"Ki ez a hugy?"

Bár nem horrorfilmről van szó, mégsem ajánlom senkinek, hogy lefekvés előtt nézze meg a Kék bársonyt, ugyanis David Lynch filmje teljesen olyan, mint egy rémálom. Az az érdekes, hogy tele van ilyen jelenetekkel, amire még a szereplők is nagyon rásegítenek, és mégis van értelme, és van sztorija a Kék bársonynak, ami azért Lynch-nél nem ilyen egyértelmű, elég ha a Mulholland Drive-ra gondolunk. Abban egyébként sokkal emlékezetesebb jelenetek vannak, de egyrészt egy káosz a története, másrészt pedig túl hosszú a film, így mégis a Kék bársonyt kell kihoznom győztesnek, mint Lynch legjobb alkotását.

A nemrég elhunyt Dennis Hopper valami elképesztően jól alakítja Franket, a kiszámíthatatlan és perverz pszichopata őrültet, aki rettegésben tart mindenkit a környezetében. A többi színészre sincs panasz, de ő messze kiemelkedik közölük. A zene, hogy '50-es évekbeli slágereket alkalmaztak, még tovább mélyíti ezt az andalító, álomszerű hangulatot. Ehhez hozzátartozik a film lassú története is. Tulajdonképpen maga a történet nem valami nagy szám, itt azon van a hangsúly, ahogy azt Lynch filmre vette. A mindenkiben mélyen ott élő perverz és gonosz ösztönök pedig kiteljesítik a rémálmot. A legnagyobb rémálom mégis Laura Dern síró feje... az még évtizedek múlva is kísérteni fog...