Ha ezt a filmet kicsit korábban látom, tuti ez lesz a tavalyi év meglepetése. Hogy miért? Kérded te, még hogy miért? Mert ha volt film, amire nem voltam kíváncsi tavalyról, akkor az ez a film. Ha volt film, amiben biztos voltam, hogy bugyuta, élvezhetetlen és szar lesz, akkor az ez a film volt. Ha létezik videojáték, amiből még én sem – MÉG ÉN SEM – készítenék adaptációt, akkor az pont ez a baromság, amelyben madarakkal kell szétlőni a gyesznók várát. És akkor a végeredmény nemcsak hogy egy teljesen jó CGI-animáció, amiben nem csak a poénok jók, de még mögöttes tartalmat is elrejtettek, hanem a legjobb videojáték-adaptáció az 1995-ös Mortal Kombat óta.

Kevinnek 23 különböző személyisége van... Ön ebből két óra alatt mindössze négyet fog látni...

A második résszel se volt sokkal jobb a viszonyom, mint az elsővel. Már nem mentem el moziba, hanem jóval később dvd-n sikerült megnéznem, akkor is társaságban, ahol még a sztorira sem tudtam koncentrálni, nemhogy beleélni magam az élménybe, de ezt akkor nem is bántam.

Azért ez sokat elmond az amcsikról, az ő plakátjukra csak Matt Damon fért rá, úgyhogy most kivételesen levadásztam az ázsiait, hogy érzékeltessem ennek a monumentális, és epikus filmnek a grandiózusságát. Jól nézzétek meg őket, mert bizony mire a stáblista elkezdődik a legtöbbjük már alulról szagolja az ibolyát. Lehet fogadásokat kötni vajon kik ússzák meg ezt a kalandot. De a lényeg röviden, és tömören, elképesztően jó film lett A Nagy Fal, úgyhogy már mehetsz is moziba. Akit pedig a hosszabb verzió érdekel, az nyugodtan kattintson a tovább gombra.

Atyaúristen! Ha ezt a filmet nem idén, hanem tavaly látom, egyértelműen ez lesz az év csalódása. Ennyire nem is tudom mikor vártam már valamit, de hogy semmilyen szinten ne azt kapjam, amit szeretnék az azért viszonylag ritkán fordul elő velem. Ha hozzáteszem, hogy a tavalyi év során nagyjából hatszor láthattam volna, annyi vetítést szerveztek neki, akkor még csak nem is túlzok, mert leadták a Mozinet napokon, az Anilouge-on és volt néhány külön sajtóvetítése is. De mindig úgy hozta a sors, hogy valamiért vagy elkéstem, vagy más programom lett, tehát sejthettem volna, hogy az Isten se akarja, hogy én ezt megnézzem. De hát én már csak ilyen vagyok, a saját sorsa ellen küzdő ember...

A pénztárcánk kiürítésére pályázó FPS-ek háborúja tavaly a szokottnál is sűrűbb lett. Az Overwatch valósággal kivégezte a Battlebornt, ám 2016 még tartogatott egy nagy összecsapást a műfaj két legismertebb képviselője között.

Na csak eljött szilveszter napja, vajon mi mással lehetne megünnepelni, mint zenével? Így erre a napra már nem akartam száraz tényeket közölni, sem azt, hogy kinek melyik film tetszett vagy nem tetszett a legjobban, vagy a legkevésbé. Eldöntöttem ezek helyett idén régi nagy tervemet valósítom meg, és előások tíz olyan videoklipet, amik nagyon tetszettek, és mind  mai napig tetszenek is. Elvégre ezek is egyfajta filmek, néha egy remek videoklip eladja magát a zenét is. Először ugyan azt a címet adtam ennek a válogatásnak, hogy a 90-es évek klipjei, de aztán rá kellett jöjjek, hogy nagyon sok a 80-as évek közepéről, végéről származik, csak ugye nálunk ezeket a 90-es évek elején nyomatták a tévék a rendszerváltás után. Azért is választottam ezt a témát, mert egy időben divat volt órákon át bámulni az MTV-t és klipeket nézni - még egy saját műsor is épült erre, a mindenki által ismert (?) Beavis és Butthead animációs sorozat. Ugyanakkor ekkoriban nagyon ötletes klipek is születtek, mintha egy önálló kis filmet, történetet akartak volna megalkotni, elmesélni, netalán művészi alkotást letenni az asztalra. A rangsorolástól ezúttal eltérnék, nem a legrosszabbtól haladok a legjobbig, hanem időrendben, az úgy objektívabb. Ahol tudtam utánanéztem a készítés hátterének, de a legtöbbről értelemszerűen a saját élményeimet fogom megosztani, hiszen ezeket hallgatni, és nézni jó, nem feltétlenül olvasni róla.

Hagyomány a FilmBookon, hogy év végén számot vetek kis csapatunk munkásságáról. Tavaly ilyenkor azt írtam kezd beérni a sok küszködés amit beleöltünk a blogba, ez most már hatványozottan igaz, rendre voltak olyan napok, hogy három vetítés is volt egy azon időben de különböző helyeken. Ergo, több meghívást kapunk mint amire el tudunk menni. Annyi friss kritika torlódott fel, hogy szinte már jól esett valami másról írni. De persze csak szinte, hiszen még mindig lutri, hogy mit olvastok el, mire vagytok kíváncsiak. Az is nagyon tetszik, hogy szinte mindenhez van hozzászólás, igazi kis kávéházi hangulat alakult itt ki. Felébredek délután kettőkor... megnézem mi a helyzet, és tuti van öt téma, amihez hozzászólhatok. Azt tudnám mondani, amit Chris Stuckman szokott a videói végén, Srácok Ti vagytok a legjobbak, olvassatok minket 2017-ben is!

Nída, nída, nídaaaaaa, megmondtam, hogy képet vált idén Sanyi! Most megmondtam, vagy nem megmondtam?! (Kussoljál már bazdmeg!)

Úristen, ötödik éve írom ezeket az évzáró listákat. Belegondolni is sok, nemhogy megírni. Tradicionálisan 31.-re szoktam időzíteni ezt, de most úgy voltam vele, előrébb hozom, mert a változatosság gyönyörködtet, és egy igazi nyalánksággal készülök most szilveszterre, szóval tudjuk le a formaságokat. 2016-ot nekem szeretnem kellett volna, de az év filmes szempontból kisebb katasztrófának bizonyult, szinte minden egyes blockbuster megbukott, unalmas volt, vagy csak túlvállalta önmagát, miközben remake remake, adaptáció adaptáció hátán. Megérhettük többek között a Szellemirtók a Ben Hur, és A hét mesterlövész újráját, olyan filmekét, amikből azért a legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy lesz. Vígjáték terén elbujdokolhat messzire ez az év, szinte SEMMIN nem lehetett egy jót röhögni, ahogy nem volt kiemelkedő sci-fi vagy akciófilm se. Ellenben volt egy kategória amiben kiemelkedően jól teljesített az év, ez pedig a CGI animáció. Ennyi mesét soha eleddig nem kaptunk, és szinte mindegyik minőségi munka volt, több alkotás pedig egyenesen átlagos felülinek bizonyult, úgyhogy 2016-ra ha valamiért hát a kiváló meséi miatt érdemes lesz emlékezni...

A most következőkben saját toplistámat olvashatjátok, melytől rendszerint kollégám és barátom Santino kategorikusan elzárkózik, az ő éves toplistáját itt találjátok. Szóval az ilyen "Normálisak vagytok?" és hasonló kirohanásokat kéretik egyes számban nekem címezni... kivéve ha királyi többest használtok a megszólításomra... ami ugye nagyon is helyén való.

Ez most egy tök szabálytalan lista lesz, mindenféle jósággal a 2000-es évek filmzenei kínálatából. Lesz betétdal, retrózene, rendkívül eltérő filmek, zeneszerzők, stílusok, mindössze két dolog köti össze őket mégis; az egyik, hogy az elmúlt évtized filmzenéihez kapcsolódnak, a másik pedig hogy belémégtek az elmúlt évtized során, és rongyosra hallgattam őket. A lista nem tetszési sorrendben van, tehát nem a legjobbtól a legrosszabbig haladunk, hanem inkább többé-kevésbé időrendi sorrendben. Jó zenehallgatást, jó nosztalgiázást!

"Itt hajdinakása. A mulatságot megnyitottuk!"

Személy szerint, messze ezt a részt tartom a legjobbnak. Elképzelhető, hogy azért, mert ezt láttam elsőnek, és Az utolsó cserkésszel együtt felelős a későbbiek során kialakult Willis rajongásomért. A film szinte rázuhan a nézőre, de olyan szinten, hogy még azt sem tudja mi a helyzet, máris elkezdődnek a dolgok. Nem foglalkoztak sokat a főcímmel, egy darab név nem sok, annyit se mondanak be, csak a film címét, aztán lehet tekinteni a történéseket. Mintegy hangsúlyozva, itt most minden, de tényleg minden az akcióról fog szólni.

Hosszú út vezetett odáig, hogy a mozivásznakon láthattuk az ifjú Bruce Willist szakadt, véres trikóban, cigivel a szája szélén, jó nagyokat káromkodva. Minden azzal kezdődött, hogy egy Roderick Thorp nevű író megnézte a Pokoli torony című klasszikust. Nem gondoltad volna, mi?

„Számtalan veszély és megpróbáltatás után

eljutottam ide a várig, túl a manók városán,

hogy visszavegyem az ellopott gyermeket.

Akaratom erős mint a tiéd,

és királyságom épp oly' nagy:

Nincsen fölöttem hatalmad!"