Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Dr. Jekyll és Mr. Hyde (1931)

2011. április 08. - Santino89

Jó ideig nem néztem meg ezt a filmet, no nem a kora miatt, hanem mert olvastam az eredeti kisregényt, és nagyon nem tetszett. Tulajdonképpen egy krimi volt, borzasztóan banális befejezéssel, ráadásul annyira beleivódott már a köztudatba ez a figura, hogy a cím alapján tudta az ember előre a fordulatot. Szerencsére ez a film nem az eredeti regényt, hanem a belőle készült színházi előadást tekintette előképének, és mennyire igaza volt: sokkal élvezetesebb az érdekes főhősön keresztül látni a cselekményt, mint egy jellegtelen mellékszereplő bőrében kullogni az események után.

Egy szubjektív kameranézettel indítunk, ami később elterjedt fogássá vált a horrorfilmekben, de itt még forradalmian új megoldásnak számít. Ezt leszámítva sem mentes ez a feldolgozás a kísérleti jellegtől, elég ha csak az első átváltozáskor megjelenő látomásokra gondolunk. Szerencsére nem csak ez emeli ki a filmet a kor klasszikusai közül, hanem a történet pszichológiai vonala, amely a mai ember számára is igencsak érdekes kérdéseket boncolgat. A történet alapgondolata az, hogy a főhős megpróbálja teljesen elkülöníteni magától ösztönös állati énjét a tudatos úriember énjétől. Sosem utal arra, hogy az ösztönös énje gonosz lenne, de a film egyértelműen annak ábrázolja.
 
Mr. Hyde ugyanis egy brutális, perverz pszichopata, akit önmagán kívül a világon semmi sem érdekel. Tehát akkor Dr. Jekyll ilyen lenne legbelül, csak a környezetének elvárásai miatt cselekszik másképp? Az biztos, hogy egy szexuális frusztrációtól szenvedő figura, aki nem veheti feleségül szíve hölgyét (értsd: nem szexelhet), pedig hajtaná a vére. Az italt nem a tudomány érdekében hajtja le újra és újra, hanem azért, hogy felszabadítsa gátlásait (lásd még: drogok, alkohol). Érdekes módon nem a menyasszonyát keresi meg, hanem egy nőt, akivel az utcán találkozott és őt erőszakolja meg, őt korbácsolja meg, és a végén őt fojtja meg. Lehet, hogy a túlzottan teátrális, és nyálcsorgatóan szentimentális jelenetek is ennek köszönhetőek, hogy bemutassa Dr. Jekyll (ejtsd Dzsikill) szerelme valójában nem igazi. Ezek a jelenetek néhol egy gyenge szalondrámává degradálják le az filmet, de kiválóan ellensúlyozzák olyan jelenetek, mint amikor a lány hisztérikusan könyörög a főhősnek, hogy mentse meg Hyde-tól. Ebben az elemi rettegésben érezzük meg a figurában rejlő valódi potenciált. Fredric March kiválóan alakítja, mind a két szerepet, a maszk alatt gyakorlatilag rá sem lehet ismerni. A külseje egyébként nem annyira jó, mint Frankenstein szörnyéé, de szerencsére annyira nem is ciki, mint a Farkasember feje. Az átváltozás jelenetével kapcsolatban mindenhol dicsérik a filmet, de nekem nem igazán tetszett. Egy „láthatatlan” vágással próbálják érzékeltetni velünk legelőször, amit mai szemmel már nagyon könnyen ki lehet szúrni, aztán pedig sima áttűnéseket használnak. Nyilván nem CGI szerű élethűséget vártam, de azért ennél valamivel többet, elvégre két év múlva már olyan film készülhetett, mint a King Kong.
 
Mr. Hyde jóval félelmetesebb, mint a misztikusan világító Dracula, a nagy buta Frankenstein, a mára viccesen szőrös Farkasember, vagy a szoborszerű Múmia. Félelmetesebb, mert ha egy ilyen gáncstalan lovagban, mint Jekyll, egy ilyen pszichopata rejtőzik, akkor bennünk vajon ki rejtőzhet? És miért az az alapfeltevése a filmnek, hogy az ösztönénünk ilyen végtelenül gonosz? A jócselekedeteket csak a környezetünk elvárásai miatt tesszük talán? Szóval ha belegondolunk egy végtelenül pesszimista filmmel van dolgunk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása