rész road-movie, egy rész pedig útikönyv. Ahol egy klezmer - klasszikus zsidó népi zene - együttes szemszögén át, bejárhatjuk Montrealt, New Yorkot, Párizst, Berlint, Budapestet, hogy a végén megérkezzünk Moldovába. Közben a jó barátok arról regélnek milyen érzés volt egykoron és manapság gyökértelen zsidónak lenni. És mindig szól a zene...

soul_exodus_plakat.jpg

Tovább

Ilyen volt a Bordói November (2016)

2016. december 19. - scal

November 26-án rendezte meg a Winelovers az idei Bordó Blendet, amit az idei évtől Bordói Novemberként neveznek. Ez volt az utolsó az öt nagy kóstoló sorában. Emlékeztetőként az első a Tokaji Március, a második a Kékfrankos Április, a harmadik a Pezsgő Június, a negyedik pedig az Olaszrizling Október volt. A rendezvénynek ezúttal is a lenyűgözően szép és elegáns Corinthia Hotel Budapest adott otthont. Ez a bemutató volt a legnagyobb a Tokaji Március óta, több mint nyolcvan különböző pincészet jött el közzé tenni tételeit. A rendezvény során tizenegy egyéb kiállító is színesítette a kínálatot. Aki pedig a bordói borok világában mélyebben szeretett volna elmerülni, azt kettő mesterkurzus is várta.

15319425_1566556673371268_1582278968_n.jpg

Tovább

Kaliforniai álom

2016. december 15. - Santino89

Rendkívül különleges élmény 2016-ban ülni a moziteremben, és nézni ahogy egy fiú meg egy lány egy hétköznapi beszélgetés során hirtelen énekelni kezdenek. Zavarbaejtő. Nem ezt szoktuk meg, nincs benne a komfortzónánkban. De ha szerencséd van, akkor idővel a kiváló zenék, a remek színészek, a stilizált látványvilág és az ezek mesteri összjátékából fakadó hangulat magával ragad, hogy aztán el se eresszen többet.

20161103a-kaliforniai-alom-legujabb-plakatja.jpg

Tovább

Határtalan szerelem (2015)

2016. december 12. - scal

Na jó, ezt addig húztam, halasztottam ameddig lehetett. Essünk túl rajta. Először is, teljesen biztos voltam benne, hogy a tavalyi migráns helyzet pillanatok alatt megihleti a filmeseket, akik kellő nyállal, meg csöpögéssel fogják ezt a kérdést, egyik vagy másik irányból szélsőségesen eltorzítani. Abban azonban nem voltam biztos, hogy ennyire elfuserálják, és egy nézhetetlen, mi több érdektelen szemét lesz a végeredmény. Ennél a migránsok többet érdemeltek volna. Mindenesetre pár kisfilmes próbálkozás után, itt az első igazi film, amely kísérletet tesz a helyzet bemutatására.

poster_generic_english.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil